Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-13 / 264. szám
10. OLDAL K ÉK 2003. November 13., Csütörtök TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ ESTE &TÓL ESTE 6-IG Újabb vizsgálat Salgó László országos rendőr- kapitány utasítására belső vizsgálatot rendelt el Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány annak tisztázására, hogy a Schlecht Csaba ellen 1998 és 2001 között folytatott nyomozás során történt-e szakszerűtlenség. A rendőrség azt javasolja a Fővárosi Főügyészségnek, hogy rendeljen el nyomozást a már lezárt Schlecht-ügyben, ezért a szükséges iratokat átküldte a vádhatósághoz, mti Cseles almavásár Csellel próbált meg különböző értékeket elrabolni két pápai férfi egy virág- és almaeladással foglalkozó családtól. Míg az egyik tettes almát vásárolt, a másik a lakásban pakolt egy nagy értékű porcelánkészletet a táskájába. Az eladó azonban gyanút fogott és lefülelte a rablókat, akiket később elfogott a rendőrség, europress Telefontolvaj A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai délelőtt elfogtak és őrizetbe vettek egy fiatalkorú, Zalaegerszegen lakó 18 éves fiút zsarolás, illetve lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A tettes a közelmúltban nála fiatalabbaktól több alkalommal különböző ígéretekkel elkérte, vagy fenyegetéssel, erőszakkal elvette és eltulajdonította mobiltelefonjaikat, europress Hamis Adidas Adidas és Nike márkajelzéssel ellátott hamis ruhadarabokat árult egy férfi a kedden Zalaegerszegen megrendezett vásárban. Az engedéllyel nem rendelkező helyi árus nem tudta igazolni az áru eredetét, ezért a rendőrség eljárást indított ellene, europress Motoros balesete Frontálisan karambolozott a délelőtti órákban a fővárosban a Móricz Zsigmond körtér közelében egy távolsági busz és egy motorkerékpáros. A motoros a baleset következtében életét vesztette. A baleset okait még vizsgálja a rendőrség, europress Átragasztották Árucímke átragasztásával próbált meg eltulajdonítani egy férfi és egy nő egy nagy értékű monitort a székesfehérvári nagyáruházban. A tetteseket az áruház biztonsági szolgálata fülelte le és átadta őket a rendőrségnek, europress Lövöldöző szomszéd Két telekszomszéd szólalko- zott össze Bicskén. Egyikük azzal vádolta meg szomszédját, hogy 60 darab szőlővesz- szőt ellopott tőle, amit annak telkén fel is fedezett. A veszekedés odáig fajult, hogy a megvádolt szomszéd előhozta a riasztópisztolyát és a levegőbe lőtt. A lövöldöző ellen lopás és garázdaság miatt eljárást indítottak, europress Rendőrrel ütközött Rendőrautóval ütközött egy elsőbbségadást figyelmen kívül hagyó Fiat Unó Dunaújváros belterületén. A vétlen rendőrautót vezető rendőrnő köny- nyebb sérüléseket szenvedett, a vétkes sofőrt viszont súlyos sérülésekkel szállították kórházba, europress Halálos gázolások Két halálos gázolás is történt Pest megyében. Kiskunlac- házán egy Wartburggal gázoltak halálra egy 46 éves helyi nőt, Pilisvörösváron egy Opel gázolt el egy szintén 46 éves férfit. EUROPRESS Felborult egy olajszállító kamion Hatalmas szerencse, hogy az olajat szállító kamion nem ütközött össze más járművekkel FOTÓ: OBJEKTÍV HÍRÜGYNÖKSÉG Átszakította a sávokat elválasztó szalagkorlátot, áttért a szembe jövő útpályára és az árokba borult egy motorolajat szállító kamion tegnap hajnalban az M5-ös autópályán Kecskemét közelében. Kecskemét A magyar kamion Kecskemét felől tartott Kiskunfélegyháza irányába, amikor a 96-os kilométerszelvénynél eddig ismeretlen okból a sofőr elvesztette uralmát a járműve felett, a kamion átszakította az útpályákat elválasztó kettős szalagkorlátot, áttért a szembe jövő útpályára, majd ott az árokba futott és az oldalára borulva állt meg. Az csupán a szerencsén múlott, hogy éppen akkor nem jött jármű a Budapest felé tartó útpályán, mert különben azt is letarolta volna. A sofőr a balesetben nem sérült meg. A kamion fémhordókban motorolajat szállított, a rakomány leborult az árokba. A hordók közül szerencsére csak az egyik sérült meg, s belőle egy kevés olaj kiszivárgott a talajra. Információink szerint tegnap délután már elszállították a hordókat, környezetvédelmi mentesítésre nem volt szükség. OBJEKTÍV HÍRÜGYNÖKSÉG Némasági fogadalmat tett Rejtő A rendőrök előtt megtagadta a vallomást Rejtő E. Tibor, a K&H volt vezérigazgatója. A brókercégnél történt sikkasztás kapcsán a korábbi 16 bankpénztároson túl további kettőt gyanúsítanak azzal, hogy nem jelentették a pénzmosás gyanúját. Budapest Meghiúsult Rejtő E. Tibor rendőrségi kihallgatása, mert az egykori bankvezér megtagadta a vallomást - közölte szerdán a rendőrség. Mint ismert: Rejtőt október közepén szállította el a rendőrségi fogdából az ügyészség, mert arra panaszkodott, hogy svábbogarak voltak a cellájában. A K&H korábbi vezérigazgatója többször tett vallomást az ügyészek előtt, ám hétfő délelőtt az ügyész és ügyvéd jelenlétében megkísérelt rendőrségi kihallgatáson nem válaszolt a kérdésekre. Mint mondta: ügyvédje útján tudatja, ha mondanivalója van. Gera Antal ezredes ismertette: a brókercégnél történt sikkasztás kapcsán a korábbi 16 pénztároson túl még kettőt gyanúsítanak azzal, hogy nem tettek bejelentést pénzmosás alapos gyanúja miatt. A rendőrség jelenleg az Inter-Európa Bank tizenöt és az OTP Bank három pénztárosát gyanúsítja. Az ezredes elmondta: a nyomozás során tanúként hallgattak ki több, az ellenőrzési területen dolgozó banki alkalmazottat, illetve alsó szintű vezetőt. Szükségessé vált hat cég banki forgalmának részletes áttekintése is. Papp Csaba alezredes, osztályvezető arról számolt be, hogy a négy hónapja zajló nyomozás alatt kiderült: az Inter- Európa Banktól mintegy ötmilli- árd, míg az OTP Banktól egymil- liárd forintot vettek fel többnyire készpénzben, az előbbi banktól 105, míg az utóbbitól 42 alkalommal. Hozzátette: eddig 150- 160 tanút hallgattak ki, közülük 116-an egy vagy több ügyfél- számlát vezettek a K&H brókercégénél. Papp Csaba arról is Elúszó milliárdok A nyomozás adatai szerint a bűncselekmények 1988-ban kezdődtek. Eleinte csak kisebb összegek tűntek el különböző számlákról, de 2001-ben a Betonút Rt. kétmilliárdos számláján az év végére már csak mintegy 140-150 millió forint értékű értékpapír maradt. Ez a folyamat később is folytatódott, s emellett az Állami Autópálya-kezelő Rt. számlájáról is egyre jelentősebb összegeket utaltak át. szólt, hogy 17 magán- és jogi személy számlájára kerültek olyan pénzek, amelyek a nyomozás adatai szerint bűncselekményből származnak, ezeket zárolták. Arra a kérdésre, hogy kiknek a zsebébe kerültek a pénzek azt válaszolta: megállapításaikat még nem akarják a nyilvánosság elé tárni, mert szeretnék kétséget kizáróan tisztázni a körülményeket. MTl/EUROPRESS Mancs is keresi az asszonyt Felgyújtotta társát Dunaújváros Felgyújtotta lakótársát Dunaújvárosban, a Papírgyári úton lévő elhagyatott területen egy hajléktalan. A sértett maga értesítette a rendőrséget. Emberéletben nem esett kár, a bejelentő karcolás nélkül kiküzdötte magát a lángokból. A rendőrség eddigi adatai szerint a két középkorú férfi között szóváltás alakult ki, amelynek során G. Miklós a közös lakóhelyül szolgáló fából, illetve papírból álló bungalóba belökte a sértettet, majd rágyújtotta azt. A kijáratot különböző hulladékkal eltorlaszolta. A benn lévő lakótársát annak könyörgésére sem engedte ki. A férfi a lángokon keresztül végül nagy nehezen kiszabadult a bungalóból, ami ezt követően teljesen leégett. Az elkövető a helyszínről elmenekült, jelenleg szökésben van. MTI Mancsot, a híres életmentő kutyát is elhozták tegnap a vasárnap eltűnt, 78 éves tabi Halasi Józsefné keresésére. Szerdán már tíz kutyával járták a határt a rendőrök, illetve az önkéntes egyesületi csoportok, tűzoltók, polgárőrök. Tab A budapesti Pannon csoport több s a szolnoki Életjel mentő- csoport két tagja is bekapcsolódott a felderítőmunkába - tudtuk meg Fehér László rendőr őrnagytól, a kutatást vezető parancsnoktól. Csaknem ötvenen járták egész nap Tab délnyugati határát Bedegkérig. Helikopterrel mintegy 40 négyzetkilométernyi területet vizsgáltattak meg, gyalogosan pedig az utóbbi három napon csaknem 20 négyzetkilométert fésültek át. Volt, amit kétszer is bejártak. A rendőrség feltételezi, hogy az eltűnt nyugdíjas szakadékba esett és betemette a föld vagy a falevél. Ezért is vonták be a kutatásba a kiképzett kutyákat.- A rendőrség kéri, hogy aki látta Halasi Józsefnét vagy találkozott vele (fonott kosarat és kapát vitt magával), jelentkezzen a siófoki kapitányságon (8600 Siófok, Sió u. 12-20.) vagy a 84/310- 700-as telefonon - mondta Fehér László. - Természetesen a tabi őrsön (8660 Tab, Kossuth u. 35.) vagy a 84/320-107-es telefonon is bejelentést tehet. Várjuk azoknak a jelentkezését is, akik a tabi szőlőhegyen esetleg elhagyott kosarat vagy kapát találtak. Ha a határban, esetleg az út mentén idős asszonyt láttak, értesítsék a rendőrőrsöt, ezzel is elősegítve az eltűnt megtalálását. KRUTEK JÓZSEF Lovas kocsis garázdák Öt büssüi férfi lovas kocsival indult Zimányba kedden délután, hogy egy kicsit kirúgjanak a hámból. A kaland azonban néhány órával később a Kaposvári Rendőrkapitányságon ért véget... Az öt, többszörösen büntetett előéletű jómadár először egy zimányi kocsmában kezdett iszogatni, fizetni azonban nem akartak. Ebből még nem volt különösebb galiba, a néhány ezer forintos számla kiegyenlítése nélkül angolosan továbbáll- tak egy másik pohara- zóba. Ott már - némi alkohol elfogyasztása után - erőteljesebbre sikerült a belépő: egy férfit minden különösebb ok nélkül úgy megvertek, hogy annak eltört az arccsontja. Hogy mi miatt csattantak el az ütések, nem tudni, talán csak nem volt szimpatikus számukra a helybéli férfi... A sikeres „bemutatkozás” után egy másik vendéget vettek célba: körülvették és követelték, hogy fizessen nekik italt. A férfinél nem volt pénz, de nem mert ellenkezni, ezért azt a megoldást eszelte ki, hogy a kocsmárostól kér hitelt, hogy „megvendégelhesse” a társaságot. Ez viszont a kocsmárosnak nem tetszett. Végül a férfit az öttagú banda kivezette a kocsma elé, és pofonokkal igyekeztek meggyőzni őt a vendégszeretet fontosságáról. Egy helybéli férfi, látva a történteket, megpróbált ismerőse segítségére sietni, de ezzel mindössze annyit ért el, hogy ő is kapott az ütle- gekből, s ráadásul a cigarettáját is elvették. A jól sikerült délután befejezéseként az öt férfi lovas kocsival Kapós; vár felé vette az irányt, ezalatt azonban a rendőrség már értesült a történtekről. A Guba Sándor utcában elkapták a jómadarakat. Bor Buda rendőr főtörzszászlós, a Kaposvári Rendőrkapitányság nyomozója elmondta: a társaságot csoportos garázdasággal, súlyos testi sértéssel, személyi szabadság megsértésével és rablással gyanúsítják. Egy férfit, aki alig néhány hete szabadult börtönbüntetéséből, őrizetbe vettek, társai szabadlábon védekezhetnek. jakab Hörmann garázskapuk kerítések és kovácsoltvaskerítések gyártása Tolókapu autómatikák 91 000 Ft-tól, Szárnyasnyitók 105 000 Ft-tól Ipari kapuk, riasztórendszerek, videó megfigyelő rendszerek, videó audió kaputelefonok és sorompók, tolókapuautómatikák... Kaputechnika-K 2003 Kft 7400 Kaposvár, Kodály Zoltán u. 37. Tel.: 06-70/311-3835, 82/415-775 06-20/5669-854 Apróhirdetés ALBÉRLETET KÍNÁL ALBÉRLETEK Kaposváron, főbérlő nélküli, külön bejáratú, egyedi mérőórás, olcsón kiadók. 06-20/553- 2254. •115840* KAPOSVÁRON a Berzsenyi u.-ban 2 szobás, gázos lakás kiadó. 26 E Ft/hó+rezsi. 30/283- 7839. *116022* LELLÉN albérlet kiadó. 85/454-428. *116071* TÁRSKERESÉS SIÓFOKI fiatal lány partnert keres. 70/553- 4383. •115390* KAPOSVÁRI fiatal hölgy szabadidő partnerét keresi. 30/529-7243, 20/572-8676. •115864* ÉLETTÁRS-PARTNERKÖZVETÍTÉS. 82/421-886. • 116017* KAPOSVÁR környéki 160/70/51 hölgy keres magas, független, jólszituált, intelligens férfit. SMS: 30/310-7434. •116067* AZ ORSZÁG legnagyobb társkereső klubja már Kaposváron is! Tel.: 06-30-419-5893. •116113* ÁLLAT A RÁCIÓ Kft Keszthely sertéseket vásárol készpénzért. A termelők részére az intervenciós támogatást is igényeljük. Érdeklődni munkanapokon 8-15 óráig a 83/311-745, este a 06-30/507-3725 telefonon.' *U53»* ® LAURENZ apáságú 3,5 éves méncsikó, valamint egy 8 éves kisbéri félvér kanca eladó. 20/525-6954. • 115833PALOTAPINCSI kiskutyák eladók. 85/314-877. •115853* KAPOSVÁRON Pannon Texán és posta fajtájú növ. és tény. galambok eladók. Ár: .500-1000 Ft-ig tel.: 06-20-381-9576. "115866* HÍZÓ sertés 130 kg-os eladó. 30/426-6525. •116041* KAPOSVÁRON fiúcicák ajándékba elvihetők. Tel.: 20/313-1079. *116044* 8 HÍZOK eladók. Telefon: 82/704-733, délután. "116047" ÁLLÁST KERES SOFŐR állást keresek. 30/400-5020. "115963" APRÓ-CSEPRŐ KAPOSVÁRON fehér színű, 1 személyes emeletes ágy beépített íróasztallal és polcos szekrénnyel, valamint mennyezetig érő két ajtós szekrénnyel (mindkettő lapra szerelhető) eladó. Tel.: 06-30-434-4176. BETONOSZLOPOK eladók! Komplett kerítés kivitelezést vállalunk. 1000 Ft/db. 20/424-4218. •115296* HASZNÁLT cserépkályha 3x2,5x7 méretben, ajtógarnitúrával eladó. 82/414-726. •115980* GARÁZS KAPOSVÁRON a Petőfi u. 5. szám alatt garázs kiadó (Domus mögött). 30/209-1992. •115106* KAPOSVÁRON a Búzavirág garázsvárosban garázs eladó. 06-70/387-8163. "115801" MEZŐGAZDASÁG LÁBON álló erdőt vásárolunk, vágási engedéllyel, kp. fizetéssel. Tölgy, éger, akác.Tel.: 30/3362-275, 82/434-625. "115658" SZALMÁT nagytételbe vennék. 20/9369-957 •115904" KUKORICA 17 q eladó. 82/424-383. *116027" BURGONYA, KÁPOSZTA, ALMA vásár Kaposváron az OBI parkolóban. Termelői áron házhoz szállítás. 20/417-3879. •116066* ADÁSVÉTEL KAZÁNOK, RADIÁTOROK gyári áron garanciával. Akár kiszállítással. 20/947-5970. •114031* PARKETTA, LAMBÉRIA! Hagyományos tölgy, bükk parketta 1998 Ft/m2, osztrák lambéria 1298 Ft/m2, hajópadló 1598 Ft/m!. 20/947-5970 "114031* KÖZLEMÉNY KÖZÜLETEK választjuk ki a jövő szerződéses katonáit! Regisztrálj a 06-80/466-833-as ingyenes számon további információért! Hívásodat ingyen CD-vel jutalmazzuk! Stabilitás, biztonság béke. Magyar Honvédség. •115262* PÉNZPIAC BANKI HITELEK szabad felhasználású, bármire fordítható, lakáscélú-fejlesztés, hitelkiváltás, vállalkozó kft- k, Bt-k részére is. Hiteltanácsadó Bt. 20/445- 3345. •109676* TEUESlörű hitelügyintézés. 30/389-2780. •113560* HB WESTMINSTER II, áramszolgáltató és egyéb részvényeket azonnali készpénzfizetéssel vásárolunk! Tel.: 70/296-85-07. 1 *115497* SZEMÉLYI hitelek, hitelkártyák, jelzáloghitelek, élet- és lakásbiztosítások korrekt ügyintézéssel. Tel.: 06-30/854-9545. "114649" "115995"