Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-14 / 38. szám
Bessenyei beszédes magánya A ház és közvetlen környezete őrzi a hagyományokat. Nincs modernizáció, nincs túlépítettség. Senki nem próbálja ki a „régiből újat, újból régit” ma divatos varázslatait. Ez a környezet nem olyan, mintha egy hamisítatlan parasztház lenne, hanem valóban az. A fákból, bokrokból nem szakértő kertépítő alkotott már-már zavaró egységet, hanem a ház gazdái ültették a maguk kedvére. És ettől minden hiteles. A birtoknak szerves, mégis önálló része a kis kápolna, amelyet bizonyára Eszter asszony látogat leggyakrabban. A fogadtatásunk nem éppen baráti: a tanyát őrző négy hűséges kutya egymást túllicitálva ugat. Megjelenik Bessenyei Ferenc. A megjelenése ma is tekintélyt parancsoló. A nyolcvanöt év képtelen volt elbánni vele. Csalódik, aki egy görnyedt öregúrra számít. Az egykori Dúvad - hiszen ez a filmalakítása talán a legismertebb - sokkal nyugod- tabb, bölcsebb lett. Letelepedünk a nyári konyhában, ahol kályhában égő fa ontja ropogva a meleget. Az ódon asztal fölött porcelán- ernyős lámpa ég. Csak úgy mellékesen kérdezem az idős művésztől, hogy szolgál az egészsége. Erre azt feleli:' reméli, nincs több hülye kérdésem. Csalódnia kell, mert rögtön jön a következő: dolgozik-e néha. Erre felháborodik. Ne legyek buta liba, már nyolcvanöt éves, haldoklik! De legalábbis rosz- szul van, szédül. Aztán rögtön megsimogatja a kezem, nem akar bántani, mint ahogy én sem őt. Mesél az elmúlt hatvanöt évről: 1940-ben állt először színpadra Szegeden, kóristaként.- Rég volt és gyönyörű volt. A sors a színpadra vezérelt, nagyszerű emberek, szellemi társak között éltem le az életemet. Hatalmas szellemi energiák között, nagyszerű célokkal. Németh László, Madách, Széchenyi, Illyés, sorolhatnám végtelenül. Olyan jó volt hozzám az élet, hogy ezek közé terelt. Kemény korszak, mert például Németh Lászlóval nagyon nehéz volt együtt gondolkodni, cselekedni. Én tudtam - a mai napig tudom -, hogy Magyarországon magyarnak lenni nem faji kérdés, hanem erkölcsi tartás. Egy nép sorsához illő magatartás. Abban az időben nehéz volt ennek érvényt szerezni. Nagyon komolyan kellett ezt venni, a gondolatokat tiszteletre méltó állapotba hozni, hogy elfogadják azok, akik akkor szellemi vezetőknek tartották magukat. Egy gondolatot - Kossuthot, vagy Bánkot - végiggondoltatni estéről estére a közönséggel, nagyon veszélyes volt. Mert mögöttünk állt az a hatalom, amely ezt nem akarta.- Színésznek lenni örökös fenyegetettségben?- Hát persze. Ennek ellenére csinálni kellett azt, amiben hittünk, küzdeni azért, hogy Magyarországon magyarok maradhassunk. Örülök, hogy e korszaknak az egyik képviselője lehettem. A korszak pedig megengedte - Rákosi és Aczél elvtársak is. Aczél egyébként nagyon szeretett, sok levelét megtaláltam a közelmúltban a könyvek között. Mindig kérdezte, hogy miért nem látogatom meg. Én pedig mondtam, hogy nem tudok kártyázni. Az ember kártyázni kollégiumban vagy börtönben szokott. Erre azt mondta: „Egy szavába kerül!”- Önt jelleme, orgánuma rendelte arra, hogy többnyire klasszikus hősöket, történelmi személyiségeket játsszon. Csak ön alakította ezeket a szerepeket, vagy azok is formálták az ön jellemét?- Olyan szerencsések voltunk, hogy egymásra találtunk. E hősök jelentős része akkor íródott meg, amikor én éltem. Én pedig tudomásul vettem, és érvényt szereztem az írók gondolatainak.- Filmszínészként 1951-ben mutatkozott be, téeszelnököt alakított. Aztán mintegy száz filmszerep következett, miközben rendületlenül kitartott a színház mellett. Volt-e különbség a kettő között?- Nagy különbség volt, mert a színpad szent, a film pedig egyszerűen nem az. Nagyon érdekes, jópofa, tudjuk, hogy így lát bennünket a világ, de eny- nyi. Nem lehet összehasonlítani. Mi akkoriban a filmet nem is vettük annyira komolyan, pedig az még másféle film volt. Tanulságosan szép, komoly, gondolkodásra tanító.- Pedig azt azért el kell ismerni, hogy napjaink olvasni nem szerető ifjúsága pontosan ezeknek a filmeknek, az ön feledhetetlen alakításainak köszönhetően hajlandó megismerni Jókai Mór vagy Gárdonyi Géza hőseit.- Ez valamennyire elégtétel, és a mában rögtön más értelmet kap.- Volt olyan szerepe, amelyet ma már másként alakítana?- Egy alakítás attól függ, hogy hogyan tart téged az anyag. Mivel értesz egyet? Mivel akarod, hogy ők is egyet- értsenek? Mivel akarod meggyőzni az embereket? Az anyag téged miről győz meg? Mit nyitott ki a szemedben, az agyadban, a szívedben, az érzékeidben? Ez egy ilyen játék. Akkor és ott úgy jó, úgy kell történnie. Boldog vagyok, hálás Istennek, hogy ide vezérelt. A kegyelem állapotában voltam egy életen keresztül. A most dolgozó fiúkat kicsit irigylem. Picike vacakokkal is szinten tudnak maradni. Né„Nem járok sehova, és hozzám is csak ritkán jönnek” Társa egy ló és néhány hűséges kutya hány rossz poén hatalmas sikerekhez elég. Nem haragszom rájuk, mert sajnos ilyen lett a világ, az ízlés. Ők ma már tudomásul veszik, nem akarnak beleszólni.-Jó a megalkuvás?- Nem jó. Megalkudni kényszer hatására lehet, de előre megfontolt szándékkal már árulás.- Lát-e olyat a fiatal pályatársak között, akik értéket is adhatnak?- Nem csak rajtuk múlik. Nagyon sok tehetséges fiatal srác van, de a többi a velük szemben támasztott igényen múlik. Az igényeknek most nagyon kedvesen megfelelnek. Ebbe azonban bele se lehet szólni. Szinte elképzelhetetlen, hogy ezt most másképp is lehet csinálni.- Hogyan telnek a napjai, van-e társasága?- Reggel veszek néhány újságot, átolvasgatom, aztán ülök egyik székről a másikra. Nem járok sehova, és hozzám is csak ritkán jönnek. Kállai Ferenccel néha kifecsegjük magunkat, nagyon ritkán meglátogat a komoly-bolond Raksányi Kutyu. Ő is megöregedett, de szellemes, jó fej. Mindig szélsőséges őrült volt. Még a régi Nemzeti Színháznál történt, hogy a villamossínek felől az épületen volt egy létra, lentről egészen a tetőig. Kutyu ezen a lépcsőn kézállásban, háttal képes volt felmenni. Szóval ilyen ember volt. Aztán nagyon ritkán jön Avar István. Ők sem szívesen mozdulnak már. De hagyjuk a szomorúságot, inkább egy verssel búcsúzom: „Szép asszonyom, a szerelem ötlet- telen és ócska jószág, és mégis hidd el, ez az egy hajszás valamink: a valóság...” TAKÁCS VALENTINA Közeledve Istenhez B. Élthes Eszterre, a ház asszonyára várunk, s eszembe jut, hogy Adynak ez a verse, amelyet Bessenyei Ferenc idézett, a Biztató a szerelemhez címet viseli, és milyen furcsa, hogy ugyanezt a versét még életében időnként itt-ott megjelentette, csak más címmel, és egy-egy asszonynéwel. Véletlen, hogy a művész ezzel búcsúzott? Kérdezem Bessenyei Ferenctől, hogy mi a véleménye feleségének a napokban megjelenő harmadik könyvéről, amelynek címe: A pokol országútján.- Eszter nem egyszerűen tehetséges. Eszter zseniális. Ezért nem lehet hozzászólni a könyvhöz. Nehéz problémákat feszeget, de magas rendű, már-már bibliai magasságokban van a mű szelleme.- A pokol országútján című könyvet sokak vélhetik majd Isten és az egyház népszerűsítésének. Vallomás arról is, hogy a szerző miként tért meg tizenkét éve a katolikus egyházhoz.- Nem népszerűsítem az egyházat, és Istent végképp nem: az Ő méltóságához végtelenül rossz ez a kifejezés - mondja Eszter. Én objektív igazságot, tényeket írok le. Mintha azt mondanám, hogy a nap az égen van. Tegyük fel, hogy évekig ködös, borús idő van, az emberek nem látják a napot, de az attól még ott van. Manapság minden - de kivétel nélkül minden - eltakarja Istent, az igazságot. Azt is írom a könyvemben, hogy az utolsó időkben járunk - nem tudhatjuk, ez két év vagy egy évszázad és most a sátán olyan módon keríti hatalmába a földet, mintha - az előbbi hasonlatommal élve - vastag felhőréteg borítaná az eget. Isten azonban ettől még ott van, akkor is, ha hisszük, akkor is, ha nem. Egy filozófus mondta, hogy az igazság nem változik attól, hogy hány ember hiszi. Ami a személyes élményeimet illeti, ezt csak a könnyebb megértés és olvasás miatt írtam le. A saját megtérésemről ugyanis az Óda a szellemhez című második könyvem szólt. Tizenkét évvel ezelőtt egyébként velem semmi rendkívüli nem történt. Vannak híres megtérések, az enyém nem ilyen volt. Nagyon szokatlan életet éltem. 1975-ben, 26 évesen kivándorolhattam Németországba. Itt már szereztem egy építészmérnöki diplomát, kint pedig egy fogorvosit. Németországban volt a praxisom, tehát ott is élhettem, a házasságom révén azonban a magánéletem itt zajlott. Azt láttam, hogy ez a világ tömény hazugságra épül fel. Az úgynevezett kommunizmusban és az úgynevezett nyugati világban egyaránt. Nekem mindkettőt volt alkalmam látni. Az itthon élő magyarok azt hitték, hogy ez nyugaton jobb. Ugyanolyan hazugság mindkettő. A világot kezdtem tagadni. Erre azt mondom, hogy ha egy egyenes két végén van egy- egy város, akkor ahogy az egyiktől távolodom, úgy szükségszerűen közeledem a másikhoz. Velem is ez történt. Távolodtam ettől a világtól, mert hazugságra épült, és így önkéntelenül közeledtem Istenhez. A pokol országútja ezekben a napokban jelenik meg, egy időben férje nyolcvanötödik születésnapjával. Neki ajánlotta. Miért?- Úgy gondolom életem legnagyobb feladata az ő megtérése, üdvözülése. Hiszek abban, hogy a mi együttélésünknek, az ő jó egészségi állapotának az ő megtérése a célja. A második könyvemet alig fél éve olvasta csak el, a mostanit pedig már eddig kétszer. Kívülről ugyan nem sokat látni ebből rajta, de ki tudhatja, hogy mik történnek, milyen változások mennek végbe egy ember lelkében? Kossuth-díj 1953,1955. Érdemes művész 1954. Kiváló művész 1970. SZOT-dij 1978. Munka Érdemrend, a Magyar Nép- köztársaság Zászlórendje 1989. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje 1994. Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában 1997. A Nemzet Színésze 2000. A Nemzeti Színház örökös tagja.
