Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-07 / 5. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2004. Január 7., Szerda hírek FILMBEMUTATÓ. A Felém szalad Somogy című film dísz- bemutatójának adott otthont a megyeháza nagyterme. Lőrincz Sándor és Szalai Tamás operatőr háromnegyed éve határozták el. hogy egy filmet forgatnak a természeti kincseivel és kulturális értékeivel az Európai Unióba készülő Somogyországról. Az alkotók több mint félszáz forgatási helyen dolgoztak, s mintegy hatórás nyersanyagból válogatva készítették el a 42 perces filmet. (hzs) KINEVEZÉS. Magyaratád és Patalom képviselő-testületei legutóbbi testületi ülésükön értékelték a magyaratádi óvoda vezetői posztjára érkezett pályázatokat. Döntésük értelmében az óvoda régi vezetője, Győrffi Zoltánná kapott megbízatást, de nem öt évre, hanem 2004. augusztus 31-ig. (szá) CSÖKKENŐ SZÜLETÉSSZÁM. Somogybán az elmúlt négy évben folyamatosan csökkent az újszülöttek száma. Míg 2000- ben 2895 baba látta meg a napvilágot a megyében, addig tavaly már csak 2600 kisgyerek született Somogybán annak ellenére is, hogy a megyei kórházban 1992 óta van lehetőség apás szülésre. Az újszülöttek 22 százalékát császármetszéssel segítik világra, (mk) TÁMOGATOTT GÉPVÁSÁRLÁS. Tavaly a mezőgazdasági termelők országos szinten 120 milliárd forintot fordíthattak gép-, technológiaiberendezés- és eszközvásárlásra. Somogy megyében rekordösszegű, mintegy 6,7 milliárd forint összértékű gép- beszerzés valósult meg, amelyhez a gazdálkodók összesen 1,7 milliárd vissza nem térítendő támogatást kaptak. A gépbeszerzés nagymértékben hozzájárult a megye elavult és korszerűtlen munkaeszközeinek cseréjéhez. (vt) KEVESEBB A GABONA. Hazánkban tavaly 8,7 millió tonna gabona termett, s ez négymülió- val kevesebb, mint egy átlagos gazdasági évben. Somogybán a 2002-es évi 947 ezerrel szemben mindössze 689 ezer tonna gabona került a szárítókba - tudtuk meg Varga Gábortól, a megyei FM-hivatal vezetőhelyettesétől. A búza- és a kukoricatermés csökkenése és a keresleti piac alakulás miatt az év végére rekordmagasságba szöktek a gabonaárak, (hm) FUTÓZNAK. Az Edler-Tab Hi- degfutózó Kft sérsekszőlősi üzemében 2004-ben 320 millió forint árbevétel elérését tűzték ki célul, ami 10,5 milliós nyereséget hozhat. Marosné Dicső Ibolya gazdasági igazgató elmondta: létszámukat eggyel növelték, így az idén már tizenöt dolgozónak biztosítanak munkát. A tavalyi év árbevétele várhatóan meghaladja majd a 300 millió forintot és mintegy 9 milliós nyereséget várnak. Ezt úgy érték el, hogy az év során 11 ezer teherautó-gumiabroncs felújítását végezték el. (kj) ____________a VA RGA GÁBOR Új szoftver a falugazdászoknak A szülészt nem lehet megvenni A továbbképzés is az európai uniós felkészülést szolgálja. A legújabb technológiát meg kell tanulni FOTO: LÁNG RÓBERT Kaposvár Az országban egyszerre négy helyszínen tartottak tegnap számítógépes mezőgazdasági parcellaazonosító bemutatót. Kaposváron négy dunántúli megye 80 agrár- szakembere tanulmányozta a legújabb technológiát. Egy teljesen új fejlesztésű számítógépes szoftverrel ismerkedtek meg a résztvevők. A mezőgazdasági parcellák azonosítását egyszerűsíti és főképp azokban a körzetekben nyújt segítséget, ahol egy termelőnek több község határában, elszórtan helyezkedik el a birtoka. Somogybán több száz ilyen tulajdonost regisztrált a megyei földművelésügyi hivatal. A falugazdászoknak egy napjuk volt a gyakorlásra-, látszott, hogy igencsak igyekeznek. Amúgy jó esély van arra, hogy egy-két héten belül a somogyi falugazdászközpontok - Kaposvár, Balatonboglár, Nagyatád, Tab, Marcali, Barcs - is hozzájutnak egy-egy ilyen programhoz. Baranyai Sándor, a megyei FM-hivatal vezetője a tanácskozáson hangsúlyozta: a termelők regisztrációjától kezdve az összes rájuk háruló feladatot pontosan, határidőre szeretnék elvégezni. Az óriási erőket megmozgató felméréshez, elemzéshez szakmai segítséget biztosítanak a dolgozóknak, hogy a későbbiekben is gördülékeny legyen a munka. harsányi miklós Földrengés: többmilliós károk Iharosberény-Csurgó Húszmillió-egyszázezer forint vis maior támogatást kapott a csurgói önkormányzat a megyei területfejlesztési tanácstól a földrengés okozta épületkárok helyreállítására. Mint megírtuk, 2003. december 16-án a Richter-skála szerinti 3,7-es földrengés rázta meg a dél-zalai, valamint a csurgói térséget. A polgármesteri hivatal szakemberei felmérték az önkormányzati épületekben keletkezett károkat, majd a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság illetékesei is helyszíni szemlét tartottak. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a tornaterem falain keletkeztek repedések, a tanári szoba fala elnyíródott, a konyha épülete és az északi homlokzat fala károsodott. Az Eötvös iskolában a külső homlokzat és a bejárat feletti kupola sérült, ablaküvegek repedtek meg és hajszálrepedések keletkeztek. Két szociális bérlakásban megrepedtek a falak. Az iharosberényi önkormányzat is kapott 2,4 milliós gyorssegélyt, ám mint azt Ander Istvántól, a katasztrófavédelmi igazgatóság barcsi kirendeltségének vezetőjétől megtudtuk, a lakosságtól nem érkezett kárbejelentés. Kovács Imre akinek rossz minőségű gázbetonból épült házát már évekkel korábban életveszélyesnek nyilvánították - azt mondta: a földrengés tovább súlyosbította a helyzetet, a régebben megrepedt falak tovább nyíltak. - Évek óta hiába kérünk segítséget, nem csak mi, hanem a többi, hasonló téglából építkező is, most sem számíthatunk támogatásra - panaszolta. Bihariné Asbóth Emőke polgármester elmondta: magán- személyek nem pályázhattak vis maior pénzre. Marad a biztosító, feltéve, ha kötöttek biztosítást a lakástulajdonosok, és ha időben be- jelentették a kárt. VARGA ANDREA Drága a laktanya-rehabilitáció (Folytatás az 1. oldalról) A HM olyan szerződést kötött az ott lakókkal (például a fűtési költségek átvállalásáról), melyeket mi nem tudnánk vállalni. A laktanya épülete viszont teljesen lelakott, hét éve üresen áll, azaz olyan mértékű beruházást igényelne a rendbetétele, melyre nincs keretünk. Közvetlen haszna tehát biztosan nem lesz a falunak, csak remélni tudjuk, hogy egy tőkeerős vállalkozás birtokába kerül. Mint ahogyan Igáiban történt. A település még a Horn-kormány idején kapta meg a honvédségi ingatlanok egy részét, melyet azóta két lépcsőben - 1999-ben és 2000- ben - értékesített.- Egy sütőipari cégnek adtuk el a területet - így Jakab József polgármester -, mely 150 munkahelyet teremtett a faluban, ráadásul az ipari adója is minket gazdagít. A volt honvédségi terület maradéka első osztályú erdő, tehát az mindig állami tulajdonban marad. Marcaliban a két laktanya közül csak az egyik került a város birtokába, a másik, mely a település szélén áll, honvédségi raktárként üzemel.- A belső objektum már 6-7 éve integrálódott a városba, egyedül a tiszti klub épülete maradt a HM tulajdonában - mondta Sütő László, Marcali első embere. - A külső, a Hunyadi laktanya viszont annyira nagy, hogy nem tudnánk mit kezdeni vele, csak az őrzése több millió forint lenne havonta. Egyedül az egykori nőtlen tiszti szálló tulajdonjoga rendezetlen, mely az egyházi vagyonkompenzáció része, viszont jelenleg kollégiumként funkcionál, remélhetőleg tavaszra ennek is megoldódik a sorsa. Kaposváron az előző kormány idején került az önkormányzat tulajdonába a Füredi II. laktanya, melynek azóta már kidolgozták a kármentesítési és szabályozási tervét is.- Mivel a közműrendszer megrongálódott, így a terület felújításra szorul -. tájékoztatott Fábián Éva, a város főépítésze. - Erre azonban nincs pénze az önkorKaposvár Mint azt a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel legutóbbi számában már megírtuk, nagy visszhangot váltott ki az a hálapénz.hu internetes oldal, amelyen kismamák írták le szüléssel kapcsolatos véleményüket, köztük a hálapénz összegét is. A listán a megjelenést köve tő első napokban egy kaposvári szülész neve is szerepelt, de egy nappal később már csak a budapestiekre vonatkozó feljegyzéseket olvashattuk. Az ombudsman ajánlására a fórum tartalmát törölték. Ettől az ügyet még nem lehet meg nem történtté tenni.- ízléstelennek tartom a szülészek baksisával foglalkozó oldalt, mert név és azonosíthatóság nélkül írnak - akár valótlan adatokat, összegeket - névvel és azonosíthatósággal orvosokról - mondta Prievara Ferenc Tibor, a megyei kórház szülészetének osztályvezető főorvosa. Hozzátette: ízléstelen maga a hálapénz is, kellemetlen annak is, aki adja, s annak is, aki kapja. A megjelent összegek egyáltalán nem biztos, hogy fedik a valóságot, csak általánosításra és ellenszenv szítására valók. Bár arra PRIEVARA FERENC jó, hogy a betegek legalább tudják, hogy - nem tőlük, hanem a kormányzattól - mennyit kellene kapnia egy orvosnak mondjuk egy szülésért. Sajnos az orvosok javadalmazása rendezetlen dolog, s most sem történik semmi a káosz megváltoztatása érdekében. A leírt összegeknek szerintem a fele sem igaz. A hálapénz nagysága egyébként függ attól is, hogy az adott orvos az ország mely területén működik. Á főorvos szerint a betegek ellátása nem a kialkudott vagy remélt hálapénz összegétől függ. Minden beteg egyforma ellátásban részesül, s hogy ki milyen módon köszöni meg, az magánügy.- A köszönet lehet egy kézfogás, valami ajándék, és persze legtöbb esetben pénz. Osztályvezetőként nem kívánok belefolyni, sőt tudni sem akarom, hogy ki menynyit kap. Egyben azonban biztos va'gyok, hogy nagyon ritka az előre kialkudott összeg. Általában a fogadott orvos többet kap, mint az ügyeletes, hiszen az előbbi esetleg az éjszakáját, a szabadidejét, a hétvégéjét, vagy a szabadságát szakítja meg, áldozza fel a betegért _________ SZARKA ÁGNES Szájhagyomány és hálapénz Olvasóinkat is megkérdeztük. Honnan tudták, hogy a szülésért mennyi hálapénz jár. Kovács Diána: - A kismamák között hamar kiderül, hogy kinek ki az orvosa, s kinek mennyit illik fizetni. Bár arról is tudunk, hogy van orvos, aki pontosan megmondja, hogy egy éjszakai szülésért mennyit kér. Én császárral szültem, epidurális érzéstelenítéssel, ezért nem kellett külön fizetni. Ám ha valaki az altatóorvost is megfogadja, az külön pénzbe kerül. Végül is nyílt titok, hogy ki mennyit kér, nem igazán értem, hogy a világhálón megjelent összegek miatt miért tiltakoztak az orvosok. mányzatnak, így uniós pályázat útján szeretne támogatást kapni a rendbetételre. Addig azonban átmeneti megoldásként pályázatot írtunk ki a hasznosítására, így például raktárhelyiségenként működhetnének az épületek. Abban a pillanatban, hogy a megfelelő anyagi háttér biztosított lesz, megindulhat a rehabilitáció. Jutában viszont nem is számol az önkormányzat a honvédségi ingatlanokkal, hiszen azokat néhány kivételtől eltekintve még mindig a hadsereg használja.- És várhatóan a közeli jövőben nem is változik a helyzet - így Szabó Tibor polgármester. - Amíg a radart nem költöztetik fel a Zengő- re - és egyelőre ugye, áll a bál a tervezett új radarállomás körül -, addig biztosan itt marad nálunk. Egy-két kisebb területet visszakaphatnánk, így egy reléállomást vagy egy betonbunkert, ám nem tudnánk hasznosítani, így nincs szükségünk rájuk. Akkor pedig minek kérjük, csak púp lenne a hátunkon... VAS ANDRÁS Stickelné Lőrincz Tünde: - Egy évvel ezelőtt szült egy ismerősöm, az általa mondott összeghez hozzászámoltam az inflációt és az eltelt időt, s annak alapján róttam le a hálámat a szülészorvosnak. De tudok olyan orvosról, aki megmondja, hogy mennyit kér. Általában orvostól függően huszonöt és hatvanezer forint között mozog a tarifa. A komplikációk vagy egy császármetszés is emeli az árat. Akinek nincs saját orvosa a terhessége alatt, hanem a kórházban fogad meg valakit, az még többe kerül. Bencs Anita:- Én nem fizettem, mert kórházi dolgozó vagyok, de pontosan tudom, hogy miként történnek a dolgok. Az interneten nevek is megjelentek, így valóban személyiségi jogokat sért, mert ez minden orvosnak a magánügye, meg bizonyos fokig a hálapénz elfogadása illegális, hiszen ezért kapják a fizetésüket. Az orvosoknak külön tarifájuk van, a kismamák között ez terjed. Tudok olyan orvosról, aki a saját rokonságában is pénzért vállalta a szülés levezetését. László Béláné: - Amikor a menyem szült, nem tudtuk, hogy menynyit adjunk. Ikerszülés volt, de ez sem befolyásolta az árat. Mindent megtettek a gyerekekért és a lányomért, lelkiismeretességből ötösre vizsgáztak. Természetesen - miután általánosan elfogadott a hálapénz - mi is fizettünk, de annyit, amennyit jónak láttunk, s nem előre kialkudott összeget. Egyébként meg kéne fizetni az orvosokat, hogy megszűnjön a hálapénz. Ki mennyit ad és fogad el, az magánügy. _ szarka Értékes somogyi birtokok Somogybán elkészült a Földet életjáradékért II. program összesítése. Min megtudtuk: hatszáz- negyvenöt jelentkező kétezer hektárt szeretett volna eladni az államnak. A legalább 60 éves, 1- 20 hektárt birtokló földtulajdonosok jelentkezhettek. A legértékesebb földeladások a Balaton-parthoz és a Kapós-völgyéhez köthe- tőek. Akivel szerződést kötnek, élete végéig járadékot kap. Somogybán számos olyan nyugdíjast regisztrálnak, aki - az eladott föld után - havonta 60-80 ezer forintra jogosult. Ez az összeg fontos kiegészítést jelent kiváltkép- pen a nyugdíjasoknak. ______■