Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-27 / 22. szám
2004. Január 27., Kedd H I R D E T E S 15. OLDAL „Álmodtunk egy öreg kort, csodásat, szépet, ^ -wyfeKfcfeff De a kegyetlen betegség mindent összetépett. Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, w ifgSpípD De már abban nem, legalább a csodában, Csoda volt, hogy éltél, és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, ami éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozunk veled. Csak a fájó könnyek hullanak érted, Örökké szeretünk és soha nem feledünk téged.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy a legjobb gyermek, édesanyánk, feleség, testvér, menyünk és sógornőnk, IFJ. KOCZKA JÁNOSNÉ Nagy Erika 39 éves korában türelemmel viselt, gyógyíthatatlan betegség után elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása január 28-án, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, ▼ hogy ÖZV. BARTAISTVÁNNÉ Papp Mária Kaposvár, Töröcskei út 5. szám alatti, volt somogyvári lakos életének 96. évében csendesen elhunyt. Temetése január 30-án, 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t „Véget ért szenvedésed, Szívedben nyugalom, A miénkben kik itt maradtunk El nem múló fájdalom. * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRiSTÓ ISTVÁN pamuki lakos hosszan tartó betegség után 75 éves korában elhunyt. Temetése január 29-én, csütörtökön, 10 órakor a somogyvári temetőben lesz, előtte 9 órakor Pamuton gyászmise. Minden külön értesítés helyett. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: felesége, testvére, lánya, veje és unokái „Értünk többé nem aggódsz, Nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendesen a csillagok között, Ahol nincs már soha fájdalom." * Az iszonyatos fájdalomtól porig sújtva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk, SEGESDIJÓZSEFNÉ Fonai Margit Kicsi fájó, szerető szíve 66 éves korában megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 30-án, 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család T f „Küzdöttél, de már nem lehet 4WKr Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARDOS MIHÁLY volt nagybajomi lakos életének 80. évében hosszan tartó gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Temetése 28-án szerdán, 11 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család és a rokonság f „Az élet megszűnt, lelkem elszállt, Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, De gondolatotokban élek tovább.’ akik ismerték és szerették, hogy ..... . ...... . . “ Fajo szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH FERENCNÉ KÁSA JÁNOS életének 71. évében elhunyt. Temetése január 29-én csütörtökön, 11 Kaposvár, 48-as ifjúság útjai lakos órakor a fonyódi temetőben lesz. ®ves korában elhunyt. Hamc mn „ . vasztas utáni búcsúztatása január Ezúton mondunk Köszönetét a ba- . , . , ^ , , ... «... 30-an, 11 orakor lesz a kaposvári ratoknak, rokonoknak, ismerősök- Nyugatj temetöben Köszönetét nek, akik utolsó útjára elkísérik és mondunk mindazoknak, akik utolfájdalmunkban osztoznak. só útjára elkísérik. Gyászoló család Gyászoló család ^ ll ^ Szomorú szívvel tudatjuk mindazok- Fájdalommal tudatjuk, hogy kai, akik ismerték és szerették, hogy DURÁCZKY JÓZSEFNÉ MAJLÁTH SÁNDORNÉ 96. évében december 25-én vissza- nagybajomi lakos 90 éves korában adta lelkét Teremtőjének. Szűk csa- elhunyt. Temetése január 28-án, ládi körben január 26-án helyeztük 13.30 órakor lesz a nagybajomi tevégső nyughelyére. metőben. A gyászoló család Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadé semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ KA POSVÁRON, a Kisgáti városrész legszebb helyén új, impozáns kertes családi ház igényesnek eladó. Irányár: 41,5 M Ft. 82/311-097.-----------------------------------------------------*119495* IP ARI vagy kereskedelmi célra alkalmas telep Mesztegnyőn (68 főút) eladó. 2,7 ha, víz, gáz, villany, 600 m2 csarnok. Tel.: 30/392-4435. ——- *120098* KAPOSVÁR, Bajcsy-Zs. u-ban 66 nf-es tégla, cirkos, felújított lakás eladó. 06-30/411-4359.-----------------------------------------------------*120176* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1-210-4904,210-4673.-------- *120204* BÖ HÖNYÉN, felújított parasztbáz, 87 m2-es eladó. Tel.: 85/322-421,30/956-3948. 2----------------------------------------------------*120239* r--------------------------------------s Ba latonlellén a mólósétányon, a vitorlakikőtőnél, exkluzív környezetben szaunával felszerelt appartmanházban 32 m*-es amerikai nappalis nyaraló márciusig kedvezménnyel eladó. Telefon: 06-30-9453-932 V / 8 BALAT0NB0GLÁR, üdülőövezetében Platán strandtól 100 m-re, 2 generáció részére 2 szintes családi ház, 6x14 m-es melléképülettel eladó. Tel.: 85/351-495.-----------------------------------------------------*120240* Ba latonlellén 50 méterre a strandtól, csendes parkban, rendkívül igényes appartmanházban amerikai nappalis stúdió márciusig 20% kedvezménnyel, 7 600 e Ft-ért eladó. Telefon: 06-30*397-7281 8 BALATON BOGLÁR város központjában 200 m2-es üzlet, 160 m! beépíthető terasszal eladó. Tel.: 85/351-495.-----------------------------------------------------*120240* Zöldövezeti, társasházi lakás- épülőfélben - külön kerttel, garázzsal leköthető. Kajszis-kert. Még tavalyi feltételekkel. Tel.: 72/213-436, 70/3899-417 *822714* B CSOKONYAVISONTÁN a Hársfa u.-ban nyaraló eladó. 30/491-2973.---------------- ---------=*-------------------------------------------------• 120293* KA POSVÁRON Toldi Itp-en III. emeleti 3 szobás lakás eladó. 30/4355-147 este.----------:—;—-------------------------------------------------------*120299* KA POSVÁR, Zárda u-ban 3 szobás, étkezős, egyedi fütéses lakás eladó. 82/421-948.--------------------------------------------------------------------------------*120364* a KAPOSVÁR központjában 57 nf-es gázos lakás eladó. Ár: 9 M Ft 82/413-20818 óra után.------------- — — *120375* OP EL Corsa 1.2 '93-as, mo-i, sok extrával 800 e Ft-ért eladó. Tel.: 20/9265-488.--------------------------------—------------------------------------------*120395* a BALATONFÖLDVÁR központjában 38 m2- es panorámás összkomfortos lakás eladó. Irányár: 6 M Ft. 30/322-9840,84/340-097.--------------------------------------------------------------------------------*120396* SOMOGYASZALÓ központjában, romos állapotban lévő parasztház teljes közművel eladó. 20/386-5923.------------------------------------------------------------------------j------*120476* KA POSVÁRON 57 m2-es I. em. 2,5 szobás műanyag nyílászárós lakás eladó. 20/438-5419.------------------------------------ *120511* KA POSVÁRON hétvégi kisház, villany, nagy telek, szőlő gyümölcsös eladó. 82/432-042.--------------------------------------------------------------------------------*120522* BALATONSZEMESEN 2,5 szobás nappalis összkomfortos családi ház, plusz lakható kis házzal eladó. Tel.: 84/360-134.------------------------------------------------------------------------------*120535* ZA MÁRDI-FELSŐ Vécsey u. 129. nyaraló eladó 15 M Ft. 30/2658-748,84/312-074.------------------------------------------------------------------------------*120550* CS ALÁDI ház eladó Szentgáloskér, Dózsa Gy. u. 3.82/713-486.--------------------------------------------------------------------------------*120588* KAPOSVÁR, Baross G. u. 31. sz. alatt épülő társasházban lakások és 2 db üzlet leköthető. 20/9608-025,20/455-9458.--------------------------------------------------------------------------------*120614* ME RNYEI ipartelepen 4200 m2-es terület eladó. Víz, gáz, villany megoldható. Irányár: 700 Ft+Áfa/m2. 20/9614-395,30/654-2573.------------------ —:------------------------------------------------------*120619* KA POSMÉRŐ centrumában 23x100 m-es építési telek, fél közművel, gáz a telek előtt eladó. 30/245-6737.--------------------------------------------------------------------------------*120631* JÁRMŰ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.---------------------------------------------------------------------- ■ *118423* VW POLO 1.3 dízel 1988-as évjáratú, új szerviz és téli gumik, friss műszaki. Ár: 375 E FI Tel.: 70-543-6043. Kis platós tgk. csere érdekel.--------------------------------------------------------------------------------*120267* ISUZU 2.7 dízel zárt 3 szem. 5 sebességes vonóhoroggal, új gumikkal eladó. Irányár: 295 E Ft Kis platós tgk csere érdekel. Tel.: 06-70-543-6043.-------------------------------------------------------------------------1—*120267* 8 RENAULT Scenic 1,6 Alizé 2002.X havi eladó. 30/554-7938.--------------------------------------------------------------------------------*120284* HONDA HRV 4x4 terepjáró 1 éves, 10 e km-rel eladó. 30/380-2707.-------*---------------------------------------------*120384* OP EL Corsa 1.2 '93-as, mo-i, sok extrával 800 e Ft-ért eladó. Tel.: 20/9265-488.--------------------------------------------------------------------------------*120395* IFA W 50 LA terepes mezőgazdasági, billenc- ses, műszakival eladó. 30/224-8920.-------------------------------- -------------- ----------------*120620* OL ASZ és japán robogók 50-125/50 használtan eladók. Ár 100-250 e Ft. 30/224-8920. -------------------------------------------------------------------------------*120620* ÁL LÁST KÍNÁL ORVOSOKNAK mellékjövedelem! 30/374-1176.-*---------------------------------------------:----• 119350* VA GYONVÉDELMI területre üzletkötőket felveszünk, alap+teljesítménybérezéssel. Tel.: 06- 20-9262-625.-----------------------------------------------------*119378* 25 FOGYNI végjót keresek fizetésért 30/391-5158.----------------------•---:--------------------------*119825* A BALATONLELLEI Általános és Zeneiskola pályázatot hirdet angol-történelem, vagy angol egyetemi, vagy főiskolai tanári végzettséggel álláshely betöltésére: 85/351-722.----------------------------------------------------*120138* OR SZÁGOS ingatlan iroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-5984.----;------------------------------------------------*120207* AU SZTRIAI szakmunkák, segédmunkák! Nyelv- ismeret nélkül is! 30/394-2235 (13-19-ig).------------------------ -------- _ ----*120308* KÖ NYVELŐI, irodai munkára németül beszélő alkalmazottat keres mg-i cég marcali környékén. Tel.: 06-30-3858-712.-----*-----------------------------------------------*120363* MA RÓS szakmunkást felveszünk. Luckympex Kft Kaposvár Újmajor. Jelenkezni az alábbi telefonszámon lehet: 82/512-256-------------------------------------’-------------*120376* KE RESEK 15-20 kg fogyni vágyót 30/2464-086- - - *120377* BALATONLELLÉRE, áprilisban nyitó luxus apartmanház éttermébe keresünk személyzetet: séfet, konyhai kisegítőt, felszolgálót és pultost szezonális jelleggel. Angol, német nyelvismeret előnyt jelent. 82/410-715, 9-17 óráig munkanapokon.-----------------------------------------------------*120422* MŰ SZAKI eszközök logisztikai és kereskedelmi feladatainak ellátásához kollégát keresünk kaposvári munkahelyre. Elvárásaink: német nyelvtudás, műszaki ismeretek, számítógépes gyakorlat (Word, Excel, integrált ügyviteli rendszerek). Pályázatokat 120429. számra a kiadóba kérünk.----------------------------------------------------*120429* SZ AKKÉPZETT, leinformálható, gyakorlattal rendelkező szakácsokat és gyakorlattal rendelkező pultos-felszolgálókat keresünk éves állásra. Rövid, önéletrajzos jelentkezéseket várjuk 7407 Kaposvár, Pf: 7.--------------------------------------------------------------------------------• 120438* SAJÁT vállalkozást szeretne nemzetközi banki háttérrel? A Citibank területi hitelkártya értékesítőjeként megvalósíthatja elképzeléseit. Várjuk jelentkezését! Citibank Rt. DSA HR, 1134 Bp, Váci út 35. Ref: KDSA118 recruit- ment.citibankhu@citigrup.com Fax: 06-1- 412-6122 Info: 06-1-412-6011.---------------->-------------------------------:----*120525* EG YÉNI vállakozó fodrászt, kozmetikust kaposvári üzletbe keresünk. 82/317-093. *120527* ÉLELMISZERBOLT FELVESZ GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ eladót és pénztárost Jelentkezni személyesen Kaposvár, Szent Imre u. 17-19., és Kaposfüredi út 170. ÉPÜLETASZTALOS munkák elvégzésére keresek szakembert. 30/2811-888.--------------------------------------------------------------------------------* 120587* VILLANYSZERELŐT felveszek Kaposváron. 30/9552-712.---------------------------------------------------------------------------------120601* FIATAL kaposvári férfi munkaerőt azonnali belépéssel autómosóba felveszünk. 82/526-115.-------------------------------------------- *120609* LA KATOSOKAT, hegesztőket kiemelt bérezéssel felveszünk. Tel.: 06-30/9598-957.---------------------- *120617* TE HERGÉPKOCSIK javításában jártas nagy gyakorlattal rendelkező autószerelőt kiemelt bérezéssel felveszünk. (1000 Ft/óra/nettó). Tel.: 30/9598-957.-----------------—------------------------------------------------------------* 120617* FELVESZÜNK 2 fő vagyonőrt a nagyberki Teke Vendéglőhöz. (Nagyberki és környékiek előnyben) Tel.: 06-30/9598-957.--------------------------------------------------------------------------------*120617* DARUKEZELŐ gyakorlattal gk.vezetőt felveszek marcali telephelyre. Tel.: 30/243-8920.--------- *120646* _________OK TATÁS_________ ABISÁI ANGOL! kezdőtől alapfok, középfok. Munkanélküliek, kismamák részére támogatás igényelhető! -30% ABISÁI Okt Kp. 82-415-681 (03-0082-03) AL-194.--------------------------------------------------------------------------------*119006* ECDL Tanuljon ott, ahol vizsgázhat! Számítógép-kezelő tanfolyamok és vizsgák az ABISAI Okt. Központban. Munkanélküliek, kismamák részére támogatás igényelhető! -30%! 82-415- 681 (03-0082-03) AL-194-------*119006* VI VACE Nyelviskola Kaposvár, Fő u. 12., Ankerház tel.: 82-512-178, 30-294-4959 angol, német, francia, spanyol, olasz nyelvtanfolyamok, de., du., este, szó., 3-5 fős csoportok 500 Ft/óra. OKÉV: 03-0098-03.-------------------------------------------------------------------------------*119220* INGATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ OKJ-s képzés indul Kaposváron. Vizsgadíjjal, jegyzettel 85 E Ft. Kapós Bróker Kft. 30/384-2871.-----------------------------------*120000* NÉ MET-ANGOL nyelvtanfolyamok. Methodik Bl Kaposvár, Rákóczi tér 14. Beiratkozás 16.30-18.30.30/9936-009.-------------------------------------------------------------------------------*120018* BA LATON NYELVSTÚDIÓ Siófokon és Fonyódon angol, német, olasz, francia tanfolyamok februártól. 20/9454- 104, 84/319-419, 85/560-270. OKÉV: 03- 0122-03. Munkanélkülin, gyes-, gyed-, gyet- en támogatás kérhető. Akkreditált iskola: 30% szja kedvezmény.-------------:---------------------*120001* LI TE NÉMET NYELVTANFOLYAMOK Akreditált intézményünkben (AL-0616). Kezdő német nyelvtanfolyam II. 16. Újrakezdő: II. 18. Középhaladó: II. 17. Beszédcentrikus módszerrel. Ingyenes tudásszintfelmérés. Falvai és Társa Kft LITE Nyelviskola OKÉV: 03-0022-02. Kaposvár, Zárda u. 21., 82/415-920.--------------------------------- -------- *120508* KI ADÓ ZÁRDA u-ban 24 m2-es üzlet hosszú távra kiadó. 90 E Ft/hó+rezsi. 30/469-1804.--------------------------------------------------------------------------------• 120572* SZOLGÁLTATÁS GÉPKÖLCSÖNZŐ Kaposvár, Fő u. 50. (Slendy udvar). 82/429- 693,30/901-8305. —-----------------------------------------------------------------------*117330* FÜ RDŐKÁDAK, mosdók felújítása bontás nélkül garanciával. 30/204-2144.-------------------*118103* KÉS, OLLÓ, DARÁLÓ korcsolya expressz élezése. Mogyorósy, Kaposvár. Somogy Üzletház. —*----------------------------------------------- *119325* RE DŐNY AKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 35- 75% kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10%! 82/413-384,30/620-8258.--------------------------------------------------------------------------------*119393* NÉVJEGYKÁRTYA, boríték nyomása, reklámajándék feliratozással. Tel.: 82/320-108.--------------------------------------------------------------------------------*119750* HASZNÁLT RUHÁSOK! A nyári árukészlet már kapható, fajtára válogatott extra és I. oszt. kiszerelésben. Áttekinthető! 06-1/424-8250/51, 06-52/448-134.---------------------------------■---------------------------------------------*120164* 8 PALATETŐ felújítás, zsindely tekercs ragasztás több színben, lapostetők szigetelése. 06-20/9318-900.--------------------------------------------------------------------------------*120271* FUVART vállalok 1,21 raksúlyú, 15 m2 rakterű dobozos (akasztós) teherautóval. 30/2045- 011, 82/318-805.------- *120360* RE DŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30- 70% engedmény. Hevederzár. 82/320-880.------------------------------------------------------------------------ *120477* FESTÉS-MÁZÓLÁS-TAPÉTÁZÁS Kaposváron, kiváló minőségben. 30/604-6460.--------------------------------------------------------------------------------*120544* ID Ő-KAPSZULA Mikor majd Földi létünk véget ér! De még sok fontos elintézetlen dolgunk maradt akkor velünk, rajtunk keresztül: üzenhet vágj átadhat: - üzeneteket - vagyontárgyakat -végrendeletet szeretteinek, még meg nem született, utódainak, ©ermekeinek, barátainak, hivatali szerveknek. Mi kinyitjuk az ön “Idő-kapszuláját”, a megadott időben és helyen, az arra kijelölt személynek. Idő-kapszula az időtlen megoldás! 20/551-4440, Email: i-kapHula@nap-szam.hu .--------------------- *120552* _________VEGYES_________ BÚ TORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposvár, Helyőrségi Klub, Németh I. fasor 7. 20-40% engedménnyel! Szekrénysorok 55000 Ft-tól nagy választékban. 4 elemes konyha 37500 Ft-tól, sarok étkező garnitúra 29500 Ft-tól, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! Nyitva: H-P. 9-18, Szó.: 9-13.--------------------------------------------------------------------------------+!19337* » PARKETTA AKCIÓ! Szalagparketta 1600 Ft/m2-től, hagyományos 2100 Ft/m2-től, lambéria 1000 Ft/m2-től. Barcs, 06-30/946-6174.--------------------------------------------------------------------------------*119545* ARÉNA Végkiárusítás január 19-től, 30-50%, úszófelszerelés kivételével.--------------------------------------------------------------------------------• 119980* REÁL BÁLA 850 FT/KG Teljes árucsere Kaposváron a Fő u. 57. alatt január 28-án szerdán.---------------:---------------------------------------------------------------*119989* KO LBÁSZHÚS RENDELHETŐ Húsbolt Kaposvár, Szondi u. 22.82/310-327.--------------------------------------------------------------------------------* 120079* QUELLE téli vásár, 40% árengedmény az őszi-téli katalógus termékeire. Kaposvár Somssich P. u. 4.--------------.—r------------------* 120220* CI PŐ AKCIÓ-30-50% minden téli lábbelire. Step By Step Cipőbolt Kaposvár, Honvéd utca. Patkó Üzletház.--------------------------------------------------------------------------------*120292* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR, Tesco mellett I. em-i 2 szobás lakás kiadó. 30/320-2494,30/260-2005.-----------------------------------------------------*120105* KA POSVÁRON az Arany J. téren 2,5 nobás, gázfűtés, bútorozatlan lakás kiadó: 40 E Ft+rezsi. Telefon: 16 óra után 06-30-9376-040.-------------------------------------------------1—*120300* KAPOSVÁR belvárosában I. em-i 3 szobás, egyedi gázfűtéses, berendezett lakás kiadó. Irányár: 52 E Ft+rezsi. 30/277-4123.-----------------------------------------------------*120374* KA POSVÁRON lakás+garázs kiadó 30/285-9116.-----------------------------------------------------*120602* TÁRSK ERESÉS CRONOS b.szemesi iroda ha komolyan gondolja... 4000 ügyfél fényképével: 30-641-3502.-----------------------------------------------------* 118846* JÚ LIA Társkereső: 20/42-111-65. Hívjon!--------- *119234* SZ ABADIDŐ partnert keresek. 70/55838-77.-----------------------------------------------------*120242* ÉL ETTÁRS-PARTNERKÖZVETÍTÉS. 82/421-886.-----------------------------------------------------*120455* ÁL LAT HÚSSERTÉSEK olcsón eladók. Tisztítás, szállítás megoldható. 82/705-547.-------------------------------------------------------------------------------*120217* 8 PULI kölykök eladók. 30/491-2973.--------------------------------------------------------------------------------*120294* JAGDTERRIER szuka bevadászva és Németvizsla szuka törzskönyvezve alapidomítva eladó. 20/365-8033.--------------------------------------------------------------------------------*120436* ANYAKOCA 9 malaccal eladó. 30/389-1061.---------------------------------------------------------------------- *120505* CSIRKE FARHÁT 130, pecsenye comb 398, fagyasztott pulykanyak 250, csirkemáj és zúza 380, kacsafarhát 95, liba számytő 220 Ft/kg. Szárnyasbolt Kaposvár, Béke u. 29.--------------------------------------------------------------------------------*120590* ÁLLÁST KERES KISEBB irodák, üzletek, rendelők takarítását vállalom. 30/647-1986, 82/424-278.-------------------------------------------------------------------------------*120178* APRÓ-CSEPRŐ PARKETTA, LAMBÉRIA! Kiárusítás. Tölgy, bükk, akác, hagyományos parketta 1998 Ft/m2, ontárk lambéria 1298 Ft/m2, hajópadló 1598 Ft/m2, akác mintás ke- rités elem 1 m-es 179 Ft/db. 20/9475-970.--------------------------------------------------------------------------------*118714* KAZÁNOK, RADIÁTOROK gyári áron garanciával akár kiszállítással is. 20/9475-970.--------------------------------------------------------------------------------*116715* SZÁMÍTÓGÉP asztalok újak eladók. 06- 20/9438-531.---------------------------------*120211* VÉ RNYOMÁSMÉRŐK! Mérőórás, automata, félautomata, 10 év jótállással, 6500,13500 Ft-ért kaphatók, utánvét is. 30/905-2005.-------------------------------------------------------------------------------*120464* AK ÁC tűzifa 8500/m3, szállítással, (száraz). 20/9731-091.--------------------------------------------------------------------------------• 120613* IN GATLANBÖRZE Szekszárdon a város elkerülő útján (a régi Shell kút mellet) márkanervízként működött, berendezésekkel felszerelt nervíz bérbe adó. 30/9295-526. *119034* ZOMBA, Ady E. u. 23. sz. ház eladó. 74/433- 190,30/365-1785.-------------------------------------------------------------------------------*120326* _________GARÁZS_________ KA POSVÁRON a garázsvárosban aknás és padlásteres garázs eladó. 30/4355-147 este.------------------------------------------------------------------------------*120301* KA POSVÁR, Virág u-ban mélygarázs eladó. 20/9608-025, 20/455-9458.------------------------------------------------------------------------------*120614* KA POSVÁR, Hunyadi J. u-i garázssoron garázs eladó. 30/437-4461. MEZŐGAZDASÁG CIROKSZAKÁLT keresek. 06-30/426-0977.----------------------------------------------------*120184* 8 ELADÓ mű. borostartályok 2400, 700I- es, fahordók 50-100 l-esek, szőlőzuzó-bogy- ozó, szivattyú, kéndioxid-, szénsavas palack. Tel.: 85/351-495.----------------------------------------------------.*120240* AL MA ELADÁS Kiskorpád, Petőfi u. 29/A. Mindennap: 08-tól. 30/2646-678.----------------------------------- -------- - *120291* NA GY kockabála és körbála szalma eladó. 30/965-4441. ALAPÍTVÁNYOK A SOMOGYASZALÓI “Egészséges Óvodai Életért Alapítvány” köszönettel várja adója 1%- át Adószám: 18761470-1-14.-------------- *120421* A S IÓFOKI Állatvédő Alapítvány kéri az állatbarátokat, hogy adójuk 1 %-val támogassák alapítványunkat. Adószám: 19201649-2-14.----------------------------------------------------*120551* KÖ SZÖNJÜK a 2003-ban felajánlott Hja 1%-át. Ez évben is várjuk Edde Községért Alapítványra Híves adományaikat Adónámunk: 18761298- 1-14. „Gondoljon falunkra, fi^elje a lelkét egyszázalékával most lepje meg Eddét.” Köhö- nettel Megyeri János polgármester.---------------------- *120648* PÉNZPIAC 8 JELZÁLOGHITELEK, nemélyi hitelek kiváltása 5%-os kamatra. 06-70/293-2889.--------------------------------------------------------------------------------*118875* 8 HITELÜGYINTÉZÉS minimálbérrel, akár terhelt ingatlanra is. 06-70/524-9641.--------------------------------------------------------------------------------*118892* BÉRLEMÉNY SIÓFOKI Tescoban 31 m2-es üzlet bérleti joga átadó. Tel.: 06-70-361-41-96.--------------------------------------------------------------------------------*120370* ÜZLETHELYISÉG 8 BALATONLELLÉN 42 m2-es, fűthető üzlethelyiség kiadó. Tel.: 85/350-421.-------------------------------------------------------------------------------*120272*