Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-02 / 280. szám

BALATONI MAGAZIN Előtérben a háttértelepülések 4. oldal SOMOGYI TAJAK Hirtelen kétséges lett a jövő 6. oldal TABI TŰKOR Kemény küzdés edzi a jellemet 7. oldal _______Hírek_________ DR ÁVA MENTE. CD-re került a Duna-Dráva Nemzeti Park; az első rész még tavaly, a második tegnap jelent meg, és tartalmaz­za a Duna és a Dráva mente ter­mészetvédelmi területeinek tér­képét, a természeti értékei be­mutatását, valamennyi vízi- és gyalogtúra útvonalát, a fellelhe­tő tanösvényeket és bemutató- helyeket rengeteg fotóval. A ter­mészeti értékek mellett a nem­zeti parkban fekvő településeket is bemutatják, (ni) BARCS. Nyolcmillió forintos költséggel új tantermeket alakí­tanak ki a Széchényi Ferenc Kö­zépiskolában. A teraszai beépí­tésével két nagyobb és két ki­sebb tantermet nyernek. Az át­alakítás már elkezdődött, s vár­hatóan 2004. január végére feje­ződik be. A bővítést a létszám növekedése indokolja, (ni) BALATONBOGLÁR. Felborult egy pótkocsis teherautó a 7-es Kutatásfejlesztés: lassan terjed az új úton. A sofőr egyelőre tisztázat­lan okból lesodródott az útpad­kára, kidöntött egy villanyoszlo­pot, amely visszacsapódott és feldöntötte a teherautót. A kocsi vezetője zúzódásokkal megúsz­ta a balesetet. A bogiári tűzoltók és a siófoki kamionmentők a dé­li órákra pakolták át a szállít­mányt és felállították a járművet. A kár jelentős, mert több lakó­épületről is leszakadt a villany- vezeték, és egy ház kapubejárata is megrongálódott, (gm) _____■ A Kaposvári Egyetem biokémiai és élelmiszer-kémiai tanszéke a kutatások egyik bázisa Megyei körkép A hazai tudományos kutatások eredményei - csakúgy, mint az Európai Unióban - 4-5 év alatt jelennek meg a mezőgazdaság­ban. Elterjedésük viszont a megfelelő tanácsadói rendszer nélkül egyelőre nehézkes. A magyar mezőgazdaság uniós versenyképessége az anyagiak mellett attól függ, milyen gyorsan sikerül a tudományos kutatások eredményeit átültetni a gyakorlat­ba. Az ebben világelsőnek számí­tó Egyesült Államokban az egye­temeken az oktatás és a kutatás mellett már kiemelt feladatnak számít a szaktanácsadás. A tudo­mányos központokhoz kapcsoló­dó „ipari parkok” azonnal átve­szik a legújabb kutatási eredmé­nyeket. Hasonló a megoldás az unió legfejlettebb államaiban is, ám Magyarországon egyelőre még gyerekcipőben jár a kutatóin­tézetek ilyen jellegű tevékenysége.- A külföldi példák alapján új­ra ki kell alakítani a hazai modellt FOTÓ: LÁNG RÓBERT- mondta Babinszky László, a Ka­posvári Egyetem rektorhelyet­tese. - A kilencvenes évek előtt már létezett ennek egy működő rendszere, amely azután a kuta­tási eredmények gyakorlati alkal­mazásának bázisát alkotó tée­szekkel és állami gazdaságokkal együtt összeomlott. Emiatt a téeszekre épülő terme­lési rendszerek is elsorvadtak, s az új megoldásokat a gazdaságokba eljuttató cégek mögött is nehéz évek állnak. (Folytatás a 4. olda­lon) B3* www.somogyihirlap.hu . Vihart kavart az újabb felmérés Több mint ötven településen kezdte el tegnap a KSH mezőgaz­dasági összeírását, ám munkájuk néhány helyen máris vitát kavart. Jó pár termelő nem értette, hogy miért kérik újra a gazdasági adatokat? Az összeírók gyorsan tisztázták a félreér­tést, ám a gazdák továbbra sincsenek kibékülve azzal, hogy manapság szinte hetente „zaklatják” őket a hivatalok. mondták: két különböző felmérés­ről van szó, s mindegyik más célt szolgál. Horváth József elmondta: tízévente van teljes körű nagy ösz- szeírás, két-három évente repre­zentatív felmérés. Most úgyneve­Megyei körkép Horváth József, a KSH megyei igazgatója elmondta: A gazdák régebben már beszámoltak, hogy milyen nagyságú területen gaz­dálkodnak és mit termesztenek. Valószínűleg ez okozta a félreér­tést, ami a vitákhoz vezetett. Több helyen meglepődtek, hogy a falut újra elözönlötték az összeírók. Arra gyanakodtak, hogy megismétlődik a földműve­lésügyi hivatal regisztrációs fel­mérése. Az őstermelők kifogásol­ták, hogy a pár hete megadott adatot kell újra elismételni. A KSH munkatársai mindenhol el­zett rétegezett mintavétel alapján dolgoznak Somogybán. Nem jut­nak el tehát az összes termelőhöz, csak 16 ezret keresnek föl. A megye minden részében dol­goznak, az adatgyűjtés két hétig tart, ezalatt az állatállomány, a nö­vénytermesztés és a gazdaság főbb gazdasági mutatóit veszik számba. Nemcsak az őstermelők, a kisebb gazdaságok tevékenységét követik nyomon, 500 kis- és közepes üze­met is megvizsgálnak. Utóbbiak postán kapják meg a kérdőívet.- Az adatlapon nincs kényes kérdés, kizárólag olyan adatot ké­rünk, amely a napi munkához kapcsolódik - emelte ki a megyei igazgató. Kifejtette: a kijelölt ter­melőknek válaszolniuk kell a kér­désre, ezt jogszabály írja elő. Az adatokat csak statisztikai célra használják. Aki megtagadja a vá­laszt, az ellen szabálysértési eljá­rás indul. HARSÁNYI MIKLÓS Felmondtak a rakodóknak Barcs Felmondtak a tejüzem 19 ra­kodómunkásának Barcson. Az indoklás szerint a multik szorításában kénytelenek csökkenteni a költségeket. Felmondtak 19 dolgozó­nak a Dráva Coop Rt- nél. A társaság fuvaroz­za a barcsi tejüzem ter­mékeit, és az itt dolgozó rakodómunkások szá­mát csökkentették. Az elbocsátottak közül tíz nyugdíj mellett dolgo­zott a társaságnak. Francz Rezső elnök el­mondta: a piac nem fogadja el a szociális gondolkodást, ha a munkát kevesebb ember is képes elvégezni, akkor nem végeztethe­tik többel. Nem zárta ki, hogy a jövőben folytatódhat a létszám ésszerűsítése, hiszen társaságaik teherviselő képessége nem végte­len. - Ebben a piaci szorításban, ami a hazai tejiparban a multina­cionális cégek megjelenésével alakult ki, a kis hazai tejfeldolgo­zók sorra elvéreztek. A barcsi még állja a sarat, de egyre nehe­zebben. A többségi tulajdonos Dráva-Coop Rt helyzete sem köny- nyebb, hiszen a mező- gazdaságban a költségek egyre nagyobbak, a be­vételek azonban több ágazatban is csökkentek - így Francz Rezső. Kevésbé fájdalmasan, de folyamatosan tart a létszámcsökkentés a cégnél, hiszen néhány éve még 430 ember dol­gozott itt, az idén pedig már csak 390. Ez eddig csupán annyit je­lentett, hogy a nyugdíjba vonuló­kat nem pótolták, ha csak nem volt feltétlenül szükséges. Az utóbbi tíz évben a mostani­hoz hasonló nagyságú elbocsátás nem volt a társaságnál, nagy László Felmentését kérte az igazgató Barcs Felmentését kérte a szociális köz­pont igazgatója a barcsi képviselő- testülettől. Két év és nyolc hónap elteltével döntött úgy, hogy meg­válik az intézménytől. - Túlságo­san a szívemre vettem a rám bí­zott emberek gondjait és konflik­tusait, s ezt nem bírta az egészsé­gem. Ezért éreztem úgy, hogy fel kell állnom ebből a székből - mondta Benedek Imre, akit teg­nap búcsúztattak, s ekkor mutat­ták be az időseknek és a dolgo­zóknak az új megbízott igazgatót. Feigli Ferenc barcsi polgármes­ter elmondta: a képviselők elfo­gadták az elköszönő intézmény­vezető indokait, s annak kérésé­re közös megegyezéssel felmen­tették munkája alól. A zárt ülé­sen arról is határoztak, hogy az átmeneti időszakra a nevelési ta­nácsadó vezetőjét - Kökény Istvánnét - bízzák meg az intézet egészének irányításával. Ő egyébként három éve nem pályá­zott az először akkor megürese­dett intézményvezetői posztra. Az igazgatói állásra most pályá­zatot ír ki a barcsi önkormányzat, és legjobb esetben is csak 3-4 hó­nap múlva lehet kinevezett igaz­gatója a szociális központnak, amelyhez a több mint száz nyug­díjast befogadó otthonházak is tartoznak. nagy László MsznimnkggyMl jjymc^onyra! • JJá.'teMISl WsílfclkS ADVENTI NAPTÁRUNKHOZ! jBjffl----------------------------------------------------------­------------------------------------------------- www.somogyihirlap.hu |----------------------------------------------------------------------------------------------------—— lí *— • X X / 1 MEGNYÍLT! Somogyi Hírlap ss mi illír iiiiii CjJ ' •rsssrf 9770865119 1 2022'' 0 3 2 8 0-------------------------------- ---------------------------------------------------------------------—7---------------------------------------------------------------------------------------------------- Kaposváron a Raktár utcai XIV . Évfolyam, 280. Szám. Ára: 85 ft, Előfizetve: 57 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2003. December 2., Kedd j Autógázlöltő állomáson. Folyamatos akciókkal varjuk kedves ügyfeleinket! DAEWOO v * >---------- Somogyi Hírlap ---------­Gr átisz A Somogyi Hírlap Grátiszban megjelent folytatásos regény: A legnagyobb kockázat Robbanás a sivatagban 1. Miért éjszaka mennek a teherautók? j 2. Hány teherautó vágott neki a sivatagnak? ^ A szelvényt nyílt levelezőlapra ragasztva csütörtökig kérjük beküldeni. Cím: 7401 Kaposvár, Pf.: 31.

Next

/
Oldalképek
Tartalom