Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-25 / 274. szám
2003. November 25., Kedd KAPOSVÁR 5. OLDAL Nyelvekre ötmillió Ötmillió forintos alap létrehozását kezdeményezi a városi ön- kormányzatnál a külföldön folytatott idegennyelvi képzés támogatására Pintér Lóránd. Az SZDSZ-es önkormányzati képviselő erről a tegnapi sajtótájékoztatóján beszélt.- Elképzeléseim szerint ezzel a lehetőséggel élhetne a kaposvári oktatási intézményekben tanuló valamennyi középiskolás, a kilencediktől a tizenharmadik évfolyamig - mondta. - A nyelvi részképzés két-három hetes, s legtöbbször nyáron tartják a célországban. A hallgatók országismereti előadásokon és nyelvi órákon vennének részt, a szakképző iskolák diákjai pedig szakmai gyakorlatokon is. A támogatásra pályázatot nyújtanának be a tanulók az önkormányzathoz, s természetesen meghatározott önrésszel is hozzájárulnának. Az esélyegyenlőség biztosítása végett az önrész kifizetését is vállalná az alap, ha a pályázó szociális helyzete indokolná. MÁRKUS KATA Vízvizsgálók a belvárosban A kaposvári lakások belső vízminőségét kívánja ellenőrizni egy cég. Több lakos is furcsállja a megkeresést, ezzel kapcsolatban számos telefonáló érdeklődött tegnap szerkesztőségünkben. A cég képviselője megoldást is kínált az esetleges minőségi gondokra - tudtuk meg. Elsősorban az északnyugati városrészben járt, és becsöngetett több Füredi és Arany János utcai lakásba is. Sok lakos nem érti ennek célját, és a vízművektől kért tanácsot. Érdeklődésünkre Ift Miklós, a Kaposvári Vízművek Kft igazgatója tegnap elmondta: a vízművek - akkreditált minőségvizsgáló laboratóriumban - rendszeresen ellenőrzi az ivóvíz minőségét. Az eseti bejelentések alapján a lakásokban is tartanak minőségi vizsgálatot, s ezt minden alkalommal a társaság munkatársa végzi. A biztonság érdekében igazolványt felmutatva keresi föl dolgozójuk a háziakat, s ezen a rendszeren nem kívánnak változtatni. HARSÁNYI Jótékonysági gála A Bárczi Gusztáv óvoda, általános iskola, speciális szakiskola, diákotthon és módszertani központ 2003. november 30-án 16 órai kezdettel az „Add a Kezed” alapítvány javára jótékonysági gálát rendez a kaposvári Csiky Gergely színházban. A fogyatékkal élő személyek európai éve alkalmából szervezett rendezvényt a fellépő művészek és amatőr művészeti csoportok színvonalas számokkal támogatják. A házigazda Szita Károly polgármester és dr. Benczéné Csorba Margit, az intézmény vezetője, díszvendége Lamperth Mónika belügyminiszter és Mohácsi Viktória miniszteri biztos. A jótékonysági gálaműsor célja, hogy a tanulók számára igényes, biztonságos játszóteret hozzanak létre az iskola területén. ■ Értesítés ____________________________________ A KAPOSVÁRI VÍZMŰVEK KFT. gerincvezeték javítási munkálatokat végez 2003. november 27-én, csütörtökön, 8-13 óra között A javítási munkák időszakában időszakos vízhiány várható az alábbi területeken: Tüskevár városrész, Jutái úti városrész, Újmajor, 48-as ifjúság u. 41-51., 54-72. számmal érintett fogyasztóknál Fogyasztóink megértő türelmét kérjük, a munkálatok alatt jelentkező átmeneti vízhiány miatt. Tisztelettel: (116879) Kaposvári Vízművek Kft. Pályázati kiírás___________________________________________ KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázat útján értékesíteni kívánja a Kaposvár, Zselic kertvárosban lévő 23102, 23104, 23105, 23106, 23107, 23108, 23109 hrsz-ú zártkerti ingatlanjait A részletes pályázati kiírás átvehető 2003. december 1 -jétől a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. em. 413. sz.). A pályázat benyújtási határideje: 2003. december 17., 10 óra. A pályázati kiírás megtalálható Kaposvár internetes lapján íwww.k'aposvar.hu) és a Kapós TV hirdetési oldalán. Hajléktalanok a várócsarnokban HÍREK Meglehet, hogy amire a hideg tél megérkezik, nem csak a várótermet, a peront is lezárják a hajléktalanok elöl fotó: láng Róbert Hiába zárják be éjszakára a vasúti pályaudvart, a hajléktalanok nem tágítanak. Ott téblá- bolnak a csarnok körül, s a hajnali nyitáskor gyakran ők a legelső vendégek. Mint a mágnes a vasat, úgy vonzza a hajléktalanokat a pályaudvar. A meleg és az a pár forintnyi adomány. Az utasok többsége elfordul tőlük, de van, aki mindig pártjukat fogja s néhány forintot ad. Ennek reményében már hajnali fél négy körül ostrom alá veszik a nagycsarnokot. Ezt sok utas - aki jegyet akar venni - egyre többször kifogásolja. Az állomásfőnökség is érzi: mihamarabb megoldást kell találni a gondra. Az egy vasúti őrnek sok a dolga, sok utas szerint három-négy is vigyázhatna a csarnok rendjére.- A hajléktalanok alkoholt fogyasztanak és ott is dohányoznak, ahol nem szabad - sorolta Schiszler László állomásfőnök a tapasztalatait. - Nincs fedél a fejük fölött, és legalább néhány órát szeretnének nyugodtan eltölteni. A várócsarnok azonban az utasoké; kizárólag az övék, és semmilyen rendetlenséget nem engedünk meg. A szabályok betartását mindenkitől, így a hajléktalanoktól is megköveteljük. A városi rendőrkapitányság segítségét kérjük. Szeretnénk, ha közösen találnánk emberséges megoldást e gondra. Még mielőtt beköszöntene a nagy hideg, új rendet igyekeznek kidolgozni. Egyes pályaudvarokon nemcsak a várótermet zárják le éjszakára, hanem a peront is. Meglehet, hogy Kaposváron is ilyesmihez folyamodnak, harsányi miklós Felemás baleseti statisztika Kaposvár még mindig a Somogy megyei közlekedésbiztonság Achilles-sarka. Ez derült ki tegnap a megyei baleset-megelőzési bizottság ülésén, ahol az idegenforgalmi szezon mellett az egész éves tendenciákat is értékelték a szakemberek. Október 31-ig 119 személyi sérüléssel járó baleset történt Kaposváron, pontosabban a kaposvári rendőrkapitányság illetékességi területén. Ez tizenhárom esettel több, mint az előző év hasonló időszakában. A romló statisztikát javítja az a tény, hogy a sérülések súlyossága csökkent. A halálos balesetek száma nem változott, tavaly is, idén is három tragikus karambol történt, de a súlyos sérüléssel járó esetek száma 42-ről 37-re csökkent. Ami a balesetek okát illeti, természetesen az úgynevezett „városi balesetek” dominálnak. Ilyennek számít az elsőbbség meg nem adása, valamint a kanyarodási szabályok megsértése. Előbbi 29, utóbbi 24 esetben okozta a bajt. Bár nem Balesetek Kaposváron és környékén kimondottan városi probléma, mégis viszonylag sok, 22 baleset következett be gyorshajtás, illetve relatív gyorshajtás miatt. Tóth János ezredes, a megyei balesetmegelőzési bizottság elnöke rámutatott: kifejezett baleseti gócpontok nem alakultak ki a megyeszékhelyen és környékén, ám az tény: a forgalmi változások után mindig megnő a balesetek száma, amiből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a városlakók többsége „rutinból” vezet. Azt is hozzátette: a megyeszékhely környéke a gyorshajtók terepe: idén 20 százalékkal több baleset történt, melyek több mint felét a sebességtúllépés okozta. A szakértők kifejtették: a város területén több olyan forgalom- technikai megoldással is találkoznak az autósok, ami eddig nem jellemezte a közlekedést. Ez inkább közvetve okozott koccanásokat, azzal, hogy a rutintalanabb sofőrökre nem figyelők hátulról nekiütköztek a tétovázók autójába. A gyakorlat azonban azt mutatja, miután megtanulják például a körforgalomban vezetés technikáját, a balesetek száma ezekben a kereszteződésekben zuhanásszerűen csökken. A statisztikából az is kiderül: a balesetek okozói közt viszonylag nagy számban találhatóak a teherautósok. Ez a szakemberek várakozása szerint az elkerülő autóút átadásával csökken a jövőben. varga ottó KAMPÁNYCSEND. Lezárult a Kaposvári Ifjúsági Önkormányzat jelöltjeinek a választási kampánya. A leendő ifjúsági polgár- mester megbízása két évre szól. Az új testületben 20 iskola képviselteti magát. Az ifjúsági polgár- mester címért a Munkácsy és a Táncsics gimnázium meg az Eötvös Loránd Szakközépiskola egy- egy diákja szállt harcba. A válasz- tást szerdán tartják, (fe) ■ A csalódás ára Padokat rongált meg, borogatott fól egy férfi az Európa parkban a hét végén. Nem azért tette, mert széles jókedvében volt, nem is azért, mert túlzásba vitte az alkoholt. Sőt, nem is fölös energiáit akarta levezetni. Egyszerűen csak dühös volt és elkeseredett. A 22 éves hajléktalan délelőtt a sétálóutcán kéregetett; órákig ült türelmesen, de senki sem szánta meg. Ekkor elvesztette türelmét, és csalódottságában a díszes padokon állt bosszút. A Fő utcai kamerák segítségével a rendőrök látták a történteket, s bár a férfi menekülni próbált, a parktól alig száz méternyire elfogták. Kiderült: hasonló eset miatt már volt összeütközése a törvénnyel, akkor az egyik intézmény ajtaját rúgta szét. Akkor is csalódott volt - magyarázta Mindenesetre ha csalódottságának a költségeit összesítjük, legközelebb talán egyszerűbb és főleg olcsóbb lesz pár tízest tenni a kalapba... JAKAB Hollywood multiplex PREMIER NÉMÓ 91176 (sz) 14:00, NYOMÁBAN 16:00, 18:15, 20:15; PRE- M I E R S.W.A.T.- KÜLÖNLE- GES KOMMANDÓ* 91175 (sz) 14:15, 18:00, 20:30; BALHÉ* 88437 (sz) 16:45, 21:00; MATRIX-FORRADALMAK** 91174 (sz) 15:45,18:30,21:15; ART TEREM PREMIER KONTROLL* 11359 (magyar) 19:00; »iiot2«» Vén Hálóz, föhöző •Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok = I (üvegkupola) • Tel.: 821313-006. 301504-2044§ Az OTP TRAVEL ajánlata: KÜLFÖLDI AJÁNLATOK Maldív szigetek- 7 éJ.Hotei*** repülővel,FP 229.000 Ft-tól/fö Sharm El Sheikh - 7 éj,Hotel*** repülővel, FP. 79.900.-Ft/fö Dél Afrika - 7 éj,Hotel*** repülŐvel.R 196.000.-Ft/f5 BELFÖLDI SZILVESZTER: Bikal-Puchner Kastély 4* 82.000 Ft/fő/4 éj Budapest-Hotel**** 36.000 Ft/fő/2 éj REPÜLŐJEGY HELYFOGLALÁS FAPADOS JÁRATOKRA ISI Kaposvár, Fő utca 12. Telefon: (82)415-999 Óll') www.otptravel.hu Ronáaz/zcci[trw«.J Pályázati felhívás. KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázat útján értékesíti jelenlegi állapotában a tulajdonát képező Kaposvár, 610. sz. elkerülő út Toponár és Kaposfüred közötti szakasza pihenő parkolója melletti, - a telekalakítás után kialakuló - 0474/6. hrsz. alatt található 3 ha 3760 m2 alapterületű ingatlanát, vagy abból legalább 3000 m2 területet üzemanyagtöltőállomás, vendéglátóipari létesítmény építése és működtetése céjára. A pályázat beadási határideje: 2003. december 5. (péntek) 14 óra, a pályázat kivehető 2003. november 20. és december 4. napja között. A pályázatokról bővebb információ dr. Marton Kálmánnál kérhető (82-501-588) A részletes pályázati kiírás megtekinthető a www.kaposvar.hu honlapon. Az önkormányzat a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. A Nagyatád és Vidéke Takarékszövetkezet wl“ ™\* értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy egységeiben kszs&f " informatikai átállás miatt 2003. december 1-jén, hétfőn bankszünnapot tart Tájékoztatjuk továbbá tisztelt ügyfeleinket, hogy egységeink pénztári nyitva tartása 2003. december 1-jétöl megváltozik. Pénztári órák naponta 7.45-15.15 óráig. Részletes információ egységeinkben. Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük! GYÁRI UJ BALKANYAR és UYSTER elektromos - diesel - garázs TARGONCA- értékesítés- szerviz- nagyjavítás ■ alkatrész- bérlet Használt targoncák kedvező áron eladók! Fókusz Kft. 8900 Zalaegerszeg, Dobó K. u. 2. Tel./fax: 92/510-347, 06-30/987-4916 KFT. T JXL ' 3E w KÖGAZ KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Tisztelt Ügyfelünk! TRT Egyszer Várhatóan 2004. február 1-jétől <Hfl Csengetünk! Ettől az időponttól kezdődően két elszámolási mód közül választhat: Szeretné- ha előre megtervezhetné családi költségvetését? - ha gázdíjfizetése egyenletes, mindenkor kiszámítható lenne?- ha nem kellene bejelentenie mérőállását? Válassza a *MÍNDÍOANNY* elszámolási módot! Szeretné- ha az Ön által havonta bejelentett mérőállás alapján a tényleges gázfogyasztás szerint fizetné gázdíját? • *’*• Válassza a PONTANNYI elszámolási módot! Válasszon a ‘mINDÍÓaNNY* és a PONTANNYI között és adjon esélyt a nyerésre! Az új elszámolási módokról és nyereményakciónkról szóló részletes tájékoztatót keresse a KÖGÁZ Rt hírlevelében! KÖGÁZ Rt