Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-01 / 279. szám

14. OLDAL KÉK TŰKOR 2003. December 1., Hétfő HU Gyújtóhatás Budapest A karácsonyi ünnepek közeled­tével az Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság figyel­meztet: közeledik a karácsony- fatüzek „szezonja” is. A felügye­let nélkül, égő gyertyával a la­kásban hagyott adventi koszorú tüzet okozhat, ha a gyertya el­dől. A Főigazgatóság kéri, hogy a téli szünidőben egyedül ott­hon tartózkodó kisgyerekek elől lehetőleg zárjuk el a tűzgyújtás­ra alkalmas eszközöket. A kará­csonyfa díszítésére már kevésbé jellemző a nyílt lánggal égő gyertya használata, de az elekt­romos égők és füzérek zárlata szintén tüzet okozhat. Szilvesz­terkor a petárdák felelőtlen használata is eredményezhet lakástüzet, ha gyúlékony anyag­ra dobják azokat. A Főigazgató­ság tájékoztatása szerint a leg­gyakrabban arc- és kézsérüíés- sel jár a petárdák nem megfelelő használata. A karácsonyfatüzek elsősorban januárban fordulnak elő, mert a kiszáradt, gyantás fenyőfa már a legkisebb gyújtó­hatásra is (például egy csillag­szóró szikrájától) belobbanhat. EUROPRESS ÜGYELETI NAPLÓ ESTE Ö^TÓL ESTE 6-IG Négyszer szúrta hátba Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, akit tegnap este szúrtak le Bodaszőlősön. A Hajdú megyei település egyik sörözőjében egy helybéli lakos minden előzetes szóváltás nélkül késsel meg­támadott egy debreceni vendé­get. A férfi négyszer háton, egy­szer pedig alkaron szúrta a sö­röző udvarán a sértettet. A szur- káló a tettét beismerte, europress Kocsmai verekedés Szombaton egy garázda férfi kezdett törni-zúzni egy kocsmá­ban lentiben, és trágár szavak­kal szidalmazta a személyzetet. A tettes egy másik vendéggel került szóváltásba, amely tett- legességig fajult, és nyolc na­pon belüli sérüléssel ért véget. A magáról megfeledkezett vendéget a rendőrök előállítot­ták a kapitányságra, europress Négy sérült Négyen sérültek meg egy ka­rambolban a 36-os főúton, vasárnap. Egy Skoda tartott a 36-os főúton Nagycserkesz felől Nyíregyháza irányába vasárnap délután, amikor a Nyírtelekre vezető kereszteződésnél ütkö­zött egy Opel Corsával. Amikor a Skoda balra próbált kanya­rodni, de az eddigi adatok szerint ezt késve észlelte a mö­götte érkező Opel Corsa vezető­je, és rövid fékezés után neki­ment a Skodának, europress Lángra kapott Egy ember súlyos égési sérülé­seket szenvedett, amikor le­égett egy ház szombat hajnal­ban Csákváron. A Fejér megyei településen egy száz négyzet- méteres, könnyűszerkezetes ház kapott lángra. A tűzoltók kiérkezésekor már teljes terje­delmében égett a ház, a bent tartózkodók közül egy össze­égett embert a tűzoltók szaba­dítottak ki a lángokból, europress Rendbontók Huszonkét garázdát állítottak elő a rendőrök a Ferenc- város-Újpest labdarúgó-mérkő­zés után az Árpád-hídi metróál­lomásnál, Budapesten. A druk­kerek egy csoportja a meccs után a hármas metróval indult Újpest felé, és már felszállás után rendbontásba kezdtek: ita­loztak, hangoskodtak, és a met­rókocsik berendezését rongál­ták. A rendőrséget a megrémült utasok értesítették, europress Felszúrta magát a korlátra Kótaj Egy fiatalember meghalt a Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Kótajon november 29-én hajnali fél egykor. Személy­autó haladt a község belterü­letén Búj felé, a 20 éves, kóta- ji sofőr nem az útviszonyok­nak megfelelően választotta meg a sebességet, a vizes asz­falton elveszítette uralmát a gépkocsi felett. A jármű meg­csúszott, és az úttest menet­irány szerinti jobb oldalán az útpadkára hajtva csőkorlát­nak, majd azt átszakítva egy épület kerítésének ütközött. A balesetben az autó bal hátsó utasa, egy 18 éves kótaji fia­talember a helyszínen életét vesztette. A balesetet okozó fiatalember súlyos sérülése­ket szenvedett. FOTÓ; TAPIUS ATTILA Későn találtak rá kollégái Budapest Anyja megölésével gyanúsítják azt a 28 éves fiatalembert, akit szombaton vett őrizetbe a rend­őrség a Nógrád megyei Nemű­ben. A férfi 54 éves édesanyját a fővárosban, a Nyár utcában ta­lálták holtan. Az esetre úgy derült fény, hogy az asszonyt a kollégái keresték, mivel napok óta nem látták, nem ment be dolgozni. A nőt többször is keresték a lakásán, s végül a rendőrök közbenjárását kérték, akik lakatost hívtak, hogy be­juthassanak a lakásba. A nőt hol­tan találták, s az igazságügyi orvos szakértői boncolás meg­állapította, hogy bűncselekmény áldozata lett. A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság Nyomozó Főosztály Élet­védelmi Osztálya emberölés gya­núja miatt indított eljárást isme­retlen tettes ellen. Az előzetes adatgyűjtést követően a nyomo­zók november 28-án 22 óra 30 perckor Nemű belterületén el­fogták az emberöléssel megala­pozottan gyanúsítható E. Zoltán - az áldozat fia - 28 éves budapesti lakOSt. EUROPRESS _________A NYOMOZÓ NAPLÓJÁBÓL III._________ Eg y képeslap árulta el Darabolás rablógyilkos 1955-ben Elbújtak a fülkében Győr Egy ukrán felségjelű kamion hálófülkéjében kilenc ukrán határsértőre bukkantak szombaton Hegyeshalomnál. A csoport tagjai - nyolc nő és egy férfi - feltartóztatá­sukat követően azt mondták: legálisan érkeztek Magyar- országra. Úti céljuk Olasz­ország volt. Az ukrán állampolgárok bár legá­lisan érkeztek Magyarországra, vízum hiányában illegálisan akarták elhagyni az országot. Azt tervezték, Olaszországba men­nek, s ehhez embercsempészek segítségét vették igénybe. Fehér Imre őrnagy, a Győri Határőr­igazgatóság sajtóreferense arról számolt be, hogy a migránsok két napot töltöttek egy budapesti szállodában, majd mikrobusszal indították útnak őket Hegyes­halom felé. Egy parkolóban szál­lították át őket a feltartóztatott kamionba. Az embercsempé­szeknek személyenként 1800 eurót kellett volna fizetniük meg­érkezés után. Az ukrán kamion­sofőrrel szemben embercsempé­szés megalapozott gyanúja miatt az igazgatóság mosonmagyaró­vári bűnügyi és felderítő szolgá­lata folytat eljárást. A határsértő­ket az idegenrendészeti eljárást követően a győri igazgatóság ki­toloncolja. MTI/EUROPRESS Bírák elleni támadások Budapest Súlyos támadás ért a Hege­dűs-perben eljáró tanács el­nökén kívül az utóbbi időben egy magas rangú fővárosi bí­rót, zaklatták a szegedi roma testvérpár kártérítési peré­ben ítélkező bírónőt, és az ügyészség vádat emelt egy fővárosi kerületi bíróság elnökhelyettesének támadója ellen.- A bírák elleni támadások a jog­rendet fenyegetik - hangsúlyozta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke annak kapcsán, hogy az Országos Igazság­szolgáltatási Tanács Hivatalától (OITH) bekérette és áttekintette az utóbbi időben történt esetek­ről szóló jelentéseket. Lomnici Zoltán megerősítette, hogy be­lőttek az ifjabb Hegedűs Lóránt ügyében másodfokon tárgyaló és felmentő ítéletet hirdető tanács elnökének otthonába. Az esetet maga a bíró jelezte, a történteket vizsgálta a rendőrség, fokozott járőrözést tartottak a körzetben, de nem jutottak az elkövető nyo­mára. Lomnici Zoltán azt mond­ta: az OITH-tól bekért jelentések szerint a Szegedi Városi Bíróság a roma testvérpár kártérítési ügyé­ben ítélkező bíráját az ítélethoza­talt követően ismeretlen szemé­lyek több ízben zaklatták tele­fonon, megpróbálták felderíteni lakóhelyét. Az OITH arról is tá­jékoztatta a főbírót, hogy no­vemberben az egyik fővárosban tevékenykedő magas rangú bírót megtámadták és leütötték. A bíró kórházba került, megműtötték. Eddig nincs arra vonatkozó adat, hogy hivatali tevékenységé­vel összefüggésben érte-e a tá­madás. MTI A bűnügyi krónika az élet elleni bűncselekmények sorában kiemelt figyelmet fordít egy 1955-ben Budapesten elkövetett gyilkosságnak, amelynek áldozata egy 51 éves nő volt. Az ügy felderítéséről Székely János nyomozó írt visszaemlékezést. Keresik a zárkatűz okát Budapest Budapest A bűncselekmény iránti különös érdeklődést a gyilkosság elköveté­sének és leplezésének különösen kegyetlen módja indokolta. A tet­tes ugyanis áldozatát feldarabolta és a Dunába dobta. „A véletlen szeszélye úgy hozta, hogy az első holttestrészt a folyó sodra egy őszi nap délelőttjén éppen az Országos Rendőr-főkapitányság épülete előtt vetette partra” - je­gyezte le a nyomozó. A Duna-par- ton járók a mai országgyűlési iro­daház előtt egy felső lábszárat ta­láltak. Az orvos szakértő megálla­pította, hogy női testrészről van szó, ami tíz-tizenkét napja ázott a vízben. Néhány nappal később Baja közelében egy medence- csontot, keresztcsontot és ágyéki csigolyát vetett ki a víz. A rendőr­ség elsőként az eltűnt személyek listáját vizsgálta át, de kiderült, hogy a korábban bejelentett nők mindegyike idővel előkerült. Ezután a nyomozók sziszifuszi munkával a Szent István körút mintegy két kilométeres körzeté­ben végiglátogatták a házmeste­reket, eltűnt nő után érdeklődve. A Kádár utca egyik házában meg­tudták, hogy eltűnt Taraba Viola, aki egy nála csaknem tíz évvel fia­talabb, Erdei Lajos nevű férfival élt együtt. A lakás ajtaját lakatos­sal nyittatták ki, de ott semmi nem utalt gyilkosságra. Sőt Erdei a szomszédoknak azt mondta, hogy együtt utaztak Violával Csehszlovákiába. Csak éppen a levélszekrényben talált képeslap árulkodott arról, hogy mégsem együtt mentek el. A tettest végül a szlovák rendőrök segítségével fogták el, akit a nyomozók ügyes trükkökkel szorítottak sarokba. Új technikák Az ismeretlen áldozat személy- azonosságának megállapítására és a helyszíni nyomkutatásra több, addig Magyarországon is­meretlen természettudományos módszert alkalmaztak. Először vontak be szakértőként röntgen­szakorvost, aki az áldozatot ko­rábbi betegsége alapján azonosí­totta. A bűncselekmény hely­színén, a tettes lakásában ha­zánkban először alkalmazták az igazságügyi orvostan akkoriban újnak számító vérmaradvány-ki- mutatási módszerét. Ennek lé­nyege, hogy szétpermetezett vegyi anyag segítségével takarí­tás után is láthatóvá válnak az árulkodó vémyomok. (Forrás: Belügyi Szemle) Erdei látva, hogy mindent tudnak róla, beismerte tettét. A bíróság halálra ítélte nyereségvágyból el­követett gyilkosság miatt. EUROPRESS A zalaegerszegi börtönben héten történt haláleset körül­ményeinek alapos kivizsgálá­sát sürgeti az Országos Ci­gány Önkormányzat. Az OCÖ jogászokból is álló helyi vál­ságstábot hozott létre, hogy az ügy tisztázása érdekében eljárjanak az illetékes ható­ságnál. A testület vezetője Kövesi Vilmos, az OCÖ általá­nos elnökhelyettese. Az OCÖ szűkebb vezetősége szombaton látogatott Zalaeger­szegre, ahol megbeszéléseket folytattak az elhunyt családjával és a helyi roma lakossággal. Az OCÖ elnöke ezt követően úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy a belügyminiszterhez, az igazságügy-miniszterhez, vala­mint a kisebbségi jogok ország­gyűlési biztosához fordul az ügy kivizsgálása érdekében. Az el­hunyt hozzátartozói továbbra is feltételezik, hogy nem természe­tes halállal hunyt el a börtönben fogva tartott 29 éves F. Attila, akinek magánzárkája egyelőre ismeretlen okból kigyulladt, és a férfi bennégett. A válságstáb szerepe épp ezért az lesz, hogy figyelemmel kísérje, amint a kü­lönböző vizsgálatok tisztázzák halálának körülményeit. A ro­mahagyományoknak megfele­lően az elhunyt temetéséig mindennap virrasztást tartanak. Kolompár Orbán azt is mondta: a rendőrség korábbi közlésével ellentétben már szombaton el­végezték az elhunyt elítélt má­sodik boncolását. Ennek ered­ményéről az OCÖ vezetője egy­előre nem tudott információkat közölni. MTI/EUROPRESS Nyomon követhető szállítmány A bűnözés mindig újabb és újabb ötletekkel, eszközökkel jelentkezik, ezért a bűnüldözésben is nagy jelentősége van a gyorsaságnak. A vám- és pénzügyőrség új, EU-kompatibilis számítógéprendszerérői kérdeztük Sípos Jenő alezredest, a testület szóvivőjét. Budapest Gyilkosok a családban- Jövőre, május elsején hazánk az európai vámunió része lesz; ezzel megszűnnek a nyugati vám­határok.- A vámunió a vámok, de nem a vámszolgálat megszűné­sét jelenti. Vagyis a határon be­lül is ellenőrizhetik a szállítmá­nyokat. De ahhoz, hogy az EU 25 országának vámhatóságai eredményesen tudjanak dolgoz­ni, elkerülhetetlen a váminfor­matikai rendszerek összekap­csolása. Már október elseje óta az ország legjelentősebb, nagy forgalmú hetven határállomá­sán megkezdte működését az új, számítógépesített árutováb­bítási rendszer.- Milyen változást jelent ez?- A vámhivataloknál a szállít­mányozók nem három-, csak egypéldányos árunyilatkozattal kérhetik a tranzitegyezmény szerinti árutovábbítási eljárást. Ez apró változtatás, ami a szál­lítmányozókat érinti. A vám­hatóságnál azonban alapvetők a változások. A szállítmány el­indulásával egy időben az indí­tó vámhivatal elektronikus üze­netet küld a célállomáson lévő, átléptető vámhivatalnak. A szál­lítmány megérkezésekor a pénzügyőrök az üzenet alapján végzik el a vámáruk regisztrálá­sát, a szállítmány átvizsgálását; és azonnal értesítik az indító vámhivatalt a szállítmány meg­érkezéséről, a vizsgálat ered­ményéről.- Milyen előnyöket nyújt az új rendszer a szállítmányozóknak?- A szállítmány megérkezésé­nek és átvizsgálásának eredmé­nyéről perceken belül tudomást szerez a magyar vámhatóság. Eddig csak az indítástól számí­tott mintegy tíz hét elteltével kezdhettük meg a vissza nem értesített, eltűnt szállítmányok nyomozását. Ma már az áru- bemutatásra adott egyhetes ha­táridőt követő napon megkezd­hetik a szállítmány keresését. 2004 májusától valamennyi vámhivatal, és minden engedé­lyezett feladó csakis az új, számítógépesített árutovábbítá­si eljárással működhet. KOÓS TAMÁS Budapest A családon belüli erőszak ál­dozataira emlékeztek szom­baton; a demonstrálok a Leg­felsőbb Bíróság épülete elől az Igazságügyi Minisztériu­mig vonultak az áldozatokat jelképező, vörös színű, női sziluetteket formáló táblák­kal. A tüntetők szószólói azt hangoztatták, hogy a bí­rák nincsenek tisztában a családon belüli erőszak jel­lemzőivel. Időszerű lenne, hogy az Orszá­gos Igazságszolgáltatási Tanács úgy döntsön, a bíráknak szüksé­ges és kötelező a családon belü­li erőszakról tanulni - mondta Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesü­let (NANE) munkatársa. A tün­tetők a családon belüli erőszak során meggyilkolt évi 50-150 nő­nek emléket állító Néma Tanúk Kiállítással átvonultak az Igaz­ságügyi Minisztérium épülete elé, ahol Tóth Györgyi, a NANE munkatársa elmondta: idén 92 ember lett a családon belüli erő­szak áldozata, ebből 44 férfi volt. Hozzátette: elfogadhatatlan egyes politikusok véleménye, amely szerint a jelenlegi törvé­nyek lefedik a családon belüli erőszak áldozatai sérelmére el­követett bűncselekményeket, ezért nincs szükség a családon belüli erőszak büntetőjogi tény­állássá tételére. Tóth elmondta azt is: követelik, hogy a jogalko­tók ismerjék el felelősségüket a családon belüli erőszak keze­lésében, és az állam civil szak­értők bevonásával dolgozza ki a szolgáltatások és felelősségre vonások rendszerét. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom