Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-05 / 283. szám
2003. December 5., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Szép: sikeres ciklus Eltelt az önkormányzati ciklus negyede, az első év a hely- hatósági választások után. Arra kértük a kaposvári közgyűlés egyéni választókerületekben mandátumot szerzett tagjait, hogy értékeljék az első esztendőt. 1. Mit ígért választóinak, és ebből mi az, ami már megvalósult? 2. Mit tart az eltelt egy év sikerének? 3. Mi az első év kudarca a választókörzetében? Szép Tamás, az 1. számú választókerület képviselője: 1. Vállalásaim között szerepelt, hogy négy év alatt befejeződik a körzet szennyvízcsatornázása. Ezenkívül ígértem egyes utak, járdák felújításának gyorsítását, játszóterek, sportpályák építését, valamint az állandó posztos rendőri jelenlétet a Donnerban. Egy évvel ezelőtt még csak cél volt az utcai szemétgyűjtők számának a növelése. Van azonban még mit tenni a strandfürdő átalakításának, valamint a Nyár és a Zrínyi utca sarkán levő épület felújításának ügyében. 2. Sikernek tartom, hogy már az első évben elkészült a négy évre vállalt szennyvízcsatornaberuházás, a választókerületemben befejeződött a csatornaépítés. Ugyancsak nagy eredmény, hogy befejeződött a Kálvária és a Ballakúti utca felújítása. A Géza utcát jövőre újítjuk fel teljes szélességében, s reményeim szerint még ebben a ciklusban elkészül a Nyár utca is. Vállaltam még, hogy több utcai szemétgyűjtő lesz az utcákon, ezeknek a száma folyamatosan növekszik. Megvalósult az is, hogy állandó posztos rendőr teljesít szolgálatot a donneri városrészben. 3. Kudarc viszont, hogy a Nyár és a Zrínyi utca sarkán álló, rendkívül romos épület felújítása ügyében nem sikerült előrelépnünk. Szerettem volna, ha vállalkozói tőkét is bevonnánk a beruházásba, de eddig nem akadt rá jelentkező. S mivel az épület nagyobb részben önkormányzati tulajdonban van, kénytelen lesz a város mélyen a zsebébe nyúlni, ha fel akarja újítani a sarki épületet. A városi fürdő élményfürdővé alakítása sem készült még el. Ennek fő oka, hogy leállították a Széchenyi terv ilyen célú előirányzatait, de folyamatosan keresünk befektetőt a beruházáshoz. Álcád még tennivaló a Jókai liget elavult játszóterének a felújítása körül, s a Szigetvár utcai régi téglagyár épületének a helyén sem sikerült sportpályát és játszóteret létesítenünk. Megítélésem szerint azonban, ha a múlt évi ütemet tudjuk tartani a beruházások elvégzésében, akkor gond nélkül teljesítem a vállalásaimat. A közgyűlésben helyet kapott pártok és egyesületek képviselői a sorozat végén minősítik a válaszokat. Mondja el Ön is véleményét képviselőjéről a 316-165-ös tele- ■ fonszámon vagy írja meg levélben szerkesztőségünk címére! ■ A véradók karácsonyi ajándéka A fél évszázados kaposvári vérellátóban naponta 3-5 véradó fődül meg fotó; láng Ahhoz, hogy a betegeket biztonságosan elláthassák a kórházakban, a szakemberek szerint átlagosan a lakosság öt százalékának kellene rendszeresen vért adnia. Kaposváron ez az arány megvan minden évben.- Karácsony környékén a véradók száma mindig több az átlagosnál, bizonyára az ünnepi hangulat és a november végi véradó nap miatt is együttérzőbbek az emberek - mondta Németh Ildikó, az Országos Vérellátó Szolgálat kaposvári területi vérellátójának a vezetője. - A legutóbbi barcsi akciónkon 247- en 110 liter vért adtak. Nem mindig ilyen jó a helyzet, kora tavasszal és ősszel ugyanis az átlagosnál jóval több vér fogy, a véradók száma viszont nem növekszik. A nagyobb felhasználás fő oka ebben az időszakban a balesetek számának emelkedése, és ilyenkor megszaporodik a fekélybetegek vérzéses rosszulléte is. A vöröskereszt által szervezett kaposvári akciókon és a vérellátóban évente mintegy tízezren adnak vért. A jelentkezők hathét százalékát azonban különböző egészségügyi okoknál fogva kiszűrik. A levett vér 70-80 százalékát saját intézmények használják fel: a kaposvári és a mosdósi kórház. A főorvos asszony szerint azonban Murphy törvénye a vérellátó állomáson is érvényesül. Ha valamilyen vércsoportból pillanatnyilag kevés van készleten, abból biztosan megnövekszik az igény. - A sikeres véradó napokkal azonban jórészt pótolható a megnövekedett felhasználás is. Ha végképp szorult helyzetbe kerülünk - hangsúlyozta Németh Ildikó -, akkor először a régióban próbálunk segítséget kérni. Ha ott sem rendelkeznek megfelelő csoportú vérkészítménnyel, akkor az országos diszpécserszolgálat segít. Éles helyzetben, illetve a készletek feltöltésére pedig készenléti véradókat hívunk be telefonon; nekik ezúton is köszönetét mondunk segítőkészségükért. Volt olyan eset is, hogy egy igen ritka vércsoportú donor vidéki útjáról fordult vissza, hogy segítségünkre lehessen. Az is előfordult, hogy készenléti véradó kezdeményezésére a munkahelyéről több első véradó is jelentkezett. Jellemző egyébként, hogy a munkahelyeken szervezett véradásokon több ember jelentkezik, a véradóban átlagosan naponta 3-5 donor jelenik meg. A központok a levett teljes vérből háromféle vérkészítményt állítanak elő, ezek eltarthatósága korlátozott, öt nap és egy év között van. Bizonyos vérkészítmények rövid szavatossági ideje miatt ezért rendkívül fontos volna, hogy december 23-án és 30-án is jelentkezzenek véradók a kaposvári vérellátóban. A zavartalan vérellátás ugyanis csak így biztosítható az ünnepeken. Márkus kata Kezdődik a horgászsuli Újra lesz horgászsuli a kisdiákoknak és tizenéveseknek, s ezzel párhuzamosan felnőtteknek is szervez a Kaposvári Sporthorgász-egyesület klubtalálkozókat. Szerdán gyűlnek össze először, s tavasszal a sikeres „sulit” versennyel zárják. Tizenkét találkozót rendez a gyerekeknek sporthorgász-egyesület; ezekre a pecázás iránt érdeklődő, horgászni akaró nebulókat várják. Az első sulinap december 10-e lesz délután 4 órai kezdettel a Dózsa utcai klubban (a TIT-székház mellett). - A horgászsulit egy éve újította föl a Sporthorgász-egyesület; érdekes volt, s a nyáron horgászkirándulásokkal folytatták - mondta Hauser Miklós, a megyei szövetség elnökségi tagja. - Most ismét a horgászat iránt érdeklődő gyerekeket hívjuk (a kicsiket szülőkkel együtt) a klubba. S várjuk a horgászfórumra a felnőtteket is. A szerdai első találkozón egyeztetjük az időt: hány csoportban s mikor rendezzük a találkozókat. Ezeken a halakkal, életterükkel és a horgászati jogosultsággal ismerkednek meg. A kisdiákok foglalkozásait tapasztalt horgászok, versenyzők vezetik. Gyakorolják a fogós felszerelés összeállítását, a horogkötést, ismertetik a könnyűúszós horgászatot, keszegezést, a fenekező szereléket, és a csalikról kapnak jó tippeket. Szó lesz a ponty, amur és a ragadozó halak horgászatáról is. A horgászsuli „tanrendjét” a szerdai találkozón beszélik meg. Jelentkezni előzetesen a sporthorgász-egyesület Füredi utca 18. szám alatti irodájában (tel.: 411- 876) lehet, 8-12 óráig, illetve szer- dán a horgászklubban. ________■ Hír ek KLARINÉTOSBRAVÚR. Kiemelkedő kaposvári siker született az országos zeneiskolai klarinétverseny budapesti döntőjén. Kovács Anikó, a Liszt Ferenc zeneiskola tanulója, táncsicsos gimnazista - korcsoportjában - a harmadik lett, s különdíjjal is jutalmazták. A felkészítő tanára Sasvári Attiláné, zongorán kísérte Kardos Kálmán, (hm) GAZDASÁGI KILÁTÁSOK. Vár falvi István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára tartott előadást a MTESZ-székházban a 2004-es költségvetésről, a gazdaságpolitikáról, hazánk európai uniós csatlakozásáról. A Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezete és a Somogy megyei gyáriparosok szövetsége szervezte a találkozót, (hm) KARÁCSONYI VÁSÁR. A Bárczi általános iskola és speciális szakiskola tanulóinak munkáiból nyílt kiállítás és vásár a Petőfi emlékkönyvtárban. A diákok készítette ajándéktárgyak értékesítéséből származó bevételt az Add a Kezed! alapítvány javára fordítják. A kiállítás és vásár a könyvtár nyitvatartási idejében december 31-ig tekinthető meg, (mk) ■ Pályázati felhívás BALATONLELLE VÁROS VÁROSÜZEMELTETÉSI SZERVEZETE pályázatot hirdet a Temető utcai köztemetőben lévő 2 db épületére az alábbi feltételekkel:-1 db raktárépület 65 m2 alapterülettel,-1 db irodaépület (iroda, előtér, vizesblokk, bemutató terem) 65 m2 alapterülettel. A hasznosítás időtartama a bérleti szerződés keltétől számított 5 év. A kikiáltási bérleti díj a létesítményekre 50 000 Ft ÁFA-val havonta. A bérleményekben kizárólag kereskedelmi tevékenységet - temetési kellékárusítást - lehet folytatni. A hasznosítási lehetőséget az nyeri el, aki a legmagasabb havi bérleti díjat ajánlja fel. A pályázatokat zárt borítékban 2003. december 9-én, kedden 12 óráig lehet benyújtani a Balatonlelle Város Városüzemeltetési Szervezetéhez (8638 Balatonlelle, Arany J. u. 4.) A benyújtott pályázatokat a képviselő-testület 2003. december 18-án tartandó ülésen bírálja el. A pályázók ezt követően 5 napon belül kapnak értesítést. Bővebb telvilágosítás kérhető a 85- 550-105-ös telefonszámon. „,7473 FOTÓ. LÁNG RÓBERT A D ÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a E zaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan ilgáltatást biztosító fejlesztés érdekében óznak a társaság szakemberei. Ennek Szentbenedek OTRL állomás építése tesitmény 2003. december 5-én véglegesen kerül. Ettől az időponttól az elkészült se tilos és életveszélyes! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Az Ön csalódja is természetesen a lehető legtöbbet érdemli! Szükségtelen kiadásokra viszont semmi szükség, a lényeg a biztonság, a kényelem és a gazdaságosság. Ezt nyújtja önnek az Opel Viva család! fM Agila Viva.............................................................. 1 999 OOO Ft M C orsa Viva................................................................t 999 900 Ft m As tra Viva................................................................2 399 OOO Ft További részletek, páratlanul kedvező hitelleihetőségek az Opel márkakereskedésekben! Opel VTvo család. Új autót mindenkinek! 'ámiF n Max. fogy: város/országút/vegyes: 7,9/5,1/6,1 1/100 km. Cc>2:146g/km ,||>- (Astra 1,2 I benzinmotoros, kézi váltó) Az Ön Opel-portnere: Opel Sió Autóház 8600 Siófok, Vak Bottyán u. 28. Tel.: (84) 313-188, Tel./Fax: (84) 319-188 opelsio@matavnet.hu , www.sio-autohaz.hu A KAPOSVÁRI VÍZMŰVEK KFT. pályázatot hirdet az alábbi tevékenységek elvégzésére:-gépek, berendezések javítási, karbantartási munkáinak elvégzése,- nyomtatványok kézbesítése a fogyasztók felé,- az üzemeltetési területen lévő vízmű művelési ágú területek terület karbantartói munkálatai,- magánfogyasztók mellékvízmérő óráinak leolvasása, díjbeszedői tevékenység. A részletes pályázati kiírás átvehető a Kaposvár, Kossuth L. u. 1-9. sz. alatti titkárságon. _____________________________________„17504,-------------------------------------------------V Ad jon Ön is értéket! Karbantartási anyagok forgalmazásával foglalkozó multinacionális vállalat nagy munkabírású, energikus, kreatív, jól kommunikáló, pozitív gondolkodású, műszaki érdeklődésű, magabiztos fellépésű TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatársat keres Somogy megye területéről. Az ideális pályázó 25-45 év közötti férfi. Cégünk teljesítményarányos jövedelmet, előrelépési és továbbképzési lehetőséget, valamint a megfelelő feltételek elérésekor (3 hőnap) szolgálati autót biztosít. Ha Ön középfokú végzettségű (előny,a felsőfokú), van saját autója, rendelkezik B kategóriás jogosítvánnyal, szeret emberekkel foglalkozni és szívesen csatlakozna egy biztos hátterű, fiatalos lendületű csapathoz, kérjük, hogy küldje el kézzel írott, fényképes szakmai önéletrajzát legkésőbb 2003. december 18-ig az alábbi címre: Xintex Hungary Kft., 1441 Budapest, Pf. 653 Vegyen részt tájékoztatónkon 2003. december 10., 14.00-tól a Dorottya Hotelben (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 8.). XiNTEX Nyolc éve Magyarországon________/ hungarv^_ Hollywood multiplex PREMIER IGAZÁBÓL SZERELEM* 83680 (sz) 15:30, 18:15, 21:00; KAPITÁNY ÉS KATONA: A VILÁG TÚLSÓ VÉGÉN* zsáT%K 91177 (sz) 18:00,20:45; NÉMÓNYOMÁBAN 91176 (sz) 14:00, 16:00, 18:15, 20:15, MATRIX-FORRADALMAK* * 91174 (sz) 14:45,20:30; ART TEREM A KIS UTAZÁS* 11264 (magyar) 18:30 ________*no726» Vén K Aóz fo&SÉLl X Kaposvár, Honvédu.-Damjanichu.saroky X (üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 30/504-2044 í 3 Mikulás lányok a kalózba,: 3 ajándékot osztogatnak. : wmammnmiimimiimmmmmj