Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-18 / 294. szám
2003. December 18., Csütörtök SPORT 11. OLDAL Kispályás teremlabdarúgó-tornák Főszerepben az utánpótlás Nagyatád, Dombóvár Két napon át a jövő ígéretei voltak a főszereplők Nagyatádon a városi sportcsarnokban; a 7-8 éveseknél hat, a 11-12 éveseknél pedig nyolc csapat mérkőzött egymással a minél előkelőbb helyezések reményében. A végeredmény. 7-8 évesek (hat csapat): 1. Pécsi Góliát FC, 2. Kaposvári Konrád Focisuli, 3. Nagybajom, 4. Marcali Focisuli, 5. Nagyatád I. csapata, 6. Nagyatád 11. csapata. A torna legjobb mezőnyjátékosának Nagy Ádámot (Kaposvári Konrád Focisuli), a legjobb kapusnak pedig Vukman Dávidot (Pécsi Góliát FC) választották meg, míg a gólkirály Jancsik Bence (Nagyatád) lett; a legjobb nagyatádi játékosnak járó különdíjat Bojtor Dávid kapta. 11-12 évesek (nyolc csapat): 1. FC Keszthely, 2. Nagyatád, 3. Erősítenek Mézgáék Két ismert kaposvári szakember is igent mondott a Mézga Peugeot-Kampf Kaposvári Egyetem FC elnökének, Horváth Jánosnak a hívó szavára. Az atlétákkal foglalkozó Dovigyel Csaba mint mozgáskoordinációt felügyelő és erőnléti edző ténykedik majd a klubnál, s az uszoda világából jól ismert Kovács László mesteredző is besegít az egyesületnél folyó szakmai munkába, a csapatok felkészítésébe. Mohács, 4. Böhönye, 5. Pécsi Góliát FC, 6. Nagybajom, 7. Kutas, 8. Csurgó. A torna legjobb mezőnyjátékosának Komoróczi Bálintot (FC Keszthely), a legjobb kapusnak pedig Mostbacher Márkot (Mohács) választották meg, míg a gólkirályi címet Kulcsár Kornél (Nagyatád) hódította el; a legjobb nagyatádi játékosnak felajánlott különdíjat. Németh Ro- land vehette át. ♦♦♦ Dombóváron rendezték meg a hagyományos Dombi Kupa gyermek (11 évesek) kispályás teremlabdarúgó-tornát, amelyen részt vett a Mézga Peugeot-Kampf Kaposvári Egyetem FC csapata is. Mézgáék két mérkőzést nyertek (a házigazda Dombóvári Focisulinál 3-1, a másik somogyi gárda, a barcsi Satelit FC-nél pedig 2-0 arányban bizonyultak jobbnak), kettőn pedig alulmaradtak (a Pécsi Góliát FC-töl három, míg a Tamási FC-től egy góllal kaptak ki), így a 12 csapatot számláló mezőnyben végül a negyedik helyen kötöttek ki. A Mézga Peugeot-Kampf Kaposvári Egyetem FC a hétvégén a szomszédos Horvátországban, Bjelováron tartja az évzáróját, ahol a 12 éves - és annál fiatalabb - gyermekek lesznek a főszereplők. Az I. osztályú serdülőbajnokságban és az NB1 „B” csoportos ifjúsági bajnokságban érdekelt két- két alakulat viszont - két hét szünet után - megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra. FENYŐ Cházár András úszó-emlékverseny Tizennégy kaposvári érem VÁC Vácon rendezték meg a hallássá rült úszók hagyományos országos erőpróbáját, a Cházár András emlékversenyt; az erőpróba idén nemzetközivé bővült, mivel a szomszédos Szlovákiából, Losoncról érkezett sportolók is rajthoz álltak. A Kovácsné Solymossy Mária és Bállá Zsolt vezette kaposvári Siketek Iskolájának csapata összesen 14 éremmel - két arannyal, öt ezüsttel és hét bronzzal - térhetett haza, s a klubok közötti pontversenyben az előkelő második helyet szerezte meg. A kaposvári dobogós eredmények. Leányok. 25 m gyors: ... 2. Tóth Beáta. 25 m hát: ... 3. Tóth Beáta. 25 m mell:... 3. Tóth Beáta. 50 m pillangó: 1. Grassy Andrea, 2. Grassy Mária. 100 m mell: ... 2. Grassy Andrea. 100 m vegyes: 1. Grassy Mária, ... 3. Grassy Andrea. 4x50 m gyorsváltó: ... 2. Kaposvár, Siketek Iskolája csapata (Grassy Mária, Grassy Andrea, Ács Eszter, Késics Ivett). 4x50 m vegyes váltó: ... 2. Kaposvár, Siketek Iskolája csapata (Grassy Mária, Grassy Andrea, Ács Eszter, Késics Ivett). Fiúk. 50 m pillangó:... 3. Csák Attila. 100 m vegyes: ... 3. Csák Attila. 4x50 m gyorsváltó: ... 3. Kaposvár, Siketek Iskolája csapata (Csák Attila, András Richárd, Bódé Tamás, Bekk Ádám). 4x50 m vegyes váltó: ... 3. Kaposvár, Siketek Iskolája csapata (Csák Attila, András Richárd, Bódé Tamás, Bekk Ádám), fenyő Veretlenek maradtak! Dági SE-Kométa-Kaposvár 0-3 (-15, -13, -16) A hétközi dági találkozón is jól zárt a Kométa-sánc fotó: láng Róbert Dág Tegnap este Dágon is érvényesült a papírforma; a hétszeres bajnok és nyolcszoros Magyar Kupa-győztes Kométa-Kapos- vár férfi röplabdacsapata - akárcsak a korábbi 11 bajnoki fellépésén - győztesen hagyhatta el a pályát, s így megőrizte a veretlenségét. Bár a férfi röplabda Extraliga mezőnyének másik hat csapata már megkezdte a rendes rövid téli pihenőjét, a Kométa-Kaposvár társulatára és az újonc Dági SE együttesére még várt egy hétközi derbi; a két csapat tegnap este pótolta a még novemberről elhalasztott egymás elleni találkozóját, amit a somogyi gárda nemzetközi kupakötelezettsége miatt kellett elhalasztani.- Csak a mérkőzés elején-tudták velünk úgy-ahogy tartani a lépést a hazaiak; egyre jobban elhúztunk a dágiaktól, s a nyitójátszma végére már megnyugtató volt az előnyünk - mondta Zarka Péter, a Kométa-Kaposvár másodedzője. - Ezután már végig nagy fölényben játszottunk, a mi aka- j ratunk érvényesült a pályán. A hétközi dági évzárón minden játékos lehetőséget kapott; a harmadik játékrészben Gelencsér Balázs helyett Bánhegyi István játszott, az utolsó szett második felében pedig Pampuch Csabát Kovács Balázs váltotta fel, Gabik János helyére pedig Mészáros Péter érkezett. Veretlenül zárta tehát az őszi évadot a Kométa-Kaposvár alakuA második forduló eredményei: Hotel Vándor-Posta 3-1; Red Devils-Horváth Műhely 3-2; Repülő Betonrépák-Balatoni Vasas öregfiúk 2-1; Palace-Zamárdi 10-0; Parképítők-T-Boys Disco 6-3; Márvány Bútor-Saxoo 7-5. Két forduló után még négy csapat - a Palace, a Márvány Bútor, a Red Devils és a Parképítők - száz- százalékos. lata, miután mind a 12 bajnoki fellépését sikerrel vette, s csupán hat játszmát engedélyezett csak az ellenfeleinek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kaposvári együttestől már matematikailag sem lehet elvenni a bajnoki alapszakasz első helyét, amelyből még két találkozó van vissza januárban. Aztán jöhet a rájátszás és a Magyar Kupa - remélhetőleg hasonló sikerekkel. így játszottak Dág, sportcsarnok, 200 néző. V.: Újházi, Mocsnik. SZOMBAT A harmadik forduló párosítása: Posta-Saxoo 7.50 órakor; Horváth Műhely-Hotel Vándor 8.25 órakor; Repülő Betonrépák-Red Devils 9 órakor; Palace-Balatoni Vasas öregfiúk 9.35 órakor; Parképítők-Zamárdi 10.10 órakor; T-Boys Disco-Márvány Bútor 10.45 órakor. A mérkőzéseket Siófokon a Foki-hegyi Általános Iskola torna- csarnokában játsszák. Dági SE: Torda (3), OszuskaZ. II. (1), Szauter (8), Zirigh fi), Oszuska Z. I. (6), Haltrich (4). Csere: Koch N. (liberó -). Vezetőedző: Bognár Ellák. Kométa-Kaposvár: Gubik (6), Csíkos (13), Gelencsér (4), Milosevics (8), Pampuch (9), Pásztor (9). Csere: Geiger (liberó -), Bánhegyi (5), Kovács B. (1), Mészáros P. (-). Vezetőedző: Marko Jazvics. Másodedző: Zarka Péter. (A játékosok neve mögött az általuk szerzett pontjaiknak a száma.) Jók: Koch N., Haltrich, illetve Geiger, Bánhegyi, Csíkos, Pampuch. fenyő gábor A bajnokság állása: 1. Kométa-Kaposvár12 12 0 36-6 24 2. Dunaferr SE 12 9 3 3012 21 3. Kazincbarcika 12 9 3 2914 21 4. Kecskeméti RC 12 7 5 2817 19 5. Szolnok 12 5 7 1727 17 6. Dági SE 12 3 9 1329 15 7. Szeged 12 2 10 1332 14 8.1. MCM RC 12 1 11 635 13 CSURGÓI BAJNOKSÁG A Dráva Kavics és Dél-zalai Vízmű Kupáért így folytatják SZOMBAT A hatodik forduló párosítása: Iharosberény-Gyékényes 17.45 órakor; 40 Rabló-Nagy Hús Rutin FC 18.30 órakor; Konzol Kút Bt-Lohintás 19.15 órakor; a Tram- bulin csapata szabadnapos lesz. A mérkőzéseket Csurgón a Nagyváthy János Középiskola tornacsarnokában játsszák, fenyő Birkózás Budapest, Zágráb Budapesten, a Vasas csarnokában rendezték meg a Müller Fer- dinánd birkózó emlékversenyt. Az erőpróbán háromszáztizenegy sportoló mérte össze tudását. A kihíváson a somogyi színeket a Kaposvári Sportiskola indulói képviselték, akik négy - három arany és egy ezüst - éremmel térhettek haza a fővárosból. Eredmények: Diák II. korcsoport: 28 kg: ...3. Pintér Máté, 34 kg: 1. Knipli Csongor. 45 kg: 1. Blum Patrik. 50 kg: ...4. Borda Bence. 55 kg: ...5. Nagy Gábor. 60 kg: ...5. Magyar Tarek, 6. Licskai Bálint. +60 kg: ...5. Boldizsár László. Gyermekek: +45 kg: 1. Halasi Dani. ♦ ♦♦ A zágrábi hagyományos karácsonyi évzáró versenyen öt ország százhetvenöt birkózója lépett szőnyegre. A megmérettetésen részt vettek a Kaposvári Sportiskola kadett korosztályú indulói is. Eredmények: 46 kg: ...2. Borsos Dávid. 54 kg: ...4. Halász Máté. 63 kg: 1. Fii- löp András (Kasi-Marcali). 76 kg: 1. Kálmán Péter. molnár Ritmikus gimnasztika ________________NYITRA________________ Ne mzetközi ritmikusgimnaszti- ka-versenyt rendeztek a szlovákiai Nyitrán. Az erőpróbán hat ország tizenöt egyesületének ki- lencvenegy sportolója öt kategóriában mérte össze tudását. A kihíváson részt vettek a kaposvári Crystal Sport Club indulói is. A somogyiak közül Feitner Bernadett érte el a legjobb eredményt, miután korosztályában kötéllel az első, összetettben pedig a harmadik helyen végzett. Eredmények: 8-9 évesek (17 induló): kötél: 1. Feitner Bernadett. Egyéni összetett: ...3. Feitner Bernadett, ...7. Szolnoki Nikoletta. Juniorok (15 induló): egyéni összetett: ...10. Gergics Tünde. December 20-án, szombaton 16 órakor évzáró ünnepséget tart a Crystal Club Kaposváron az RG csarnokban. Az eseményen több mint hatvan sportoló színvonalas műsorát tekinthetik meg a kilátogatók. molnár Forma-1 Baumgartner Zsolt jövőre már a Forma-1 állandó résztvevője lehet, miután konkrét szerződési ajánlatot kapott a Minardi- Cosworth csapatától. A közleményben az is szerepel, hogy csak a szükséges szponzori feltételek teljesítése esetén születik megállapodás - remélhetőleg még ezen a héten. __________■ Ko ch Róbert a legjobb A hagyományokhoz híven a Magyar Távirati Iroda ezúttal is megszavaztatta a sportági szakszövetségekkel az év legjobb sportolóit. A férfi röp- labdázóknál a Kométa-Kaposvár egykori feladóját, a jelenleg Németországban, Friedrichshafenben profiskodó Koch Róbertét választották meg. Egy másik sportágban is született somogyi vonatkozású elsőség; a motorversenyzőknél a Kométa által (is) támogatott Talmácsi Gábor lett a befutó. Koch Róbertét első alkalommal - de remélhetőleg nem utoljára -, a gyorsasági motorversenyző Talmácsi Gábort pedig immár harmadízben választották meg sportága legjobbjának. VÁROSI ÉS KÖRZETI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Megyei körkép *9V folytatják SIÓFOKI BAJNOKSÁG Úszás Sanovita Rt megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság - Északi csoport Dunaújváros Dunaújvárosban évzáró utánpótlás úszóversenyt rendeztek. A megmérettetésen huszonnégy egyesület háromszázhatvanöt indulója vetélkedett a minél jobb helyezésekért. A kihíváson részt vettek a Kaposvári Sportiskola ifjoncai is, akik négy - három ezüst és egy bronz - éremmel térhettek haza a Fejér megyei településről. Eredmények: 1992-ben születettek. 200 m gyors, leányok: ...2. Kishonti Asztalitenisz NB Kaposvár * I A tervek szerint a hétvégén, szombaton játszották volna az őszi zárófordulóból elhalasztott Kaposvári AC-Bp. Kontyfa Sí NB I női „B” csoportos asztaliteniszRebeka. 1993-ban születettek. 200 m gyors, leányok: ...2. Makai Luca. 200 m mell, leányok: ...4. Makai Luca. 200 m mell, fiúk: ...4. Ledniczky Patrik. 200 m gyors, fiúk: ...6. Ledniczky Patrik. 1994-ben születettek. 200 m gyors, leányok: ...2. Pataki Fanni. 100 m mell, fiúk: ...6. Dudás Dániel. 200 m gyors, fiúk: ...6. Balogh Soma. 4x50 m gyorsváltó, leányok: ...3. Kaposvári Sportiskola (Kishonti Rebeka, Makai Luca, Pataki Fanni, Stier Dorotytya). MOLNÁR I, NŐI „B” CSOPORT _____ mé rkőzést. A jelek szerint a találkozót már megnyerte a kaposvári alakulat, miután a vendég fővárosi együttes vezetői jelezték, hogy nem tudnak eljönni a somogyi megyeszékhelyre, azaz nem lesz meccs. fenyő A felnőttek és az ifisták is az élen Kaposvár A Sanovita Rt megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Északi csoportjában a Balatoni Vasas nyerte az őszi pontvadászatot, megelőzve a Balatonszárszót és a Kisbárapátit. A Balatoni Vasas gárdája a tizenöt forduló alatt harminckét pontot gyűjtött. Tíz győzelmük mellett két alkalommal döntetlent értek el és háromszor vesztesen hagyták el a pályát. Az őszi pontvadászatban mindössze huszonkilenc gólt rúgtak, ám a balatonkilitiek kapták a legkevesebbet, tizenhármat.- Milyen reményekkel vágtak neki a bajnokságnak?- Mindenképpen a dobogóra szerettünk volna kerülni: a harmadik helyet céloztuk meg - mondta Balassa Ferenc, a Balatoni Vasas edzője. - Ebben az idényben nagyon kiegyensúlyozott az Északi csoport mezőnye, ennek ellenére három fordulóval a szezon zárása előtt már éreztem, hogy megszerezhetjük az őszi bajnoki címet.- Kikkel erősítették a csapatot?- Két meghatározó labdarúgót igazoltunk. Farkas Csaba (utoljára Balatonföldváron szerepelt) eredeti posztja söprögető, de a védelem bármely részében otthonosan mozog. Visszaigazolt hozzánk Bakos Péter, akit középpályásként és csatárként is be lehet vetni. Mindketten alapembernek számítanak az együttesünkben.- Kikkel elégedettek a leginkább?- Kellemes meglepetés volt számomra a kapusunk, Németh Attila teljesítménye. Az ő bravúrjai sok győzelemhez segítettek hozzá minket. Németh László a bajnokság második felében nyújtott kiemelkedőt, rajtuk kívül még - a védelemből - Farkas Csabát és Varga Csabát említeném.- Melyik mérkőzésre emlékszik vissza a legszívesebben?- Az utolsó előtti fordulóban Balatonberényben szerepeltünk. Ezen a találkozón az összes pályára lépő focistánk kihozta magából a maximumot és 5-0-ra nyertünk.-Az év negatívuma?- Hazai pályán játszottunk a Karád alakulatával. Sajnos azon a napon semmi sem jött össze, a vendégek pedig egy jól eltalált szabadrúgással - megérdemelten - megszerezték a győzelmet.- Mit várnak a tavaszi szezontól?- Már beszélgettünk az előttünk álló feladatokról, ám a céljaink nem változtak. Ha esetleg feljutó helyen végeznék, akkor vállalnánk az első osztályt is.- Honnan tudják előteremteni a szerepléshez szükséges pénzt?- Az önkormányzat a fő támogatónk, ám a helyi vállalkozók is sokat segítenek. Bízunk benne, hogy az eredményeink láttán több szponzort is meg tudunk nyerni, molnár » Az ifisták is remekelnek A Balatoni Vasasnál nem csak a felnőttcsapatara, hanem az utánpótlás- nevelésre is nagy hangsúlyt fektetnek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kilitiek ifjúsági együttese is az élről várhatja a folytatást. Az eredményük önmagáért beszél, hiszen tizenöt forduló alatt tizennégy alkalommal'győztek és összesen egyszer szenvedtek vereséget.