Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-06 / 284. szám
ff) 2003. December 6., Szombat 7. OLDAL S P O R T Röplabda Extraliga, NB i És NB II Utaznak a férfiak Vasárnap hazai pályán javíthat a BITT Kaposvári Női RC FOTÓ: LÁNG RÓBERT Kaposvár Holnap mindkét extraligás férfi röplabdacsapatunk idegenben lesz érdekelt; a hétszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőztes Kométa Dunaújvárosban, az újonc - és fiatal - 1. MCM RC pedig Szolnokon lép pályára egyaránt 17 órakor. A Kométa-Kaposvár alakulata magabiztosan, százszázalékos teljesítményt nyújtva - az eddig lejátszott nyolc találkozóján mindössze három játszmát veszített csak a társaság - menetel a bajnokságban. A Marko Jazvics, Zarka Péter horvát-magyar edződuó által irányított gárdának nem lehet más célja, mint ezt a parádés sorozatot folytatni holnap este Dunaújvárosban is. Nem lesz könnyű, hiszen a jelek szerint a Kométa mellett a bajnoki címvédő Vegyész RC Kazincbarcika - amelyet mindkétszer sikerült legyőzni - és a dunaújvárosi csapat pályázik a legnagyobb esély- lyel a dobogós helyekért. Érdekes mérkőzés várható Szolnokon, ahol az Extraliga két újonca találkozik egymással. A Szolnoki Titász RK eddig négy meccset nyert, s két olyan találkozója is akadt, ahol jó volt egy játszmára. Nagy kérdés, hogy az új edzővel, Bíró Lajossal, és a Kométa ifjúsági válogatott játékosaival - Paspán Balázzsal, Selega Balázzsal, Horváth Dániellel és Wirth Olivérrel - felálló 1. MCM RC vajon milyen teljesítményre lesz képes: megilletőd- ve, avagy éppen ellenkezőleg, felszabadultan tudnak-e játszani idegenben? Az alacsonyabb osztályokban érdekelt somogyi gárdák hazai pályán szerepelnek. Az NB I-es BITT Kaposvári Női RC szintén vasárnap 17 órakor fogadja a városi sportcsarnokban a Szombat- helyi Haladás F-Gradex csapatát; a hölgyek ezen a találkozón köszönnek el a szurkolóiktól, hiszen legközelebb már csak az új évben, január 10-én lépnek majd pályára ismét bajnoki mérkőzésen. Az NB Il-es Tabi RK férfialakulata a Dági SE második számú garnitúráját fogadja délelőtt 11 órakor a 2. Sz. Általános Iskola Petőfi utcai tornacsarnokában, míg a másik NB Il-es csapatunk, a Nagybajomi DRC női gárdája ezen a hétvégén pihen. A második vonalban a jövő hétvégén tartják majd a zárórát, amikor is a tabiak az AlbaLine Székesfehérvár, a bajomiak pedig a Győri Dó- zsa vendégei lesznek, fenyő gábor Sűrű Kométa-program A jelek szerint decemberben sem igen pihenhetnek a nagy terveket szövögető Kométa-Kaposvár röplabdázói. Holnap Dunaújvárosban játszanak rangadót, majd háromnaponta következnek az újabb mérkőzések. A jövő héten szerdán Szolnokra utaznak (a két csapat nemsokára a Magyar Kupában is találkozik egymással), vasárnap este a Kecskeméti FRC Phoenix-Mecanót fogadják - ennek a derbinek az 1. MCM RC-Dunaferr SE találkozó lesz az előmeccse -, 17-én pedig egy másik újonc, a Dági SE látogat el a somogyi megyeszékhelyre. A szolnoki és a dági mérkőzést még novemberben halasztották el a Kométa-Kaposvár nemzetközi kupakötelezettsége miatt. _______EnterNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga - 11. forduló_______ Ra ngadókkal zárul az esztendő Kaposvár A 11. forduló rangadójának tekinthető találkozóra utazik ma a Kaposvári Kosárlabda Klub együttese, amely 18 órás kezdettel lép pályára az Atomerőmű SE otthonában. A győztes csapat lépéselőnybe kerülhet riválisával szemben. A folytatás sem ígérkezik könnyűnek, a jövő hét végén a hazai környezetben szereplő somogyiak a Debreceni Vadkakasok ellen zárják az esztendőt. Az NB I „A” csoportos bajnokság élmezőnyét alkotó első négy együttes egyre jobban eltávolodik a ve- télytársaktól. Mindkét mérkőző fél ennek az elitnek a tagja. Jelenleg a kaposváriak állnak a második helyen, ám csak jobb kosárarányuknak köszönhetően előzik meg az Atomerőmű SE-t. A paksiak nagy meglepetésre az Univer KSE elleni hazai vereséggel kezdték a szezont. Akkor még a tolnaiakat erősítette Vaidas Jurgilas is, aki időközben a kaposváriakhoz igazolt. Az ő helyére a horvát Zvonimír Ridl érkezett, s a Zsoldos András edző vezette atomvárosiak egy kilenc mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot produkáltak! Ennek utolsó állomása volt a múlt heti debreceni győzelem, amikor 98-94-re nyertek Mészárosék. A menetelésben nagy szerep jutott a sérüléséből felépült amerikai Terrence Davisnek és a kanadai Wajne Smithnek is. Az időközben a magyar férfi kosárlabda- válogatott szövetségi kapitányává kinevezett Zsoldos remekül irányítja tehát klubcsapatát. A trénernek a kaposváriak ellen is lehetnek kellemes emlékei, hiszen az elmúlt szezonban még a Falco KC-Szombathely vezéreként nyert a vasi megye- székhelyen.- Ugyan meglehetősen kevés időnk volt a paksi csata előtt, de videokazettáról elemeztük az ASE játékát - mondta lapunknak Kmézics Zorán, a Kaposvári Kosárlabda Klub vezetőedzője. - Kezdőcsapatuk technikailag és fizikailag is roppant erős. Remek a támadójátékuk, és épp az említett fizikai fölény miatt a védekezésben is bátran felvállalják az ütközéseket. Erre mindenképp számítanunk kell. Taktikaüag igen széles a repertoáruk. Sok figurát alkalmaznak, játékuk igen kollektív, tudatosan felépített szituációkat oldanak meg. Zónát és szoros emberfogást is egyaránt védekeznek. Várhatóan főleg Ivkovicsot és Simont próbálják majd semlegesíteni. Utóbbi tehermentesítése kiemelt feladat lesz, ebben a csapattársak sokat segíthetnek. A Paks elleni stratégia kidolgozása közben minden bizonnyal jól jöttek a Jurgilastól származó információk is. Tagadhatatlanul érdekes összecsapás elé néz a lit- ! ván kosaras, aki a paksiakat éveken át segítette és most bizonyíthatja, hogy érdemtelenül tették szabadlistára a szezon ele- ,jén. A rendkívül lelkes kosarast eddig kissé elkerülte a szerencse, pedig most talán minden eddiginél nagyobb szüksége lenne rá. Minden bizonnyal kiváló hangulat fogadja majd a pályára lépőket, hiszen a szabályok értelmében a kaposváriak részére biztosított 120 belépőjegy nagy része tegnap estig már gazdára talált. A biztatásra nagy szükség is lesz, ha a somogyi gárda a szép hagyományoknak megfelelően szeretne szerepelni az Atomvárosban. A várható kezdőcsapatok: Atomerőmű SE: Mészáros Zalán, Terrence Davis (amerikai), Wayne Smith (kanadai), Zvonimír Ridl (horvát), Czigler László. Kaposvári Kosárlabda Klub: Simon Balázs, Varga Roland, Szőke Balázs, Filipovics Gordon, Sztojan Ivkovics (szerb-montenegrói). A találkozó játékvezetői: Bod- nár Péter, Király László, kun zoltán Sanovita Rt megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság A hajrában kerültek az élre Kaposvár A Sanovita Rt megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi bajnoka a Lengyeltóti VSE Vill-Master csapata. A lengyeltótiak az utolsó fordulóban legyőzték a Csurgót, míg a Petőfi SE Fonyód vereséget szenvedett, így a Lengyeltóti együttese várhatja az élről a tavaszi folytatást. A megyei I. osztályú labdarúgóbajnokságban a lengyeltótiak tizenöt forduló alatt tizenkét alkalommal diadalmaskodtak, és a két döntetlenjük mellett mindössze egyszer hagyták el vesztesen a pályát. Az őszi pontvadászat alatt harmincnyolc gólt rúgtak s ők kapták a bajnokságban a legkevesebbet, tizenegyet.- Milyen reményekkel vágtak neki a pontvadászatnak?- Az idény előtt a csapat célja az első ötbe kerülés volt - mondta Sípos Ferenc, a Lengyeltóti VSE Vill-Master elnökségi tagja. - Titkon reménykedtünk, hogy el tudunk csípni egy dobogós helyet, de arra senki sem mert gondolni, hogy az élről várhatjuk a tavaszi folytatást.- Kikkel erősítették meg a csapatot?- A legnagyobb erősítésnek az számított, hogy együtt tudtuk tartani az együttes gerincét. Több játékosunkat is megkörnyékezték NB-s alakulatok, ám ők inkább lLengyeltótiban maradtak. Mindössze két fiatal labdarúgót igazoltunk: Vágner Csabát (Rákóczi- nevelésű focista és kölcsönben Nagyberkiben szerepelt) csatárként foglalkoztatjuk. Varga Bálintot pedig Siófokról szereztük meg. Mindketten bemutatkoztak már a felnöttgárdában is.- Kikkel lehetnek maradéktalanul elégedettek? Az egész együttes jó teljesítményt nyújtott az ősz folyamán. Azonban mindenképpen meg kell említenem Károli Gyulát, aki védő létére rengeteget segédkezik a támadások építésében is. Rajta kívül még Somogyi Zoltán játékosedzőt, Bertus Gábort és Schmida Istvánt emelném ki.- Melyik találkozóra emlékszik vissza a legszívesebben?- Az összes győztes találkozó nagyon kedves számomra. Minden olyan mérkőzés jót tesz a csapategységnek, ahol közönségszórakoztató játékkal, több góllal verjük riválisainkat. Sokat jelent az is, ha egy küzdelmes, kiélezett mérkőzésen tudunk diadalmaskodni, mint például a Félső- mocsolád ellen és Balatonkeresztúron.- Az idény negatívuma?- A kaposfői és a fo- nyódi összecsapás. Úgy érzem, egy kicsit „nagy mellénnyel” léptek pályára a játékosok, és mire magukhoz tértek, már kétgólos hátrányban voltunk.- Mit várnak a tavaszi folytatástól?- Még nem ült össze az elnökség, de minden az anyagi lehetőségeinken múlik. Az egyetlen támogatónk az önkormányzat, ha merészebb célokat szeretnénk megvalósítani, akkor több pénzt kell szereznünk. molnár Röplabda ÓIK Döntőben a kaposváriak Szombathely Szombathelyen játszotta az Országos Ifjúsági Kupa területi döntőjét a BITT Kaposvári Női Röplabda Club csapata. Simonná Kutas Zita együttesének a házigazda Szombathelyi Haladás és a Székesfehérvári MÁV előre ellen kellett kiharcolnia a továbbjutást. Mindkét mérkőzésen sima 3-0-ás kaposvári siker született. A MÁV Előrét 28 perc alatt győzték le, 5,6 és 9 pontot engedélyezve szettenként. A másik találkozón sem kellett nagyon megizzadniuk Lantoséknak; 29 perc alatt 10,9 és 10 pontot tudtak elérni a szombathelyiek. A somogyiak bekerültek az országos döntőbe, ahol a Vasas, az Örökösföld, a Veszprém, a BSE és a Jászberény gárdájával kell megküzdeniük. A csapat tagjai: Böröczki Petra, Mohácsi Ágnes, Benedek Doroty- tya, Pintér Zsanett, Oberhuber Boglárka, Balajcza Barbara, Sümegi Zsófia Czmerk Zsuzsa Lantos Borbála (csapatkapitány), Kondor Tímea, Király Katinka, Tóth Bernadett. A Magyar Röplabda Szövetség felkérésére a BITT KNRC és a Kométa Kaposvár közösen Kaposváron rendezi meg december 19- 20-21-én az Országos Ifjúsági Kupa országos döntőjét" _______molnár Kos árlabda NB II Kaposvár Kaposvári Egyetem-Meló-Diák KK-PSZF Zalaegerszeg 100-54 (26-11,19-15, 26-7, 29-21) Kaposvár, 50 néző. V.: Csabai, Mihályfalvi. Kaposvári Egyetem-Meló-Diák KK: Agfalvi (30/9), Fehér (23), Karsai (5/3), Magyar (20/3), Kiss (1). Csere: Bakai (11/3), Antalics (6), Szabó (-), Szőke Sz. (3/3), Szőke T. (1). Edző: Horváth Krisztián. A kaposvári gárdának sikerült a visszavágás az első fordulóban elszenvedett zalaegerszegi vereségért. Az egyetemisták rögtön az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést: agresszív védekezésüknek köszönhetően sorra tudták vezetni a gyors indításaikat. A mérkőzés 5. percében az addig hiba nélkül dobó Karsai súlyos sérülést szenvedett. A 2. negyedben a vendégek zónavédekezésre váltottak, amelyet sikerült átdobni az Ágfalvi, Magyar kettősnek. A fordulás után tovább növelték előnyüket a somogyiak. Az utolsó játékrészben már csak a 100 pontos határ elérése volt Bukaiék célja, amit az utolsó pillanatokban sikerült elérniük. Jók Ágfalvi, Fehér, Magyar, Bukai. HORVÁTH KRISZTIÁN Mikulás úszóverseny Nagy sikert aratott a KKASE úszóversenye Labdarúgás Kaposvár A Középületkivitelező Adorján SE Mikulás úszóversenyt rendezett, ahol a házigazda együttes indulói mellett rajthoz álltak a Kaposvári Sportiskola és a Nagyatádi Úszó Egyesület fiatal tehetségei is. Eredmények: 1994- ben születettek. 50 m gyors, haladó fiúk: 1. Gosztonyi Ákos (KKASE), 2. Balogh Soma (Kasi), 3. Kurdi Márk (KKASE). 50 m gyors, haladó leányok: 1. Pataki Fanni (Kasi), 2. Stier Lilla (KKASE), 3. Vígh Dóra (KKASE). 50 m hát, haladó fiúk: 1. Kurdi Márk (KKASE), 2. Gosztonyi Ákos (KKASE), 3. Balogh Soma (Kasi). 50 m hát, haladó leányok: 1. Vígh Dóra (KKASE), 2. Pataki Fanni (Kasi), 3. Ladovics Anna (KKASE). 1995- ben születettek. 50 m gyors, haladó fiúk: 1. Wertenbach Vince (Kasi), 2. Tóth Ákos (KKASE), 3. Törzsök Martin (KKASE). 50 m gyors, haladó leányok: 1. Stier Dorottya (Kasi), 2. Hárs Barbara (KKÁSE), 3. Horváth Melody (Szabadidős úszás). 50 m hát, kezdő fiúk: 1. Tóth Dávid (NUSE), 2. Berend Bence (KKASE), 3. Németh Bence (KKASE). 50 m hát, kezdő ’ leányok: 1. Csatlós Gréta (KKASE), 2. Cseh Szimonetta (KMSE), 3. TánczosEszter (KKASE). 50 m hát, haladó fiúk: 1. Wertenbach Vince (Kasi), 2. Tóth Ákos (KKASE), 3. Törzsök Martin (KKASE). 50 m hát, haladó leányok: 1. Stier Dorottya (Kasi), 2. Hárs Barbara (KKASE), 3. Horváth Melody (Szabadidős úszás). 1996-ban születettek. 50 m gyors, haladó fiúk: 1. Dobos Dávid (Kasi), 2. Boros-Gyevi Ádám (KKASE), 3. Horváth Márton (NUSE). 50 m gyors, haladó leányok: 1. Andalics Enikő (Kasi), 2. Németh Nóra (KKASE), 3. Nagy Enikő (Kasi). 50 m hát, haladó fiúk: 1. Dobos Dávid (Kasi), 2. Horváth Márton (NUSE), 3. Boros- Gyevi Ádám (KKASE). 50 m hát, haladó leányok: 1. Andalics Enikő (Kasi), 2. Tomozi Zsófia (Kasi), 3. Nagy Enikő (Kasi). 1997-ben születettek. 50 m gyors, haladó fiúk: 1. Hamlin Matthew (KKASE), 2. Kováts Domonkos (KKASE). 50 m gyors, haladó leányok: 1. Fáncsy Fanni (NUSE), 2. Horváth Dorina (Kasi), 3. Kalmár Janka (Kasi). 50 m hát, kezdő fiúk: 1. Győrbíró Ádám (Kasi), 2. Somogyi Zsombor (Kasi), 3. Nagy Bence (KKASE). 50 m hát, kezdők leányok: 1. Fehér Zsófia (KKASE), 2. Korza Fruzsina (KKASE), 3. Reichardt Luca (KKASE). 50 m hát, kezdő fiúk: 1. Póré Marcell (Kasi), 2. Matesz Marcell (Kasi), 3. Boros Bence (NUSE). 50 m hát, kezdő leányok: 1. Tamás Evelin (KKASE), 2. Huszár Erzsébet (KKASE). 50 m hát, haladó fiúk: 1. Hamlin Matthew (KKASE). 50 m hát, haladó leányok: 1. Csima Laura (Kasi), 2. Fáncsy Fanni (NUSE), 3. Horváth Dorina (Kasi). 1998-ban születettek. 50 m hát, kezdő fiúk: 1. Tóth Krisztián (NUSE), 2. Kovács Domonkos (KKASE), 3. Hamlin Benjámin (KKASE). 50 m hát, kezdő leányok: 1. Dénes Hóra (KKASE), 2. Varga Éva (Kasi), 3. 1állási Bianka (Kasi). ♦♦♦ A Magyar Úszó Szövetség a soros elnökségi ülésén négy Somogy megyei versenybírónak nemzetközi minősítést adott. Az országos bajnokságokon való kiemelkedő munkájuk elismeréseként kapta a megtisztelő címet: Kovács László mesteredző (a kaposvári Középületkivitelező Adorján SE vezetőedzője), Grécziné Bingler Ildikó (versenybíró), Vargha Béla (a siófoki Ezüst- part SE edzője) és Földvári Péter (a Somogy Megyei Úszó Szövetség főtitkára). Ez a döntés is igazolja, hogy az úszószövetség elnöksége szerepet szán a vidéki sportvezetőknek is a Budapesten rendezendő 2005-ös ifjúsági és a 2006-os felnőtt Európa-bajnokságon. MOLNÁR GÁBOR Őszi bajnok a Balatonföldvár Kék-tó öregfiú-bajnokság Korábbi fordulókból elhalasztott mérkőzéseken: Tab-Balatonberény 5-0 Lengyeltóti-Vill-Master- Balatonföldvár 2-6 Az őszi végeredmény: 1. Balatonföldvár 12 10 2 - 47-16 32 2. Lengyeltóti Vill-Master 12 9 - 3 46-30 27 3. Tab 12 7 3 2 42-14 24 4. Balatonberény 12 7 3 2 43-25 24 5. Űreglak-Somogyvár 12 6 3 3 40-27 21 6. Balatoni Vasas 12 4 7 1 31-24 19 7. Balatonboglár 12 5 2 5 23-24 17 8. Fonyód 12 4 2 6 32-32 14 9. Balatonkeresztúr 12 4 1 7 30-30 13 10. Balatonodé 12 3 2 7 25-43 11 11. Somogyjád 12 2 1 9 19-49 7 12. Balatonszemes 12 2 1 9 14-51 7 13. NL Kereskedés 12 1 1 10 19-43 4 FENYŐ