Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-21 / Vasárnap Reggel, 51. szám
MOZAIK Robban a Rippel-bomba! ■ Tizenöt évi kemény munkával a hátuk mögött, tízezer sikeres előadás után a Rippel Brothers, azaz a két szép szál fiú, Rippel Viktor és öccse, Ferenc úgy döntött, hogy robbanjon már végre egy magyar galaktikus show az artistaművészet egén. Jövőre tizenöt Guinness-rekordkísérletre készülnek.- Azt szeretnénk, ha ez a szokatlan vállalkozásunk - veszi át a szót Ferenc - felhívás lenne kerin- gőre, és elindulna egy ki bírja tovább-mozgalom! Aki látta már a produkciónkat, tudja, hogy a kezemben kézen tud állni Viktor, és úgy gondoltuk, hogy akár egy tradicionális verseny is kialakulhatna a világ legszuperebb artistaduói között. Tudomásom szerint csak Magyarországon már négy-öt hasonló számot bemutató pár van. Döntsük már el, hogy ki a legjobb a világon! Ki tudja a leghosszabb ideig egyensúlyozni partnerét bárhol, bárhogyan.- Nekünk nap mint nap bizonyítanunk kell, mint a sportolóknak - folytatja Ferenc. - Négy-öt éves korunktól tornázunk, gimnasztikázunk, nyolc évet lenyomtunk az Állami Artistaképző Intézetben, bejártuk a világot, nyertünk cirkuszfesztiválokon, de most már végre a Budapesti Sportarénát szeretnénk meghódítani egy rendkívüli produkcióval, amire felfigyel az egész világ. Miért ne írassuk be magunkat a Guinness-rekordok Könyvébe? PHG Bohlen-mánia Németföldön ■ Még a csapból is Dieter Bohlen folyik Németországban. Megfejthetetlen, hogy mi a titka a Modern Talking d->ó bonvivánjának. Johannes Rau német államfő mindenesetre boldogan áll vele a kamerák elé, a Springer lapkiadó-vállalat elnöke, Mathias Döpfner pedig bálra invitálja. Bohlen egy divat- és egy telekommunikációs céget is reklámoz, továbbá ő az elnöke a német tejberízspártnak. írt egy sikerkönyvet is A kulisszák mögött címmel. Részt vesz a német RLT csatornán látható „Németország szupersztárt keres” produkció zsűrijében. Természetesen azonnal előkotort és leporolt néhány régi szerzeményt, h az ifjú tef ségek elén kelhessék. Tvrtko hétköznapi hősei ■ Vujity Tvrtko és felesége a Hétköznapok Hőse elnevezésű díjjal azok teljesítményét ismeri el, akiknek a szereplését nem kísérte a nyilvánosság kitüntető figyelme.- A díj ötlete egy vacsora közben született meg. A feleségemmel, Zsolnai Gyöngyivel arról beszélgettünk, mennyi felesleges dologról számol be a média, miközben hatalmas emberi teljesítményeket szóra sem méltat - mesélte Tvrtko. - A díjazottnak oklevelet, plakettet és egy hat számjegyű összeget ajándékozunk. A díjat idén ketten kapták: Kovács György egykori pécsi úszóbajnok, aki pályája csúcsán abbahagyta a versenyzést, ám visszatért - méghozzá fél évszázados kihagyás után, s így lett szeniorvilágbajnok, most 89 évesen. A másik díjazott is úszó: a 20 éves Pásztori Dóra olimpiai bajnok, sőt olimpiai csúcstartó a paralimpián. Szeretnél nyerni egyet a 10 mindentudó Sharp GX20 mobil közül? Küldj egy SMS-t december 31-ig a 06 70 702 70 70-es számra a következő kóddal: LIVE49 Nézd más szemmel az idei karácsonyt! A beépített kamerás mobilokkal az ünnep legjobb pillanatait teheted emlékezetessé. A Vodafone live! készülékek most elképesztő árakon várnak Rád a Vodafone értékesítési pontokon. Samsung E710 Vodafone Szuper tarifacsomaggal VJ r l saját erővel. 12 x3960 Ft részletre s. a Tiéd lehet! THM: 38.56% / Jm ÉÜK: 33.06% / vodafone ró&t vwó ríjelófí^etök ^ •ehetőség# <j Magyar Cs i és a kijelölt üítekeatesi iiern Bank Bt. a h'tefhí'átat te feltétéi megtalálható az itonc.hu wehofdaJon. 2003. DECEMBER 21. Egy brémai művészettörténész, dr. Ingelore Ebberfeld kutatásai bebizonyították, hogy a férfiak először a gyengébb nem hátsóját veszik szemügyre. A művészettörténész kutatatásai eredményét így foglalta össze: „a fedetlen hátsó lényegesen régebben szerepel a művészetben erogén zónaként, mint a kebel vagy a szeméremtest.” Ennek legjobb példája Raffaello Bűnbeesés című mennyezeti freskója. Sokan úgy vélik, hogy Jennifer Lopez óriási sikerét részben gyönyörű fenekének köszöneti: a férfiak megőrülnek érte, a nők pedig mindent megtesznek azért, hogy nekik is hasonló legyen. Lopez nyolcszázmillió dolláros biztosítást kötött a fenekére. NOSZÁLY SÁNDORT, a nagy Ot sokan felfedezték az egyik menedzseráruház őszi-téli katalógusában autóskabát, sportdzseki, kötött pulóverek modelljeként. Nem is maradnak el az „úgy látszik, a műsor után már mindenen keresni akar” megjegyzések. A felvételek viszont négy-öt hónapja készültek, s ingyen vállalta, ugyanis az áruháztulaj a jó barátja. Távolról minden kis Polski szabad parkolóhelynek látszik - morfondírozik a KFT billentyűse, BORNAI TIBOR Morfondírozások című gondolatgyűjteményében. A zenész szerint kötete jól beleillik rohanó világunk színpompás mintázatába. Két évtized színpadi szerepeiből válogat új, Minden más című CD- jén SASVÁRI SÁNDOR a musicalrajongók örömére. Sasi természetesen olyan dalokat is énekel rajta, amelyek most hallhatók először, ez a népszerű művész karácsonyi ajándéka. NAGY BANDÓ ANDRÁS nagy apa lesz. Lánya, Nagy Natália színművész márciusra várja gyermekét. Az már biztos: kislány születik, az édesapa nevét egyelőre titokban tartják. SZENES IVÁNNAK kiújultak a szívpanaszai, amikor hírét vette, hogy tévésorozatának címével, a Nemcsak a húszéveseké a világgal visszaél valaki. laki Ganxsta Zolee, aki most adott ki ezen a címen nyomu- lós albumot. „Ha perelni akar a mester, hát nincsen hozzáírva, mint a tévében, hogy írta Szenes Iván...” - érvel Zolee. ESZENYI ENIKŐ a Vágy villamosára századszor szállt fel. A 100. előadást a napokban ünnepelte meg színésztársaival. Eszenyi ezután repülőre száll januárban: Washingtonba megy rendezni. UHRMAN IVÁN negyed század alatt írt versei válogatását jelentette meg legelső kötetében. A magyar-történelem-ógörög tantárgyakat egy budapesti gimnázium diákjainak tanító, 42 esztendős, bozontos szakál- lú pedagógus lírai soraiból az ifjúság, az egészség iránti nosztalgia árad. A világ egyik legszebb manökenjeként számon tartott HEIDIKLUM tavaszra várja első gyermekét. A német szupersztár a Forma-1-es Renault Team-főnök, Flavio Briatore magzatát hordozza a szíve alatt. A Heidinél 23 évvel idősebb, milliomos sportmenedzser korábban Naomi Campbell fekete modell élettársa volt. EMINEM már színes bőrű kollégáit is túlszárnyalja: 2003-ban több lemezt adott el bármelyik más világsztárnál. A „8 Mile” című lemezzel nemcsak az amerikaiak, hanem a kritikusok szívét is meghódította. Fenyőerdő nyílik a Kongresz- szusi Központ színpadán szombaton a FENYŐ MIKLÓSkarácsonyon. Fenyő Dió és Fenyő Dáci először lépnek édesapjukkal közönség elé. A koncertre eljön a jóbarát zenésztárs, Jáki Attila, akivel Fenyő 20 éve dolgozik. Az Atomic Kitten nevű lányzenekar immár másodszor fordul a filmipar felé. A három liverpooli lány a Disney stúdió legújabb, “Mulan 2” című rajzfilmjének főcímdalát énekli. A dal címe: “I Want to be a Girl.” Biztosan nem rossz üzlet, hisz az első Mulan-filmet tizenkétmillió példányban adták el DVD-n és videón. A “Mulan 2” 2004 nyarán kerül a mozikba. mM wmmmmmmMMmmwmmmmmmmmmmmmmmmMmmmmmmmmmmmMMwm Jennifer-pop(ó) Férfias kikapcsolódás a Johnnie Walkerrel Mindannyian jól tudjuk, hogy a férfiak szeretnek kimaradni a karácsonyi vásárlásból, legszívesebben otthon maradnának és végignéznének egy-két izgalmas meccset vagy filmet. A családi béke megőrzése érdekében sokszor megadják magukat, csatlakoznak partnerükhöz, kitartóan járják az üzleteket és cipelik a csomagokat. A karácsonyi bevásárlásban megfáradt urak számára kínál kellemes kikapcsolódást a Johnnie Walker Férfimegőrző, amely az ünnepek előtti hetekben várja vendégeit a Leroy Café Westendben és a Mammutban. Az ide betérők Johnnie Walker Élvezeti Egységcsomagot vásárolhatnak, amelyben egy pohár Johnnie Walker Red Label, egy finom szivar és egy Playboy magazin található. A Férfimegőrzőt olyan hírességek is meglátogatták, mint Növényi Norbert, Végvári Ádám és a való- ságshow-ból ismert Iti. A hölgyeket Farkasházy Réka, Brunner Márta és Szalontai Szilvia képviselte. A férfi sztárok többsége biztosra veszi, hogy amíg partnerük a bevásárlóközpontban vásárolgat, jól érezné magát a Johnnie Walker Férfimegőrzőben. „A Johnnie Walker Férfimegőrző ötlete remek. Csak a szőke hajú, kék szemű, hosszú combú hölgyeket hiányolom a szolgáltatások közül” - mondta Növényi Norbert. A whisky kóstolás mellett más elfoglaltságot is találhatnak a kikapcsolódni vágyó urak; élvezhetik a thai masszázst és karikatúrát készíttethetnek magukról.