Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-11 / 35. szám

12. OLDAL KEK 2004. Február 11., Szerda TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Hamisítóüzem Egy fővárosi számítógép-ve­zérelt varrodában fogtak el a vámkommandósok hét vietna­mi és három mongol állam­polgárt, akik hamis márkajelzé­sű ruhákat készítettek. A ható­ságok mintegy 20 millió forint értékű árut, illetve az előállítás­hoz használt 10 millió forint ér­tékű berendezéseket lefoglalták. A külföldi állampolgárok ellen áru hamis megjelölése miatt kezdeményeztek eljárást, ned Felborult kamion Súlyos sérülésekkel szállítot­ták a veszprémi kórházba azt a kamionsofőrt, aki kedden reggel felborult járművével a 8-as úton, Márkó környékén. A balesetet az okozta, hogy egy román nehézgépjármű ismeretlen okból áttért a me­netirány szerinti bal oldalra, és nekicsapódott a vétlen jármű hátsó részének. Az üt­közés miatt a magyar kamion az árokba borult, europress Anyósát verte Ön- és közveszélyes állapota miatt kórházba szállították azt a férfit, aki Dunaújvárosban családjára támadt, majd késsel végezni akart magával. A táma­dót anyósa fogadta otthon, aki­re a férfi rálökte az ajtót, így a nő elesett. A sértett könnyebb sérüléseket szenvedett, europress Verekedő após Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a 23 éves szabolcsveresmarti férfit, akit anyósa és apósa támadt meg. A házaspár azért késelte meg a fiatalembert, mert az megverte a lányukat, europress Maszkos rabló Elfogta a rendőrség azt a 20 éves fiatalembert, aki az arcát símaszkkal eltakarva rabolt ki egy egyedül élő vásáros- naményi asszonyt hétfő éjjel. A tettes a sértett telefonját is kitépte a falból, majd 31 ezer forinttal távozott. A rendőrök néhány órán belül őrizetbe vették. EUROPRESS Telefonrabló Beismerő vallomást tett az a 16 éves fiatalember, aki hétfő délután késsel megfenyegetett egy nála 3 évvel fiatalabb fiút, majd elvette tőle mobiltelefon­ját Zalaegerszegen. A rendőrök tegnap reggel fogták el a rab­lót. EUROPRESS Uszodai baleset Rosszul lett és a medencébe esett egy kisgyermek kedd dél­után egy csömöri uszodában. A mentősöknek sikerült újra­éleszteni a 6 éves gyereket, akit megfigyelésre kórházba szállí­tottak. EUROPRESS Bandák bilincsben Két, gépkocsifeltöréssel megala­pozottan gyanúsítható csopor­tot számolt fel a rendőrség Szegeden. Az egyik banda három tagját még február ele­jén érték tetten, őket előzetes letartóztatásba helyezték. A másik csoport két tagját az­után kezdték el üldözni a rend­őrök, hogy nem akartak meg­állni a hatóság jelzésére. A fia­talok a gyanú szerint mintegy 40 gépkocsit törtek fel. europress Vissza a börtönbe Egy év letöltendő szabadság- vesztésre ítélte a bíróság első fokon azt a férfit, aki február 2-án az egyik pápai élelmiszer- boltból lopni próbált. A bünte­tett előéletű tolvaj a rendőrség közleménye szerint másnapo­sán próbált elcsenni hat cso­mag kávét és egy tömött pénz­tárcát az üzletből. A férfit őri­zetbe vették, ügyét gyorsított eljárásban vizsgálták, europress FELROBBANT HÁZ. Gázrobbanás történt kedden reggel Oroson egy családi házban. A detonáció eddig tisztázatlan körülmények között történt, de valószínűsítik a szakemberek, hogy tömítési hiba okozta a tragédiát. A robbanás ereje több ablakot és ajtót kirepített, a házbeliek szerencséjére azonban csak két könnyű sérülést okozott. Az anyagi kár milliós nagyságrendű, mert az épület tetőzete és az alapzata is megrongálódott. ____________________________________________________________fotói taipus attila Te stőr a gyilkos segítője Őrizetbe vette a rendőrség Szlávy Bulcsú egyik volt testőrét. Az Europress úgy tudja: a hatóságok nem főnöke meggyilkolá­sával gyanúsítják a férfit, a feltételezések szerint segítségére volt a tettesnek. Budapest Kovács Lajos, az Országos Rend­őr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vezetője az Euro- pressnek azt mondta: az 1997-ben megölt vállalkozó testőrét bűn- segédi magatartással gyanúsítják. Ez azt jelenti, hogy nem ő húzta meg a ravaszt, nem ő ölte meg Szlávy Bulcsút. így továbbra sem tudni, ki a Balaton királyaként is­mertté vált férfi gyilkosa. Mint ismert, az alvilág hírhedt vállalkozójának tetemét két hete találták meg egy fővárosi sorház garázsába bebetonozva. A holt­testet épp az a vállalkozó próbál­ta felszínre hozni betonsírjából, akihez Szlávy utolsó napján üzle­ti megbeszélésre indult. A férfi a tetem megtalálása óta előzetes le­tartóztatásban van. A hatóságok megkeresték a Balaton királyának két testőrét is, akik az utolsó na­pon elkísérték főnöküket üzleti megbeszélésére. Korábban Ko­vács Lajos azt állította, hogy ők ellentmondásos vallomást tettek, ezért újabb tanúmeghallgatásra volt szükség. A két testőr közül az egyik más bűncselekmények miatt jogerős büntetését tölti. Tár­sát, N. Gábort a rendőrség hétfőn vette őrizetbe. nagy eszter dóra Leleplező levelezés ítélőtábla előtt a kettős gyilkosság vádlottja Pécs - Magyarkeszi Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a bí­róság Csepregi Pétert két em­ber meggyilkolásáért - feltéte­lesen 40 év múlva szabadul­hat. Az ítélőtábla másodfokon jövő kedden hirdet ítéletet. Eljárási hiba miatt részbizonyí­tással kezdődött meg tegnap a Pécsi ítélőtáblán Csepregi Péter büntetőügyének másodfokú tár­gyalása. Mint már beszámol­tunk róla, 2000. szeptember 13- án este Magyarkesziben nyári konyhájában meggyilkoltak egy idős asszonyt, a házban pedig fiatal albérlőjét. A tettes elvágta a nyakukat. A Tolna Megyei Bíróság első fokon életfogytig­lani szabadságvesztésre ítélte Csepregi Pétert nyereségvágy­ból és egyéb aljas indokból elkö­vetett emberölés, rablás és más bűncselekmények miatt. Az egyebek közé tartozik, hogy megszökött a szekszárdi börtön­ből. Kifért a rácsok között, hat­méteres magasságból ugrott le az utcára. Autóstoppal indul ha­za, ahova gerinc- és sarokcsont­sérülései miatt nem jutott el. Iregszemcse mellett a kukori­cásban fogták el. Az elmeszakértő szerint a vád­lott személyiségzavarban szen­ved, agresszív, megbízhatatlan, | antiszociális személyiség. Már kétszer elítélték hamis vád miatt. A kettős gyilkosságot a rendőrsé­gen és az ügyész előtt is bevallot­ta, a rendőrségi, videóra rögzített bizonyítás során meg is mutatta, mit hogyan csinált, a bíróságon azonban végig tagadott. Sőt, mást nevezett meg gyilkosként. A fel- lebbviteli tárgyaláson ismertetett, barátnőjének és az édesanyjának írott leveleiben arról is írt, hogy nem sajnálja az áldozatokat, s jó mókának tartja, élvezi, ha valami­vel vádolják. A táblabíróság a vádlott kérésére - mivel nem a meghatalmazott védője volt jelen - a vád- és védőbeszédet, vala­mint az ítélethirdetést jövő kedd­re halasztotta. ihárosi ibolya Rárontott a szülő a tanítóra A kisiskolások előtt nekiesett egy szülő az egyik pedagógusnak a Bács-Kiskun megyei kisváros általános iskolájában. A vereke­dő anyukát a tanár kollégák, majd a rendőrök fékezték meg. SOLTVADKERT Hétfő délután fél kettő tájban egy feldühödött asszony rontott be a soltvadkerti általános iskola nap­közijébe. Számon kérte a tanító­nőt, hogy müyen alapon gyanú­sítja a kisfiát lopással, és kutatott a táskájában. A pedagógust tett- leg bántalmazta az elsősök előtt. A gyerekek sikoltozását hallva a tanterembe rohantak a közelben tartózkodó pedagógusok, valaki értesítette az igazgatót, Nagy Zsoltot és a rendőrséget. A pedagógus lapunknak azt mondta: körülbelül egy héttel ez­előtt belenézett a fiú táskájába, mert a gyerekek egy ideje apróbb lopások miatt panaszkodtak. Ceruzák, vonalzók, hegyezők, radírgumik tűntek el, és a kérdé­ses napon valaki felismerte mo- nogramos ceruzáját a diáknál. Ekkor vizsgálta át a fiú táskáját; több „idegen” holmit is talált, de a srác tagadott.- Harminc éve vagyok pedagó­gus, de még sosem Volt részem ilyen kellemetlenségben; minden szülővel jó a viszonyom, a prob­lémákat mindig őszintén meg­beszéljük - mondta remegő han­gon a tanítónő. - Az ütlegeket és a minősíthetetlen hangnemet néhány nap múlva elfelejtem, de a gyerekek rémült arcát talán soha. Egy ilyen durva helyzet át­élése komoly lelki sérüléseket okozhat bennük.- Hogyan viselkedtek a gyere­kek a történtek után?- Sírva ölelgettek és vigasztal­tak, megható volt, ahogyan el­halmoztak a szeretetükkel.- Az érintett fiú is végignézte a jelenetet?- Amint az édesanyja berontott a terembe, azonnal kirohant, és azóta nem jött iskolába. . Nagy Zsolt igazgató szerint az iskola történetében először for­dult elő ilyen eset. Azt mondta: a történtek után ki kell találniuk valamit, hogy nyugodt körül­mények között láthassák el okta­tó-nevelő feladataikat, és meg­felelően ellenőrizzék az épületek­be való bejutást - egyeztetve a szakhatóságokkal. A soltvadkerti rendőrőrsön kihallgatták az előállított szülőt; ellene közfeladatokat ellátó sze­mély elleni erőszak bűntettének j alapos gyanúja miatt indítanak j eljárást. SINKOVICZ LÁSZLÓ Meglesték, majd kifosztották Balatonboglár akasztották a páraelszívót is. Amikor leltárt készített, kide- A téli holtszezon különösen ked- rült: elvittek még egy-egy vez a balatoni lakásfosztogatók- mikrosütőt, szendvicssütőt és nak. A balatonboglári Hámori Ti- elektromos tűzhelyet is. Úgy szá- bort is kifigyelték, s távollétében mólja, hogy 400 ezer forint körül kirámolták a lakását. Költözés lehet a kára. Tegnap még keres- előtt állt, az ellopott műszaki cik- gélte a számlákat, mert szeren- kek egy részét még ki sem cső- cséjére van biztosítása, magolták. - A tereprendezés van - Észrevettem aztán, hogy az még vissza a házon - mondta Há- egyik műanyag ablakot feszeget- mori Tibor. - Éjfélig dolgozom ál- ték, azon át jutottak be - tette tálában a számítógépen, azon a hozzá Hámori Tibor. - A rendőr­napon azonban nem lehetett tele- ség lábnyomokat talált az ablak- fonkapcsolatot teremteni, ezért párkányon. A tolvajok kicsavar- este hét órakor elmentem az üz- ták a külső teret bevilágító lám- letünkbe, ahol jelenleg lakunk, pát, kocsival közel álltak az ab- Másnap délután mentem vissza a lakhoz, majd kipakoltak. A hűtőt házhoz, s gyanútlanul léptem be. nem vitték el, mert nagy, s a szá- Aztán észrevettem, hogy nincs a mítógépet sem, mert azt köny- helyén a faxkészülék. Egy pilla- nyen azonosítani lehetne, natig hihettem azt, hogy más A ház az üdülőövezetben, a helyre raktam, de aztán döbben- Jankovics-telepen áll. Szemtanú­ién láttam, hogy eltűnt az új szí- ról a károsult nem tud, s állítja: nes tévé, annak állványa, s le- haragosa sincs. czene attila i SUZUKI VARGA LÁNYCSÓK: HASZNÁLTAUTÓ AKCIÓ! Most bármilyen régi autót 120 000 Ft-ért beszámítjuk! Típus Évjárat Futott km Irányár Wagon R+ 1.3 GLX Cool 5sz. 2003. 09. 10 000 2 200 000 Wagon R+ 1.3GLX/PS 5a 5a. 2002. 03. 23 000 2 050 000 Wagon R+1.3 GLX/PS 5a 2001. 90 000 1 680 000 Wagon R+1.3 GLX/PS 5a 2000. 134 000 1 550 000 Wagon R+ 1.0 GL 5a. 2001. 11. 36 000 ' 1 630 000 Sedan 1.3 GLX/PS 4a. 2002. 12. 6000 2 090 000 Sedan 1.3 GC/PS/Cool 4a. 2001. 68 000 1 590 000 Sedan 1.3 GLX/PS/AC 4a. 1999. 11. 71000 1 650 000 Swift 1.3 GC5a. 2000. 43000 1 340 000 Swift 1.3 GS3a. 2001. 16 000 1 550 000 Swift 1.3 GLS 3a. 2000. 60 000 1 430 000 Swift 1.3 GL 5a. 1993. 70000 840 000 Swift 1.0 GL Silver 5a. 2003. 7000 1 620 000 Swift 1.0 GL 5a. 2003. 6000 1 690 000 Swift 1.0 GL 5a. 2002. 3000 1 610 000 Renault Thalia 1.4 RT 4a. 2001. 11. 37000 1 890 000 Mazda E2200 D zárt tgk. 1993. net. 950000! Figyelem! Mozgáskorlátozottak utalványát teljes értéken számítjuk be! www.suzukivarga.hu e-mail: suzuki-varga@axelero.hu Cím: 7759 Lánycsók. az 57. sz út mellett Nyitva: H-P.: 8-17, Szó. 8-14.30, Vas.: ZÁRVA Tel./fax: 69/364-723,364-494 NISSAN Hiezlés Társa Kft. 6500 Baja, Kölcsey u. 73. Tel.: 79/422422 Mobiltelefon: 30/9383-666,30/9839-749 Használtautó-kínálatunk: Opel Corsa 1,4 16V 5 ajtós 1999. Ára: 1 800 000 Ft Skoda Fabia l,4Classic 2001. Ára: 1790 000 Ft Opel Astra Caravan 1,7 D 1993- a. Ára: 900 000 Ft Opel Astra Classic 1,4 2001.11. Ára: 1 750 000 Ft Fiat Brava 1,6 SX 5 ajtós, 2002. Ára: 2 090 000 Ft Mazda 626 2,0D 5 ajtós, 1989-es Ára: 490 000 Ft Suzuki Swift 1,3 GC 5 ajtós 2002. Ára: 1 490 000 Ft Renault Thalia 1,5 DCi 2003.04. Ára: 2 490 000 Ft Suzuki Swift Sedan 1,6 aut. 1996- os Ára: 990 000 Ft Suzuki Swift Sedan .1,3 GC 1997- es Ára: 1 190 000 Ft Opel Astra Sedan F 1,6 1999-es Ára: 1490 000 Ft Fiat Brava 1.6 16Vel. 1996. Ára: 1 390 000 Ft VW Golf III. 1.4 CL 5 ajtós. 1993.12. Ára: 1090 000 Ft Opel Vectra 1,84 ajtós. 1989- es Ara: 450 000 Ft Nissan Vanette Cargo 2,3D 1999- es Ára: 1 550 000 Ft Polski Fiat 126P 650 1990- es Ára: 100 000 Ft Peugeot 405 GLD 4 ajtós, 1989-es Ára: 650 000 Ft Nissan Almera 1,4 16V 5 ajtós, 1999. Ára: 1 800 000 Ft Nissan Terrano 2.6TD 3 ajtós, 1996-os Ára: 2 000 000 Ft VW Polo Classic 1,6 klímás 2001.12. Ára: 2 190 000 Ft Audi 80 1.6 Limited klímás, 1994- es Ára: 1290 000 Ft Seat Cordoba 1,4 Digi klíma 2000- es. Ára: 1 890 000 Ft Seat León 1,4 16V Signo 2000.12. Ára: 2 690 000 Ft Nissan Almera 1,5 16V 5 ajtós. 2000-es. Ára: 2 200 000 Ft Nissan Almera 1,5 5 ajtós, klímás 2001. Ára: 2 500 000 Ft VW Polo Variant l,4i 1997.12. Ára: 1 690 000 Ft VW Polo 1,4 16V 5 ajtós, 2002.08. Ára: 2 390 000 Ft Fiat Scudo 2,0 JTE> 5 személyes 2000.12. Ára: 2 390 000 Ft Suzuki Swift Sedan 1,3 GLX 1993-as Ára: 825000 Ft Opel Astra 1,4 GL 5 ajtós 2000-es Ára: 1 620 000 Ft Toyota Yaris 1,0 16V 5 ajtós 200 l es Ára: 2 100 000 Ft Toyota Corolla 1,3 XLi 5 ajtós 1994. Ara: 1 190 000 Ft Ujmtomsma eseten | hasyii mlwcsijibesmíM! ? KeárJ hitellehetőségé M bejketésM! NY1TRAI AUTÓHÁZ Pécs, Sdrdi Mi 5. Tá: Timii, 27M28 Használtautó kínálata: R.Lag.Klima;1.6/16V5a '01 (*3.770EFt R.Meg.ll Klíma; 1A/16V5a 03.oi3.270E Ft R.Sen.RXE KI.;1.6/16V,5a'00a;2.930E Ft R.Meg.RXE Kl.;1.9Dtí,5a '00<b2.490E Ft R.Thalia II Exp.;1.4,4a ’02®2.199E Ft Ren.Scen RT.;1.9TD,5a '97 n 2.150EFt R.Meg.RT.;1.4/16V,4a '99 o1.930EFt Ren .Thalia RT.; 1.4,4 a '01 ce 1 .899E Ft R Lag. RXE.Klima.;2.0,5a '97® 1 499E Ft Ren .Meg. CL.; 1.4,4 a '97 1.479E Ft R.Lag.RXE ; 2.0,5a 94 1.299E Ft R.Twingo; 12,3 a '97 1.120E Ft Renault Eap.; 2.0, s sz '85 259E Ft VW Polo Comfortline klíma; 1.4PDtdÍ5a ’02oo3.100E Ft Chrysler Grand Voyager Klíma 7 személyes; 2.5 TD, '98 2.799E Ft Opel A. G Club Klíma., 1.4/16V 5a '00oe2.199E Ft Fiat Multi.SX.; 1.6/16V.5 a 01 o>2.350EFt Suz. Wagon R +.; 1.3,5 a 00 os 1.650E Ft Suz.Sed.GLX.; 1.3,4 ajdumól ®1.550E Ft VW Polo Class.S..;1.4,4 a'97a;1 550E Ft BMW 525.KI.; 2.5 TDS, 4a'93 n1.499E Ft Alfa Romeo 146 1.64 a '95 1.149E Ft Suzuki Swift GL;1.3,5a '991.099E Ft VW Polo 75 1.6, 3a '95 999EFt Suz. Sedan GLX kl.1 3,4a'94 ® 899E Ft VW Passat CL; 1.8,4a '89 649E Ft Opel Vectra 1.8i, 5 a '90 599EFt Opel Corsa 1.43 a '91 499EFI VW Golf 11.1.8 3 a.b'g '84 299E Ft VWT4 2.4D ;zórt,3 szent Igk. '95 1.499E,áfe Iveco T. D. 3510; 2.5D '95 960E.au Ren. Trafik hosszú; 2.1D '94 700E.au Ford Fiesta Cou.; 1.3, tgk '96 550E. NYITRAI AUTÓHÁZ Szefcszárd, Pászls u. 8. Tel.: 74/419-772,528-883 Használtautó kínálata: Ren.Lag. Grand 1.9,5a 01 4.390EFt Renault Tahlia 1.4,4 a 01 1.890E Ft Ren.Meg. Scen. 1.6,5 a '96 1.690EFt Peugeot XN 1.50,5 a '99 1.650EFt Ren .Clio RN 11,5 a '99 1.590E Ft Ren.Meg Eco 1.4,5 a '96 1.190EFt Renault 19 1.4,4a '94 850E Ft Toyota Corolla; 1.3,3a '91 690E Ft FiatTipo; 1.7D, 5a '93 680E Ft FiatCinque.; 0.9,3 a 94 650E Ft Citroen BXTRD 1.9,5 a '87 375EFt Ren. Master 2.5D, TGK '98 2 390E Ft Iveco 35-08 2.5, ínriftTGK '91 1.650EFt

Next

/
Oldalképek
Tartalom