Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-02 / 280. szám

2003. December 2., Kedd 11. OLDAL SPORT Országos utánpótlás judobajnokság Két arany Somogynak Budapest Két aranyérmet is szereztek a somogyi sportolók a főváros­ban az Újpesti TE csarnokában rendezett országos utánpótlás judobajnokságon; az U23 kate­góriában a kaposvári Budai Anita, a diák „B” csapatver­senyben pedig a barcsi együttes bizonyult a legjobbnak. A somogyi különítmény tagjai kö­zül a kaposvári Budai Anita érte el a legnagyobb sikert, aki a 23 éven aluliak mezőnyé­ben bajnoki címet szer­zett a 70 kg-os súlycso­portban. A szeptember óta a budapesti Könnyű­ipari Főiskolán tanuló - a Kaposvári Nehézatléti­kai SE és Bp. Honvéd SE kettős igazolásával ver­senyző - Budai Anita ippongyőzelmekkel ju­tott be a döntőbe, ahol legnagyobb hazai ellen­fele, a házigazda Újpesti TE juni­or Európa-bajnoki ezüstérmes Mészáros Anett várt rá. Budai két­séget sem hagyott afelől, hogy je­lenleg ki van jobb formában. Wazaari-val vezetett, majd egy ippont érő technikát is végrehaj­tott fővárosi riválisán, így megér­demelten hódította el a bajnoki címet. Érdekesség, hogy a három hónapja a Honvédnél edző ka­posvári sportoló - számos hazai és nemzetközi sikere ellenére - utoljára még hat évvel ezelőtt, 1997-ben volt országos bajnok nevelőedzője, idősebb Kovács Fe­renc irányításával. A másik aranyéremről a Kaponai Adrienn, Fehér Ottília, Púpos Virginia, Szeidl Donna, Jámbor Anna és Tóth Enikő alkotta Barcsi JC diák -,,B” korosztályú csapata gondoskodott; Janecsek László edző ígéretes jövő előtt álló tanítványai megnyerték a csapatversenyt, mi­után a fináléban a cím­védő Borsodi JC-t győz­ték le fölényesen. Az if­júságiaknál ha érmet nem is, de egy értékes helyezést elkönyvelhettek a so­mogyiak; a Kaposvári Nehézatlé­tikai SE 81 kg-os versenyzője, Szedeli Péter a hetedik helyen zárta a küzdelmeket. fenyő * 1 _______Röplabda NB I, férfi Extraliga_______ A pályán vágnának vissza Kaposvár Nagyon úgy tűnik, hogy lesz folytatása az 1. MCM RC Ka­posvárnál kitört viharnak; a küzdő felek ezúttal azonban - már persze ha egyáltalán el­jutnak odáig - a pályán talál­koznak majd egymással. Az biztos, hogy hosszú lesz a mai napja Erdei Tamásnak, az 1. MCM RC Kaposvártól eltanácsolt egyko­ri 56-szoros ifjúsági válogatott röp- labdázónak. Már kora hajnalban a főváros felé vette az irányt, ahol az országos szövetségben átveszi az új igazolásokat. Aztán irány Ka­posvár, egészen pontosan a sport­orvos, ahol rá és hét társára - Jezeri Tiborra, Porkoláb Tamásra, Tóth Tamásra, Flegyi Gáborra, Bá­nyász Róbertre, Szentes Zoltánra és Farkas Lászlóra - kötelező vizs­gálat vár. Délután pedig (már per­sze ha rendben zajlanak a dolgok) a zalai megyeszékhely lesz a kö­vetkező úti cél, ahol este játszák a Zalaegerszegi TE RC-Veszprémi RC Magyar Kupa-mérkőzést. Némi túlzással azt is írhatnánk, hogy a két extraligás kaposvári fér­fi röplabda-alakulat után lesz egy NB I-es is - csak éppen zalaeger­szegi színekben... A dolog külön­legességét pedig az adja, hogy ha a Zete és az 1. MCM RC Kaposvár is sikerrel veszi az akadályokat a Ma­gyar Kupában - előbbinek az NB I- es Veszprém, majd utána az ugyancsak NB 1-es Debreceni EAC, az MCM-nek pedig a Győri Jedlik-Székesfehérvári AlbaLine NB Ií-es párharc győztesén kell fene) tovább jutnia -, akkor a legjobb négy közé jutásért talál­kozna egymással a két csapat. S mivel a két együttes nem azonos osztályban szerepel - nem titok, hogy a (volt) kaposváriak főleg a kupatalálkozókra koncentrálná­nak, s Jezeri Tiborra elsősorban mint játékos számítanak -, a zalai derbi döntene a továbbjutás sorsá­ról. A hétszeres bajnok és nyolc­szoros kupagyőztes Kométa- Kaposvár mellett - merthogy alig­ha kétséges, ott a helye a legjob­bak között - tehát idén is lenne egy másik kaposvári társulat a né­gyes fináléban. A nagy kérdés, hogy a jelenlegiek, avagy pedig a távozottak... fenyő FÉRFI EXTRALIGA A bajnokság állása: 1. Dunaferr SE 10 8 0 2 26-9 18 2. Kecskeméti RC 10 7 0 3 24-11 17 3. Kazincbarcika 10 7 0 3 23 -12 17 4. Kométa-Kaposvár 8 8 0 0 24 - 3 16 5. Szolnok 9 4 0 5 14-21 13-6. Szeged 10 2 0 8 12 -26 12 7.1, MCM RC 10 1 0 9 6-29 11 8. Dági SE 9 1 0 8 7-25 10 Sakk NB l/B - Charousek-csoport, IV. forduló Élen a Szenna Pack PÉCS PMSE Antenna Hungária Budapest-Szenna Pack Zselic SC Kaposvár 5-7 A csoport egyik legerősebb együt­tese ellen idegen környezetben - nagy küzdelemben - szép győzel­met aratott a Szenna Pack Zselic SC sakkcsapata. A baranyaiaknál szerepelt a magyar női élmezőny két igen ígéretes játékosa is. A 6. óra végén sikerült kicsikarni a kedvező végeredményt Jovanovic Zorán és Kele János révén. Ribli Zoltán első táblás nagymester folytatta kiváló szereplését, sor­rendben negyedik győzelmét aratta. Jovanovic Zorán mérkőzé­se az utolsó pillanatokig kétesé­lyes volt, ám a kaposvári színeket képviselő sakkozó nagy hidegvér­rel kezelte az állást, győzelemig fokozta a partit. Székely Ferenc vezért áldozott, majd ötletes já­tékkal - kihasználva tisztjei akti­vitását - bontotta ellenfele király­állását és győzött. Vargyas Zoltán a nagy adok-kapok küz­delemből az időzavart megúszva-megnyerte a mérkőzést jó nevű el­lenfele ellen. Kele János egy nehéz végjátékot nagy leleménnyel és pontos számítással tu­dott győzelemig fokoz­ni ifjú ellenfelével szemben. Az újabb si­kerrel biztosan vezet a Szenna Pack Zselic SC csapata a bajnoki táblázaton. Eredmények, 1. tábla: Lengyel Béla-Ribli Zoltán 0:1. 2. t.: Vujo- sevics Vladimir-Feletar Darko 0,5-0,5. 3. t.: Dudás János-Jova- novics Zorán 0-1. 4. t.: Kubacsny László-Horváth Tamás 1-0. 5. t.: Gara Anita-Kovács Előd 1-0.6. t.: Kahn Evarth-Veress Róbert 1-0. 7. t.: Gara Tiéia-dr. Oláh Zsig- mond 0,5-0,5. 8. t.: dr. Morvay Miklós-Székely Ferenc 0-1. 9. t.: Puschmann László- Vargyas Zol­tán 0-1. 10. t.: Kapu Jenő-Néber Ákos 0,5-0,5. 11. t.: Prohászka Péter-Kele János 0-1. 12. t.: Lisznyai Sándor- Misetáné Burján Anita 0,5-0,5. További eredmények: Csuti-Hydrocomp II.- Vízügyi SC 8-4; Tapol- ca-Isolyth SE-Decs 1990.7.5- 4.5; Keszthelyi Spartacus- Hüsi SC 4.5- 7.5; ASE-II. Paks- BEAC-Rufusz II. 4.5-7.5; Géniusz SE-Győri Elektromos 6-6. ■ A bajnokság állása: 1. Szenna Pack SC 30 pont 2. HÜSI SC. 28 pont 3. Keszthelyi Spartacus 26.5 pont 4. PMSE 25.5 pont 5. Győri Elektromos 24 pont 6. Csuti-HYDROCOMP II. 24 pont 7. BEAC-RUFUSZII. 23.5 pont 8. Tapolca-lsolyth SE 23.5 pont 9. Decs 1990. 20.5 pont 10. Géniusz SE. 19 pont 11. Vízügyi SC. 16 pont 12. ASE-II. Paks 15.5 pont NŐI ORSZÁGOS IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ EGYÉNI TEKE VIDÉKBAJNOKSÁG Kaposvár adott otthont a női országos ifjúsági és serdülő egyéni teke vidékbajnokságnak Kaposvár Szép somogyi siker született a Kaposváron rendezett női orszá­gos ifjúsági és serdülő egyéni teke vidékbajnokságon. Zenger Niko­lett (Ritmus SE Kaposvár) a ser­dülők mezőnyében pazar játék­kal, 508 fás eredménnyel a dobo­gó legmagasabb fokára állhatott fel, így ő képviselheti megyénk színeit a zalaegerszegi országos döntőben. A Ritmus SE sportoló­ja 26 fával előzte meg a második helyen végzett Seres Edinát (Szol­nok). Az ifjúságiak mezőnyében Hegykői Pétemé (Amazon SE Sze­ged) nyert, megelőzve Baracsi Ágnest (ZÁÉV Zalaegerszeg) és Huszár Bernadettet (Nárai TK). Eredmények: Serdülők (27 induló): 1. Zenger Nikolett (Ritmus SE Kaposvár) 508 fa, 2. Seres Edina (Szolnok) 482 fa, 3. Imre Viktória (Perenye) 478 fa, 4. Horváth Katalin (ZÁÉV Zalaegerszeg) 475 fa, 5. Erdész Nóra (Perenye) 471 fa, 6. Tóth Enikp (Amazon SE Szeged) 471 fa. Ifjúságiak (19 induló): 1. Hegykői Pétemé (Amazon SE Sze­ged)^ 533 fa, 2. Baracsi Ágnes (ZÁÉV Zalaegerszeg) 530 fa, 3. Huszár Bernadett (Nárai TK) 503 fa, 4. Molnár Anikó (ZÁÉV Zala­egerszeg) 486 fa, 5. Dévai Henri­ett (Dynamic SE Győr) 483 fa, 6. Mátyás Szilvia (ZÁÉV Zalaeger­szeg) 479 fa. A Bélapátfalván rendezett férfi országos ifjúsági és serdülő egyé­ni vidékbajnokságon Mettner Zol­tán (Közutasok Kaposvári TK) 510 fával, Cserti István (Redukció Kaposvári TK) pedig 474 fával ke­rült be a kunfehértói országos fi­náléba. MOLNÁR VÍZILABDA OB l/B Kecskemét Kecskeméti VSC-NOVA-Építő- Vízcoop Kaposvár 10-6 (1-1,4-1, 2-2, 3-2) Küzdelmes, kemény csatát vívott egymással a kecskeméti és a ka­posvári csapat a vízilabda OB I/B 12. fordulójában. Az első negyed­ben mindkét együttes jól védeke­zett, ám a támadásokba több hiba is csúszott. A folytatásban feljavul­tak a hazaiak és eldöntötték a mér­kőzés sorsát. A 3. felvonásban a kaposváriak is magukra találtak, de hátrányukból nem tudtak farag­ni. A hajrában sem változott a játék képe, így a kecskemétiek megérde­melten nyerték meg a mérkőzést. így játszottak Kecskemét, 100 néző. V.: Marjai, Mantinovics. . NOVA-Építő-Vízcoop Kaposvár: Béres - Szlaterics (1), Császár, Tóth G., Surányi (2), Pallagi (1), Horváth D. (1). Csere: Sattler, Má- csik (1), Nagy P, Maár, Kovács B. Edző: Varga József. _______molnár Kéz ilabda NB II - Délnyugati csoport Női mérkőzések: Csurgói NKC-Siófoki VSE 25-22 (10-10) Csurgói NKC: Barta-Varga P. (1), Varga V. (9), Kepler (2), Foszák (7), Salekovics (4), Kovács O. Cse­re: Ráskó, Papp, Kovács A., Hor­váth (2). Edző: Kátai Ferenc. Siófoki VSE: Somogyiné-Turi (2), Bálványosi (3), Tolinger (5), Kertész (2), Béli (7), Borza (1). Csere: Boros, Szabó (2), Dabóczi, Szűcs. Edző: Lapos Gábor. A két azonos képességű csapat küzdelmében a lelkes hazaiak a végjátékban eredményesebbek voltak, s két fontos ponttal gazda­gabban térhetnek téli pihenőre. Jók: Varga V., Salekovics, Foszák, illetve Tolinger, Béli. Az ifjúsági mérkőzésen: Csurgói NKC-Siófoki VSE 33-39. Petőfi SE Fonyód-Mohácsi TE 23-20 (13-10) Petőfi SE Fonyód: Fonyódi-Maka- részné (5), Kapinya, Búza (4), Er­dei N., Csöndé (5), Lepenye (5). Csere: Vargha, Erdei V. (2), Szekrényesi (2), Király. Edző: Ko­csis Géza. A fonyódiak folytatták eredmé­nyes őszvégi sorozatukat. Fan­tasztikus rangadón fej fej mellett születtek a gólok, s a magas szín­vonalú taktikai csatában rendre a hazaiak diadalmaskodtak. Szép­számú szurkolósereg volt szemta­núja az újabb diadalnak. Jók: Búza, Makarészné. Az ifjúsági mérkőzésen: Petőfi SE Fonyód- Mohácsi TE 14-35. Bácska SZSE-Kutasi NKK 17-11 (8-7) Kutasi NKK: Göncz E.-Göncz T. (4), Csajáginé, Petz, Kányámé (3), Orsós, Szép (1). Csere: Ko­vács, Németh (2), Szabó (1), B. Varga. Edző: Vékony Tamásné. Idény végi, gyenge mérkőzé­sen még az alacsony színvonal­hoz sem tudtak felnőni a kutasi- ak. A somogyiak meg sem közelí­tették tudásukat, ezért vesztettek. Jó: Göncz E. Az ifjúsági mérkőzé­sen: Bácska SZSE-Kutasi NKK 10-18. Férfimérkőzések: Csurgói FKK-Mecseknádasd 36-27 (17-12) Csurgói FKK: Koósz-Balogh Z., Madarász (9), Lőczi (2), Tóth (5), Szolár, Nézics (9). Csere: Nagyvizeli (1), Bencze, Misei (1), Takács (l), Kis (1), Dobos (7). Edző: Kátai Ferenc. Sportszerű, eleinte lagymatag mérkőzésen egymás nyomában haladt a két csapat. A félidő utol­só tíz percében öt góllal elhúztak a csurgóiak, majd szünet után fo­kozták előnyüket, s a végén „örömjátékkal” búcsúztatták az idényt lelkes szurkolóik előtt. Jók: Nagyvizeli, Madarász, Nézics, Dobos, Bencze. Az ifjúsági mér­kőzésen: Csurgói FKK-Mecsekná­dasd 40-28. Rinyamenti KC-Georgikon Keszthely 40-19 (18-11) Rinyamenti KC: Vártok-Kópicz, Ledinszki (11), Horváth A. (11), Varjas (2), Bácsai (1), Vígh (1). Csere: Zsobrák, Molnár (1), Mé­hes (1), Gulyás (3), Akácsos (1), Búvári (7), Kunecz (1). Edző: Gu­lyás István. Az őszi idényzárón több fiatal - köztük a tizenöt éves Molnár Gergely - kapott lehetőséget a ha­zaiaknál, akik valamennyien ki­tettek magukért. Az idősebb ruti­nos játékosok is tudásuk legjavát adták, és maximálisan kiszolgál­ták szépszámú lelkes szurkolói­kat. Jók: Horváth A., Ledinszki, Búvári, Zsobrák. Az ifjúsági mér­kőzésen: Rinyamenti KC-Georgi­kon Keszthely 39-26. Balatonboglári SC-Peac Kettele 30-23 (12-9) Balatonboglári SC: Pogány-Kretz (5), Péter (8), Hiczfelder J. (8), Cséplő (3), Czigány (4), Hiczfelder T. )1). Csere: Schrauff, Varga (1), Ács, Beke, Pass. Edző: Bujáki Tibor. A jó játékosokból álló baranya­iak ellen színvonalas, jóiramú mérkőzésen, jó játékkal nyert a bogiári együttes. Jók: Péter, Csép­lő, Hiczfelder J. Az ifjúsági mérkő­zésen: Balatonboglári SC-Peac Kettele 32-28. Barcsi VSE-Harkány SE 33-33 (18-18) Barcsi VSE: Nagy-Radics (2), Sza­bó (6), Erdős (11), Pallai, Csolcz (3), Bata (6). Csere: Kiss, Kecskés (1), Szigecsán (1), Karvalics, Sülé, Stofa, Tratnyek (3). Edző: Vörös Attila. Két másodperccel a mérkőzés befejezése előtt még győztesnek érezhette magát a barcsi legény­ség, ám az utolsó pillanatok egyetlen figyelmetlensége elég volt ahhoz, hogy elveszítsék az egyik pontot. Jók: Szabó, Erdős, Bata. Áz ifjúsági mérkőzésen: Bar- csi VSE-Harkány SE 23-4. __■ Hír ek ASZTALITENISZ. Tovább tart a Lengyeltóti Renault-Lantos NB Ill-as férfi asztalitenisz-csapatá­nak nagy őszi menetelése; a so­mogyi együttes ezúttal a jó já­tékerőt képviselő Harkány SE második számú alakulatát győz­te le hazai környezetben mint­egy három órán át tartó, végig szoros mérkőzésen - elsősorban Koszó kitűnő játékával - 11:7 arányban. A lengyeltóti győzte­sek: Koszó 4, Márton 3, Ivusza 2, Lantos 1, valamint a Márton- Lantos páros, (fg) RÖPLABDA. Győrben rendezte meg az Herényi DSK hagyomá­nyos leány mini röplabdatorná­ját. Az idei seregszemlén 12 csa­pat lépett pályára, köztük a so­mogyi színeket képviselő Nagybajomi DRC. A Nagy Zol­tán vezette bajomi röpisek re­mekül szerepeltek; a Miklai Zsa­nett, Soós Katinka, Horváth Sza­bina, Kiss Antónia, Laki Barbara alkotta gárda mind az öt mérkő­zését 2-0-ra megnyerte, s így tornagyőztes lett; a második hely a győrieknek, a harmadik a veszprémieknek, a negyedik pe­dig a rendező herényieknek ju­tott. A tornagyőztes csapatnak járó díszes trófea mellett az egyik különdíj is a kis somogyi városba került, miután a legjobb ütőjátékosnak Miklai Zsanettet választották meg. (fg) TEREMLABDARÚGÁS. Meg kezdődött a téli kispályás terem­labdarúgó-szezon a Zselici Sportszervezői Körzetnél; a soro­zatot nyitó Búzás Kerámia Ku­pán - amelyet a szentbalázsi tor­nacsarnokban rendeztek - 10 csapat mérkőzött egymással. A végeredmény: 1. Szódavíz AC, 2. Seres és Ceglédi Kft - a döntőben 4-3 -, 3. Gödrei Zselic Presszó, 4. Tengerimalac - a bronzmérkőzé­sen 4-0. A mérkőzéssorozat leg­technikásabb játékosának Király Bálintot (Gödrei Zselic Presszó), a legjobb kapusnak pedig Hor­váth Norbertét (Seres és Ceglédi Kft) választották meg, míg a gól­királyi címet Kővári Tibor (Szó­davíz AC) hódította el 11 találatá­val; az elmaradhatatlan büntető- rúgó-versenyt Horváth Norbert (Seres és Ceglédi Kft) nyerte, (fg) DIÁKSPORT. A IV. korcsopor­tos kaposvári városi diákolimpiái kispályás teremlabdarúgó-döntő végeredménye: 1. Berzsenyi, 2. Toldi - a döntőben 3-1 -, 3. Kini­zsi, 4. Zrínyi - a bronzmérkőzé­sen 3-3 (büntetőkkel 2-1) -, 5. Gyakorló, 6. Honvéd - a helyosz­tó mérkőzésen 0-0 (büntetőkkel 3-1). A december 13-án Tabon rendezendő megyei diákolimpiái döntőben a városi bajnok Berzse­nyi Dániel Általános Iskola csa­pata (a felkészítő tanáruk Kovács Zoltán) képviselheti majd Kapos- vár színeit, (fg) _____________■ 48 . HETI TOTÓ Félmilliót ér a tizenkettes TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sze­rencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 48. fogadási heté­nek nyereményei (a jövedelem- adó levonása után) a követke­zők. Sem 13 plusz egy találatos, sem pedig 13 találatos szelvényt nem találtak; a hét darab 12-es 463 ezer 224, míg a 65 darab ll­es 49 ezer 886, a 866 darab 10- es pedig egyenként 6241 forin­tot ér. GÓLTOTÓ. A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a góltotó 48. fogadási hetének nyeremé­nyei (á jövedelemadó levonása után) a következők. Sem hatta- lálatos, sem pedig öttalálatos szelvényt nem találtak; a 23 da­rab négytalálatos szelvény egyenként 2942 forintot ér. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom