Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-20 / 270. szám
2003. November 20., Csütörtök KAPOSVÁR 5. OLDAL Támogatás a diákoknak Jövőre 301 kaposvári diák kap segítséget főiskolai, egyetemi tanulmányaihoz. A Bursa Hungarica ösztöndíj keretében az Oktatási Minisztérium és a város jóvoltából 14 millió forintot osztanak szét közöttük. Október 22-ig lehetett pályázni a 2004. évi Bursa Hungarica ösztöndíjra. Két kategóriában nyújthatták be pályázataikat a diákok: az „A” kategória azoknak a hátrányos szociális helyzetű, kaposvári állandó lakhelyű főiskolásoknak, egyetemistáknak szólt, akik már elkezdték tanulmányaikat, a „B” pedig azoknak, akik 2004 szeptemberétől kezdik az első évet valamely felsőoktatási intézményben. Erre az évre 450 pályázat érkezett, s 292 kapott támogatást. Budai Józsefné, a szociális és gyámügyi iroda vezetője elmondta: 2004-re 357 egyetemi, főiskolai hallgató pályázott. A 338 „A” típusú pályázat közül 254-nek szavazott meg támogatást a bizottság. A döntéskor fő szempont volt az egy főre jutó havi jövedelem, a felső határt 40 ezer forintban határozták meg. Ettől csak rendkívüli méltányossági okból lehetett eltekinteni, például a családban előforduló fogyatékosság, súlyos betegség esetén. A jövedelmek alapján a bizottság sávosan állapította meg a támogatást: 20 ezer forintig havi 7000,30 ezerig 5000,40 ezerig 4000 forint jár tíz hónapon át. Rendkívüli méltánylást igénylő esetben ez az összeg havi 3000 forint. Tizenkilencből 16 „B” típusú pályázatot támogatott a bizottság, ez három éven, háromszor 10 hónapon át havi 400Q forintot jelent azoknak, akik elnyerték az ösztöndíjat. A bizottság 87 pályázatot utasított el, a legtöbb esetben a megszabott határnál nagyobb vagy tisztázatlan jövedelmi viszonyok miatt. A mostam nyerteseken kívül még 31 olyan kaposvári diák van, aki 2001-ben vagy tavaly sikeres „B” pályázatot nyújtott be, s az ösztöndíjat folyamatosan kapja. így jövőre összesen 301 kaposvári diák kap támogatást felsőfokú tanulmányaihoz.______jakab VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Rácz József: - A Szegfű utca lakói nevében kérdezem: ebbe az utcába mikor vezetik be a szennyvizet? Úgy tudjuk, még 2006-ban sem lesz itt szennyvízhálózat. Bajzik Imre mb. műszaki igazgató: - A Szegfű utca csatornázását 1998-1999-ben terveztük. A szervezés időszakában az utca ingatlan- tulajdonosainak csak 25 százaléka vállalta, hogy a közműérdekeltségi hozzájárulást befizeti. Az önkormányzat azokban az utcákban kezdett csatornaépítésbe, ahol legalább 70 százalék volt a jelentkezés. A Szegfű utcában 2005-ben kezdődhet a csatornázás, ha a beru- házási költségekhez állami támogatást nyerünk el. ____________■ Sz elektív szemét: több sziget kell Évente 40 tonna PET-palackot szednek össze a szelektív hulladékgyűjtésre odafigyelő lakók fotó: láng Róbert Színes, kék, sárga és zöld hulladékgyűjtők szúrnak szemet a város különböző pontjain, ám funkciójukkal egyelőre még kevesen vannak tisztában. Pedig felirat is jelzi eredeti céljukat: szétválogatott üveg, papír és műanyag háztartási hulladék gyűjtésére szolgálnának.- Négy éve, 1999-ben kezdtük el a szelektív hulladékgyűjtést több-kevesebb sikerrel - mondta Petes Tamás, a Kaposvári Városgazdálkodási Rt kommunikációs vezetője. - Mára a lakossági összhulladék húsz százalékát már így gyűjtjük, s figyelembe véve, hogy egy teljesen új, korábban nem ismert gyakorlatot kell meghonosítanunk, ez egészen jó eredménynek mondható. A gond inkább a területi eloszlással van: míg a kertes-családi házas övezetben szinte százszázalékos a szelektív gyűjtés, addig a társasházakban, lakótelepeken elmarad a várttól. Az utóbbi helyeken néha, sajnos, még jellemző, hogy kommunális hulladék lerakására használják a szelektív szigeteket. Ezekből október óta 24 található a városban. Ennyi azonban Petes szerint sem elegendő, legalábbis abban az esetben, ha jól működik a rendszer.- Általában ötszáz-ezer emberenként számolnak egy szigettel - folytatta á kommunikációs vezető -, azaz mivel Kaposváron a családi házas rész szinte a lakosság felét lefedi, még kétszer ennyire lenne szükség. A legjobb esetben. Egyelőre azonban ez a mostani két tucat sincs megfelelően kihasználva. Ennek okaként a régi, rossz beidegződés mellett a pénzhiányt és a nem megfelelő marketingmunkát említette. Szerinte egy-egy sziget létesítése ugyan csak néhány százezer forintba kerül, az üzemeltetésük már jóval nagyobb összeget emészt fel. Anyagi okai vannak a nem megfelelő pr-kampánynak is, egy nagyobb reklámhadjárat fedezetére nincs kerete a KVG-nek.- A lakossági szelektív hulladék- gyűjtés veszteséges tevékenység - így Petes -, sokba kerül a kertes övezetekből a hulladék elszállítása. A családi házas városrészekben ugyanis ingatlanonkénti hulladék- gyűjtés van, s a tulajdonosok az év elején közreadott szelektívhulla- dék-gyűjtési naptár alapján tudják meg, mikor szállítják el tőlük a hulladékot.- Bár az EU által 2014-re előírt 65 százalékos szinttől még messze vagyunk, így is irdatian mennyiség gyűlik össze - állította a kommunikációs vezető. - Papírból 300 tonna, műanyagból - ez főként PET- palackot jelent - 40 tonna, üvegből 2 tonna, biohulladékból pedig 300 tonnányi gyűlik össze évente. És ez csak a lakossági hulladék, a KVG ugyanis nem foglalkozik közületi gyűjtéssel, Kaposváron ez az ASCO Kft felségterülete.- Már 1991-ben javasoltam a város akkori vezetőségének a szelektív hulladékgyűjtést - mondta Orbán Károly, a cég ügyvezetője -, de akkor nem lett belőle semmi. Végül '99-ben kezdtük meg a munkát, ám mivel a várossal nem sikerült megállapodnunk - alvállalkozóként kívántak minket alkalmazni, én viszont ragaszkodtam az egyenlő feltételekhez -, így csak iskolákkal, cégekkel, üzemekká tudtuk felvenni a kapcsolatot. Ezek azóta csak bővültek, több feldolgozóval is kapcsolatba kerültek, s Orbán szerint ügyfeleik mindenben partnerek, a legszigorúbb EU-követelményeknek megfelelően gyűjtik a hulladékot.- Itt nem fordulhat elő, hogy a papír közé műanyag keveredik, sőt a barna papír közé másmilyen - folytatta az ügyvezető. - A lakosság körében viszont még nem honosodott meg a szelektív gyűjtés kultúrája, igaz, a városban kevés a kialakított sziget. És ki hajlandó kilométereket kutyagolni, hogy eldobja a szemetét? Ugyanígy kevésnek érzem az egyetlen hulladékudvart is, ahová mindenki ingyen beviheti az általa gyűjtött szelektív hulladékot. Ilyenből minden városrészbe kellene egy. Kétségtelen, némi fejlődés már tapasztalható, de még messze vagyunk az EU-s szinttől, ahol az emberek rászól. nak a másikra, hogy rossz helyre dobta a hulladékot. vas andrás Hollywood multiplex PREMIER NÉMÓ NYOMÁBAN 91176 ísz) 14:00, 16:00, 18:15, 20:15; PRE- M I E R S.W.A.T.- KÜLÖNLE- GES KOMMANDÓ* 91175 (sz) 14:15, 18:00, 20:30; BALHÉ* 88437 (sz) 16:45, 21:00; MATRIX- FORRADALMAKí* 91174 (sz) 15:45, 18:30, 21:15; ART TEREM PREMIER KONTROLL* 11359 (magyar) 19:00; •no726« Vén Hálóz, fölözöl Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok! (üvegkupola) • Tel.: 821313-006, 301504-2044 ‘ Hét fajta csapolt sör a fedélzeten, és más finomságok! Térj be hozzánk, fedezd fel a hajót! t Hírek JÓ A PONTYKAPÁS. A múlt hét végén véget ért a horgászati tilalom a Desedán. Az előző hetekben azért volt tüos pontyra horgászni, mert a tározón jelentős haltelepítést végeztek. 15-én a tilalom lejárt, ráadásul az időjárás is kedvezett a horgászat szerelmeseinek. Benépesült a tó partja, s a horgászoknak ezúttal a fogás- ra sem lehetett panaszuk, (je) ■ Amerikai pite és pulyka party! A Plaza Burger City szeretettel kínál ajándék kostolót november 22-én, 17 órakor! Kérdezzen! Már nemcsak vonalas telefonszámon, hanem sms-számon, illetve e-mail címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kaposvár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e-mail-en, vonalas telefonon érkezett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. A vonalas telefonon érkezett kérdéseket továbbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, címűket, illetve telefonszámukat. Tel.: 82/316-165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: vtimea@mailbox.hu Szakácsexport Németországba Németországban továbbra is keresettek a kaposvári szakácsok, felszolgálók. A munkakörülményeik jók, és lényegesen többet keresnek, mint idehaza: legalább nyolc-tízszer annyit.- A kivárás éve 2003. Eddig elvétve jöttek, aztán novembertől meglódult a forgalmunk - mondta tegnap Polgár István, a munkaügyi központ munkatársa. - Sokan valószínűleg azt gondolták: Magyarország jövőre uniós ország lesz, és a hátralevő időben munkaügyi könnyítéseket vezetnek be. Ez elmaradt. A Németországra vonatkozó szabályokhoz sem nyúltak, és vélhetően 2006 májusáig így marad. Á fiatalok gyakran jó nevű német vendéglőkben, éttermekben álltak munkába, s a hivatalos formaságok előtt minden részletben megállapodtak a külföldi munkaadóval. Az idén 114 somogyi szeretett volna hivatalosan Németországban dolgozni, a 72 százalékuk vendéglátós volt. Legnagyobb eséllyel a szakácsok és a felszolgálók pályáztak. Az interneten és újságokból is tájékozódnak a lá- nyok-fiúk, de egyre óvatosabbak: inkább kevesebb pénzért dolgoznak, de biztonságos, leinformálható munkahelyre mennek. S nemcsak vendéglátósok, mezőgazda- sági szakemberek is próbálnak külföldi munkát szerezni. Volt köztük néhány szőlész és borász is. Amúgy a külföldön dolgozók háromnegyede harmincévesnél fiatalabb; a legidősebb jelentkező egy ötvenéves asszony volt. Ő idénymunkával kívánt néhány ezer eurót keresni. Azt sem árt tudni: a feketemunkát szigorúan büntetik. A munkaadót és a dolgozót is súlyos pénzbírsággal sújtják, s a munkást évekre kitilthatják az országból. ___________' HARSÁNYI MIKLÓS TO VÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉG BALATONBOGLÁRON a Mathiász János Középiskolában, a 2004/2005 tanévben: j Érettségi és szakmai vizsgára felkészítő osztályok: Kertész és növényvédelmi technikus német nyelvi előkészítő “0” évfolyammal tervezve: (5 + 2 év) Kertész és növényvédelmi technikus (4 + 2 év) Gazdasági informatikus (felsőfokú) (4 + 2 év) Szakmai vizsgára elő- és felkészítő osztályok: Szőlő- és gyümölcstermesztő (2 + 2 év) Dísznövény- és zöldségtermesztő (2 + 2 év) Akik a nyolcadik osztályt eredményesen befejezték és betöltötték a tizenhatodik életévüket: Szőlő- és gyümölcstermesztő ( 2 év) Dísznövény és zöldségtermesztő (2 év ) Pályaválasztási tájékoztató: 2003. november 22. (szombat 8-15 óra) További információk: www.mathiasz.sulinet.hu (85) 351-316 Halász Sándor igazgatóhelyettes 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 41. E-mail: mathiasz@mathiasz. sulinet. hu Minden tanulónknak kollégiumi elhelyezést biztosítunk! FOTÓ: LÁNG RÓBERT ‘ A DÉDASZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ennek eredményeképpen: ■ Balatonfenyvesen a Kaposvári, a Sikló, a Vajda, a Tenkes. a Nyírfás utcában, az Agancs, a Hullám, a Tátra közben, a Mária, a Gém, a Cinke, a Zengő, a Veréb, a Gerle, a Fácán, a Fecske, a Galamb, a Kakukk, a Fogoly, a Gólya, a Varjú, a Rigó, a Sas utcában 2003, november 24-én 7 óra 30 perctől 15 óráig, ■ Balatonfenyvesen a Mária, a Hattyú, a Kócsag, a Pacsirta, az Örvös, a Daru, a Szárcsa, a Seregély, a Kinizsi, a Tinódi, a Kölcsey, az Ipoly, a Bodrog, a Somogyvári, az Aranyosi, a Száva, a Vachot S., a Vass G„ a Soproni utcában 2003. november 25-én 7 óra 30 perctől 15 óráig, • Balatonfenyvesen a Kölcsey, a Gyulai Pál, az Eperjesi, az j# Eötvös, a Nádasdy, a Petényi, a Fráter Gy„ az Előd utcában, a ’Kacskovics telepen, a Bakay Árpád, a Bethlen, a Kecskeméti " utcában, az Igiói közben, a Mészáros Lázár, a Pozsony utcában, a Reviczky közben, a Bem, a Szondi, a Lehel, a Deák és a dr. ** Heim Pál utcában, az Ady és az Erzsébet közben 2003. T november 26-án 7 óra 30 perctől 15 óráig jrife ■ Balatonfenyvesen a Kölcsey, az Avar, a Nyárfás, a Fenyő, a Tölgyfa, a Kiss, az Arad, az Árnyas, a Csalogány utcában, a J->; Csalogány közben, a Dózsa, a Noszlopy. a Dezső, a Balaton, az ■Hp,’ István, a Somló, az Egri, a Martos F., a Petőfi utcában, a Dózsa H t! ■ téren és a Wesselényi közben, a Rigler G . az Akácos, az Egri és ira a Király utcában 2003. november 27-én 7 óra 30 perctől 15 ■ 'Balatonfenyvesen a Vak Bottyán, a Petőfi S„ a Tavasz, a _ Honvéd, a Rákóczi, a Kossuth, a Táskái, a Somló, az Egri, a Zsolnai, a Berzsenyi és a Tömörkény utcában, valamint a Honvéd téren 2003. december 1-jén 7 óra 30 perctől 15 óráig, : || Balatonfenyvesen a Tátika, a Tavasz, a Csokonai, az Apród, a Dráva, a Kossuth, a Bimbó, a Garai, a Korányi F„ a Petőfi és a 1151 ’*V Rákóczi utcában, valamint az Apró közben 2003. december 2- án7óra30perctől 15óráig, IBBp* ■ Balatonfenyvesen a Bocskay utcában, a Bocskay téren, a wl _ j Németh l„ a Csokonai, a Bornemissza, a Dráva, a Kossuth, a Bevásárló, a Nagyváradi, a Petőfi, az Ér utcában, a Petőfi ligetben és az Ér közben 2003. december 3-án 7 óra 30 perctől tejjll | > Balatontenyvesen a Veres P., a Rózsa, a Főldváry M.. a Stromfeld A , a Közép, a Tallér, a Vörösmarty, a Vízház utcában, aWX ! a Munkácsy közben, a Bercsényi, a Budai, a Munkácsy utcában jjr. j 2003. december 4-én 7 óra 30 perctől 15 óráig, xllra > Balatonfenyvesen az Úttörő, a Lobogó, a Móra, a Nimród, a Közép, a Radnai, a Kisdobos, a Rozmaring, a Pajtás, a Radnóti, a Bihari és a Fenyves utcában 2003„ december 5-én 7 óra 30- ■ Balatonfenyvesen a Vasút, a Bihari, a Közép, a Fenyvesi, a Dér, a Kálmán I., a Nimród, az Úttörő, a Kodály, a Martinovics, a {X|iV r Lukács és az Alkotmány utcában 2003. december 8-án 7 óra 30 |H|- S^Bálatonfenyvesen a Vasút, a Közép, a Váci M„ a Fenyvesi, a *->a Kanizsai, a Juhász Gy., az Úttörő, a Hermann 0 , a Móricz Zs, és a Jedlik Á utcában 2003 .december 9-én 7 óra 30 '■'ÍME Jéfótől 15 óráig áramszünet lesz. II^He ztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- -K. áradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság