Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-02 / 280. szám
4. OLDAL MEGYE I K Ö R K É P 2003. December 2., Kedd BBI Kortárs oktatókkal az AIDS ellen Somogybán eddig három halálos áldozatot követelt az AIDS, s 1986 óta hét HIV-po zitív személyt tartottak nyilván. A halálos kór ellen továbbra is a megelőzés a legfontosabb fegyver. Az AIDS Világnapja kapcsán erről tájékoztatott Jankovics Judit, az ÁNTSZ megyei intézetének egészségfejlesztési osztályvezetője, aki azt is elmondta: világszerte már 40 millió HIV-fertőzöttet tartanak nyilván, nálunk 1088 a HIV-pozitívok száma. A bejelentett AIDS-beteg már 444, közülük 397 a férfi és 47 a nő. Hazánkban 1987 óta 254 áldozatot követelt a korunk pestisének is nevezett betegség. Az elhunytak között 232 férfi és 22 nő volt. Jankovics Judit szerint a hazai fertőzések viszonylagosan kisebb aránya az 1985-ben beindult, nagyon aktív felvilágosító és megelőző munkának is köszönhető. Legeredményesebbnek az 1995 óta működő úgynevezett kortárs képzés bizonyult. Ennek keretében, az egyetemen kiképzett orvostanhallgatók háromnapos tréningen készítik fel a középiskolásokat, akik a vizsgát követően kortárs oktatókként továbbítják ismereteiket a társaiknak. A jövőben szeretnék összefogni az eddig kiképzett fiatalokat, hiszen segítségükkel könnyebben megnyílik a veszélynek leginkább kitett korosztály. Az egészségfejlesztési osztály és a Kaposvári Egyetem pedagógiai főiskolai kara egy kétoldalas tájékoztató kiadványt is összeállított a HIV- vírusról és az AIDS-ről, amit eljuttatnak az oktatási intézményekbe. Ezekből többek között azt is megtudhatják: miként terjed és milyen kockázati tényezőt, veszélyt jelent a HIV-vírus. Szomorú példa mutatja ugyanis, hogy hazánkban a HIV-fertőzött gyermekeket kitiltanák a közösségből, holott a kór az egy légtérben tartózkodástól vagy érintés útján nem terjed. várnai ágnes AIDS-szűrés Kaposváron is A megyei ÁNTSZ víruslaboratóriumában 2002 júniusától végeznek AIDS-szűrést. Eddig - névvel vagy név nélkül - 920 vizsgálatot végeztek el és ezek közül egy lett igazoltan pozitív. Hétfőnként 8-10-ig van a vérvétel. Ez, s a vizsgálat is - kivéve, ha a munkakör betöltéséhez szükséges - ingyenes. Óvadék ellenében szabad Hírek ŐSZI FAKIVÁGÁSOK. Befeje ződött a tűzoltók őszi fakivágása Marcaliban. A tűzoltóság alaptevékenységéhez tartozó munkálatokat a város érdekében a főkertész szakvéleményét és a lakosság indokait figyelembe véve végezték el és vágták ki azokat a fákat, amelyek balesetveszélyesnek és zavarónak minősültek. Ágakat szedtek le és néhány fát távolítottak el. A lánglovagoknak legtöbb munkája a Kossuth Lajos utcában, a Marczali Henrik utcában és a központi temetőnél volt. (ve) UNIÓS ISMERETEK. Harminc hét előadásból álló információs körutat szervezett a megyei területi agrárkamara. A hazai és uniós agrárforrások, a támogatások megszerzése, a regisztráció, valamint a mezőgazdaságiparcella- azonosító rendszer állt a konzultációk középpontjában. A megbeszélésekre több mint 1200 termelő ment el. A jövőben újabb bemutatót tartanak, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon az ágazatra vonatkozó jogszabály- csomag. (hm) VÉRADÁS. A Magyar Vöröskereszt és a Vérellátó-szolgálat által szervezett véradásra 157-en mentek el Marcaliban. 147 véradótól összesen 66 liter vért vettek le a szolgálat munkatársai, (ve) m Kaposvár Hatszázezer forint óvadék ellenében szabadlábra helyeztek Kaposváron egy csalással gyanúsított bolgár férfit. A megyében ez volt az első eset, hogy a bíróság jogerősen helyt adott az óvadék iránti kérelemnek. Somogybán eddig mintegy félszáz óvadék iránti kérelmet bírált el a bíróság, azonban most első alkalommal adott helyt egy ilyen beadványnak. A korábbi kérelmek közt - melyekben több százezer, illetve többmilliós óvadék ellené- j ben kérték az előzetes letartóztatott szabadlábra helyezését - volt olyan, amelyet első- és másodfokon is elutasított a bíróság. Ezúttal egy bolgár férfi esetében jogerősen az a döntés született: az előzetes letartóztatottat 600 ezer forintos óvadék ellenében szabadlábra Harmadik alkalommal rendeztek családi olvasóversenyt a leilei művelődési házban. A küzdelemben 14 csapat 110 tagja vett részt, gyermekek és szülők közösen. Kelemen Margó, a rendezvény főszerhelyezik. A férfit csalással gyanúsítják. Egy kaposvári kaszinóban a férfi azzal lépett oda a pénztároshoz, hogy 1500 eurót váltson forintra, 250 forintos árfolyamon. Többszöri átszámolás után a pénzt egy borítékba tette és a pultra helyezte. A pénztáros le is számolta a 350 ezer forintot. A férfi közben újra felkapta a borítékot, elterelte a pénztáros figyelmét, németül magyarázott, a forgolódott, hadonászott. Aztán mire a boríték visszakerült a pultra, már csak 450 euró volt benne... A trükkös pénzváltással mintegy 262 ezer forint kárt okozott. A férfi és ügyvédje 385 ezer óvadékot ajánlott fel, ám a bíróság ezt 600 ezer forintban állapította meg. Elrendelték a férfi úti okmányainak elvételét is. A pénzt - információnk szerint - azonnal be is fizette, így szabadlábon várhatja a bírósági tárgyalást. ____________jakabedit ve zője tesztfeladatokat állított össze, emellett hangosolvasás, szituációs játék valamint szómagyarázat. és véleménynyilvánítás szerepelt a feladatok között. Senki sem távozott üres kézzel, mert sok könyvet osztottak szét a ver- senyzők között. _____________■ Cs aládok olvasóversenye Balaton lelle Kutatásfejlesztés: lassan terjed az új (Folytatás az 1. oldalról)- Több kisebb gazdasági egység jött létre - mondta Krajczár Csaba, a nádudvari iparszerű termelési rendszer (KITE) zalaszentbalázsi alközpontjának fejlesztőmérnöke -, így sokan nem tudták megfizetni az új technológiákat és fajtákat. Emiatt a régebbi, elavult módsze- rek-anyagok túlélték önmagukat, míg sokkal korszerűbbeket vissza kellett vonni, hiszen nem volt rájuk kereslet. Ma még nagyobb az összevisszaság, a régiek már kikoptak, de sokan még mindig nem tudnak mindent megvenni. A növényvédő szereknél például egyes fázisokat teljesen kihagynak a gazdák, amely a későbbiekben megbosszulja magát. Szükség lenne egy megfelelő tanácsadói rendszerre, hiszen nemcsak a kutatóintézetek, de a gazdaság számára is létkérdés a korszerű eredmények gyors átvétele. Az új rendszer kiépítésében bőven jut feladat a Kaposvári Egyetemnek is, hiszen ilyen felszerelt- ségű kutatási központ még a környező országokban sincs.- Megrendezzük például a Pannon Mezőgazdasági Napokat - mondta Babinszky László -, ahol a kiállítások mellett konferenciákat is szervezünk. Tudományterületenként gyakorlati bemutatókat, speciális kurzusokat tartunk, melyeken a szakembereknek kínálunk továbbképzési lehetőséget. Öt éven belül szeretnénk többlépcsős, a gazdaság minden rétegéhez elérő tanácsadó rendszert kiépíteni, így a legújabb kutatási eredmények még rövidebb idő alatt juthatnának el a gazdálkodókhoz. Az új eredmények meghonosodása persze elsősorban pénzkérdés.- Egy-egy gazdálkodó, gazdasági társulás nem is tudja megfizetni az újdonságokat - mondta Pásztohy András, a szentgálos- kéri Agrária Rt elnöke. - Az előrelépés valamiféle összefogástól várható, ahol a több tag köny- nyebben előteremti a fejlesztésekhez szükséges anyagi forrásokat. Mi ennek köszönhetően jövőre egy 140 milliós beruházás keretében korszerűsíteni tudjuk a tejtermelési ágazatunkat. Az Agrária emellett különböző kutatási programokban is részt vesz, így például új vetőmagok tulajdonságait vizsgálja tápanyagigény, szárazságtűrés vagy növényvédelmi szempontból.- E fajták egy része még nincs forgalomban - így Pásztohy András. Vetőmagok esetében akár 4-5 év is eltelhet a kutatások kezdetétől a bevezetésig, egy új módszer rendszerbe állításához viszont egy esztendő is elég lehet. Ezek átvételéhez viszont kell egy bizonyos fejlettségi szint. Aki előre akar lépni, saját magának is áldoznia kell a kutatásokra. A legújabb kutatási eredmények persze kockázatmentesek, hiszen mielőtt a kutatóintézetek partnereihez kerülnek, előtte már két lépcsőben is megvizsgálták hatásaikat.- A magas szintű infrastruktúra lehetővé teszi, hogy olcsóbban, gyorsabban és hatékonyabban vizsgáljunk egy fajtát- így Kovács Melinda, a Kaposvári Egyetem kutatási dékánhelyettese. - A CT-nek köszönhetően élő szervezeteken figyeljük meg a változásokat, így jóval egyszerűbb a testösszetétel meghatározása, s ezáltal a szelekciós kutatásban sokkal- hatékonyabbá vált az új fajták kikísérletezése. Ezek elsősorban idehaza terjednek el, a pannonfehér húsnyúl például már a hazai nyúlállomány mintegy harminc százalékát adja. Ahhoz persze idő kell, míg egy kísérlet eredménye a gyakorlatban is elterjed, s ebben az EU-csatlakozás után sem lesz nagy változás.- A biológiának nem lehet parancsolni - mondta Toldi János, a babócsai Határőr Mezőgazdasági Rt vezetője. - A vetőmagok esetében csak a kísérleti telepeken kell két év, mire valamiféle erdményről- tulajdonságról be tudnak számolni. Az unióhoz képest idehaza még talán gyorsabb is ez a folyamat. Ebben tehát nem vagyunk elmaradva, csak a rendszer megfelelő kiépített- sége hiányzik. ________vas andrás Bal atoni Magazin Előtérben a háttértelepülések Élhetőbbek, vonzóbbak lesznek a háttértelepülések, hajó minőségűek az útjaik; legutóbb Bálványoson készült el ilyen beruházás a BFT támogatásával fotó: gáti körnél Ha a háttértelepüléseknek is lehetőséget adunk a fejlődésre, akkor válhat egységessé, összetartóvá a Balaton régió - mondta Kolber István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke. A szervezet idén 17 településnek 103 millió forintnyi támogatást juttatott belterületi utak fejlesztésére. Az ez évi utolsó ilyen beruházások egyikeként legutóbb a Balatontól 13 kilométerre lévő kis somogyi zsáktelepülésen, Bálványoson került sor útavatás- ra; a fél kilométernyi betoncsík építéséhez a BFT 5,5 millió forinttal járult hozzá.- A tanács nem csak a tóparttal rendelkező településeket támogatja, odafigyelünk az egész régióra - mondta lapunknak Kolber István. - Vannak speciálisan balatoni programok, mint a strandfejlesztés, meg a mederkotrás, a háttértelepülések a belterületi'utak fejlesztését, a szőlészetet és borászatot, valamint a műemlék épületek felújítását célzó támogatási keretekből részesedhetnek. Ezek a kis falvak nem mindegy, hogy milyen képet nyújtanak, hogyan fogadják a látogatót, aki lehet akár a falusi turizmusra vágyó vendég, akár munkahelyteremtő befektető. Az egész régió előnyére válik, ha a kis települések is komfortosak, s ebből a szempontból talán a legszembetűnőbb a helyi utak állapota. Ha szilárd burkolatúak, akkor jobb az életminőség, élhetőbb, vonzóbb a környezet. Kolber István szerint a Bálványoshoz hasonló" települések számára új lehetőséget teremt az autópálya-építés és rajtuk múlik, hogyan tudnak élni vele. A BFT elnöke a bálványosi útavatón arról beszélt: a közelben futó M7- es befektetőket vonzhat, s előbb odatalál a turista is, bátrabban tervezhetők tehát a speciálisan helyi rendezvények, amelyek egyre inkább a települések hagyományaira építenek. A régió történetének legnagyobb beruházásaként a tervek szerint 2006-ig ér majd végig a balatoni sztráda a tó déli partja mentén, s mindez 170 milliárd forintból valósulhat meg. A tanács elnökétől tudjuk: a parlament a napokban tárgyal arról, miképpen lehet fölgyorsítani a gyorsforgalmi utak építését. - 2004 az építés, ezen belül az útépítés éve lesz - vélekedett Kolber István. A BFT elnöke azt is fontosnak tartja, miként lehet megközelíteni a tóparttal párhuzamosan futó autópályát. A Látrány-Somogy- túr útszakasz elkészülte lényegesen könnyebbé teszi majd a rácsatlakozást, akárcsak a Tab- Lulla-M7-es út. Ezek a sztráda- építéssel együtt fognak elkészülni. FÓNAI IMRE Évente százezer látogató Tapolca Évente több mint százezer látogató kíváncsi az éppen száz esztendeje felfedezett tavasbarlangra. Az évforduló alkalmából rendezett szakmai konferencián dr. Fazekas János, az üzemeltető Bakonyi Bauxitbánya Kft korábbi vezérigazgatója ismertette az ezzel kapcsolatos adatokat a hallgatósággal a Városi Művelődési Központban. A bauxit 15 éven át üzemeltette a barlangot, szerződésük 2004-ben jár le. - Ami az általunk fémjelzett időszakot jellemzi, elmondhatom, hogy az érdeklődés folyamatos volt, még az úgynevezett „száraz” időkben is. Az 50-es 60-as években átlagosan évi 80 ezer ember kereste fel a tavasbarlangot, s ez a szám folyamatosan emelkedett. 1990-ben, amikor a víz eltűnt a barlangból, még mindig a 80 ezret meghaladta a turisták száma. Az ekkori, víz nélküli években is nyitva állt a barlang, igaz, ekkor 1997-ig csökkent a látogatottság. Aztán a víz visszatértével, 1998-tól az érdeklődés is emelkedett. Ehhez az üzemeltető a megfelelő fejlesztésekkel járult hozzá; világítás, csónakázhatóság kialakításával - fogalmazott dr. Fazekas János. Azt is elmondta: gondot jelent az egy lejárat és a kizárólagosan megengedett természetes levegőztetés, ami egyszerre ötven látogató biztonságos ott- tartózkodására alkalmas. így nyaranta gyakorta látni hosszan kígyózó sorokat a Kisfaludy utcában a lejáró előtt. Még az úgynevezett és a közönség által többször szóvá tett időjegy sem alkalmazható, hiszen a csónakázók lent töltött ideje is jelentősen eltér egymástól. A tavasbarlangon kívül Tapolcán még a kórházbarlang ismert, elsősorban gyógyászati hatása miatt. Már régóta kezelnek légúti • megbetegedéseket itt, természete- sen orvosi felügyelet mellett. ■ Már épül a vitorláskikötő Keszthely galmas vitorlásbázisává válik. A A szerződés aláírását követőén azonnal megkezdődött a kereskedelmi túra- és sportvitorlás kikötő építése a Balaton-parti városban, az úgynevezett Libás térségben. A több mint ötezer négyzetméteres part menti sávban jelenleg a klub és közösségi ház alapjait készítik. A kikötőt összesen 400 millió forint saját erő ráfordításával építteti meg a Balatoni Hajózási Rt, bízva abban, hogy a régóta tervezett létesítmény rövid időn belül a Nyu- gat-Balaton egyik keresett és forkomplexum mintegy 250 hajó befogadására, tárolására és versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz. Keszthely önkormányzata szeretné elérni, hogy a terület üdülőközpont legyen. Bíznak abban is, hogy megépülésével jócskán meghosszabbodik majd a turisztikai szezon. A kivitelezők idén egészen addig dolgoznak, amíg azt az időjárás engedi, tavasszal pedig elvégzik a vitorlázáshoz szükséges mederkotrást. Az ünnepélyes átadás a tervek szerint jövő júniusban lesz. ■ Hírek JUT PÉNZ A TÓRA. A kiemelt térségekre várhatóan 3,5 milliárd forint jut jövőre az állami költségvetésből. Ezek sorában az első helyen szerepel a Balaton kiemelt üdülőkörzet, így a Balaton Fejlesztési Tanácsnak lesz pénze a fontos feladatok elvégzésére, (ca) ÚJ BÉRLETEK. Várhatóan még a karácsonyi ünnepek előtt árusítani kezdik a Balatoni Halászati Részvénytársaságnak a tóra érvényes horgászengedé- | lyeit. Több új bérletet lehet vásárolni; azolmak, akik a déli parttól háromszáz, az északitól pedig száz méterre nem távolodnak el, jövőre nem kerül többe a pecázás, mint az idén. Az ellenőrzést rendőrökkel együtt végzik majd a halőrök. (ca) MEGÚJUL A KÓRHÁZ. 750 millió forint állami támogatáshoz jutott a hévízi gyógy- kórház. A jelentős pénzösz- szeg egy 1,9 milliárd forintos korszerűsítési program megvalósítását teszi lehetővé, (ca) UNIÓS ISMERETEK. Európa ismereti tananyagot oktatnak a Balatonra támaszkodó három megye tizenkilenc középiskolájában az idei évtől. Háromévnyi nemzetközi előkészítő munkálatok során állt össze a franciaországi Loire- vidék, a német Schleswig- Holstein, az olasz Emilia- Romagna, a svéd Skane, az ír köztársaság, a nagy-britanni- ai Észak-írország és a Balaton régió középiskoláiban beve- zetett tananyag, (ca) _____ ■ KÉ SZÜLT A BALATON FEJLESZTÉSI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL Fulcsztcsi Tanács j