Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-07 / Vasárnap Reggel, 49. szám

2 KORKÉP 2003. DECEMBER 7. HÍREK Soros buktatta meg Sevardnadzét? ■ MOSZKVA: Az orosz külügyminiszter szerint is ame- | rikai támogatással készítették elő Eduard Sevard- nadze grúz elnök megbuktatását. Igor Ivanov egy 1 interjúban azt mondta: a tiltakozómozgalom nem spontán módon bontakozott ki, hanem a Soros-alapít­vány útján készítették elő, az amerikai nagykövet | részvételével. Az elmúlt hónapokban gyakran megför- § dúltak Tbilisziben olyan amerikaiak, akik Sevard- ; nadze jó barátai közé tartoztak, s mára egyre nyilván- valóbb: egyik céljuk az volt, hogy rábeszéljék I Sevardnadzét az elnöki székből való felállásra - vélte. | í Tálibok robbantottak Kandahárban | ■ KANDAHÁR: Legalább tizenöt személy megsebesült | tegnap az afganisztáni városban, miután erős robba­nás rázta meg az egyik legforgalmasabb útkeresztező- § I dést. A detonációt egy kerékpárra erősített pokolgép | okozta. Több üzlet romba dőlt, az épületek ablakai ki- J törtek. Egy héten belül ez már a harmadik terrortáma- | dás Kandahárban. A támadásokat összefüggésbe hoz­ták a tálibok azon korábbi fenyegetőzéseivel, hogy | terrorcselekményekkel megzavarják a hagyományos J afgán törzsi gyűlés összehívását. A testület december 10-én kezdi meg munkáját Kabulban. I Buszszerencsétlenség 15 áldozattal ■ MEXIKÓVÁROS: Letért az útról és a 300 méter mé- | lyen fekvő völgybe zuhant egy autóbusz az észak­mexikói Zacatecas szövetségi államban, 15 ember § I halálát és további 15 sérülését okozva. A szeren- | csétlenség okait még vizsgálják. Megtámadtak egy magyar konvojt ■ BAGDAD: Támadás érte az Irakban tevékenykedő ma- gyár szállítóalakulat egyik humanitárius szállítmá- pyát tegnap Kuvait és Hilla között, iraki területen. A J Í magyarok közül senki sem sérült meg. A támadók | gépkarabéllyal lőttek a konvoj tagjaira, akik viszonoz- ták a tüzet. Az egyik támadót megsebesítették. A kon- | voj a történtek után folytatta útját Hilla felé. I 1 Rumsfeld látogatása Irakban ■ KIRKUK: Nincs esélye annak, hogy az amerikai erők I csak úgy véletlenül rábukkanjanak a volt iraki rezsim körözött vezetőire - jelentette ki tegnap az amerikai védelmi miniszter. A terepszínű esővédőbe öltözött ( Donald Rumsfeld Kirkukban a katonákkal elfogyasz- | tott reggeli után sajtónyilvánosság előtt tartott megbe- 1 szélést Raymond Odierno tábornokkal, aki elmondta: I nincs szükség újabb amerikai alakulatokra, sőt, idő­vel egyre kevesebb amerikai bevetésére lesz szükség, mivel az iraki biztonsági alakulatok mind több felada- I | tót vesznek át tőlük. Rumsfeld tegnap reggel az ame- J rikai légierő C-17-es szállító repülőgépével Grúzia fő­városából, Tbilisziből utazott az észak-iraki olaj- I mezők központjába, Kirkukba. Koszovó: meghalt egy katona 1 ■ PRISTINA - KOSOVSKA MITROVICA: Holtan találták I a koszovói nemzetközi békefenntartó erők egyik amerikai katonáját. A 43 éves Daryl Brooks őrmester | halálát lőtt sebesülés okozta. Szerb tüntetők kövek­kel támadtak tegnap Bajram Rexhepi albán szárma- | zású koszovói miniszterelnökre Kosovska Mitrovica | város egyik étterménél. Az incidens az etnikailag I megosztott város többségében szerbek lakta északi részében történt. Rexhepi egy nemzetközi szervezet küldöttségével elköltendő ebédre érkezett az étte­rembe. Az épület előtt szerb tüntetők kövekkel, tég- Iákkal és betondarabokkal dobálták meg az éttermet. § Rexhepinek, akit a hátsó kijáraton keresztül kimene- J L kítettek, nem esett bántódása. Hány párt van egy pártban? A - Szili Katalin szerint - három pártból álló MSZP-hez hasonlóan a többi párt is megosztott. Csak nem mindegy, a különböző szárnyak mennyire tudnak önálló életet élni, és mindez mennyire derül ki a nyil­vánosság előtt. A zsákmányszerzés azonban mindegyikre jellemző. Az MSZP elnökhelyettese azzal oko­zott feszültséget, hogy fölosztotta pártját három részre: az ideológusok megnyerik a választásokat, a tech­nokraták kormányoznak, a zsák­mányszerzők a bukást segítik elő. Mindemellett az MSZP-t a régi káde­rek (Kovács, Horn), a több feladatra váró középgeneráció (Hiller, Juhász) és a feltörekvő fiatalok (Újhelyi, Tóbiás) együttműködése, rivalizálá­sa legalább annyira meghatározza. Az igazán kényes pont a zsákmány­szerző párt megnevezése volt. Holott az összes párt környezetében jelen vannak azok a csoportok, amelyek minél mélyebbre szeretnének bele­nyúlni a mézesbödönbe. Ennél érde­kesebb, hogy a marakodó ellenfelek hátországában milyen jól együtt tud­nak működni a különböző érdek- csoportok, ha a konc megszerzésé­ről, elosztásáról van szó. A FIDESZ a legheterogénebb párt, ennek ellenére a legegységesebb. Itt megtalálhatók azok az őskövületnek számító tagok (Orbánék), akik még a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején az alternatív, liberális, ra­dikális politikai erőt létrehozták. Ők néhányan határozzák meg a párt irányvonalát. A félfordulat, a korhatár­feloldás után érkezők is kissé más irányzatot képviselnek. A bekebele- zettek csoportja is eleve több részből áll, hiszen az MDF egy része (Demeterék), a kereszténydemokra­ták (Surjánék) és a kisgazdák (Turi- Kovácsék) nagy többsége is lecsatla­kozott a Fideszhez, s jelentős szárny a Fidelitas (Rogánék). A 2002-es válasz­tás után pedig jöttek a polgári körösök vagy az ő értékrendjüket vallók, ők al­kotják a tömeget, az erőt. A zsák- mányszerző csapat azonban náluk is jelen van, bár ellenzékben inkább hát­térbe vonultak. Az SZDSZ több átstruktúrálódá- son ment át, kezdetben a belvárosi értelmiségiek és a vidéki antikom- munisták alkották a két fő vonulatot. A ’94-es választások után az MSZP- vel koalícióra lépést támogatókra és ellenzőkre lehetett fölosztani. Jelen­leg a liberális politizálás vegytiszta és pragmatikusabb felfogását vallók közötti vita dúl. De ennél aktuálpoli- tikailag lényegesebb front, hogy a hi­vatalos politikát képviselő jelenlegi vezetéssel (Kunczéék) szemben föl­sorakozott egy belső ellenzék (Fodo­rék). Az SZDSZ-nek van egy harma­dik része is, ez a pártban komoly szerepet nem vállaló réteg, amely­nek nagy az informális befolyása. Ha a választásokon rosszul szerepel az SZDSZ, akkor őket nem a meglévő - de intelligensebben dolgozó - zsák­mányszerzők buktatják el. A Tocsik- ügyből sokat tanultak. Az MDF megalakulása idején nép­nemzeti, kereszténydemokrata és | Lakner Zoltán politológus úgy véli, abban semmi rendkívüli nincs, hogy egy hatalomra jutó párt zsákmányt akar szerezni I magának, hiszen az őt támoga­tókat valamiképpen meg kell ju- •] talmazni. Csak nálunk gyakran politikai tisztogatás folyik, hogy a pártok mögött álló klientúra pozíciókhoz, megrendelésekhez jusson. Eddig ez „csupán” etikai, i szakmai kérdés, viszont az már súlyos gondokat okoz - és saj­nos erre is van néhány példa -, hogy a zsákmány megszerzői bűncselekményt is elkövetnek. konzervatív, később emellett még ra­dikális táborra osztott párt, többször szét is szakadt, amikor egy-egy szárny kellően erősnek érezte magát (MIÉP és az MDNP létrejötte). Mára ideoló­giaiig viszonylag egységes lett a Fó­rum, politikai jövőjét tekintve azon­ban élesek az ellentétek a két oldal kö­zött. A Fidesszel való együttműködést pártoló, de a szervezeti önállósághoz ragaszkodók (Dávidék), és a legna­gyobb jobboldali párttal szoros szö­vetségre lépni akarók (Lezsákék) kö­zött az európai választás után jön el az ütközet napja. Miután az MDF ellen­zékben van, küzd a fennmaradásáért, így a szerencselovagok már elpártol­tak tőle. Ezért az MDF-re már nem jellemző - nem úgy, mint az Antall- Boross-kormány idején -, hogy zsák­mánypárti része lenne. Arnold Schwarzenegger, Kalifornia nemrég megválasztott kormányzója arról biztosítja hall­gatóságát, hogy tudja, miképp kell egyensúlyba hozni az eladósodott állam költségvetését. Orbán Viktor belép a KDNP-be? ■ Orbán Viktor tegnap Budapesten kijelentette: a kettős párttagság hosszabb távon megold­ja a kérdést, hogyan kell a sok árnyalatot magának tudó keresztény-nemzeti-polgári-konzer- vatív jobboldalnak, az ilyen érzelműeknek együttműködni. A Fidesz elnöke a KDNP orszá­gos választmányi ülésén tartott előadást. Az ov úgy döntött, a kettős tagság tilalma alól az ügyvezető elnökség felmentést adhat, hogy a KDNP tagja beléphessen az Európai Néppárt tagszervezetébe és fordítva. Orbán fontolgatja, hogy kéri felvételét a KDNP-be. Gyásznapi megemlékezés Salgótarjánban ■ Soha többé nem eshet meg hazánkban, hogy állampolgári sérelmeket, politikai vitákat sortüzek oldjanak meg, döntsenek el - erről Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke beszélt teg­nap Salgótarjánban az önkormányzat és a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Nógrád me­gyei szervezetének a tragédia egykori helyszínén, a December 8. Emlékparkban rendezett megemlékezésén. A gyásznapról távol maradt az SZDSZ, a Fidesz, a Fidelitas és az MDF, mert ők a sortűz tényleges évfordulóján, december 8-án emlékeznek az áldozatokra. Bárándy György: hibáztak az amerikaiak S Az amerikai fél olyan hibát követett el az Irakban szerencsétlenül járt magyar fiatalember esetében, amely megalapozza a kártérítést - nyilatkozta Bárándy György, az elhunyt család­ját képviselő ügyvéd. Megjegyezte: belátja az amerikaiak „stresszes állapotát”, de nekik is be kell bizonyos szabályokat tartani. Az ügyvéd szerint Varga-Balázs Péter ismerte az iraki álla­potokat, és tudta, ha nyomjelző lövedékeket lőnek fel, akkor meg kell állnia. Az is megala­pozza az igényt, hogy egy nem háborús területen vállalt szolgálatot az egyetemista. Tanúként hallgatták ki Mudura Sándort ■ Tanúként hallgatta ki a rendőrség Mudura Sándor romániai magyar vállalkozót a K&H brókercégének ügyével kapcsolatban. Mudura szerepelt a K&H Bank VIP-listáján. A listán szereplő 200 személyhez hasonlóan idézték be tanúnak a vállalkozót is. Az RTL Klub sze­rint a magyar hatóságok zárolták a Mudura résztulajdonában lévő, fia által vezetett magyar- országi Ramexa Rt. vagyonának egy részét. A vállalkozó azt mondta, felháborítja ez az el­járás. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója nem tud a romániai vállal­kozó számlájának zárolásáról. Hozzátette: a hatóságok a gyanúsítottak vagyonát zárolták. Közszféra: elég a 6 százalék ■ Évek óta nem volt ilyen kemény tárgyaló- partnere a kormánynak bérügyekben. November végén négy konföderá­cióba tömörült 23 szak- szervezet alakította meg a sztrájkbizottságot azt követően, hogy a Köz- szolgálati Érdekegyeztető Tanács egy héttel azelőtti ülésén nem született megállapodás a csaknem 800 ezer főt foglalkoztató közszféra jövő évi béreiről. A sztájkbizottság először 10 százalékról indult, de azt hamar belátták: a tavalyi 50 százalékos fizetés- emelés után és az ország jelenlegi gazdasági helyzete miatt ez irreális követelés. így a tárgyalások nyomán már csupán 6 százalék az igényük. Ez pedig valószí­nűleg a kormány tárgyalóit lepte meg, hiszen az inf­láció ezt a mértéket jövőre eléri vagy meg is haladja, így a dolgozók életszínvonala nem valószínű, hogy nőni fog. A szakszervezetek azonban úgy voltak vele, most fontosabb, hogy minden egyes dolgozó bizto­san meg is kapja a több pénzt. Az elmúlt években ugyanis sok problémát okozott, hogy hiába szü­lettek megállapodások a béremelésről, a munkálta­tók nem vagy csak késve fizették ki alkalmazottai­kat. Ezért most a sztrájk- bizottság azt akarja elérni, hogy a kormány vállaljon jogi garanciát a béremelés­re, a pénz épüljön be a bér­rendszerbe, s mondja meg, a többletforrás hol szerepel a jövő évi költségvetésben. A kormány egyelőre még húzódozik a feltételek teljesítésétől, bár állítja, a központi költségvetési szer­vek és az önkormányzatok rendelkeznek a’béremelés fedezetével, hiszen a parlament erre a célra 45 mil­liárdos többletforrást szavazott meg. Ennek ellenére sokkal jobb lenne a kormánynak, ha nem neki kelle­ne garanciát vállalni. Hiszen ha az intézményeknek kellene a többletforrást biztosítani, rákényszerülné­nek a pénz kigazdálkodására például költségeik csök­kentésével, netán létszámleépítésekkel. A tárgyalá­sok szerdán folytatódnak. S ha netán nem lesz meg­állapodás, a sztrájk sem kizárt. A Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző ÍKITÍ által alapított, állami akkreditációval és elismeréssel rendelkező Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája felvételt hirdet alapképzésben ® 2004. szeptemberében induló nappali tagozatos képzésére (államilag finanszírozott és költségtérítéses formában) és ♦ levelező tagozatos képzésére, (költségtérítéses formában) Jelentkezési határidő: 2004. március 1. valamint 2004. februárjában induló keresztféléves levelező tagozatára (költségtérítéses formában) Jelentkezési határidő: 2004. január 15. idegenforgalmi és szálloda, valamint gazdálkodási szakon. Kötelező felvételi vizsga nincs. A jelentkezők rangsorolása - az államilag előírt 120 pontos rendszerben - a hozott ponto'k megkettőzésével, vagy a saját elhatározás alapján tett felvételi vizsgán szerzett pontok megkettőzésével, vagy a hozott és a felvételin szerzett pontok összegzésével történik. Választható szakirányok: Térségi turizmus menedzsment * Hivatásturizmus-rendezvényszervezés * Rekreáció -animáció * Egészségturizmus * Logisztika * Európai Uniós üzleti ismeretek / Külpiaci vállalkozások * Marketing/Piackutatás * Catering és ven­déglátó gazdálkodás Információ: 1077 Budapest, Rózsa u. 4-6., Tel: (1)413-7000 Fax: (1)413-7001 E-mail: diakinfo@hff.hu , Honlap: www.hff.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom