Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-23 / Vasárnap Reggel, 47. szám
SPORT Balaton FC: ez hihetetlen! Debrecenben is nyert az öt meccs óta százszázalékos Balaton FC Debreceni VSC-MegaForce- Balaton FC 0-1 (0-0) Zsinórban ötödik győzelmét könyvelhette el a Balaton FC NB l-es labdarúgócsapata tegnap; a Csertői Aurél vezette gárda ezúttal a debreceni oroszlánbarlangból hozta el mindhárom bajnoki pontot. # Vajon fel tudja-e törni a kitűnő támadókkal rendelkező, odahaza nagyszerűen menetelő debreceni együttes a balatoniak „betonvédelmét”? Ez volt a tegnap délutáni találkozó nagy kérdése, s az is érdekességét jelentette a derbinek, hogy a sportújságírók szavazata alapján a Löki az év csapata, míg a siófokiak a harmadikak lettek e versengésben. A találkozó előtt éppen fordított volt a helyzet a két gárda között' a tabellán; ott ugyanis két hellyel a vendég Balaton-partiak álltak előrébb. Mindjárt a találkozó elején rendesen tűz alá vették a hazaiak Csernyánszki kapuját; az ősszel remeklő siófoki portás annyiféle ap- róbb-nagyobb nyavalyától szenved, hogy már nagyon várja a szezonzárást... Előbb Flavio Pim, majd Halmosi, aztán Andorka kísérletezett, Sumudica nyolcméteres lövésénél pedig már bravúr kellett Csernyánszkitól, aki lábbal hárított. A másik oldalon Csordás lőtt kevéssel a jobb sarok mellé, aztán Kovács ugrott meg, majd átemelte a kapuson a labdát - de sajnos a kapun is. Sumudica fejese az oldalhálót zörgette, Andorka pedig két nagy ziccert is elpuskázott, s még szünet előtt a csak fél-egészségesen pályára lépő Csordás kért cserét, akit Sitku váltott fel. Ahogy telt-múlt az idő a második felvonásban, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy a Balaton FC magabiztos, higgadt futballja érvényesül. A vendégjátékosok egyre inkább hittek önmagukban, az idegeskedést meghagyták a debrecenieknek; Szentes Lázár kettős cseréje is jelezte az elégedetlenségüket. Előbb Vörös elől mentettek a kapu torkában, aztán Sitku lőtt egy egészségeset, míg az ellenoldalon néhány kilátástalan ívelgetés után Vincze lökete keltett riadalmat. A 81. percben dőlt el a három bajnoki pont sorsa: Vörös - miután nem támadták - 18 méterről lőtt, s a labda védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba (0-1). Már-már a hihetetlen kategóriába tartozik az, amit a Balaton FC produkál; öt meccset nyertek zsinórban, ráadásul kapott gól nélkül. Azon lehet tanakodni, hogy vajon melyik bravúr volt a nagyobb: az Üllői úti, vagy a tegnapi debreceni siker? Kellemes gondok. A Debrecenből hazafelé indult siófoki küldöttség az út során azon izgult, hogy az esti MTK-Fradi meccsen ne a zöld-fehérek nyerjenek, mert akkor a Balaton FC áll a tabella élére... Fónai Imre LABDARUGÓ NB II Veszprémben a köd győzött Veszprémi LC-Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki 0-2 (0-0) - félbeszakadt Veszprém, 100 néző. V.: Mészáros I. (Tóth S., Tamássy). Veszprémi LC: Varga - Szől- lőskei, Dudics, Foki, Ürményi - Dónál (Kozma a 68. percben), Szabó, Pákái (Bácskai az 58. percben), Guntner - Bényi, Szabadfi. Edző: Jugovics Lajos. Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki: Tánczos - Bencze, Kadarkád, Bozsó, Szabó M. - Tóth G., Horváth J., Dede, Ballay - Tolnai, Farkas N. Edző: Hanusz János. A sűrű ködben játszott találkozón a Kaposvölgye játszott bátrabban, és támadott többet; az első félidőben két nagy gólhelyzetet is kidolgoztak, de ezek még kihasználatlanul maradtak. A második játékrészben aztán az okosan és fegyelmezetten játszó vendégek kétgólos vezetést szereztek. A bíró a 77. percben a nagy köd miatt félbeszakította a mérkőzést. Gólszerzők: Dede (az 52. percben 7 méteres lövésből), Bozsó (a 69. percben 18 méteres szabadrúgásból). Sárga lap: Donáth a 19. percben (reklamálásért), Ürményi a 68. percben (gáncsolásért). Jók: Bényi, Szabadfi, illetve Bozsó, Dede, Kadarkúti, Horváth J„ Farkas N. Jugovics Lajos: - Úgy tűnik, a Kaposvölgye a Veszprém mumusa. A második félidőben elvesztünk, s nem is láttuk a mérkőzést... Hanusz János: - Az elmúlt napokban sikeresen elemeztük a gerelyhajítók technikáját; Veszprémben mi is nagyot dobtunk. Bóna Károly MEGYEI BAJNOKSÁG Az I. osztályú bajnokságban: Kaposújlak Roberto Csempe- áruház-Somogyvár 1-2 (1-0) Kaposújlak, 250 néző. V.: Agócs. Kaposújlak Roberto Csempeáruház: Horváth Gy. - Kászonyi (Szilágyi K.), Püspök, Máté, Gimesi, Szabó T., Fazekas Zs., Vida (Fürstein), Dravecz, Nagy N., Czonev. Edző: Szabó Ferenc. Somogyvár: Csizmadia Zsohár, Fazekas K., Sáfrány, Gyurákovics, Ignácz, Szabó R. (Kollár), Kontra, Hajmási (Bogdán A.), Márton (Széchenyi), Dergecz. Edző: Komád László. A végig lendületesebben játszó somogyvári együttes megérdemelt győzelmet aratott. Gólszerzők: Ignácz (öngól), illetve Kontra, Sáfrány. Jók: Püspök, Fazekas Zs., illetve Kontra, Zsohár, Gyurákovics. Szekeres József II. osztály - Északi csoport: Balatonföldvár-Balatonszemes 5-2 (4-0) Balatonföldvár, 150 néző. V.: Bodor. Balatonföldvár: Pintér (Pod- maniczki) - Dinnyés, Andorka, Klotz, Sümegi, Böhm, Etenez (Erdei), Nyers, Zsohár (Papp), Farkas, Szilágyi (Kelemen). Edző: Koszics Károly. Balatonszemes: Szabó Petrovics, Stefcsik I., Miraider, Inotai, Pápai (Stefcsik II.), Nagy, Lőrincz, Stefcsik III., Endrődi, Rajczi (Bálint). Edző: Tilinger József. Az immár menetrendszerűen gólgazdag Balaton-parti találkozó végén ezúttal a házigazda földváriak örülhettek. Gólszerzők: Farkas 2, Papp 2, Szüágyi, illetve Petrovics, Stefcsik II. Jók: Farkas, Böhm, Nyers, Papp, illetve Stefcsik III., Petrovics, Miraider. Szilágyi Csaba Déli csoport: A Satelit FC Somogytarnóca- Somogyudvarhely (felnőtt- és ifjúsági) mérkőzés elmaradt, mivel a vendég udvarhelyieket hiába várták Tarnócán. ■ VASÁRNAPI jM Somogyi Hírlap Az Axel Springer Magyarország Kft lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2003-ban 1 hónapra 395 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 LABDARUGÓ NB l/B Egy pont Kecskemétről Kecskeméti TE-NABI Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (O-O) Egy ponttal térhetett haza Kecskemétről a NABI Kaposvári Rákóczi FC NB I „B” csoportos labdarúgó- csapata. Bár a NABI Kaposvári Rákóczi FC szombati kecskeméti vendégjátékát beharangozó előzetesben az jelent meg, hogy győzelemre tör a vendég somogyi együttes, a végig nagy ködben játszott találkozó első félidejében ez látszott a legkevésbé... Az utolsó két fellépésén hat pontot begyűjtő Rákóczi megilletődött, széteső játékkal nyitott a Hírős városban, így aztán alig akadt félj egyezni való az első 45 percben. A mindössze egyetlen ékkel felálló kaposvári együttes ritkán tudott csak folyamatos támadást építeni a nyálkás, ködös hideg időben. A hazaiak is rengeteget hibáztak, de a vendégek adták el többet a nehezen megszerzett labdákat. A hazaiak főleg a bőven - és jogosan - megítélt kapu közeli szabadrúgásaikból veszélyeztettek. A vendég zöld-fehérek ugyanakkor ismét képesek voltak egy helyzet nélküli félidőt letudni... Szünet után lejjebb ereszkedett a köd, a mérkőző felek viszont (szerencsére) feljebb srófolták a küzdelmet. Ebben főként a vendég kaposvári gárda jeleskedett: egyre többet passzolták egymásnak a labdát, s gyakrabban jutottak el az ellenfél kapujáig. Az 56. percben Máté, Oláh, majd újra Máté volt a labda útja, s a támadás végén a középpályás kissé balról, mintegy hét méterről a kapu fölé bombázott. Öt perc múlva Nagypál kapott szép labdát Tóth Balázstól; levitte a játékszert az alapvonalig, jobbal laposan beadott a kapu élé, ahol a gólvonalról becsúszva Barna Zs. szögletre mentett Oláh elől. Egy ideje nyomott már a vendéggárda, amelynek a 67. percben meglett az eredménye. Egy rövid felszabadítás után Tóth B. szép cselekkel ment el a bal oldalon, remekül kanyarított középre, ahol az érkező Finta magasra felugorva mintegy hat méterről a kapu jobb oldalába fejelt (0-1). Csak rövid ideig örülhetett megszerzett előnyének a somogyi gárda, hiszen egy felesleges szabadrúgás után a 71. percben egyenlített a Kecskemét: Filó ívelt be balról a Rákóczi kapuja elé, Balajcza nem tudta megfogni a labdát, amely a tömörülő játékosok közül Tóth B. derekáról pattant a Rákóczi kapujába (1-1). A hátralévő időben mindkét csapat megkísérelte a maga javára fordítani a mérkőzést, de miután a támadásokba rendre hiba csúszott, így maradt az igazságosnak mondható döntetlen. Akárcsak a korábbi találkozókon, most is kénytelen önmagát ismételni a krónikás: veszélyes, gólerős csatárok nélkül általában nem szokott sikerülni a győzelem. Még akkor sem, ha egyébként a csapat nem játszik rosszul, s akarja is a sikert... így játszottak Kecskemét, 300 néző. V.: Szabó R. (Wenczel, Makk). Kecskeméti TE: Nagy Zs. - Barna Zs., Zahorecz, Dorel, Filó - Szobosz- lai, Kislőrincz, Koncz, Anka - Domokos, Kiss. Edző: Gracza Tibor. NABI Kaposvári Rákóczi FC: Balajcza - Finta, Petrák, Balassa, Mező - Farkas N., Bank, Máté, Nagypál, Tóth B. - Oláh. Edző: Prukner László. Csere: Oláh helyett Petronovics a 65. percben, Koncz helyett Dani a 70. percben, Farkas N. helyett Huzmi a 72. percben, Barna Zs. helyett Babos a 73. percben, Domokos helyett Sibalin a 84. percben. Gólszerzők: Tóth B. (a 71. percben - öngól), illetve Finta (a 67. percben). Szögletarány: 8-2 (2-0). Jók: Zahorecz, Filó, Kislőrincz, illetve Finta, Balassa, Tóth B., Petrók. Gracza Tibor: - Igazságos eredmény született. Prukner László: - A második félidőben többet tettünk a győzelemért, de sajnos csak egyetlen pontra futotta. Csorba András RÖPLABDA OLIMPIAI ELŐSELEJTEZŐ Szétfoszlott magyar álmok Szlovénia^Magyarország 3-0 (17,18,15) Nemcsak a jövő évi athéni nyári ötkarikás játékok, hanem a januári lipcsei újabb olimpiai selejtezőtorna is álom maradt a magyar férfi röplabda-válogatott számára, miután tegnap Finnországban, Kuopióban sima 3-0 arányú vereséget szenvedett a másik csoport második helyezettjétől, Szlovéniától. Érdekesség, hogy a másik elődöntőben is a csoportjában második helyen végzett alakulat diadalmaskodott; a házigazda finn együttes - amely egy nappal korábban a magyaroktól szenvedett vereséget - 3-1 (19, -26, 23, 23) arányban legyőzte azt az ukrán csapatot, amely a korábbi csoportmérkőzések során Szlovéniánál és Horvátországnál is jobbnak bizonyult. így a mai fináléban Finnország és Szlovénia csap össze egymással, s a győztes utazhat majd januárban a német mérkőzéssorozatra. Fenyő KOSÁRLABDA Somogyi diadal Gunaras KC Dombóvár-Kaposvári KK 80-85 (19-22,14-19, 23-17, 24-27) Sztojan Ivkovics Dombóváron is főszereplő volt Mindkét együttes nagy várakozással készült a szomszédvári rangadóra. A hazaiak Földi Sándor edzővel ' még nem tudtak nyerni, és egy három összecsapás óta tartó rossz szériát szerettek volna megszakítani. A vendég kaposváriak célja a két csapat között immár három éve tartó veretlenségi sorozat folytatása volt. A hagyományokhoz híven most is sokan kísérték el kedvenceiket a sr vi megyeszékhelyről; bő fél órával a találkozó előtt már zsúfolásig megtelt a kaposvári szurkolók számára fenntartott szektor. A két szurkolótábor hangpárbaja vezette fel a találkozót, amelyen Fülöp helyét Bódi foglalta el a hazaiaknál. Az első találatot Halimics triplája jelentette a tolnai oldalön, de csakhamar érkezett Ivkovics válasza | két dupla formájában. Majd Simon dobatott két köny- nyű ziccert Filipoviccsal, s ezzel már a somogyi olda- ;; | Ion volt az előny Szigorúan védekezett a vendéggárda, i; ! Szőke pedig árnyékként követte Halimicset. Simon két | | szenzációs szólóval tette le névjegyét az őt őrző s i LeGrange előtt amolyan bemutatkozás-féleképpen, i: Persze, az amerikai légiós sem akart lemaradni; neki is | köszönhetően loholt ellenfele nyomában a Földi-csapat. Rangadóhoz illő, hatalmas küzdelem zajlott a pályán, mindkét gárda csak nagy nehézségek árán tudott dobóhelyzetet kialakítani. A második negyed derekán Krasznai T. váltotta a három faultot begyűjtő LeGranget. Ebben az időszakban remekül szedte a lepattanókat a hazai gárda, amely Deák triplájával ért ismét riválisa nyakára. Ivkovics rengeteget kapott a palánk alatt, meg sem kísérelték szabályosan szerelni. A félidő vége előtt mindkét oldalon több helyzet maradt ki, Földi Sándor pedig újra csatába dobta a két amerikaiját. Két igazi kosárlabdára emlékeztető jelenetet is láthattunk. Dénes magyar pályán ritkán látható zsákolással, Varga R. pedig egy leheletfinom hármassal juttatta 35-28-as előnyhöz a kaposváriakat. A 20. percig még mindketten beköszöntek a triplavonal mögül, így a félidő zárásakor 41-33 volt az állás a vendég somogyiak javára. A pihenő után Fischer használta ki fizikai erejét kosárszerzés közben, majd néhány elhamarkodott vendégakció következett. A 25. percben Halimics éledt fel poraiból, egyből parázzsá téve az összecsapást. Fergeteges hangulatban játszottak, az óriási dobópárbaj pedig Halimicsnek kedvezett, aki ekkor szinte tetszés szerint érte el a tripláit. Át is vette a vezetést a Gunaras KC; a legjobbkor jött Trepák és Jurgilas találata. A zárószakasz előtt Bódi pontozódott ki, majd Simon vette vissza a vezetést csapatának. Sokáig nem tartott ez sem, mert Halimics ismét betalált. Egyik fél sem tudott elszakadni a másiktól, miközben egy magáról megfeledkezett dombóvári szurkolót vezettek ki a rendőrök a csarnokból. A kaposvári pontokról Ivkovics és Jurgilas gondoskodott, de ismét jött Halimics, aki újabb négy egységet tett a dombóváriakéhoz. Balogh L. szándékos szabálytalanságát követően 64-72 volt az állás, de Szőke kipontozódása után a hazaiak kerültek kedvezőbb pozícióba. Ivkovics kétszer is kihasználta a tolnai zóna hibáját, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a kaposvári diadalban, így játszottak Dombóvár, sportcsarnok, 1500 néző. V.: dr. Valovics, Németh Cs. Gunaras KC Dombóvár: LeGrange (25/3), Deák (3/3), Halimics (28/21), Bódi (7), Fischer (12/3). Csere: Balogh L. (1), Panta (-), Fülöp (4). Vezetőedző: Földi Sándor. Kaposvári KK: Simon (23), Varga R. (13/9), Szőke (-), Filipovics (8), Ivkovics (26). Csere: Jurgilas (5), j | Dénes (8/3), Trepák (2). Vezetőedző: Kmézics Zorán, t j Edző: Monok Tibor. Kipontozódott: Bódi a 29., Szőke a 37., Fischer a 40., | Krasznai T. a 40., Balogh L. a 40. percben. Jók: LeGrange, Fischer, Halimics, illetve Simon, . : Dénes, Ivkovics, Varga R. Földi Sándor: - Harciasán, de sok hibával kosárlabdáztunk. Az első félidőben gyenge százalékkal dobtuk a triplákat, ám a végjátékot sikerült szorossá tennünk. A végén a jobb csapat nyert, ebben pedig nagy szerepe volt a védekezésünket bontó Ivkovicsnak. Kmézics Zorán: - Az első játékrészben jól semlegesítettük Halimicset, a folytatásban pedig fegyelmezettségünknek köszönhettük a sikert. Kun Zoltán IlllU 2003. NOVEMBER 23.