Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-01 / 279. szám

2003. December 1., Hétfő 7. OLDAL Elvitték a tanulók ötödét Szabás Több millió forint kiesést okoz a szabási önkormányzatnak a szü­lők váratlan döntése. A falu kisis­kolájából néhány hete a diákok ötödé másik iskolába iratkozott.- A 39 kis alsósból nyolcat ki­írattak a szülők. Hét a kutasi körze­ti iskolában folytatja a tanulást, egy kicsit Nagyatádra visznek a szülők - mondta Kissné Pállá Anna igaz­gató, akinek ez a második tanéve a kisiskola élén. Szakmai munkáját, az iskola oktatási módszerének he­lyességét az önkormányzat által kért független szakértői vizsgálat is igazolja, a szülők egy része mégis elégedetlen az eredménnyel. Sza­báson gyakorlatilag már csak ci­gánygyerekek maradtak az iskolá­ban, a többi pedig naponta ingázik. A község gyermekintézményei­nek a fenntartása óriási terhet ró az önkormányzatra. Sem az óvoda, sem az iskola nem felel meg az okta­tási törvénynek, fejlesztésre még pá­lyázati segítséggel sincs lehetősége. Az apró, de barátságos kisiskolához azonban ragaszkodik a lakosság. - A működési költség nem lesz ke­sébb, sőt az átvitt tanulók után ezután nem ide jön az állami nor­matíva, és az nagyon fog hiányoz­ni - mondta Kovács István polgár- mester. - Jövőre a csökkent lét­szám alapján több millió forintot kell majd visszafizetnünk. ■ A segítség nincs közel Az őszi betegségek idején, megfázáskor különösen fontos, hogy közel legyen a doktor. Arról kérdeztük olvasóinkat: mennyire elégedettek az egészségügyi ellátással, mit tesznek egészségü­kért, s ha beteg van a családban, hová fordulnak először? Horváth Jánosné, Szabás: - Hetente kétszer rendel az orvos Sza­báson, más napokon meg Kutason. Igyekszem a sza­bási rendelésre menni, mert nem jó utazni. Rokkant- nyugdíjas vagyok, gyógyszerből például tizenhárom-, félét szedek. Nagy segítség az nekünk, hogy a falu­gondnok ha busszal bemegy a városba, nemcsak ki­váltja a gyógyszereket, hanem utána házhoz is hozza. Az influenza elleni oltást is megkaptam. Tavaly még-, is elkaptam a járványt. Remélem, az idén megúszom. Horváth Jánosné, Nagykorpád: - Szerda kivételével mindennap van orvos, és rendelésen kívül is hamar kijön a beteg­hez, ha értesítjük. A gyerekeim persze akkor betegek, ha ünnep vagy szabadság van. Ha nagy a baj, akkor meg egyenesen Nagyatádra viszem őket, és nem vá­rok addig, míg ideér az orvos. A kötelezőkön kívül nem kértem más védőoltást a gyerekeknek. Jobban bízom a gyümölcsökben, a vitaminokban, ezekkel igyekszem megőrizni az egészségünket. Kiss Lászlóné, Kisbajom: - Egy héten kétszer kellene itt lennie a doktornak, de a hétfői rendelés legtöbbször elmarad. Ha beteg az ember, nem várhat egy hétig, Kutason kell elérni az orvost. Hiába megyünk korán, később van a rendelés, és a visszafelé jövő reggeli járatot már nem érjük el, leghamarabb csak háromnegyed egy­kor van busz. Még nagyobb a baj, ha mentőt kell hív­ni, mert ahhoz is kell az orvosi beutaló. Aki teheti, ___________ azonnal indul Nagyatádra... Fülöp Ferencné, Ötvöskónyi: - Elégedett vagyok a doktorunkkal, mindig el tudom érni, ha baj van. A faluban kedden és csütörtökön, máskor meg a városban, Nagyatádon rendel. Sűrűn járnak a buszok, és ha utazni kell a vá­rosba, azt innen igazán könnyen meg lehet oldani. A gyógyszert is Nagyatádon kell kiváltani, de ezt már megszoktuk, s egyébként is néhány perc alatt oda­érünk. Az ügyelet is a városban van, és hamar jön a I ___________ mentő is, ha baj van. Szerencsére ritkán beteg a család. Ga dóné Nagy Éva, Beleg: - Védőnőként látom, hogy milyen sok a beteg mostanában. Hívásra is kijön a doktor, s úgy látszik, elég a heti két rendelés is, mert kevés beteg utazik emiatt a szomszéd községbe. Itt nem is az or­vos elérése a gond, hanem a nehéz szociális helyzet. Sokan még a gyerekeknek sem tudják kiváltani a gyógyszert. Egyéb megelőzésre, védőoltásra se na­gyon szánnak. Csak a krónikus betegek és az idősek L,——J kérik az influenza elleni oltást. ■ Ismeretlen várak, műemlékek A megye egyetlen kiemelten védett népi lakóháza, a somogyszobi Vilma-ház már jó kezekben van SOMOGYSZOB Gazdag történelmi múltja és hagyománya van a Rinya men­tének, de ilyen céllal vendég­szervezés, az idegenforgalmi látnivalók ajánlása szinte is­meretlen a környéken.- Főként a külföldiek keresik a tér­ség történelmi látnivalóit. Kevés he­lyi nevezetességet, műemléket tu­dunk nekik szervezetten ajánlani - mondta Hadi Orsolya, a tourin- form-iroda vezetője. - A falvak kö­zül Lábodon van a legtöbb műem­lék épület; a négy templomból leg­régebbi a Hosszúfalvi úti kápolna.- Ez a község jelképe, és turiszti­kai célpontként is ajánljuk - mond­ta Lassú István lábodi polgármes­ter. - Bár mindegyik műemlék egy­házi tulajdonban van, az állagmeg­óváshoz szerény lehetőségeivel az önkormányzat is hozzájárul. Háromfán, Taranyban és Kuta­son is a templomok, kőkeresztek, egyházi szobrok a műemlékek. Vendégcsalogató tájékoztatásra azonban nem futja. A legnagyobb múltja a környéken Segesdnek van: királyi birtokközpontként a XII-XIV. században volt a fénykora.- A segesdi várat régen elbontot­ták. Amit a régészek kiástak, mára azt is visszatemették, a leletek pe­dig a helyi múzeumban vannak. A községben ma már nincs olyan kö­zépkori épületmaradvány, ami az eredeti helyén lehetne turis­talátványosság - mondta Mohr Ta­más polgármester. - A templom és a kolostor műemlék, a kegykápol­na és a szociális otthonnak helyet adó Széchenyi-kastély műemlék jellegű védelem alatt áll. Most sze­retnénk elérni, hogy a múzeumi ki­állítóhelyként hasznosított malom­épület megkapja az ipari műemlék besorolást. A kistérség egyik legérdekesebb romja azonban még szakmai vé­dettséget sem kapott. Feltárására, bemutatására belátható időn belül nincs esély. Nagykorpád külterüle­tén található egy, már a római kor­ban is álló, a török hódoltság idején védelmi feladatot ellátó földvár ma­radványa. A földsánc turisztikai fel­tárása a kistérség fejlesztési tervé­ben szerepel ugyan, de ebben évek óta nem történt előrelépés. Megmenekült az enyészettől Ötvöskónyi híres műemléke, a Bat­thyány tsalád reneszánsz kastélyá­nak maradványa. Mikola Vilmos polgármester elmondta: a kevésbé ismert romot idegenforgalmi látvá­nyossággá alakítja az önkormány­zat, ezért nemrég rendet tettek a várfal környékén. Némileg szervezettebb a népi műemlékek hasznosítása. Kutason a gazdag néprajzi gyűjteményt rit­kán láthatja a nagyközönség, a gör- getegi tájházban pedig meg is száll­hat a vendég. Kisbajomban az ön- kormányzat egyenesen a fejlődés zálogának tartja a falu múltjának a megőrzését. Végh Gábor polgár- mester elmondta: a műemlék paró­kiából kialakított hagyományőrző oktatóközpontnál hamarosan ki­alakítják a sátortáborozás feltételeit is, hogy mielőbb vendégekkel le­gyen tele a falu. Somogy egyetlen kiemelt mű­emléki védettségű népi lakóházát, a somogyszobi Vilma-házat a nyá­ron már látogatták. Spanics Kata­lin, a 174 éves házat fenntartó ala­pítvány elnöke elmondta: a régi használati tárgyakkal berendezett építményből szálláshely és játszó­ház lett, s fölszerelték kerámia- és tiffany-üveg-készítő eszközökkel, szövőszékkel, gyékényszövő, gyer­tyaöntő és üvegcsiszoló berende­zéssel is. ■ Közösségi házat építenek Ötvöskónyi Három évtized után ismét lesz kö­zösségi háza a falunak. Az önkor­mányzat tízmillió forint regionális támogatást nyert a régi művelődési ház felújítására, hogy a községi szervezetekhez és egy művészeti alkotótáborhoz is megteremtse a feltételeket. A kultúrház a 60-as években létesült a konzervgyár-ala­pító Matán István egykori birtokán. A városi út megépülése után ez el­sorvadt, saz 1974ótaüre- kis műhely, a rendezvé­sen álló épület tönkre- nyékhez szükséges büfé, ment. A tetőszerkezetet 9j s természetesen mosdók 20 éve felújították, de egy wl és vizesblokk. A ház évtizede már áram sincs a ^ fi északi oldalánál fedett te­házban. - Szinte az utol- i raszt is kialakítunk ­só tégláig át kell alakítani mondta Mikola Vilmos a művelődési házat, hogy polgármester. - A dél-du­a mai igények szerint I nántúli regionális terület­több célra is használhas- fejlesztési tanács tízmil­suk. Lesz itt egy nagy kö- lió forint támogatása és a zösségi terem, egy kisebb falu kétmillió forint önré­társalgó, égetőkemencével ellátott sze a munkák első részére elég. ■ Képeikkel segítenek Nagyatád-Lábod Avatatlan szem által észrevehetet­len, s képekké formált pillanatok­kal nyújt különleges élményt Sélley Miklós, Török Jó­zsef és Nyerlutz Károly fo­tókiállítása. A Természet az objektív mögül című jótékonysági tárlat de­cember végéig látható a nagyatádi művelődési ház kamaratermében. - A Rinya mente természe­ti szépségét azokhoz is közel hozzák ezek a ké­pek, akik még nem fe dezték föl e vidék csodá­latos értékeit. Sok olyan növényi ritkaság, állatfaj él itt, ami ma már különleges védelemre szorul. Az objektíven megörökített pillanatok talán ahhoz is hozzájárulnak, hogy mind többen járják be személye sen is ezt a tájat - mondta a kiállí­tás megnyitóján Lassú István lábo­di polgármester. A Lábod külterületéhez tartozó Petesmalmi vidraparkot, amely ter­mészetes élőhelye a vízi és erdei társulásoknak, a Somogy Termé­szetvédelmi Szervezet tartja fenn. Kedvelt megfigyelőhelye ez a természetfotózás t három szerelmesének, a 1 kaposvári Sélley Miklós­it nak és Török Józsefnek, P valamint a nagyatádi Nyerlutz Károlynak, s itt készült képeikből válo­gattak a kiállításra. Makkosné Maronics Me­linda zenei aláfestése, a Stella kamarakórus és a Talentum irodalmi stú­dió színesítette a diabemutatóval is társított rendhagyó tárlatot, amit Nagy Tibornak, a vidrapark veze­tőjének segítésére szerveztek a fo­tóművészek. A fenyőfa alá minden látogató elhozhatta ajándékát, hogy a tragikus balesetet szenve­dő, háromgyermekes család ünne- péhez is hozzájáruljanak. ______■ Já tékokat küldött az Unicef Kisbajom Ajándékot kapott a kisbajomi óvoda. A fából készült különleges fejlesztőjátékokat, óriás kirakó- kat, építőkockákat és plüssállato- kat az ENSZ nemzetközi gyer­mekszervezete, a Unicef küldte az egycsoportos kis intézmény­nek.- Májusban adtuk be a pályá­zatot, s már szinte le is tettünk ar­ról, hogy sikerrel járunk - mond­ta Nagy Zoltánná óvodavezető. - Igazi meglepetés volt, mikor nemrég megérkezett a csomag, telis-tele játékkal. Együtt bonto­gattuk ki a gyerekekkel, mindent azonnal kézbe is vettek, kipróbál­tak. Most ezek a kedvenceik, hi­szen ilyen szép játékaink még so­hasem voltak. Csillogó szemekkel, elmélyül­ve keresik a kicsik az egész asz­talt befedő, óriás képkirakó ösz- szeillő darabjait, s bámulatos gyorsasággal készítik el a tornyot meg a várat színes kockákból. Akár egyszerre is játszhat a 24 óvodás az új játékcsodákkal, hi­szen a 60 ezer forint értékű Unicef-ajándékban a legkisebbek és a nagyobbacskák is találnak kedvükre valót.- Nekem az óriás kirakó meg a teke a kedvencem - mondta Tóth Martin. Ezt Vass Robival mindig együtt játssza. Bozsoki Ramóna és Orsós Szabina a puzzle- kirakókra szavaz, Kovács Eszter a babakonyhában serénykedik, Horváth Ella inkább babázik.- Megvan mindenünk, ami csak kell egy óvodába. Az önkor­mányzat is nagy figyelmet fordít a gyerekekre, a szociális étkezte­tést is ellátó melegkonyha HACCP-rendszerét és az épület gázfűtését is bevezették - tette hozzá az óvodavezető. - Kisebb- nagyobb meglepetésre is jut, leg­utóbb a Bábszínház jött helybe a Nagyon élvezik a játékot a kis óvodások gyerekeknek, most pedig mi ké­szítünk ajándékot a falunak. Mi­kulásra új verses-dalos műsort mutatnak be a kicsik. ■ Hírek PAPÍRT GYŰJTÖTTEK. Az is kóla szelektív hulladékgyűjtését a barcsi Ti-La Környezetvédelmi Kft már több éve összehangolja, s korábban szárazelemeknek és akkumulátoroknak is adott kon­ténert. A környezeti nevelést is­meretterjesztő előadásokkal és rajzversenyekkel is erősíti, a papí­rért kapott pénzt pedig a gyere­kek szabadidős tevékenységére, kirándulásra használják föl. SIKERES A TELEHÁZ. Egyre népszerűbb a tanulók és a felnőt­tek körében a lábodi teleház. A korlátlan és ingyenes internetes hozzáférést is biztosító informati­kai központ két hónapja van a községi könyvtárban. A hírközlé­si minisztérium 1,1 millió forint támogatást adott a három korsze­rű számítógépből álló rendszer­hez, s a korábban heti két nap nyitva tartó könyvtár is népsze­rűbb lett. A teleházat délután há­romtól este nyolcig, vasárnap es­te hétig tartják nyitva. KÉSIK A JÁRDAÉPÍTÉS. Hu szónkét ház mintegy 70 lakójá­nak életét könnyíti meg a Vörös Hadsereg utca új járdája, amire 2 millió 124 ezer forint támogatást nyert a megyei területfejlesztési ta­nácstól a nagykorpádi önkor­mányzat. A késedelmes pályázat­elbírálás és szerződéskötés miatt idén már nem kezdhetik el a mun­kát, így tavaszra módosítja a beru­házás idejét az önkormányzat. ÖSKOHÓK A RINYÁNÁL Avar kori őskohók maradványait talál­ták meg a Lábod melletti Petes- malomban. A szenzációs lelet ré­vén Somogy a hazai vasművessé- get reprezentáló egyik legjelentő­sebb területté vált. A Somogy Ter­mészetvédelmi Szervezethez tar­tozó Petesmalom 6. számú halas­tavánál és környékén eddig avar kori kemencék, kohók maradvá­nyait, valamint egy nyersvas- alapanyagot, úgynevezett vas- bucát találtak a szakemberek. Költő László régész vezeti a feltá­rást, melyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a lábo­di önkormányzat is támogat. RENDHAGYÓ TÁRLAT. Első al kálómmal mutatkoznak be a nyilvánosság előtt a segesdi Gondviselés szociális otthon értelmifogyatékos részlegének la­kói. A fogyatékosok éve alkalmá­ból rendezett kiállításon az ott­hon 83 súlyosan fogyatékos lakó­jának a kézimunkái, rajzai, dísz­tárgyai láthatók. A tárlat decem­ber 15-ig tekinthető meg a seges­di múzeumban. GYÓGYÍTÓMUNKA. A segesdi Gondviselés szociális otthon sza­bási egysége félszáz szenvedély- betegnek teremti meg a gyógyu­lás és a társadalomba visszatérés lehetőségét. A gyógykezelést ön­ként vállalók terápiáját az intéz­mény kertjének, haszonállatai­nak gondozása is kiegészíti. A gyógykezelés közben végzett munkával pénzt is kereshetnek. A megváltozott munkaképessé­gűeknek új rehabilitációs munka­helyeket alakított ki a Uwyta Kft. Fonai László, a pécsi székhelyű cég igazgatója elmondta: 27 em­bernek biztosítanak főként kézmű­ves jellegű értelmes munkát. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA ÉS FOTÓZTA: BÍRÓ MÁRIA S O M O G Y I TÁJAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom