Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-15 / Vasárnap Reggel, 7. szám
Bozóky: a profik akarták a létszámemelést A PÁLYA NÉLKÜL MARADT CSAPATOK JÁTSZHATNÁNAK A PUSKÁS FERENC STADIONBAN Még órákkal ezelőtt is kétséges volt, hogy a ciprusi bemutatkozást közvetíti-e valamelyik magyar csatorna. Az elmúlt egy évtizedben talán még soha nem követte olyan kíváncsiság egy szövetségi kapitány debütálását, mint most. Bozóky Imre MLSZ-elnök azon is dolgozott, hogy legyen tévéközvetítés, s támogatná a Vasárnap Reggel javaslatát is, miszerint a pálya nélkül maradt csapatok játszhatnának a Puskás Ferenc Stadionban. ■ - Örömmel számolhatok be a Vasárnap Reggel olvasóinak, hogy a ciprusi tornán a magyar labdarúgó-válogatott valamennyi összecsapását közvetíti a Sport 1 Televízió - kezdte Bozóky Imre.- Ki erőltette a ciprusi tornát?- Mindenekelőtt Lothar Matthaus. Bár a válogatott elmúlt két esztendő alatt játszott valamennyi összecsapását megnézte videón, és több klubedzővel is tárgyalt, azt mondta, a személyes benyomása dönti majd el, kik azok a labdarúgók, akikre a jövőben számítani kíván. Nos, ezt a célt szolgálja a ciprusi portya. Ezért vesz rajta részt 29 labdarúgó.- Mibe kerül mindez?- Az útiköltséget kell csak fizetnünk, az ott-tartózkodást, a teljes ellátást a ciprusi szövetség állja.- Miért nem játszanak a tornán a debreceni labdarúgók?- Lothar Matthaus azt mondta, hogy a Loki-focisták maradjanak együtt, most az a dolguk, hogy a nemzetközi kupában továbbjussanak. Ez egy elegáns Az MLSZ-elnök és a szövetségi kapitány is tornagyőzelemben reménykedik gesztus, jó bemutatkozás volt a magyar kollégák, ebben az esetben Szentes Lázár felé.- Ön adott tanácsokat az új szövetségi kapitánynak?- Nagyjából felvázoltam a helyzetet, bár e tekintetben is pontos értesülései voltak Matthaus úrnak.- A korábbi szövetségi kapitányok hibáira, melléfogásaira sem hívta fel a figyelmét?- Ez nem olyan volt, mint egy osztályfőnöki óra, mondván, Kovács Pisti beárulja Nagy Jóskát, sőt azt is eldöntik, hogy ki ül majd a szamárpadba. Matthaus úr azt mondta, hogy ebben a magyar együttesben, amelyet ő a videókon látott, benne volt a tudása alapján az esély, hogy továbbjusson.- Azt sem mondták el a válogatott új szakvezetőjének, hogy ki mindenkitől tartózkodjon? Edzőktől, újságíróktól...- Nálam nem létezik feketelista. Arról nem beszélve, hogy ilyen hátsó szándékú lépésre nem is szánnám el magam, még ha olykor pontosan tudom is, hogy kiben mi munkál, kinek milyen a mentalitása. Ismerje meg ő a magyar közeget, egyébként pontosan ezért jó egy külföldről érkező edző, nincsenek benne előítéletek. ,- Elnök úr, milyen az ön viszonya a sportminisztériummal, Gyurcsány miniszter úrral?- A korábbi kormánynál is és Három válogatott meccs Cipruson A ciprusi szövetség immár nyolcadik alkalommal rendezi meg azt a nagyszabású nemzetközi téli tornát, amelyen a magyar válogatott szerdától vendégszerepei. Lothar Matthaus szövetségi kapitány együttese nem csupán tréningezik majd a szerelem szigetén, hanem három meccset is játszik. Először szerdán Pátoszban Örményország lesz az ellenfél, majd az eredménytől függően csütörtökön Lettország vagy Kazahsztán következik a csoport első avagy harmadik helyéért. A helyosztókra szombaton kerül sor, a lehetséges riválisok: Ciprus, Fehéroroszország, Románia és Grúzia. most is arra törekedtem, mondhatni elvként fogalmaztam meg a szövetségben, hogy nekünk a mindenkori kabinettel harmonikus viszonyra kell törekednünk.- Ez kitérő válasz.- Nem az. A Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztériummal, annak vezetőjével korrekt a kapcsolat. A közelmúltban Romániában Gyurcsány miniszter úrral együtt tárgyaltunk, s éreztem, hogy érdekli a magyar futball jövője, sorsának alakulása.- A Sportfólió közelmúltbeli lépései után viszont könnyen elképzelhető, hogy otthonából kiverik a Vasast, az MTK-t és a Honvédőt is. r Nem akarok senkinek sem a fogadatlan prókátora lenni, még akkor sem, ha a szakmám ügyvéd. Az egész magyar sport helyzetét érzem ingatagnak. Nincsenek bázisai a kluboknak, a vállalkozók a sportot csak elenyésző számban támogatják. Nincsenek olyan adókedvezmények, amelyek a cégeket érdekeltté tennék, hogy a pénzünket elherdálják-e, vagy sport-, illetve kulturális célra fordítják.- Most bevezették a 16 csapatos NB l et, sőt, a klublicen- cet is. A csapatok talán még nehezebb helyzetbe kerülnek.- Nem kétséges, hogy a kluboknál óriási átalakításokat kell végrehajtani, s az is biztos, hogy ennek lesznek áldozatai.- Mivel több fővárosi csapatnak nem lesz otthona, elképzelhető, hogy a Puskás Ferenc Stadion alkalmilag otthont adjon az elszegényedett NB I-es, illetve NB I B-s társulatoknak?- Épkézláb elképzelés. Ha odakerül az asztalomra, biztos, hogy támogatom. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Sportfólió lemondjon a beígért rekonstrukciókról. Elég volt abból, hogy nálunk sorra szűnnek meg a sportpályák. Amerre csak járok az országban, a régi stadionok helyén bevásárlóközpontok és benzinkutak nőnek ki a hajdani kapufák helyén. Összeszámoltam, több mint ezer stadion és labdarúgópálya szűnt meg.- Jónak tartja-e, hogy 16 csapatos lesz az első osztály, és a második vonalban pedig 14 együttes küzd a profibajnokságban?- A Magyar Labdarúgó Liga ezt terjesztette be a szövetség elnökségének, tagadhatatlan, hogy a javaslatról hosszasan polemizáltunk, de végül is azt mondtuk, hogy akiknek a bőrére megy a játék, azok ezt akarják, ám legyen. Magam is támogattam az elképzelést. Gyenes András Fotex a Dunaferr nyomában? Csak úgy szívja magához a honi világklasszisokat a Dunaferr női kézilabdacsapata: legújabb szerzeménye Kulcsár Anita. Nem túlzás azt állítani a klubról, hogy nívójában ugyanazt jelenti, mint a Fotex- Veszprém a férfivonalon. Ám az egylet ügyvezetője szerint nem lehet a két klubot összehasonlítani. ■ Építgeti a jelen és a jövő nagy csapatát a Dunaferr női csapata. Alig két hete hat meghatározó játékosával hosszabbított szerződést a klub, a héten pedig a fehérvári Cornexivel anyagi okok miatt szakító Kulcsár Anitával (képünkön] bővült a keret. A beállós érkezésével immár hét vb-ezüstérmes játékosa van a Bajnokok Ligájában is vitézkedő gárdának, de rajtuk kívül akad három válogatott kerettag is. Ilyen bombaerős együttes talán az 1999-ben BL-győztes dunaújvárosi hölgykoszorú volt Magyarországon. A férfiaknál a Fotex-Veszprém még ilyen kaliberű csapat. A bakonyi klub szintén hét magyar válogatottat, plusz öt külföldi világklasszist tud a soraiban. A különbség köztük annyi, hogy a Dunaferr főleg magyarokra épít, csupán egyetlen légióst foglalkoztat.- Ha úgy érezzük, hogy a hazai kínálatból nem tudjuk megoldani problémáinkat, akkor külföldön is körülnézünk - mondta az 1995- ben a világ legjobb játékosának megválasztott Sáriné Kocsis Erzsébet, aki a klubot működtető kft. ügyvezető igazgatója. A helyi Dunaferr Rt., az AstraZeneca Gyógyszergyár és még 27 szponzor állja a szakosztály költségvetését, Takács Csaba szakosztályigazgató azonban üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, hogy ez mennyit is takar. (A sportnapilap az egyik cikkében 100 millió forint körüli összeget írt.) A büdzsé elmarad a dán és német kluboktól, amelyek rendre csábítják a Dunaferr legjobbjait. (De COWtöM FOTÓ: WWW.EXTRA.HU/KULCSARANITA Az edző Kiss Szilárdnál jobban senki sem ismeri a két sztárklubot, hiszen edzőként kis megszakításokkal 21 évig dolgozott Veszprémben, míg az újvárosi hölgyeket már négy éve irányítja.- A szakmai munka mindkét helyen ugyanaz, itt talán a nők pszichéjével kell többet foglalkozni - mondta Kiss. - A Fotex megalakulása óta csak a kézilabdával foglalkozik, s most, hogy a szakosztály önállósodott, itt is az a profi felfogás honosodhat meg. hogy jól áll a klub, azt jól jelzi, hogy a legtehetősebb dán egylet, a Slagelse hiába ígért fűt-fát a kapus Pálin- ger Katalinnak, ő maradt Újvárosban.) A nemzetközi elithez tartozó Fotex évek óta állja a sarat a külföldi riválisokkal szemben, kis túlzással bárkit meg tud venni magának. Kocsis Erzsébet azonban tiltakozott az ellen, hogy most már a Dunaferr nívójában kezd hasonlítani a Veszprémre.- Kicsit tréfásan fogalmazva: a Fotex próbál hasonlítani hozzánk. Mi már nyertünk egy BEK- et, egy KEK-et, egy EHF- kupát és egy Európai Szuperkupát is, míg a veszprémiek az egy KEK-győzelmükön kívül egyszer voltak BL- és KEK-döntősök. Persze a két szakágat felesleges összehasonlítani, a lényeg, hogy mindannyian eredményesek legyünk. Az ügyvezető végül elárulta: Kulcsár érkezésével nem módosult a BL-célkitűzés, minél jobb eredményre törekednek. Persze egy nagy csapatnál azért csak a végső sikerrel elégedettek igazán... Raffai Ferenc