Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-27 / 22. szám

2004. Január 27., Kedd LENGYELT Ó T I TÜKÖR 7. OLDAL Munka nélkül szegényen A szegénység és a munkanélküli­ség gondjaival kell a legtöbbször szembenézniük a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat munka­társainak. Szüretkor, barack- vagy diószedés idején kevesebben jön­nek, de ilyenkor nagy a sorbaállás a segélyekért. Sok családnak ez az egyetlen jövedelemforrá­sa. Nyers Györgyi, a szol­gálat vezetője elmondta, hogy a térségben sok a kisnyugdíjas, ezért is je­lentett többletfeladatot az egyszeri nyugdíjak ki­fizetésének összehango­lása. Emellett a gyerekek iskolai hiányzásainak nagy száma okozta a legtöbb gondot. Számta­lanszor találkoznak magatartási problémákkal, a szülő-gyermek kapcsolat romlásával is. A gyerme­ket azonban csak a legvégső eset­ben emelik ki a családból. Az el­múlt évben mégis hat kisgyerme­ket kellett elhelyezni mert veszé­lyeztetettek voltak, s nekik más megoldást kellett keresniük. A gyermekjóléti és családsegítő szolgálat öt munkatárs­sal oldja meg a feladata­it. Ide a hét minden nap­ján fordulhatnak gondja­ikkal a rászorulók. A kis­térség öt településén mintegy 5500 emberről gondoskodnak. A költ­ségeket a települések ön- kormányzatai a lakosság arányában fizeti. Emel­lett a szolgálat munka­társai is igyekeznek többletbevé­telhez jutni. Tavaly jótékonysági bálokat szerveztek, s a befolyt ösz- szeget szabadidős rendezvények­re fordítják. A jótékonysági bálok rendezését idén is folytatják. ■ Játékosan tanulnak a gyerekek az óvodában. Képünkön: Kajtánné Németh Ildikó fejlesztő- pedagógus, Németh Gergő és Lábodi Viktor Ügyesednek a gyerekek Egyéni fejlesztőprogramot indítot­tak az óvodában, s erre 600 ezer forintot költ az önkormányzat. Szeptembertől szakképzett peda­gógus foglalkozik azokkal a kicsik­kel, akiknek egyes képességei gyengébbek az átlagosnál. Kajtánné Németh Ildikó naponta foglalkozik a gyerekekkel a kör­nyéken egyedülálló módszerrel. A két óvodában 22 kisgyermeknek van szüksége speciális foglalko­zásra. Délelőttönként fél-fél órá­ban sajátos fejlesztőeszközökkel dolgozik a gyerekekkel. Labdával játszanak, ugrálnak, mozognak; bordásfalon tornáznak, apró lépegetőkavicsokon járnak. Mind­ez segíti őket a helyes formák ki­alakításában. Az apróságok megis­merkednek a térbeli formákkal és a tárgyak felületével is. A pedagó­gus igyekszik kijavítani a gyerme­kek tanulási zavarait is, hogy fel- készülten menjenek az iskolába. A szakember szerint egyre több kisgyermek igényli ezeket a foglal­kozásokat, és ma már egyre ügye­sebbek a gyerekek. Kesztyűsné Vohl Zsuzsanna óvodavezető el­mondta: a sajátos fejlesztőprog­ramra 600 ezer forintot költöttek. Ebből vásároltak a foglalkoztató­szobába speciális eszközöket, bú­torokat, s alkalmazzák a szakpe­dagógust. Mindezt az óvoda költ­ségvetéséből és önkormányzati tá- mogatásból fizetik. ■ Új feladatok kevesebb pénzzel Naponta sokan keresik fel az okmányirodát. Felvételünkön: Orsós Attila ügyfél, Dóra Gabriella és Kiss Lajosné ügyintéző Új feladatokkal bővült az okmányiroda tevékenysége. Itt adják ki a mozgáskorlátozottak parkolási engedélyeit, s lesz bőven teendője az európai parlamenti képviselők választásakor is. Az okmányirodában nemcsak a város, hanem a környékbeli tele­Kistérségi iroda Az okmányiroda Lengyeitótin kí­vül ellát kistérségi feladatokat is. itt intézik 9 település - Gyugy, Hács, Kisberény, Szőlösgyörök, Buzsák, Somogyvár, Somogy- vámos, Pamuk, Öreglak - lako­sainak az ügyeit. Illetékességi te­rületéhez 12 ezer ember tartozik. pülések lakói is intézik a személy­es lakcímigazolványukkal, az útle­velükkel kapcsolatos ügyeket. Itt vezetik a népesség-nyilvántartást, kiadják a vállalkozói igazolványo­kat. Ide tartozik a közlekedésigaz­gatási hatósági munka, a járművek forgalomba helyezése, a gépkocsik okmányainak ügyintézése. Markó Péter jegyző elmondta, hogy a Bel­ügyminisztériumtól kapnak támo­gatást. Tavaly mintegy 9 millió fo­rintot utalt át a szaktárca. Az idén ez 30 százalékkal csökken, így csak 6 millió forintra számítanak. Feladataik nőttek, így megoldásra vár a hiányzó pénz előteremtése. Az a pénzhiány megoldása a kép­viselőknek is új feladatot jelent. A térségi iroda kialakításában jelentős szerepet vállalt a város vezetése. Hatékonnyá tette a munkát, s megfelelő körülménye­ket teremtett. Az iroda dolgozói­nak a tevékenysége színvonalas, igényes. Ügyfeleik bátran fordul­nak hozzájuk segítségért. Napon­ta az egy-egy irodai részlegben nyolcan-tízen is megfordulnak. Az okmányiroda munkatársai a hét minden munkanapján fogad- ják az ügyfeleket. __________■ Se gítséget kínál a teleház Új szolgáltatásokat létesített a mű­velődési ház. A városnak szinte az egész lakossága második otthoná­nak érezheti ezt az intézményt, ahol segítséget talál. Mindennap nagy a forgalom a város művelődési házában. Széles körű szolgáltatásokkal várják ugyanis a tótiakat meg a környék­belieket - tudtuk meg Németh Mártától, a művelődési ház igazga­tójától. Szerencsére egyre többen veszik igénybe ajánlataikat, ezért lehetőségeikhez mérten bővítik is a kínálatukat. Sokszor a városla­kók, a hozzájuk betérők mondják el ötleteiket, javaslataikat, s ők eh­hez mérten szervezik meg a szol­gáltatást. Több számítógép áll a vendégek rendelkezésére. Ezeken intemetezhetnek, szövegszerkesz­tői munkákat végezhetnek. Lehe­tőségük van a művelődési házban fénymásolásra, nyomtatásra, faxot küldhetnek. Az intézmény mun­katársaitól megtudhatják, melyek a friss műsorok. Mit és hol érdemes megnézni, meghallgatni, milyen műsorokon érdemes részt venni Lengyeltóti­ban és környékén. Az intézményben fo­gadóórákat tartanak szakemberek, klubok, ci­vil szervezetek. Őket is szívesen keresik föl kér­déseikkel a tótiak. Ked­denként és csütörtökönként a falu­gazdásznak tehetik föl kérdéseiket. Érdeklődhetnek tőle a pályázatok­ról és időszerű kérdéseiből. Az em­bereket egyre inkább foglalkoztatja az Európai Unióhoz csatlakozás, szeretnék tudni, mi változik. Az Ál­lami Erdőfelügyelet szakemberét minden páros héten, kedden talál" ják meg a művelődési házban. Népszerű a Somogy megyei Munkanélkülie­kért alapítvány képviselő­jének a fogadóórája is. Télen alig van munkale­hetőség, s az alapítvány munkatársa segít az állás- ajánlatok felkutatásában. Vele minden páros héten szerdán beszélgethetnek az érdeklődők. A város nyugdíjasai is jó kedvvel gyűlnek össze a művelődési ház­ban. A nyugdíjas-egyesület vezető­je minden hét csütörtökjén bent jár az intézményben, s itt keresik fel nyugdíjas társai. Megbeszélik az egyesületi terveket is. • _____■ Eg yütt egymásért dolgoznak Együtt egymásért - ez a jelszava a városban foglalkoztatott megvál­tozott munkaképességű emberek kis közösségének. Jelentősen megváltozott az életük azóta, hogy rendszeres munkalehető­séghez jutottak. A művelődési házban ugyanis a hét minden munkanapján, napi hét órában kínálnak nekik munkalehetősé­get. Természetesen könnyű mun­kát végeznek, olvadóbiztosítékok összeszerelésével foglalkoznak. Kellemes környezetben, jó lég­körben végzik a munkát. Most 13 ember dolgozik naponta. A szombathelyi székhelyű vállalat, amely munkalehetősé­get teremtett a megváltozott munkaképességű emberek szá­mára, máris új terveket fontol­gat. Goóz László, a cég somogyi regionális központjának a veze­tője elmondta, hogy szeretnének minél több embernek munkát adni a városban. Ennek érdeké­ben fölveszik a kapcsolatot a környék vállalkozásaival is. Jól tudják, hogy a megváltozott munkaképességű embereken a munkalehetőség megteremtésé­vel segíthetnek a legtöbbet. Azt tapasztalják ugyanis, hogy a munkához való visszajutásuk­hoz ez az egyetlen lehetőség. A lengyeltóti foglalkoztatóterem­ben többen dolgoznak a környék kis településeiről, és volna igény újabb álláshelyekre is, ezért ter­vezi a foglalkoztató a tevékeny­ségének bővítését. A cég ennek a lehetőségeit igyekszik feltárni a térségben. A dolgozóinak 40-67 százaléka mozgáskorlátozott, és a minimálbérhez közeli fizetést kap. Az így munkához jutottak megélhetéséhez azonban ez is jelentős segítség. Az itt dolgozók Munkahely a művelődési házban. Képünkön Kovács Györgyné és Kiss Attiláné életkora 32-59 év közötti. Szíve­sen dolgoznak együtt egymásért a kiváló közösségben. _______■ Hír ek KÖZMEGHALLGATÁS. Január 29-én 16 órától a művelődési házban közmeghallgatást tart a képviselő-testület az önkor­mányzat idei gazdálkodásáról. A képviselők a 2004. évi költségve­téssel kapcsolatban várják a vá­ros lakosainak a véleményét, hozzászólásait, javaslatait. TÉLI GAZDAFÓRUM. A len gyeltóti gazdakör megkezdte fel­készülését a tavaszi mezőgazda- sági munkákra. Az országos zöldség- és gyümölcstermék ta­nács szakértője február 7-én dél­előtt fél tíztől tart előadást az ön­tözéses gyümölcstermesztésről. A téli időszakban ezek a szakmai találkozók segítik a mezőgazda- sági szakembereket. Megvitatják tavalyi tapasztalataikat, elkészí­tik idei tervüket. A környéken a dió, a szőlő és barack tartozik a legjobb eredményekkel ter­meszthető gyümölcsfajták közé. KARATEVIZSGA. Sportoló gye­rekektől hangos a város sport­csarnoka: október óta Kötél Hen­rietta egydanos, feketeöves mes­ter tart edzést a karatés gyerekek­nek. Önvédelmet tanulnak, s fej­lesztik állóképességüket. A sport önfegyelemre nevel, javítja az összpontosítást, és ügyessé teszi j őket. Az ifjú karatékák február 8- án vizsgáznak a városi sportcsar­nokban Zallel László négydanos ! mester előtt. KISTÉRSÉG EURÓPÁBAN. Az uniós csatlakozásra készülnek a közéletben dolgozók. A tanfolya­mon elsősorban önkormányzati tisztségviselők, intézmények igazgatói, civil szervezet vezetői vesznek részt. A felkészítés célja az önkormányzatok versenyké­pességének a javítása. A január végén induló tanfolyamon a gya­korlati képzésen van a hangsúly, | s a résztvevők útmutatásokat kapnak az uniós szakmai tájéko­zódásra. Megtanulják, hogyan érvényesülhetnek, készíthetnek sikeres pályázatokat. A foglalko­zásokon a Pogány-völgyi kistér­ség településeinek önkormány­zati munkájában tevékenykedők vesznek részt. ■ Új zeneiskolai tantermek j Az önkormányzat 50 millió fo­rintból beépítené az iskola tető- | terét. Az építkezésre az ország 42 hátrányos helyzetű kistérsé­gének kiemelt támogatási kere­tére pályáztak. A beadott pályá­zat sikeres volt, mert elnyerték a kért állami támogatást. Az ön- kormányzat saját pénzeit hoz­zátéve megvalósítja a tervét. Az iskola tetőterének átalakításával | a zeneiskola termeit építik ki, és segítik az általános iskola mű­vészeti tagozatosait. Zsombok Lajos igazgató és Korolovics La­jos művészeti tagozatvezető a város támogatásával viszi siker­re az iskola művészeti csoport­jait. A 159 művészeti tagozatos diák közül 61 zeneiskolás. Évről évre szépen szerepelnek a me­gyei és országos rendezvénye- | ken. Az új zeneiskolai tanter­mekben növendékeik még haté­konyabban készülhetnek a megmérettetésekre. Most a ha­gyományosan február végén rendezendő Fodor András-na- pok fellépéseit tervezik. Ezt képzőművészeti kiállítások, művészeti versenyek teszik iz- j galmassá. Papszt Lajos polgár- I mester elmondta, reményei sze­rint még az idén elkészülnek az új zeneiskolai tantermek. ■ — AZ OLDAL CIKKEIT BERTALAN BERNADETT ÍRTA. FOTÓK: MÁRTON LÁSZLÓ Siófok, Szabadság tér 6. Balatonboglár, Semsey nyelviskola Silver Üzletház, Dózsa György u. 13. Hirdessen hatékonyan! A Somogyi Hírlapban! Az Önhöz legközelebbi hirdetés felvevő helyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom