Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-22 / 18. szám
MEGYEI KÖRKÉP Energiatakarékos munkahelyteremtés 4. oldal VÖRS A Kis-Balatonban hisz a falu 6. oldal Kiszáradt kutak, apadó remények Addig jár a gazda a kútra, amíg meríthet. A Dráva mentén egyre kevesebb kútból húzhatják a vizet fotó: láng Róbert Negatív rekordokat dönt már második éve a Dráva vízhozama, s emiatt jelentősen csökkent a térség talajvízkészlete is. Olyan kutak apadtak el, amelyekről ezt korábban elképzelhetetlennek tartották. A horvátok szerint az új erőmű megoldás lehet a gondra, mások szerint csak tovább ront a helyzeten. Hírek MARCALI. Az országban egyedülálló számítógép-vezérléssel, hűtött technológiával működő körsilós gabonaraktár épül a Marcali Ipari Park Rt tulajdonában lévő 105 hektáros földterületen. Az ipari park első beruházása egyhektáros területen épül. A 26 méter magas gabonaraktár 6600 tonna gabonát tud majd befogadni. A beruházás két ütemben készül el. Az elsőhöz, a siló felépítéséhez a földművelésügyi tárcától nyert a vállalkozó több mint 23 millió forintot. A második ütem márciusban kezdődik: Ekkor húzzák fel a szociális épületeket, sor kerül egy hídmérleg alapozására és a 210 méteres belső úthálózat kiépítésére. Ezt a Területfejlesztési Tanács 12 millió forinttal támogatta. A beruházás összesen közel 150 millió forintba kerül és nyolc embernek ad majd munkát, (ve) SIÓFOK. Aláírta a kormány a dél-balatoni, Sió-völgyi hulladékgazdálkodási projekt támogatói szerződését. Kétszázkét önkormányzat érintett, az Európai Unió a 12,5 milliárd forintos költség 65, a magyar állam pedig a 25 százalékát állja. Az érintett településeknek a költségek 10 százalékát kell összeadni, s ezt valamennyien vállalták. Nyithatják ezek után az ISPA-projekt számláit, hamarosan kiírják a nemzetközi közbeszerzési eljárásokat a szükséges létesítmények kivitelezésére. Az észak-somogyi térségben, Somban új hulladéklerakó épül, az ordacsehit pedig korszerűsítik, (fi) BARCS. Számítógép segítségével már a teljes hazai álláskínálatból válogathatnak az érdeklődők a nemrég nyílt munkaügyi információs irodában. Az október óta működő „álláspontot” nyitás óta több mint hatszázan keresték fel. A svéd és dán mintára kialakított irodával az a cél, hogy hivatali kereteken kívül bárki tájékozódhasson munkaügyi kérdésekről. Tapasztalat, hogy nem csak munka- nélküliek keresik fel, hanem olyanok is, akik állást szeretnének változtatni, (ni) ■ Dráva mente A talajvíz mennyiségét Dél-So- mogy ezen térségében két tényező befolyásolja alapvetően: a csapadék és a Dráva. Az elmúlt két évben nem sok esőben volt része a térségnek, s eddig az idei tél sem bővelkedett benne. A folyó tartósan alacsony vízszintjéért pedig az esőden évek mellett a felső Csurgó Kisházi Ferenc, Iharos polgármestere azt mondta: a kistérség 17 polgármestere társulási ülésen döntött arról, mely települések pályázatát részesítse előnyben a bírálóbizottság. Ehhez képest Leosztás helyben Két alkalommal összesen 72 millió forinthoz jutott a csurgói kistérség a KITA által. Először nem kellett a polgármestereknek rangsorolni, a második alkalom főpróba volt arra az időre, amikor a központilag leosztott keretet valóban helyben osztják el. szakaszokon működő erőművek is felelősek. A talajvíz csökkenése a Dráva teljes somogyi szakaszának mentén, a kutak hetven százalékánál tapasztalható. Kalocsai Jánostól a VÍZIG barcsi kirendeltségének vezetőjétől tudjuk, hogy főként a felsőbb szakaszon - Őrtilos és Berzence térségében - súlyos a gond. Itt már olyan kutak is elapadtak, egészen más végeredmény született. - Nem értem, hogy miért kellett rangsorolnunk, ha nem vették figyelembe a véleményünket - vetette fel a polgármester. Úgy véli: a három település betegeit ellátó iharosberényi rendelőintézet felújítására, valamint az iha- rosi és pogányszentpéteri kultúr- ház felújítására benyújtott pályázat - mikrotérségi jelentősége miatt - jogosan élvezett elsőbbséget.- A kistérségi fórum összehívását a kistérségi támogatási alap célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló rendelet írja elő. Az országban megrendezett, mintegy 80 fórum a pályázati rendszer tekintetében egyedülálló és úttörő kezdeméamelyek pedig korábban az év nagy részében adtak vizet. A berzencei Solanum kft-nél is probléma ez. Varga György ügyvezető azt mondja: az övcsatorna tavaly olyan száraz volt, hogy hasonlóra még a legöregebbek sem emlékeznek. A vízvári BHV Rt- nél Vida Imre elnök tapasztalata is hasonló. Elmondta: amikor a nagy bélavári kútjuk elapadt, az állatoknak lajtos kocsikon hordták a vizet. - Kénytelenek voltunk bevezetni erre a telepünkre is a vízvezetéket, hogy biztonságossá tegyük az ellátást - mondta. (Folytatás a 4. oldalon) nyezés volt - mondta Gyöngyössy Kálmán, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal területigazgatási főosztályvezetője.- A kistérségenként kialakított sorrend a döntést előkészítő szakértői bizottság munkáját nem csak megkönnyítette, hanem annak alapját képezte - folytatta Gyöngyössy. - Ezt mutatja az is, hogy a 935 beadott pályázat 160 nyertese közül 119 - a nyertes pályázatok 74 százaléka - a kistérségi javaslatok első helyén szerepelt. Hogy a javaslattétel egyszerűbb legyen, a szakértői bizottság a fórumok rendelkezésére bocsátott előzetesen egy értékelési szempontrendszert, ám a csurgói kistérség ettől eltérően, más elvek szerint rangsorolt. A polgármesterek olyan pályázatokat részesítettek előnyben, amelyek célja a megadott értékelési szempontok szerint alacsony prioritást élVeZ. VARGA ANDREA Elcsúszott pályázatok kistérsége Sérelmezik a kistérségi alapra benyújtott pályázatok elbírálását az iharosberényi körjegyzőséghez tartozó falvak polgármesterei. A területigazgatási szakember szerint viszont nem az előzetesen kiadott értékelési szempontrendszer szerint rangsoroltak. Átalakítanák a tűzoltóságot Csurgó Állami tűzoltóságot szeretne létrehozni Csurgó. A polgár- mester szerint a testület igazolta hatékonyságát és az ellátandó terület is indokolja a fejlesztést. Bihariné Asbóth Emőke úgy véli: az EU-ban még fontosabb lesz, hogy a különböző területeken élők egyforma eséllyel kapjanak szakszerű és gyors segítséget. Horváth Jenőtől, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferensétől megtudtuk: az állami tűzoltóságot a belügyminiszter előzetes engedélyével alapíthatja meg a helyi települési önkormányzat. Az ehhez szükséges forrást a Belügyminisztérium utalja le, és a csurgói elképzeléshez hasonló fejlesztéseket évekkel korábban előre eltervezi.- Amikor az 1990-es években elindultak a köztestületi tűzoltóságok, alig 30 volt belőlük az országban, most pedig 46 van. Lamperth Mónika belügyminiszter tavaly a Marcaliban rendezett Flórián-napon arról beszélt, hogy még hatvanat szeretnének létrehozni. Úgy tűnik, inkább ebbe az irányba fejleszt a tárca - mondta Horváth Jenő. A csurgói köztestületi forma ideális a térség ellátására - folytatta a referens -, hiszen a legfontosabb, hogy 20 percen belül kiérjen a helyszínre a tűzoltóautó. A térségben keletkező tüzeket a jelenlegi felszereléssel el tudják látni, nincs olyan ipari, mezőgazdasági létesítmény, ami komolyabb veszélyt jelentene. Ugyanakkor nem beszélném le Csurgót - foglalta össze a szakember -, mert a jelenlegi finanszírozással valóban vannak gondok. Szászfalvi László ország- gyűlési képviselő (MDF) kezdeményezésére a Belügyminisztérium tavaly óta normatíva alapján támogatja az önkéntes tűzoltóságokat, míg korábban egy alkufolyamat eredménye volt, hogy melyik testület mennyi állami pénzt kap. A kapott normatívát a fenntartó önkormányzatok egészítik ki, s ez esetenként vajmi kevés. _______varga andrea Mu nkaügyi minta lesz Nagykanizsa nagy segítség. Továbbá segít a beérkező ügyfelek eligazodásá- Mintakirendeltség lesz a nagyka- bán, tájékoztat a hatályos jogsza- nizsai munkaügyi központ. A bályokról és a munkáltatók ada- Phare-támogatással megvalósuló tait is lekérdezhetik az érdeklőberuházásnak már külső dők. Sokaknak gondot nyomai is vannak: folyik okoz az. önéletrajzírás, az épület átalakítása. En- a rendszer ehhez is ad nél jelentősebb azonban H—W: H útmutatást, az a korszerű informáci- A szolgáltatás unióós rendszer, amely mun- kompatibilis, így hakát keresők, munkavál- zánk csatlakozása után lalók és munkaügyi elérhetők lesznek a küszakemberek dolgát is lönböző tagországok jelentősen megkönnyíti. munkavállalással kapA rendszer adatbázisa az ország csolatos adatai az ügyfelek szávaiamennyi meghirdetett álláshe- mára. A tervek szerint már csak lyét tartalmazza, ami a megyeha- tavaszig kell várni az üzembehe- tár közelében élőknek különösen lyezésre.__________varga andrea De egy órától nem tud meg semmit arról, hogy mi történik A világ, Magyarország és a megye legfontosabb eseményei. Ha pontos Információkra kíváncsi. ..................................... ww w.somogyihirlap.hu