Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-01 / Vasárnap Reggel, 5. szám
Királyi komornyik Budapesten- Miért várt hat évig a könyvvel?- Sohasem gondoltam, hogy megírom ezt a könyvet, de az elmúlt hat évben annyi hazugságot olvastam a hercegnőről és haláláról, hogy kötelességemnek érez-' tem tollat ragadni. Öt hónapra félrevonultam egy írországi faluba, és naponta dolgoztam. Nem volt könnyű munka, fájdalmas volt felidézni a Dianával töltött éveket. Mindennap feltettem magamnak a kérdést: vajon ezek a sorok szolgálják-e a hercegnőt, egyetértene-e velük. Ha úgy gondoltam, igen, megtartottam, ha nem, széttéptem a papirost. Úgy érzem, büszke lenne erre a könyvre.- A királyi család talán kevésbé, mert sok titokról fel- lebbentette a fátylat. Van olyan, amit nem írt meg1- Mindent megírtam, amit szerettem volna, ami a világra tartozik. Nem az volt a célom, hogy mocskolódjak, mint ahogy azt sokan a fejemre olvassák.- Diana levelét, amelyben arról írt, meg akarják gyilkolni, miért adta közre nemrégiben?- Annyira dühös voltam amiért hat évig nem volt Angliában vizsgálat a haláláról, hogy nem tehettem mást. A könyv küldetése, hogy kiderüljön az igazság. Diana tudta, hogy lehallgatják, minden lépését figyelik. Nagyon magára maradt, rettegett az életéért. Velem megosztotta minden titkát, hiszen nemcsak a szolgája, a barátja és bizalmasa is voltam.- Hogyan bírja idegileg a támadásokat?- Elég jól. Nagyon nehéz időszakot éltünk át a családommal. Telefonon, levélben jöttek a halálos fenyegetések, egy kis üzletünket fel is gyújtották. Az igazság mellettünk áll, nem félek. A királyi családnak sem kell tőlem félnie, hiszen a királynő lelkes híve maradok, és remélem, sokáig fog uralkodni, mert jól szolgálja az ország érdekeit. Egyébként a család néhány tagjával tartom a kapcsolatot, természetesen szívesen beszélnék az uralkodóval is, ha fogadna, de erre nem sok esély van.- Ön munkáscsaládból került a „koronások" világába. Elképzelhetőnek tart hasonló karriert ma is?- Ma már nem. Egyedülálló eset az enyém csodálatos élményekkel, s mindig büszke maradok arra, hogy elértem ezen a téren a maximumot. De soha nem mennék vissza komornyiknak, ha hívnának se. Számos állás- ajánlatot kaptam, most közismert lett a nevem, de inkább a saját utamat akarom járni.- Újabb könyvvel a kezében?- Nem, de egy új fejezetet még megírok - nem árulom el Amikor Paul Burrell gyermekkorában az uralkodók zászlaját gyűjtötte, és bújta a királyokról, királynőkről szóló könyveket, majd 12 éves korában először járt a Buckingham-palotánál, még álmában sem gondolta, hogy alig egy évtized múlva az ország első emberének szolgálatába áll. Egy szakadék választotta el vidéki munkáscsaládját ettől a környezettől, de a vendéglátóipari főiskola elvégzése után nem sokkal már ott állhatott inasként Őfelsége mögött a hintán. Csaknem húsz évig volt bejáratos a palotába, előbb a királynő körül dolgozott, többek között ő sétáltatta a kutyáit, majd Diana házába került, s ő lett az első számú bizalmasa. Királyi szolgálat című könyvéből lapunk a megjelenéskor részleteket közölt, Burrel most Budapesten nyilatkozott lapunknak. miről -, ami majd júniusban jelenik meg. Nagyon kemény évek állnak mögöttem. Hat éve mást sem csinálok, mint védekezek és támadok, ami nagyon fárasztó. Ezeket a küzdelmeket ki kell pihennem, ezért elsősorban a családomnak, feleségemnek és a gyerekeimnek szeretném szentelni az időmet. No meg Diánának, aki, érzem, most is velem van. Temesi László Roy: Hagyjatok meghalni! ■ Az egyik amerikai lap szerint Roy könyörgött társának, Siegfriednek, hogy hagyja meghalni őt. Minderre azután került sor, hogy az orvosok tájékoztatták Royt: a fájdalmai nem fognak csillapodni, és félig béna marad. Az egyik barát szerint Roy „belefáradt a túlélésért négy hónapja tartó harcba.” A mágust október elején megtámadta egy tigris, ben rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett. Azóta nem tud meg- „ állni a lábán, etetni kell. A helyzet drámaira fordult, Siegfried ugyanis nem adta fel a reményt, még mindig/ a teljes gyógyulás lehetőségét emlegeti, és min-f dent megtesz, hogy újra' életet leheljen Royba. Nap^/ mint nap lejátssza a közös show-jukról készült videofelvételeket. A JÓKEDVŰ TELEVÍZIÓ PAOLO yiLLAGGIO A nagy olasz komikus világhírű filmje a HUMOR1 műsorán Hová szállíttassuk uraságodat, miután leitta magát? NYERTESEK Kaszanyitzky András (Debrecen) 1 DB KÉTSZEMÉLYRE SZÓLÓ „DUNA-PARTI WELLNESS PARTY” ELNEVEZÉSŰ SZOLGÁLTATÁST NYERT 69 800 FT ÉRTÉKBEN, AMELYET A RÁCKEVEI KÉK DUNA WELLNESS HOTEL AJÁNLOTT FEL. Bellák Róbert (Szombathely) és Bagi Istvánná (Mezőtúr) Tvr - hét előfizetést nyert. Heti rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel, 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefon- számon is szerda éjfélig. (A hívás díja 120 Ft + áfa percenként + kapcsolási díj.) A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről sem. E heti rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül egy olvasónk két személyre szóló „Duna-parti Wellness Party" elnevezésű szolgáltatást nyer 69800 Ft értékben, amelyet a ráckevei Kék Duna Wellness Hotel ajánlott fel. Két olvasónk Tvr-het-előfizetést nyer. Fejtsen kedvére az ügyes, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban is! NAPKELTE 2004. február 2-án, hétfőn reggel is NAP-KELTE 5.50 és 9.00 között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján, valamint délután 15.30 és 18.00 között ismétlés az m2-n stúdióbeszélgetésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A Nap-kelte tervezett témái:- Felfrissítik az elavult csődtörvényt... A Cím „nap” story vendége Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkára.- Amerikából jöttem... A stúdióban Salgó László országos rendőrfőkapitány.- Ő irányít? Kereszttűzben Horn Gyula ex-miniszterelnök.- Magyar szálak az iraki olajbotrány kapcsán. A témáról Demeter Ervin, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.- Az üzleti Oscar-díj nyertese...- Megint mennek... A Kinn, pádon Domokos Endre János, a Vér és Becsület Kulturális Egyesület ügyvivője.- ÁSZ-javaslat a takarékosságra... Vendégünk Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Pallagi Ferenc Telefonszámunk az adás idején: 2514519