Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-15 / 291. szám

12. OLDAL KÉK ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Gázmérgezés Két ember szén-monoxid-mér- gezés miatt lelte halálát Buda­pesten a XIX. kerületben, a Mikes Kelemen utca egyik családi házában szombaton. A házaspár halálát feltehetően a gázfűtő berendezés meghi­básodása okozta. A rendőrség szakértők bevonásával a hely­színen vizsgája az eset körül­ményeit. MTI Tiszta égés Súlyos, maradandó fogyatékos­ságot okozó sérülését szenve­dett az a férfi, akit két személy bántalmazott, majd meggyúj­totta a ruháját Szentesen az utcán, szombatra virradó éj­szaka. A vizsgálat eddigi ada­tai szerint egy apa és fia né­hány ezer forintos állítólagos tartozás miatt bántalmazta az 58 éves férfit, azután meg­gyújtották a ruháját. A hely­színre érkező rendőrjárőr el­fogta az apát és fiát, akik ellen - őrizetbe vételük mellett - ön- bíráskodás és maradandó testi fogyatékosságot okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult meg a büntetőeljá­rás. MTI MiniPolice Vasárnap került sor a hagyo­mányos Rendőr Nagycsaládo­sok Karácsonyi Ünnepségre, ahova összesen mintegy 2500-an látogattak el. A ren­dezvénysorozat kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínált programokat, s a nagycsalá­dosok értékes ajándékokat is kaptak. Ezen a napon mutatta be dr. Salgó László rendőr ve­zérőrnagy, országos rendőrfő­kapitány és dr. Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára a MiniPolice játék internetes változatát, egyben aláírták a hozzá fűződő együttműködési szándéknyi­latkozatot is. EUROPRESS Védtelen útvonal Egy helybeli férfi Opel Astrá- jával közlekedett Zalalövő bel­területén a Deák úton. A Kos­suth út kereszteződéséhez ér­ve a kihelyezett „Elsőbbség­adás kötelező!” jelzőtábla elle­nére a balra kanyarodása köz­ben nem biztosító elsőbbsé­get a neki balról, a Kossuth úton kivilágítatlanul közeledő kerékpáros részére, és összeüt­köztek. A baleset következté­ben a kerékpárral közlekedő zalalövői férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenve­dett. EUROPRESS Vadászbaleset Vadászbaleset történt szombat délelőtt Székely és Nyírtét köz­ségek között. A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai szerint a hajtáson résztvevő 14 vadász egyike, egy 46 éves nyíregyhá­zi férfi sörétes fegyverével vé­letlenül fejbe lőtte egyik társát. Az 50 éves gyulatanyai lakost súlyos sérüléssel szállították a nyíregyházi kórházba. A nyíregyházi rendőrkapitány­ság foglalkozás körében elkö­vetett gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanújával indí­tott eljárást, europress Drogfogás Csaknem 8000 Extasy-tabletta, négy gyanúsított a három rend­őri szerv összehangolt éjszakai akciójának gyors mérlege. A le­foglalt drog értéke meghaladja a tízmillió forintot.A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság, a Komárom-Esztergom Megyei és a Fejér Megyei Rendőr-főka­pitányság nyomozói nagy mennyiségű kábítószer adás­vétele közben csaptak le négy férfire az éjszaka folyamán. Az elfogásra az „üzletkötés” közben került sor. europress TŰKOR 2003. December 15., Hétfő HM Zsebesek és pengézők A karácsonyi bevásárlási csúcsforgalomban könnyen lába kelbet a pénztárcának FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Felüljárón ütköztek Nyíregyháza Két személy megsérült abban a súlyos közlekedési baleset­ben, amely szombat hajnal­ban, Nyíregyháza határában, a 4-es számú főúton történt: három gépjármű ütközött egy felüljárón. A karambol következtében meg­bénult a közlekedés a Nyíregy- háza-Debrecen-Budapest vasút­vonalon, és a helyszínelés, illetve a műszaki mentés idejére leállí­tották a forgalmat a főúton is - közölte a Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Fülöp Gergely elmondta: a fe­A rablók nyomában Szakoly lüljárón egy személyautó eddig tisztázatlan okok miatt nekiütkö­zött a teherautónak, majd az utóbbinak egy kisteherautó is ne­kicsapódott. A teherautó átszakí­totta a felüljáró korlátját, és mint­egy 15 métert zuhanva a villamo­sított vasúti pályára esett. A lezuhant autót vezető férfi, valamint a személyautó női so­főrje súlyos sérüléseket szenve­dett, őket a mentők szállították kórházba. A rendőr hadnagy hozzátette: a baleset körülményeinek tisztá­zását a rendőrség szakértők be­vonásával megkezdte. A tűzoltók ugyancsak dolgoznak a mélybe zuhant autó vasúti sínekről törté­nő eltávolításán. ■ Biciklis halál Kecskemét A tömeg annyira nélkülözhetetlen a zsebtolvajnak, mint hal­nak a víz. Tömeg pedig karácsonytájt éppen elég van a villamo­son, autóbuszon, áruházban és az utcán. A rendőrség zseblopá­si alosztályán évek óta összeszokott gárda dolgozik. Vezetőjük­kel, Palotás István alezredessel tekintettük át a mai helyzetet.- Hány zsebtolvaj ad feladatot önöknek?- Tavaly karácsonykor még 1200-at tartottunk nyilván - ide sorolom azokat is, akik egyszer­egyszer próbálkoznak vagy vi­dékről jönnek fel egy-egy napra -, köztük mintegy 400 román ál­lampolgárt. Ők a vízumkényszer megszűntével mind áttelepültek olyan országokba, ahol gazda­gabb zsebeket találnak. Párizsból már jelezték is, hogy bőven adtak munkát az ottani kollegáinknak. Körülbelül ötszázan vannak azok, akik éppen büntetésüket töltik zseblopás miatt. Manapság két-háromezren dolgoznak há­rom-négytagú bandában. Napon­ta tíz-tizenkét feljelentést ka­punk, de azt senki sem tudja, hány kisebb értékű lopást nem je­lentenek be.- Ugyanott találkozhatunk ve­lük, ahol tavaly?- Átrendeződött a terep. A fő­városban például maradt a 4-6-os villamos, a 7-es autóbusz, és a legveszélyesebb területnek szá­mítanak a metrók és az aluljárók is. Korábban a Belváros volt a leg­fertőzöttebb, ma már kitolódott a mozgásterük.- A nagyáruházakba és a bevá­sárlóközpontokba?- Tévedés! Az említett helyeket már a jól képzett őrök és a térfi­gyelő kamerák miatt elenyészően kevés zsebes látogatja. A szabad­téri piacok, ideiglenes karácsonyi vásárok kis területen tolongó tö­mege már megfelelő „munka­hely” a zsebeseknek. Ám a tö­megre nekünk is szükségünk van. Ugyanis, ha meglátjuk a zse­best, különféle módszereinkkel követjük a tömegben, mégpedig úgy, hogy a banda figyelői ne ve­gyenek észre; és mégis közel le­hetünk hozzájuk, hogy tetten ér­hessük őket.- A módszerek a régiek?- Többnyire körbeveszik a ki­szemelt embert, az egyik lop, a többi figyel, majd a lopó hátra­nyújtja a zsákmányt, és az eltű­nik. Idén ismét gyakori a pengé- zés. Régebben gyűszűre he­gesztett pengedarabbal hasítot­ták ki a táskák oldalát vagy al­ját. Ha ilyet találtunk a zsebes­nél, az döntő bizonyíték volt. Ezért leszoktak a pengézésről. Most, amikor már néhány forin­tért lehet kapni tapétavágót, azt használják, az ugyanis önmagá­ban nem bizonyíték a zsebezés- re. Pedig azzal vágják le a reti- külöket, az autóstáskákat, a válltáskákat. Egy férfi például vidékről jött autót vásárolni a fővárosba. Amikor a pályaudva­ron leszállt, észrevette, hogy a csuklóján tartott szíjáról levág­ták autóstáskáját, benne három­millió forinttal.- Amíg a Belváros volt legfonto­sabb mozgástér, feltételezhető, hogy könnyebben tudták áttekin­teni a zsebesek tevékenységét, de most, hogy nagyobb területen munkálkodnak, mii tudnak ten­ni?- Naponta vezetjük a jelenté­seket, és ha egy vonalon sűrűbb tevékenységet tapasztalunk, ak­kor odafigyelünk. Októberben történt, hogy a Csepel és Sorok­sár között közlekedő 59-es jára­ton naponta történt egy-két zseblopás. Szerveztünk egy ak­ciót. Áz egyik kollegám kiment, és éppen arra a villamosra szállt fel, amelyen egy négytagú csapat „dolgozott”. Leült, a kalapját a szemére húzta s úgy tett, mintha aludna. A nyomozó jól ismerte a vezért, s nemcsak azért, mert már vagy négyszer-ötször tetten érte, hanem azért is, mert amú kor szabad idejében horgászik, tőle alig száz méterre a zsebes szokta markolni a pecabotját. Még köszönnek is egymásnak, elvégre sporttársak. A nyomozó kivárta, míg munkához látott a banda, és közbelépett. „Te jó Is­ten! Szomszéd úr, már megint”, mondta a zsebes. KOÓS TAMÁS Megtalálták a szakolyi takarék­szövetkezetet pénteken kirabló két fegyveres gépkocsiját - kö­zölte Fülöp Gergely, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr­főkapitányság sajtóreferense. A rablók egy kopott bordó,1985- ben gyártott Skoda 105S típusú, CMV-290-es rendszámú autóval távoztak a bűncselekmény hely­színéről, s a kocsit a szomszéd falu határában hagyták. A rend­őrség és a takarékszövetkezet összesen félmillió forint nyom­ravezetői díjat ajánlott fel azok­nak, akik az elkövetők nyomára vezető információval szolgál­nak. A szabolcsi község takarék­szövetkezeti fiókját péntek dél­ben két, arcát símaszkkal álcázó rabló fosztotta ki. Az alkalma­zottakra fegyvert szegeztek és elvették az egész napi bevételt. Börtönből szökött és börtön­őrökre támadt, emiatt jogerő­sen egy év börtönbüntetésre ítélték. A másodfokon eljáró bíróság elrendelte, hogy V. János nem bocsátható feltéte­les szabadságra. Súlyos testi sértés, lopás, ittas járművezetés, fogolyszökés és más bűncselekmények miatt többször is szabadságvesztést szabott ki a bíróság az esztergo­mi V. Jánosra. Az elítélt két társá­val még 2001. május 27-én meg­szökött a királyvárosi börtönből. Hármójuk közül az egyiknek nyomban lába törött, ezért rab­kórházba került, majd vissza a sittre. A másik társukat később fogták el. V. János egy emeletes épületben rejtőzött el. Az őt ül­döző börtönőrök érkezésekor ki­Elütöttek egy 50 éves férfit az M5-ösön, Kecskemét külterüle­tén szombaton 19 óra 15 perc­kor. A férfi nem sokkal tíz óra után belehalt sérüléseibe - kö­zölte a Bács-Kiskun megyei rendőrkapitányság, az ORFK internetes honlapján. A vasár­nap kiadott közlemény szerint, a kecskeméti lakos az M5-Ös autópálya 85,4 kilométerszelvé­nyénél, az 52. számú főút cso­mópontjánál, a behajtani tilos tábla ellenére hajtott fel kerék­párjával fel az autópályára. A kerékpáros a féktávon belül ke­rült egy személygépkocsi elé, amelynek vezetője így nem tud­ta elkerülni a gázolást. A súlyo­san sérült kerékpárost kórházba szállították, de a férfi életét az orvosok már nem tudták meg­menteni. tört a rejtekhelyül választott do­bozok mögül, rátámadt üldözői­re, akik a földre teperték és meg­bilincselték. V. János a bűncselekmény el­követését és bűnösségét is tagad­ta. Úgy mondta: a járőrök ruhája akkor szakadt el, amikor őt meg­próbálták a rejtekhelyéről kihúz­ni. Azt állította, az őrök támadtak rá, és megverték azért, mert ő előzőleg hivatali visszaélés miatt feljelentette őket. A bíróság megállapította, hogy a bv-őrök a munkájukat végez­ték, amikor elfogták a szöke­vényt. Az első fokon eljáró Esz­tergomi Városi Bíróság V. Jánost bűnösnek találta a terhére rótt bűncselekményben, s őt egy év börtönbüntetésre ítélte. A me­gyei bíróság az első fokon kisza­bott büntetést helybenhagyta, így az jogerős. MADARÁSZ ANNA Civilben a tolvajok ellen Az ünnepeket közvetlenül megelőző napokon észrevehetően több lesz a rendőr a közterületeken. A zsebtolvajok szinte mindig a forgalmas he­lyeken bukkannak fel, Így a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, a belvárosban ideiglenesen megrendezésre kerülő karácsonyi vásár for­gatagában, szupermarketekben és parkolóikban, valamint a vasútállo­máson és a buszpályaudvaron. Ezeken a területeken sok civil nyomo­zó is dolgozik. A rendőrség azt tanácsolja az embereknek, hogy üzle­tekben, éttermekben semmi esetre se mutassák azt, hogy mennyi készpénz van nálunk. A zsebtolvajok arra törekednek, hogy lehetőség szerint szemtanúk nélkül kövessék el a bűncselekményt, de ha nem tudják észrevétlenül elcsenni a tárcát, akkor az erőszaktól sem riadnak vissza. A rendőrség azt ajánlja, hogy óvatosan bánjunk a bankauto­matákkal, mert a tolvaj kifigyelheti a PIN-kódunkat, majd követi az áldo­zatot, és ellopja a kártyát. Az is előfordul, hogy a tolvajok különböző trükkökkel megállítják az autósokat, és az áldozat figyelmét elterelve ki­lopják az autóból az értékeket, vagy elkötik a kocsit. farkas Szökésért plusz egy év Esztergom ____________________A NYOMOZÓ NAPLÓJÁBÓL V. ______________ Ve szélyes betörők nyomában A feszítővasak mindig a táskában lapultak Mintegy három évtizeddel ezelőtt a szerencsi járás területén élőket sorozatos betörések nyugtalanították. A félelem már addig fokozódott, hogy önkéntesek is figyelték az éjszaka ki­halt utcákat. Gyógyulnak a tűzoltók A betörőbanda minden alkalom­mal olyan profi munkát végzett, hogy szinte semmilyen nyomot nem hagytak maguk után - áll Túrós András korabeli visszaemlé­kezésében. Váratlan fordulatot az hozott a nyomozásban, hogy vala­ki felhívta a rendőrség figyelmét az egyik feltételezett bandatagra. A késő esti órákban a lakásánál várták az illetőt, aki egy társával gyanútlanul tartott a sötétben ha­zafelé. A rendőrök hiába zárták őket körül, a keresett férfi társa ha­talmas erővel kitépte magát a rendőri gyűrűből, és elmenekült. Az elszökött bandatagot egész éj­szaka hiába keresték. Másnap reg­gelre viszont újabb betöréses lo­pásokat jelentettek Mezőzombor községből. A rendőrség feltételez­te, hogy az előző esti szökevény volt az elkövető. A helyszínelés­kor a környéken lakók elmondása alapján kiderült, hogy a környé­ken lakók egy harminc év körüli, ismeretlen fiatalembert láttak a fa­luból kivezető úton. A rendőrök kutatóláncban, nyomozókutyával megerősített terepkutatók segítsé­gével indultak utána. Amikor hosszas kutatás után meglátták a keresett férfit, több riasztólövéssel próbálták megállásra bírni, ám a menekülő továbbszaladt a Ko­pasz-hegy felé. Végül a rendőrök a gödrös, köves terepen, nagy se­bességgel a robosztus termetű, menekülő elé vágtak. Elfogása után M. Mihály beis­merő vallomást tett. Elmondta, hogy Budapesttől Miskolcon át Szerencsig közlekedve többször is igazoltatták rendőrjárőrök, de ruházatát, csomagját soha sem vizsgálták meg, pedig táskájában minden alkalommal ott lapultak a betöréshez szükséges feszítő­vasak, sőt a lopásból származó holmik is. A szerencsi járásbíró­ság a vádlottat huszonhat rend­beli, jogtalan behatolás útján, többszörös visszaesőként elkö­vetett lopás bűntette miatt hat év és hat hónapi szabadságvesztés­re ítélte. EUROPRESS Kaposvár Jelentősen javult annak a négy tűzoltónak az állapota, akiket a kaposvári megyei kórházban ápolnak. Műszaki mentésből Ka­posvárra visszatérő tűzoltókat mentettek szombaton. A tűzoltó­autó használta a megkülönbözte­tő jelzést, s egy gépkocsioszlopot előzött, amikor eléhajtott egy sze­mélygépkocsi. A balesetben ha­tan sérültek meg; a tűzoltóautó, amely kifogástalan műszaki álla­potban volt, gyakorlatilag javítha­tatlan. A tűzoltók egy Barcsról Ka­posvárra tartó, balesetet szenve­dett kisbusz mentéséből vonultak a kaposvári tűzhöz. A kisbuszban négy felnőtt és négy gyermek uta­zott, s a jeges úton megcsúszott, árokba került. Ebben a balesetben ketten sérültek meg súlyosan. A tűzoltókat mentés után riasztot­ták, amikor Kaposvár előtt a sze­mélygépkocsival ütköztek. A tűz­oltókat és a gépkocsi vezetőjét is a megyei kórházba szállították, ahol még szombaton meglátogat­ta őket Lamperth Mónika belügy­miniszter is. Heizler György, a me­gyei katasztrófavédelmi igazgató­ság igazgatója munkatársunknak elmondta: az ütközés az adott helyzetben elkerülhetetlen volt. A balesetet szenvedett autó mögött haladt az a tűzoltó szerkocsi, amely elsőként segített a bajbaju­tottakon. A kár mintegy hatvan- millió forint. Tegnap a helyzethez képest jó hangulatban voltak a tűzol­tók, s délután már a Somogyi Hírlap 2003-as Almanachját ol­vasgatták, amelyet látogatása után Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke ajándékozott nekik. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom