Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-20 / 270. szám

2003. November 20., Csütörtök 11. OLDAL SPORT Labdarúgó NB I, Arany Aszok Liga Disztl Milán is Siófokon Kiváló második negyed Kaposvári Kosárlabda Klub-Nyíregyháza 101-76 (23-26, 26-8, 32-23, 20-19) Siófok Lassan, de biztosan bővül a Bala­ton FC nyáron még igencsak szű­kös játékoskerete. A csapattal edz ugyanis Disztl Milán, az MTK te­hetséges középpályása (a Video­ton korábbi kiváló futbal­listájának, Disztl László­nak a fia), s Csertői Aurél vezetőedző kétheti próba­játék után dönt arról, ja-1 vasolja-e a leigazolását. A korábban már Siófokra került Zombori Zalán las­sacskán játékba lendül, ezt jelzi, hogy a legutóbbi junior-mérkőzésen gólt lőtt. A bosnyák Haris Tahirovics játékengedélyének a megszerzése azonban a vártnál nehezebben megy, őt ezért csak a téli szünetben tudják majd átiga­zolni. Nem csak a keretbővülés, ha­nem a nagyszerű szereplés is okot adhat arra, hogy a balatoni fiúk jó hangulatban készülődjenek a hét­végi debreceni „kirándulásra”. Ezen az a fegyelmi határozat sem rontott, amit Csertői Aurél vezető­edzőre szabtak ki amiatt, mert a Győr elleni találkozó utolsó percé­ben a játékvezető elküldte a kis- padról; nos, a sikeredző mindössze írásbeli dorgá­lást kapott egy be nem in­tett les számonkérése mi­att. Jó hír az is, hogy valaki Siófokról is meghívást ka­pott a válogatottba, no egyelőre még nem a nem­zeti tizenegybe, hanem a hétvégi All Stars teremtor­nára válogatta be Nyilasi Tibor.az általa irányított magyar együttesbe Sallói István klubigaz­gatót. Azt a Sallóit, aki a hétvégi félezredik siófoki NB I-es találat apropóján (Kovács Péter lőtte - a szerk.) visszaemlékezhetett: ő sze­rezte annak idején a Videoton ez- redik élvonalbeli gólját, fónai imre Országos korosztályos judobajnokság Hat somogyi a dobogón Kecskemét, Cegléd Két országos korosztályos judobajnokságot is rendeztek a napokban; a Kecskeméten lebonyolított diák „B” (11 éve­sek) erőpróbán öt, a Cegléden rendezett serdülő „A” (14 éve­sek) viadalon pedig egy érem jutott a somogyi reménysé­geknek. Kecskeméten rendezték meg a diák„B” (11 évesek) korosztályú­ak utolsó nagy versenyét, az or­szágos bajnokságot. A Janecsek László edző által vezetett barcsi leánycsapat számára - két okból is - emlékezetes marad ez az erő­próba. A két évtizede íródó barcsi judosport legeredmé­nyesebb ob-szereplésén vannak ugyanis túl; né­gyen is - Fehér Ottilia, Púpos Virginia, Jámbor Anna és Tóth Enikő - beverekedték magukat a döntőbe, ott azonban sajnos valamennyien alulmaradtak. Az ötö­dik medálról idősebb és ifjabb Kovács Ferenc te­hetséges tanítványa, Bemáth Ka­ta gondoskodott. A mosdósi ver­senyző címvédőként érkezett Kecskemétre, s elég volt egy pilla­natnyi kihagyás ahhoz, hogy ez­úttal „csak” a dobogó legalsó fo­kára állhasson fel. A somogyi éremtermést - a barcsi és a nagy­atádi sportolók jóvoltából - továb­bi három ötödik helyezés egészí­tette ki. A somogyi eredmények. Leányok. 33 kg:... 3. Bemáth Ka­ta (Mosdósi JC), ... 5. Kaponai Adrienn (Barcsi JC). 36 kg: ... 2 Fehér Ottilia (Barcsi JC). 44 kg:.. 2. Púpos Virginia (Barcsi JC). 49 kg: ... 2. Jámbor Anna (Barcsi JC), ... 5. Szeidl Dorina (Barcsi JC). Plusz 49 kg:... 2. Tóth Enikő (Barcsi JC). Fiúk. 38 kg: ... 5. Kisko Gergő (Nagyatádi JC). ♦♦♦ A Cegléden rendezett serdülő „A” (14 évesek) korosztályú országos bajnokságon sem maradtak érem nélkül a somogyiak. A Harcos Zoltán edző által felkészített nagyatádi Diviánszky Imre - egy helyezést ja­vítva a tavalyi eredmé­nyén - idén ezüstérmet szerzett. A Kaposvári Nehézatlétikai SE válo­gatott judósa, Szabó Kristóf viszont nagyon balszerencsés volt. A sorsolás szeszélye foly­tán mindjárt az első ta­lálkozóján szembeke­rült legnagyobb riválisával, akit remek mérkőzésen végül ippon- nal győzött le. Az előrehozott döntőnek kikiáltott összecsapás utolsó másodperceiben azonban megsérült, így sajnos elmaradt a várva várt aranyérem. A somogyi eredmények. Fiúk. Plusz 81 kg: ... 2. Diviánszky Imre (Nagyatádi JC). _______ FENYŐ Kap osvár Az eddigi kiegészítő emberek re­mek teljesítményével nyert újabb mérkőzést az EnterNet- Intemet Férfi Kosárlabda Liga 8. fordulójában a Marso Nyíregy­házi KK együttese ellen a Kapos­vári Kosárlabda Klub csapata. Az eddigi csaták során a legtöbb ko­sarat kapó szabolcsiak zónavédeke­zéssel próbálták elejét venni a ka­posvári pontszerzésnek. Ez eleinte jól is működött, sőt Pavlovics rend­re betalált Szőke mellől, majd Ivkovics zsákolva (!) vette be a nyír­ségi gyűrűt. A hazaiak a csereként érkező Jurgilas ziccerével vették át a vezetést, Dénes parádés zsákolá­sával, valamint Trepák és Szőke ta­lálataival pedig tovább nőtt az előny. Pavlovics alattomos faultján joggal háborodott fel a publikum, Trepák pedig fantasztikusan helyet­tesítette Ivkovicsot. A feljavuló so­mogyi védelem mindössze nyolc pontot engedélyezett a vetélytár- saknak a második negyedben. A szünet után mindkét kipontozódás szélére sodródott játékosát ( Riley, Pavlovics) pályára vezényelte Hor­váth Imre edző, előbbi révén némi­képp zárkózott is az ellenfél. A zóna ezúttal sem jött be Puskáséknak, mert Varga R„ Jurgilas és Dénes is a triplavonal mögül talált be. A zárószakasz előtt Varga pontozó­dott ki, Dénes pedig újabb látvá­nyos szereléssel vetette észre ma­gát. Remek szólók után Simon szer­zett kosarakat, akivel a túloldalon csak a végére belelendülő Jova- novics tudott lépést tartam. A jelen­tős előny birtokában Kmézics edző a fiataloknak is bizalmat szavazott az utolsó hét percben, így kulcsem­bereit már a szombati, dombóvári rangadóra pihentethette. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Téczely, Pállá. Kaposvári KK: Simon (15), Varga R. (6/6), Szőke (7/3), Filipovics (12/3), Ivkovics (22). Csere: Dénes Dénes (a labdával) eddigi legjobb teljesítményével segítette csapatát fotó: láng Róbert (13/6), Jurgilas (8/3), Trepák (15), Hendlein (3/3), Beck (-). Vezető­edző: Kmézics Zorán. Edző: Monok Tibor. Marso Nyíregyházi KK: Siska (14/6), Puskás (6/3), Pavlovics (18), Jovanovics (21/3), Riley (12/3). Csere: Jánossi (-), Kollár/-), Herczku (5/3), Boczkó (-), Szakács (-). Vezetőedző: Horváth Imre. Edző: Kovács Tibor. Kipontozódott: Varga R. (a 29. percben), ill. Riley (a 36. percben). Jók: Dénes, Trepák, Ivkovics, Si­mon, Filipovics, illetve Pavlovics, Jovanovics, Siska, Riley. Kmézics Zorán: - Nehezen talál­tuk a megfelelő ritmust, ezért sok pontot kaptunk a találkozó elején. Később aztán helyenként szórakoz­tató játékkal nyertünk. Horváth Imre: - Az első negyed­ben mutatott teljesítménnyel elége­dett vagyok. A folytatásban aztán elhúzott a Kaposvár és már csak ar­ra törekedhettünk, hogy a végén minél kisebb legyen a különbség. A junior mérkőzésen: Kaposvár-Nyíregyháza 106-68 (36-13, 19-17, 28-16, 23-22) Legjobb kaposvári dobók: Babó- csai (26/12), Hendlein (23/12), Mester (17/9), Kasza (16/6). További eredmények: Debrecen- Dombóvár 101-73 (24-13,27-14,22- 19,28-27); Falco KC-Marc-Körmend 85-96 (27-29, 23-30, 17-11, 18-26); Atomerőmű SE-MOL-Szolnok 90- 58 (22-20, 25-16, 21-9, 22-13); MAFC-PVSK 84-82 (17-31, 25-14, 14-22, 28-15); Albacomp-Soproni Ászok-SMAFC 119-82 (29-12,38-17, 23-24,29-29); ZTE KK-Univer Kecs­keméti SE 92-81 (19-16, 19-15, 29- 25,25-25). KUN ZOLTÁN Megyei röplabdabajnokság Megyei körkép Női mérkőzések: Tabi RK-Kasi USE BITT Kaposvári Női RC gyermek 2-3 (-18,13, -19, 12, -6) Vezette: Vajda Lóránt. Tabi RK: Szinger, Bertalan, Baumann, Horváth G., Huszár, Majkóné. Edző: Gombér György. Kosi USE BITT Kaposvári Női RC gyermek: Illés, Horváth B., Schmidt K., Sümegi O., Bekker, Kondor G. Csere: Nagy E., Ben­ézik, Mohácsi Z., Lengyel, Kisde- ák, Keczeli. Edző: Biki Mária. Jók: Horváth G., Szinger, illet­ve Schmidt, Kondor G., Illés. Kasi USE BITT Kaposvári Női RC serdülő-Búzavirág (Kaposvár) 2-3 (22,15, -19, -21, -11) Vezette: idősebb Stefik Csaba. Jók: Pintér Zs., Balajcza, Lász­ló, illetve Varga Zs., Ágfalvi. Nagybajomi DRC serdülő- Tabi RK 3-0 (17,22,18) Vezette: Földvári Péter. Jók: Holbis, Horváth A., Ko­vács N., illetve Petz, Baumann. Férfimérkőzések: Kométa-Kaposvár serdülő- Búzavirág SCI. (Kaposvár) 2-3 (17, 23, -8, -20, -12) Vezette: Nagy Andrea. Kométa-Kaposvár serdülő: Ke­lemen, Dömötör, Váli, Bók, Szabó D., Farkas B. Csere: Törekes, Szalai, Drávecz, Horváth T. Edző: Varga Péter. Búzavirág SC I. (Kaposvár): Heryai, Pacskó, dr. Kalóz, Schmidt J., Árvái, Méng. Játékosedző: Her- vai Tibor. Jók: Horváth T„ Szabó D., illet­ve Hervai, Pacskó, dr. Kalóz, Schmidt J., Árvái, Méng. Búzavirág SC II. (Kaposvár)- Siófoki VSE 0-3 (-19, -23, -25) Vezette: Szlábi Ferenc. Jók: Mándli T., Szabó I„ Szabó B., illetve Sümegi Cs., Székely R„ Székely Zs., Tóth Á„ Somogyvári, Sárai. fenyő Teke Győzelmével az élre került a KRTE csapata A tizenegyedik fordulót rendez­ték meg a IV. Gyermelyi tészta kupa amatőr tekeversenyen. Eredmények: Pocakosok-Murányi-ÉK 4-2 (976-947), legjobb dobók: Cseres­nyés 261 fa, illetve Murányi J. 275 fa; Zuhatag-Üstökösök 4-2 (980-879), legjobb dobók: Gerbo- vics 273 fa, illetve Neuhoffer 237 fa; DR Vízesek-Vegyesnégyes 1-5 (949-961), legjobb dobók: Élh 259 fa, illetve Mezriczky 256 fa; Fakezűek-Legjobbak4-2 (976-940), legjobb dobók: Németh Zs. 279 fa, illetve Herner 255 fa; Nekem 8-Tökös tekések 1-5 (830-976), legjobb dobók: Böjté 225 fa, illetve Weing 266 fa; Golyósok-Horizont 4-2 (991-940), legjobb dobók: Bognár 264 fa, illetve Bekker 297 fa; Anyósfogsor-Útkoprók 5-1 (990-945), legjobb dobók: Hollósi 255 fa, illetve Právics 250 fa; Police-Gyermelyi 4 tojásosok 2-4 (941-973), legjobb dobók: Fekete 273 fa, illetve Máté 267 fa; Kinizsi BK-KAWETRA 5-1 (1025-977), legjobb dobók: Pete 262 fa, illetve Szalai Gy. 248 fa; KRTE-Simonics Szabóság 4-2 (1035-1006), leg­jobb dobók: Molnár 282 fa, illetve Szántó L. 266 fa. A forduló válogatottja: Bekker Cs. (Horizont) 297 fa, Molnár (KRTE) 282 fa, Németh Zs. (Fake- zűek) 279 fa, Murányi J. (Murá- nyi-ÉK) 275 fa. A bajnokság élcsoportja: 1. KRTE (20 pont), 2. Simonics Sza­bóság (18 pont), 3. KAWETRA (16 pont), 4. Kinizsi BK (16 pont). ♦ ♦♦ A nyolcadik fordulóval folytatód­tak a küzdelmek a Brands-kupa elnevezésű megyei teke csapat- bajnokságban. Eredmények: Kaposvári Pince TK.I.-Nagyatádi TK II. 0-6 (1572-1654), legjobb dobók: Molnár R. 401 fa, illetve Láng J. 423 fa; Kaposvári Pince TK Il.-Kaposvári Teke Klub 4-2 (1466-1436), leg­jobb dobók: Cseresnyés 390 fa, illetve Oláh K. 395 fa; Vencel Nagyatád I.-Kiss SC-Kaposvár 4-2 (1483-1351), legjobb do­bók: Balaskó 408 fa, illetve Kern 385 fa; Vencel Nagyatád II.-Közutasok Kaposvári TK 1-5 (1480-1539), legjobb dobók: Hermann 379 fa, illetve Mettner 448 fa; Csurgói TK-Nagyberki- Attala Tengeriszem SE II. 2-4 (1624-1684), legjobb dobók: Szirják 435 fa, illetve Herr 441 fa. Az egyéni verseny élcsoport­ja: 1. Ládonyi Cs. (Kaposvári Teke Klub) 417,4 fa, 2. Szirják (Csurgói TK) 412,5 fa, 3. PeteJ. (Kaposvári Pince TK II.) 411,8 fa, 4. Cser (Nagyberki-Attala Tengeriszem SE II.) 411 fa. A bajnokság állása: 1. Kaposvári Pince TK I. (12 pont), 2. Nagy­berki-Attala Tengeri­szem SE II. és (12 pont), Nagyatádi TK II. (12 pont), 4. Kaposvári Pince TK II. (12 pont), 5. Vencel II. Nagyatád (8 pont), 6. Kaposvári TK II. (8 pont), 7. Közutasok Ka­posvári TK II. (6 pont), 8. Vencel II I. Nagyatád (6 pont), 9. Kiss SC-Kaposvár (4 pont), 10. Csur­gói TK (0 pont). ♦ ♦♦ Az első fordulót rendezték meg Nagyberkiben az Itali használt-au- tóalkatrész-kereskedés kupa elne­vezésű amatőr tekebajnokságban. Eredmények: Nagyberki Önkormányzat-Ro- bertó Pizzéria 2-4 (788-901), leg­jobb dobók: Márton J. 228 fa, illet­ve Bóna K. 240 fa; Golyó- szórók-Keménygolyók 4-2 (881-798), legjobb dobók: Ács L. 234 fa, illetve Horváth A. és Böjté I. 219 fa; APEH-Kaposmente 4-2 (741-737), legjobb dobók: Deák L. 227 fa, illetve Orsós F. 209 fa. A forduló válogatottja: Bóna K. (Robertó Pizzéria) 240 fa, Ács L. (Golyószórók) 234 fa, Pusztai R. (Robertó Pizzéria) 233 fa, Ma­rosi J. (Golyószórók) 231 fa. MOLNÁR Labdarúgás Magyarország-Észtország 0-1 (0-0) Üllői út, 600 néző. V.: Sedivy (cseh). Hazai környezetben szenvedett vereséget Magyarország nemzeti csapata Észtország együttesétől. Az „érdeklődés” a legpesszimis­tább jóslatokat is alulmúlta, való­színű: a magyar válogatott még so­sem szerepelt ilyen kevés néző előtt... Azért a kezdés előtt mégis volt ok az ünneplésre: Bozóky Im­re MLSZ-elnök a magyar Arany- labda-díjat adta át Szabics Imré­nek, a VfB Stuttgart csatárának. Gólszerző: Rooba (a 86. p). ■ Hírek A bajnokság állása: 1. Atomerőmű SE 8 7 1 699-555 0.937 2. Kaposvári KK 8 7 1 655-530 0.937 3. Debreceni Vadkakasok 8 7 1 736-599 0937 4. Albacomp 8 7 1 763-625 0.937 5. Marc-Körmend 8 6 2 640-557 0.875 6. Falco KC-Szombathely 8 4 4 642-647 0.750 7. Univer KSE 1 8 3 5 607-625 0.687 8. Zalaegerszegi TE KK 8 3 5 602-627 0.687 9. Mol-Szolnok 8 3 5 572-627 0.687 10. Gunaras KC Dombóvár 8 2 6 576-669 0.625 11. Marso-lsobau NyKK 8 2 6 618-739 0.625 12. PVSK-Panthers 8 2 6 566-674 0.625 13. MAFC-Újbuda 8 2 6 549-610 0.625 14. Soproni Ászok-SMAFC 8 1 7 605-739 0:562 SZABADIDŐSPORT. A Dráva völgye középiskola sportcsarnoka ad otthont szombaton a hat város sporttalálkozójának. Az immár hagyományos rendezvényen a há­zigazda Barcs mellett horvát test­vérvárosok, Virovitica, továbbá Kaposvár, Nagyatád, Marcali és Csurgó sportos csapata is részt vesz. Két labdarúgótorna is helyet kap a programban; előbb az ön- kormányzati képviselőkből verbu­válódott együttesek, majd a váro­sok válogatottjai lépnek parkettre. A két mérkőzés között pedig a 9- 10 éves lányok-fiúk játékos vetél­kedőn a különféle nehézségű aka­dályok leküzdésével ügyességü­ket is összemérhetik, (ga) TEKE. Ma rendezik meg a ka­posvári általános és középisko­lák 2003. évi teke csapatverse­nyét. A Fehérház pályáin tizenki­lenc csapat -11 órától - méri ösz- sze tudását. Előbb az általános iskolák állnak dobóállásba, ezt követően a középfokú tanintéz­mények diákjaié és tanáraié lesz a főszerep. Pénteken*pedig az idősebb-korosztály - 50 év feletti­ek - képviselői versengenek 16 órától a Közutasok pályáin, (mg) LABDARÚGÁS. Az Alpok-Ad­ria Kupa keretében kedden Szentgotthárdon lépett pályára az U. 20 évesek labdarúgó-válo­gatottja. Az egykori siófoki si­keredző, Varga István által diri­gált magyar csapat ellenfele Szlovénia volt. A 0-2-ről egyen­lítő, s végül döntetlent elérő ma­gyar válogatottban szünet után csereként ismét helyet kapott Bank István és Jovánczai Zoltán, a Rákóczi FC két saját nevelésű tehetséges fiatalja. Mindketten hozzájárultak hát ahhoz, hogy a magyar együttes ledolgozza két­gólos hátrányát. A magyar ifikre - akik e döntetlennel verseny­ben vannak a második helyért - decemberben vár még a vissza- vágó Szlovéniában, (jr) ______■ Kos árlabda NB II _____Szombathely____ Sz ombathelyi Főiskola SE- Kaposvári Egyetem Meló-Diák KK 96-100 (29-19, 21-19, 24-25, 22-37) Szombathely, BDF Főiskola, 100 néző. Kaposvári Egyetem-Meló-Diák KK: Fehér (6), Ágfalvi (39/9), Szőke T. (6), Karsai (24/15), Magyar (14/6). Csere: Kiss L. (3), Bukai (5), Szabó (-), Cson­ka (3). Edző: Horváth Krisztián. Az eddigi listavezető ellen idegenben diadalmaskodtak a kaposváriak, pedig a vendéglá­tók 12 ponttal vezettek a félidő­ig. Az utolsó szakaszban Karsai és Ágfalvi hiba nélkül dobott, míg Magyar és Fehér kitűnően szolgálta ki a külső dobókat. Szőke T. rendre megszerezte a lepattanókat, amelyből nyu­godt, okos támadásokat vezet­tek a kaposváriak. A vezetést Bukai szerezte meg, majd Cson­ka 2,8 másodperccel a vége előtt higgadtan értékesítette a bünte­tőket, és így megszületett az újabb győzelem. Jók: Ágfalvi, Karsai, Magyar, Szőke T. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom