Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-11 / Vasárnap Reggel, 2. szám

iiiijl 2004. JANUAR 11. KÖZELRŐL Táncra perdült a megye A jó hangulat alapja a tökéletes toalett fotó: láng A rekordok megyebálján ropták tegnap a somogyi közélet nagyjai. Soha eny- nyien nem voltak még a Dorottya báltermének szűk­re szabott parkettjén. Soha ennyi étek és ital nem ke­rült még az asztalra. A ha­gyományt csak a kiváló ze­ne, a hölgyek színes ruha­költeményei és az urak szmokingja nem törte meg. Szervusz, kérlek! Hogy vagy, kérlek? Igazán régen láttuk egymást, kérlek. Igen, van an­nak már vagy két napja is. A szokásos és legtöbbször sem­mitmondó párbeszéd a tegna­pi megyebálon egy este alatt legalább annyiszor hangzott el, mint egy 30-as évekbeli forgalmas kávéházban egy hét alatt. Ennek legfőbb oka talán az volt, hogy még soha annyian nem mulattak a me­gye egyik legrangosabb ren­dezvényén, mint tegnap este. Volt is ebből már az estély ele­jén kisebb kalamajka, egy vél­hetően nem a legolcsóbb ka­tegóriába tartozó szmokin­gon landolt egy jobb sorsra érdemes narancs juice. A szmoking gazdája - lévén, hogy mégis csak mulatni jött a bálba - méltósággal viselte sorsát, később már a ruha száradási sebességén is volt kedve viccelődni. A hölgyek egyébként legújabb toalettjü­ket mutatták meg a bálon, a fekete és a mélybordó ural­mát az idén sem sikerült meg­Az ötfogásos vacsorát a Corso Étterem csapata ké­szítette és szolgálta fel. Fel­használtak egyebek mellett 25 kg libamájat, 35 kg bor­júhúst, 50 kg pisztrángot, 50 kg pulykamellet, 40 liter dijoni mártást, 6 kg roque- fort sajtot, 50-50 kg kroket­tét és rösztit, 50 kg almát, 40 kg vajas tésztát és 80 li­ter vaníliásodót. tömi, bár akadtak igazán me­rész színválasztások is. A na­rancssárgától az óaranyig szinte minden variáció fellel­hető volt a hölgyeken. Az estélyen a kis kosárkát hordozó lánykáktól 500 fo­rintért vehetett a vendégse­reg tombolát, 100-ért pedig somogyi lutrit. Előbbiek kö­zül a szerencsésebbje 20 és 300 ezer forint értékű tár­gyakat nyerhetett, utóbbi­aknak ezer és hatezer fo­rint értékű nyeremények­kel kellett beérniük. A fő­nyeremény egy színes tele­vízió volt, amit Lamperth Mónika belügyminiszter­asszony a bál fővédnöke ajánlott fel. Az igazán sze­rencséseknek azonban se tombolát, se lutrit nem kel­lett venniük, az érkezéskor leadott névjegykártyájuk­kal is nyerhettek. A szervezők már jó előre szabadkoztak a helyszűke miatt. Tehették, hisz a proto­koll az „előszobába” szorult; az illusztris vendégek jó része a ruhatártól és a mellékhelyi­ségektől pár méterre beszélte meg a megye tavalyi és idei legfontosabb eseményeit, s persze itt fogyasztották az öt­fogásos, különlegességekben bővelkedő menüt is. A hajna­lig tartó táncnak aztán csu­pán két dolog szabott határt; az elfogyasztott tetemes mennyiségű finomabbnál fi­nomabb étek és nedű, na és persze, a Dorottya báltermé­nek falai. MÁRKUS KATA Szörnyet fogtak a vitézek Kissé szokatlan a régi korokat idéző csatajelenet a modern üzletközpontban Az országúton maroknyi el­szánt katona menetel Göndör erődje felé. Soraik­ban sok csatát megélt vete­ránt és apródot egyaránt látni. A mozi előtt lézengő emberek láttán a kapitány toborozni küldi a legényeit, ám az újoncokra oszlopok és virágok közt lapuló ork martalócok támadnak. Vad kézitusa, összecsattanó kardok, pajzsok és ámuló tekintetek kísérték a Fekete Hollók Rendjének jelenetét a Gyűrűk Ura című film be­fejező részének csütörtöki és szombati vetítése előtt a kaposvári multiplexben. A kisebbek riadtan szemlélték a kötelékeiből szabadult hatalmas ork tombolását, melyet csak nagy nehézségek árán si­került megfékezni. Még a szétrebbenő újoncok kere­sésére sem maradt idő, mert a soraikat rendező harcosok őrszeme máris ri­adót fújt a hirtelen megje­lenő csuklyás vándorok miatt. Összetűzésre azon­ban nem került sor, mert a köpenyek alatt nem ellen­ségek, hanem régi szövet­ségesek bújtak meg. S a ba­rátság megerősítése után a tündék és az emberek együtt indultak az ostrom­lott Göndör megsegítésére.- Tolkien világhírű regé­nye a legkedvesebb és leg­meghatározóbb olvasmá­nyaink közé tartozik - mondta Lukics József a jele­net szervezője. - Ezért elha­tároztuk, hogy a Király Visszatér bemutatását egy olyan előadással tesszük emlékezetessé magunk és a nézők számára, amelyre még nem volt példa. A Dunántúl legnagyobb hagyományőrző egyesülete az ország különböző része­in bemutatkozott már törté­netközpontú harci jelenete­ivel. A mostani szereplésre egy hónapja készültek, a mintegy harminc szereplő között helyet kaptak a rend apródiskolájának növendé­kei is. ’A Fekete Hollók páncél­jaikat és fegyvereiket saját maguk készítik, s a hiteles­ség kedvéért a filmben lát­ható ork sisakok és kardok közül is elkészítettek egyet- egyet. Ezeket később árve­résre bocsátják majd, és az adakozás erényéhez hűen a. befolyt összeget jótékony- sági célra ajánlják fel. Horváth Zsolt Hazatértek a szökött vidrák Kis híján vidrák nélkül ma­radt a petesmalmi vidrapark, amely a Somogy Természet- védelmi Szervezet keretein belül Európa egyetlen védett élettere a vizek vad és bájos ragadozójának. Emil és Luca, a látogatók kedvencei ugyan­is karácsony előtt megszök­tek az elkerített és biztonsá­gosnak hitt bemutatóhelyről.- Ellopták a villanypász­tort, így kerülhetett sor a vá­ratlan szökésre - mondta Varjas Gábor, a vidrapark gondnoka. - A szabadon élő példányok természetesen háborítatlanul élnek a tó­rendszernél és a szomszé­dos területeken, de a két sze­líd vidráért különösen ag­gódtunk. Ezek mestersége­sen vannak hozzászoktatva a nappali életmódra, bizton­ságukról, élelmükről is min­dig mi gondoskodunk. Az ember közelségéhez alkal­mazkodva igencsak védtele- i ?k és gyámoltalanok a sza­bad természetben. Emil és Luca szerencsére nem men­tek messzire, s szép szóval haza lehetett őket csalogatni. Még élelmet és csalétket se kellett kitenni, a nevük szó- longatására szépen hazafu­tottak. Egész Európában a ki­pusztulás fenyegeti a vidrá­kat, de Somogybán a halá­szok szerint még gyakori a játékosságát egész életében megőrző vízi vadász. A petesmalmi vidrapark a bu­dapesti állatkerttel kötött megállapodás szerint vesz részt az országos vidra-men­tésben. Itt csak akkor helyez­hetnek el befogott állatokat, ha az állatkert nem tudja másként megoldani a vidrák nevelését és védelmét. Petesmalomba három éve került utoljára önálló szabad életre képtelen vidra. Velük ellentétben a természetben élő szabad példányokat egy­általán nem kell félteni a zord téli hidegben sem. A hazai éghajlathoz kiválóan alkalmazkodott őshonos ál­lat rendszerint földalatti vá­rában tölti a nappalt és éjje­lente szerzi be halakból, ki­sebb erdei állatokból álló táplálékát.- A napokban három új vidratelepet fedeztünk fel a tórendszer környékén - tette hozzá Varjas Gábor. - Látha­tóan jól érzik itt magukat, s talán a téli táplálékhiány is közelebb űzi őket a halak te­lelőhelyéhez. A vidrák min­dig megkeresik a vadászatra alkalmas legjobb helyet, most a telelő lefolyójánál ku­takodnak, mert ott rendsze­rint nem fagy be a víz, de akár a vékony jeget is be tudják törni. Persze szükség esetén megeszik a kisebb er­dei rágcsálókat, madarakat is, a kedvenc mégis a hal. Ebből kap a legtöbbet Emil és Luca is, de nagyon szere­tik a marha és csirkehúsos, sárgarépával és vitaminnal dúsított gombócokat is. Ak­kor is ezt készítettem nekik, amikor végre hazatértek... Bírű Mária JEGYZET Tudni illik, mi illik A báli szezon beköszöntével nem árt felidézni az eti­kett alapjait, amelynek ismerete minden vendég szá- ; mára kötelező. Az első szabály, hogy a bálozóknak éppen a meghívóban feltüntetett kezdési időpontban illik megjelenni a bálteremben és elfoglalni a kijelölt asztalt. Úgy helyes, ha a bálozó úr hölgypartnere balján érkezik, csakúgy, mint később a táncparkett- ; re. Ha keskeny lépcsőn felfelé vezet az út, a férfi fél j lépéssel lemaradva követheti partnerét. Általános ér- | vényű illemszabály, hogy ha idegenekkel kerülünk ; egy asztalhoz, előbb a férfi mutatkozik be, majd be- | mutatja hölgypartnerét. Ha barátok találkoznak egy asztalnál, az érkezők íidvözlik a már ott lévőket. Fontos, hogy a báli öltözék mindig legyen alka-; ; lomhoz illő. Nem kötelező a szmoking és az estélyi j ruha, kivéve, ha a báli belépő ezt külön hangsúlyoz- i za. A férfiaknak sötét öltöny ajánlott, ha mégis ( szmokingot öltenek, ahhoz kizárólag szmokinging i társulhat. Kiábrándító szmokinghoz a hosszú nyak- j kendő, csakúgy mint a szürke szövet zakó és nad- j. rág, ami inkább munkahelyi viselet. Elítélendő szo- j kás a férfiak körében a bál megkezdése után ingujj- j ra illetve mellényre vetkőzés. A hölgyek rövid vagy hosszú estélyi ruhát egy- j aránt viselhetnek a bálban, megengedett minden 1 strasszal, flitterrel díszített ruha. A lényeg a neme j anyag, szatén, selyem, bársony vagy tüll. A sminL j nappalinál lehet jóval erősebb, gyöngyházfény, aj fény, műszempilla egyaránt megengedett, viszo;, \ fontos a színek ham ■ rniája. A hölgy mindig a kora | nak megfelelően ö' ozzön, a báli frizura pedig min : dig kipróbált viselet legyen, ellenkező esetben í ugyanis egész este feszélyezi a hölgyet egy esetlege- , sen „szétdőlő” hajkorona. S még egy szabály; ha elkerülhetetlen a mobiltele- | fon használata a bál ideje alatt is, azt ne tegyük ki az asztal közepére, diszkréten helyezzük el. Tudniillik | a bál nem az üzleti tárgyalások, üzletkötések idő- j pontja. Még akkor sem, ha tudjuk: a fontos döntések ! sokszor fehér asztalnál születnek. Márkus Kata hírek Havas balesetek ■ Hó, havas eső, ónos eső egyaránt nehezítette teg­nap a megye útjain a közlekedést. A rendőrséget Kaposvárra, Somogyaszalóba és Igalba riasztot­ták egy-egy balesethez estig. Ez utóbbinál egy ál­ló személyautóba rohant egy másik, de könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet. A kéz -és láb- töréses esetek száma sem volt több az átlagosnál, vélhetően tehát mind a gyalogosan, mind pedig az autóval közlekedők alkalmazkodtak a megvál­tozott útviszonyokhoz. Szóládon árkoltak ■ Szóládot és Kötését az ország legveszélyeztetet­tebb nyolcszáz települése közé sorolták árvíz- és belvíz-fenyegetettség terén, egy felmérés alap­ján. Szólád legutóbb az igényeltnél ugyan keve­sebb pénzt, de 1,8 millió forintot mégiscsak ka­pott a vis maior-pályázatára. Ebből a legsürge­tőbb feladatokat végezték el: árkolásra, ároktisz­tításra, gátépítésre futotta. Öten maradtak ■ Tab, Lulla, Torvaj, Sérsekszőlős és Zala maradt az 1998-ban a családsegítésre és a gyermekjóléti szolgáltatásra kötött feladatellátási társulási megállapodásban. Bábonymegyer önkormány­zata ugyanis a múlt év december 31-i dátummal fölmondta a társulási megállapodást. A fél évti­zede megkötött megállapodás célja az volt, hogy Tab lássa el a feladatokat, a szolgáltatásért pedig az önkormányzatok fizetnek. Renault Thalia Príma 1.999.000 Ft-tól. Renault Thalia Prima limitált széria vezető- és utasoldalí légzsák, duplaoptikás fényszórók. 510 literes csomagtér, indításgátló, SRP biztonsági övfeszítő rendszer, 1.4-es 75 LE motor. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! Várjuk márkakereskedésünkben! www.renault.hu Renault Thalia Príma. Döntsön okosan, vezessen boldogan. kaposvAr-car. kft. 7400 Kaposvár, Pécsi u. 4. (Rákóczi pálya mellett) Tel.: 82/526-250,526-251 Tel./fax: 526-252, 526-253 Tabi diáksiker Szép sikert ért el Tikkel Andor és Forró Dániel a tabi Rudnay Gyula Középiskola autóelektro­nikai műszerész tanulója a „100 éves a Ford" címmel a kö­zelmúltban rendezett országos Ford autóelektronikai verse­nyen. Hegedűs Miklós osztály­főnök, felkészítő tanár elmond­ta: a Ford cég az egri Bornem­issza János Szakközépiskolával közösen hirdette meg az orszá­gos versenyt. Ezen mintegy húsz iskola diákjai vettek részt. Tikkel Andor a második leg­jobb eredménnyel jutott az ötös döntőbe, ahol szóbeli és gyakorlati feladatok alapján döntötték el a végső sorrendet. Ez alapján lett ötödik a tabi kö­zépiskola tanulója. Hegedűs Miklós szerint az országos verseny azért is hasz­nos volt, mert jól szolgálta a ta­nulók felkészülését az Orszá­gos Szakmai Tanulmányi Ver-, senyre. Krutek József közelről!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom