Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-16 / 292. szám
2003. December 16., kedd 3. OLDAL Megsemmisítették a kórháztörvényt Budapest Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kórháztörvényt. A testület szerint az Országgyűlés elnöke szabálytalanul hívta össze a parlamentet, amikor a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a jogszabályt, és érdemben nem tárgyalták újra a törvényt. Mivel a bíróság formai okokból alkotmányellenesnek találta a törvényt, ezért a jogszabály tartalmát már nem vizsgálta. visszamenőlegesen, csupán „ex nunc”, azaz saját határozatának kihirdetésétől számítva semmisítette meg a törvényt, így az eddig létre jött szerződések, jogügyletek érvényben maradnak. Holló kijelentette: a jogforrási alapjukat vesztett jogszabályokat a jogalkotónak kell kiiktatnia a jogrendszerből. Mint ismeretes, több párt és szakmai szervezet kérte a kórháztörvény alkotmányellenességének megállapítását: a Fidesz -MPSZ, az MDF, a Munkáspárt és a Magyar Orvosi Kamara is beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz. A testület döntött Mádl Ferenc indítványával kapcsolatban is: az államfő saját, törvényhozási eljárásban betöltött szerepének értelmezését kérte annak kapcsán, hogy a Parlament változatlan formában még aznap elfogadta újra a törvényt, amit Mádl visszaküldött. A testület szerint a Parlamentnek biztosítania kell az államfő által visszaküldött jogszabály jratárgyalásának érdemi feltételeit. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke senkit nem tart felelősnek a történtekért. A Ház elnöke közleményben szögezte le: a kórháztörvény szavazása előtt a A taláros testület szerint az Országgyűlés érdemben nem tárgyalta újra a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött jogszabályt, és Szili Katalin házelnök szabálytalanul hívta össze a parlamentet az újrasza- vazáshoz. Emlékezetes, Mádl Ferenc átirata június 23-án reggel 10 órakor érkezett meg a házelnökhöz, és az elnök asszony még aznap este 8 órára rendkívüli ülést hívott össze. A Házszabály szerint a képviselőket az ülés előtt két nappal értesíteni kell az ülések napirendjéről, így ez nem történhetett meg. Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke indoklásában kifejtette: jó néhány képviselő nem értesült a rendkívüli ülésről, és az idő rövidsége miatt módosító indítványok benyújtására sem volt lehetőség, ami gyakorlatilag megakadályozta az érdemi újratárgyalást. Hozzátette: ennek következtében sérült a jogállamiság elve, és formálissá vált az államfő alkotmányos joga, azaz, hogy egyet nem értése esetén megfontolásra visszaküldheti a jogszabályt az Országgyűlésnek. Az Alkotmánybíróság a jog- biztonságra tekintettel nem A taláros testület vezető bírája, Holló András felovassa az Alkotmánybíróság határozatát kormánypárti képviselőcsoportok a döntéshez szükséges mérlegelés során az 'Országgyűlés működőképességének biztosítását tartották szem előtt. Szili később közölte: a döntés alapján érdemes lenne átgondolni a házszabály módosítását. A közleményben az szerepel: a kialakult helyzetben az országgyűlés legfontosabb feladata, hogy ésszerű határidőn belül a szükséges jogi lépéseket megtegye. Szili a lehetséges újraszavazás időpontját a frakciókkal való egyeztetéstől tette fÜggŐVé. FARKAS MELINDA Félsiker Fél győzelemnek tartja az Alkotmánybíróság döntését Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnöke szerint a megsemmisítéssel sikerült megfékezni a privatizációt, de - mivel a testület nem vizsgálta a jogszabály tartalmi részét - , a későbbiekre nézve nem sikerült megállítani azt. Hozzátette: most még aktuálisabb a kórháztörvény kapcsán a népszavazás kiírása, úgyhogy tovább gyűjtik az aláírásokat. ■ FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Sztrájkveszély A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elégedett az Alkotmány- bíróság megsemmisítő határozatával. Mánya Kristóf, a MOK titkára kijelentette: a döntés következtében végre megszűnik a parttalan privatizáció. Hozzátette: a sztrájkveszély azonban még nem múlt el teljesen, de remélik, hogy a törvényalkotók az új jogszabályjavaslat elkészítésekor egyeztetnek a kamarával is. KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ frakcióvezetője: Nem kívánom kommentálni az Alkotmánybíróság döntését, azt tudomásul kell venni. Az Alkotmánybíróság egyébként nem talált kifogást a törvényben, csak eljárási okokra hivatkozva hozta meg a döntést. Tovább kell folytatni az egészség- ügyi reformot, át kell alakítani az egészségügy szerkezetét és a finanszírozási rendszert. POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke: Nem volt még példa arra, hogy az Al- kotmánybíróság azért semmisítsen meg egy jogszabályt, mert a házelnök és a kormánypártok nem tartották be a törvényes kereteket, szabálytalanul jártak el. A döntés túlmutat az egészségügyön: nyilvánvalóvá vált, a kormány nemcsak a józan észt és a morált, de a törvényességet és a demokráciát is sérti. CSÁKY ANDRÁS, az MDF választmányi elnöke: A magyarországi újkori demokrácia legszomorúbb napja a mai. Különösen cinikus dolog, hogy. amíg a taláros testület alkotmányellenesnek nyilvánítja a törvényt, Kökény Mihály a Parlamentben még mindig az egészségügyi reform dicsőségét zengi. Sajnáljuk, hogy a kormány a törvény megalkotásakor nem hallgatott az ellenzékre. LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP r n frakcióvezetője: A I I frakció sajnálattal, i í| de tudomásul vette, | hogy a kórháztör• vény elfogadása a L--------- köztársasági elnök és a parlament közötti eljárási vita áldozata lett. Megnyugvással tapasztaltuk, hogy az Alkotmánybíróság tartalmi kifogást nem talált. Az AB határozata nem állja útját a folyamatnak; a tulajdonosoknak eddig is lehetőségük volt a privatizációra, a magántőke bevonására.Szabad, az út az Európai Parlamentbe A parlament plenáris ülésén, a napirend előtt felszólalások központi témája a lakáshiteleket érintő múlt heti kormánydöntés volt. Míg a kormánypártok védelmükbe vették a támogatások szűkítését, az ellenzék hevesen támadta a változtatásokat. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője egyenesen téli Medgyessy-csomagnak titulálta azt. Kuncze Gábor az SZDSZ részéről bátor lépésnek tartja a döntést, Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára pedig megismételte azt a korábbi kijelentést, amely szerint a döntés hátterében a lakosság további eladósodásának megakadályozása áll. A Parlament döntött az Európai Parlament képviselőinek megválasztásáról szóló törvényről. Az egyhangúlag elfogadott törvény értelmében jövő júniusban huszonnégy képviselőre lehet majd pártlisták alapján szavazni. Listát a bejegyzett pártok állíthatnak, amihez legalább húszezer választópolgár aláírással hitelesített ajánlása szükséges. A mandátumokat a listákra leadott szavazatok arányában osztják szét. A törvényjavaslat legvitatottabb pontja a külföldön történő szavazás lebonyolításának módja volt. Az elfogadott törvény szerint a 72 külképviseletre szavazatszámláló bizottságok mennek, amelyeknek három választott tagja és egy póttagja lesz. A listát állító pártok minden külképviseletre javasolhatnak egy személyt választott tagnak. Az Országos Választási Bizottság sorsolással alakítja ki javaslatát a három tag és az egy póttag személyére, akiket az Országgyűlés egyetlen szavazattal választ meg. A Kovács László külügyminiszter fotó: erurpress/kerék választott tagok kiutazásáról és szállásáról az Országos Választási Iroda és a külképviselet gondoskodik. A parlament felkérte az Ház elnökét, hogy kezdeményezze a törvény sürgős kihirdetését Mádl Ferenc köztársasági elnöknél. A csatlakozáshoz kapcsolódó döntés, hogy az Országgyűlés egyhangúlag megerősítette az április 16-án Athénban 15 jelenlegi, és 10 leendő tagállam vezetői által aláírt dokumentumot az Európai Unió kibővítéséről, amelynek értelmében Magyarország 2004. május 1-jén az Európai Unió tagja lesz. A Házban lapzártakor még tartott a költségvetés végszavazása. Jogsértő a kérdőív Figyelmeztetnek az ombndsmanok Budapest Változó táppénzszabályok Sérti mind a megkérdezettek, mind a roma és más hátrányos helyzetű polgárok személyiségi jogait, emberi méltóságát, becsületét, jó hírét - állapította meg az állampolgári jogok biztosa és az adatvédelmi biztos annak a kérdőívnek a vizsgálata során, amelynek kitöltésére orvosokat, védőnőket kértek fel. A Magyar Orvosi Kamara elnöke és több magánszemély kérte az ombudsmanok fellépését az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium megbízásából a háziorvosok, orvostanhallgatók és a védőnők körében végzendő országos kutatással kapcsolatban. A kiküldött kérdőívekhez mellékelt, a minisztérium helyettes államtitkára, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója által aláírt levelek szerint a felmérés célja a roma népesség betegellátásának javítása. Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok biztosa és Pé- terfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint a kérdőív számos olyan adat közlését kéri, amelynek semmi köze a kitűzött célhoz. Szerintük a kitöltő csupán a roma közösséget mélyen sértő megállapítások közül választhat, miszerint „lusták, összeférhetetlenek, piszkosak, a kelleténél több gyermeket nemzenek, és bűnöző hajlam van bennük.” Az ombudsmanok felhívják az érintettek figyelmét: senkit nem érhet hátrány a jogsértő kérdőív kitöltésének megtagadása miatt. EUROPRESS Hitelhatáridők Budapest December 15-én 153 858-ra nőtt a Diákhitel Központ Rt. tanuló ügyfeleinek a száma. Ezekben a napokban 1710686000 Ft került a hallgatók számlájára. A Diákhitel utolsó kifizetési napja ebben az őszi szemeszterben 2004. január 15-én lesz. Akkor kapják meg először a pénzüket azok az új igénylők, akik 2003. december 15-ig adták le igénylésüket a kijelölt postahivatalokban, illetve bankfiókokban. A Diákhitel Rt. a 2003. december 15-e után leadott hitel- igényléseket már csak a 2004. február 1-jén kezdődő, következő tanulmányi félévre tudja figyelembe venni. Akik 2004. február 15-ig leadják az igénylésüket, március 12-én hozzájuthatnak a hitelhez. EUROPRESS Budapest Szigorúbb ellenőrzésre számíthatnak januártól a táppénzen lévő betegek, és a keresőképtelenséget elbíráló orvosok egyaránt. A szabályok megsértése esetén a biztosító megszüntetheti a táppénz folyósítását, az orvostól megvonhatják a keresőképtelenség elbírálási jogát. Jelenleg a táppénzben- részesülőknek nincs olyan kötelezettségük, hogy betartsák az orvos utasításait - ágynyugalom, gyógyszerszedés, kezelések igénybe vétele. A jövő évtől ez a helyzet megváltozik. Sokkal szigorúbban ellenőrzik azt, hogy a páciens eleget tesz-e az orvosi utasításoknak. A fekvőbetegeket akár otthon is meglátogathatják. Az orvosok számára az Országos Egészségbiztosítási Pénztár irányelvekben foglalja össze a keresőképtelenség elbírálásának szabályait - mondta Móricz Ferenc, a biztosító főosztályvezetője. Az előírások betartását kétszáznyolcvan felülvéleményező főorvos ellenőrzi. A kormány azért írta elő a szigorított ellenőrzéseket, mert az elmúlt évben kiugróan magas volt az egy hónapnál hosszabbra nyúló keresőképtelenség. A jövő évtől 180 nap helyett mindössze kilencven napig tarthatják táppénzen a munkájuk elvesztését követő napokban megbetegedetteket, ám ezt az időt méltányosságból az OEP főigazgatója meghosszabbíthatja. 2004- től a táppénz mértéke nem változik, továbbra is az előző évi kereset 70, kórházi kezelés ideje alatt 60 százaléka marad. NÉMETH pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 260.0000 265.0000 USD 211.5000 216.0000 GBP 367.0000 380.0000 CHF 166.0000 172.0000 SKK 6.1000 . 6.6000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: december 15. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Hírek Kultúra 2000 Az Európai Bizottság közzétette a Kultúra 2000 elnevezésű keretprogramjának eredményeit; a 201 nyertes projektben 19 magyar közreműködő van - közölte Zongor Attila, az uniós pályázattal foglalkozó magyar iroda vezetője Budapesten. A nyertes projektek - 750 intézmény - 30 millió eurós támogatást tudhatnak magukénak, mti Egységes iratkezelés A közigazgatási szervek egységes iratkezelésének szabályozása egy állampolgárbarát köz- igazgatás kialakítását célozza - mondta Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a közigazgatási szervek egységes iratkezelésének szabályozása projekt konferenciáján, a Belügyminisztériumban, mti Elutasították Továbbra sem tartja elfogadhatónak a kisebbségi joganyag módosításának önkormányzati választásokkal kapcsolatos részét a Szerb Országos Önkormányzat - mondta Pavlov Mili- ca, a szervezet elnöke, mti Peren kívül A peren kívüli megegyezés lehetőségét is. felajánló petíciót juttattak el Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszterhez hétfőn azok az árusok, akiknek ideiglenesen felállított üzletei és áruik megsemmisültek a Budapest Sportcsarnok tüzében - mondta Somogyi László, a BS- tűz Károsultjaiért Egyesület vezetője. MTI Felvételi tájékoztató Megjelentek a 2004. évi felsőoktatási felvételi tájékoztatók, a továbbtanulni vágyók március 1-jéig adhatják be kérelmeiket az egyetemekre, főiskolákra. A felvételi eljárás díja nem változik, jelentkezésenként 3000 forintot kell fizetni, europress Drámapályázat Nem lett első díjasa a Nemzeti Színház ez évi drámapályázatának - jelentette be Jordán Tamás igazgató. A bírálóbizottság döntése alapján három második díjat, és két harmadik díjat ítélt oda. mti Több foglalkoztatott A jövő év első felében 32-33 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma, ez állapítható meg a mintegy ötezer gazdálkodó körében idén ősszel végzett felmérés alapján - közölte Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, mti Nem lesz sztrájk A Budapest Airport Rt. három szakszervezete eláll a december 19-re meghirdetett munka- beszüntetéstől, és öt napig egyeztet a munkáltatóval - mondta Pető György, a Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatója, mti Új lakásra Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott közölte: vett fel lakáshitelt 2002-ben, új lakásra. „Ügy gondolom, senkinek semmi köze hozzá” - jelentette ki a kormánymegbízott újságíróknak egy budapesti lakásavatási ünnepségről távozóban, mti ■ i HAZAI TÜKÖR