Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-22 / 272. szám
*;'{ 2003. November 22., Szombat 15. OLDAL H I R D E T E S TORZSOK ES TORZSOK KFT Kaposvár, Dombóvári u. 1. Ügyelet Kaposvár: 06-30/2565-444, Fonyód: 06-30/2565-400 Hirdetésfelvétel: 82/410-500, 412-404 f „Álmodtunk egy öregkort, csodásat, szépet, de a kegyetlen betegség mindent összetépett. Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. ♦ Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, ami éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk Veled. Csak a fájó könnyek hullanak érted, örökké szeretünk és soha nem feledünk Téged." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó feleségem, és szerető édesanyám, TÓTHNÉ TAKÁCS MÁRIA életének 50. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 24-én, hétfon, 15 órakor lesz a gyékényesi temetőben. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak az Úrhoz mentél. Nyugodjál békében Jézus, Mária szent nevében.’ Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik HARANGOZÓ JÓZSEF alsóbogáti lakost utolsó útjára elkísérték. Együttérzésükkel, virágaikkal mély fájdalmunkban osztoztak. Köszönetét mondunk az Alsóbogáti Önkormányzatnak és a Nyugdíjas Klubnak, a marcali Szent Erzsébet imakömek, a marcali barátoknak, ismerősöknek és a Kaposi Mór Kórház Idegsebészeti osztály orvosainak és nővéreinek lelkiismeretes és odaadó munkájukért. Gyászoló szerettei MEGEMLEKEZES „Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozunk veled. Csak a fájó könnyek hullanak érted, Űrökké szeretünk és soha nem feledünk Téged. ” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága kislányunk, CZIENER ZSUZSANNA egyéves évfordulóján. Édesanyád és nagybátyád t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VIDOSAFERENCNÉ balatonboglári lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése november 25-én, 11 órakor a balatonboglári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család f Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. ROFRICS FERENCNÉ volt somogyvámosi, majd Balaton- boglár, Úttörő u. 16. sz. alatti lakos 82. évében elhunyt. Temetése november 25-én, 15 órakor a balatonboglári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család MEGEMLEKEZES SCHRAM ANTALNE Balatinecz Irén halálának 10. évfordulójára kegyelettel emlékezik a családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik KISS JÁNOS marcali lakost utolsó útjára elkísérték, virágaikkal, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy JUTÁI GYULANE 56 éves korában elhunyt. Temetése november 25-én, a 10 órai gyászmisét követően a kaposkeresztúri temetőben lesz. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KAPOSVÁRON Kecelhegyi lakóparkban, 230 m!-es, szerkezetkész és 90% készültségi] családi házak eladók. 30/9522-019.-114929ELADÓ Balatonszéplak-alsón, vízparthoz közeli nyaraló. Tel.: 06-30/9462-732, 06-1/331- 4855.-------------’115636* KA POSVÁRON a Németh I. fasorban néhány éve épült, igényes kivitelű, 150 m!-es családi ház eladó. Tel.: 06-30-305-1710. F0NYÓDI üzletsoron eladó 2 db bolt garázzsal és beépíthető tetőtérrel 64 m!. 85/361-518 este. •116470* FONYÓD centrumában eladó 2,5 szobás lakás (téglából épült) garázzsal, pincével, padlással és udvarral. 85/361-518 este. •116472* KAPOSVÁR, Gróf A. közben I. em-i tégla-gázos, teljesen felújított 2 szobás lakás, garázzsal eladó. 20/5653-556,20/580-4492. *116481* 8 SZENNÁBAN a Bárdi u.-ban építési telek eladó. 30/401-3517. Balatonlellén- a központban, úszómedencés, pezsgőfürdős átriumházban 62 m2-es 2 szintes lakás eladó. Kedvező kamatozású hitel és szoc.pol igénybe vehető. Irányár: 11,4 M Ft- a yacht kikötő mellett exkluzív kivitelű, szaunával rendelkező átriumházban 40 m2-es üdülő eladó. Irányár: 10,4 M Ft Érdeklődni: 06-30-9453-932- közvetlenül a tóparton igényes kivitelezésű, jól felszerelt társasházban 24 m2-es . üdülő eladó. Irányár: 9,3 M Ft Érdeklődni: 06-30-397-7281 KAPOSVÁR, Zaranyi Itp. I. em. 60 m!-es 2,5 szoba+étkezős, gázos lakás azonnali költözéssel eladó. 30/9463-033.----------- *116591* KA POSVÁR, Dési H. u. 4. em-i, 2 szobás felújított lakás tárolóval eladó 82/311-383 *116604* NAGYBERÉNYBEN 3 szoba összkomfortos lakóház gazdálkodásra alkalmas, ugyanitt 6 szem. hitó eladó. 30/259-9771. *116611* GARÁZS eladó Kaposvár, Fő u. 82/310-947. •116613* 8 KAPOSVÁRON a Damjanich u.-ban 2,5 szobás, tégla gázos parkettás erkélyes lakás eladó a IV. emeleten (fölötte padlás). Ár 9,5 M Ft, garázzsal is + 2 M Ft. 30/2959-086. BALATONMARIAFURDON víztől 3 percre csodálatos, 2 apartmanos, korrektül felújított lakóház gondozott udvarral sürgősen eladó. 18,5 M Ft. * 72/435-644 KAPOSVÁRON a Tesconál III. em. 3 szobás lakás eladó. 82/411-563, 30/3789-053. •116660* KAPOSVÁRON a Füredi úton 3. emeleti garzonlakás eladó, 1,5 szobás csere is érdekel. Irányár: 6,1 M Ft. Tel.: 20/437-4251. •116463* KAPOSVÁR, Donnerben 2 szobás kertes családi ház, garázzsal eladó. 70/511-4330. •116710* KAPOSSZERDAHELYEN belterületi 1670 m!-es nagyon szép fekvésű építési telek, aszfaltút mellett eladó. 30/300-4914, 8-20-ig. •116716* KAPOSVÁRON az Arany J.u-ban 2,5 szobás, I. emeleti, távfűtéses lakás eladó. Irányár: 9,3 M Ft. 30/327-3330. 8 SZÁNTÓFÖLD Siófok-Kilitin két helyen, összesen 95750 m! (9,75 hektár) eladó. 06-20/965-9784. •mms* KAPOSVÁRI, belvárosi, 3 szobás családi ház reális áron eladó. 30/916-0870, este. •116782* _________JÁRMŰ_________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. •92186* AWS AUTÓÜVEG ÚJ HELYEN! Új cím: Kaposvár, Ond Vezér u. 1. (Inkubátor- ház, Arai kút mellett). Új telefonszámunk: 82/526-826., Mobil: 06-30/371-7302! Értékesítés, beszerelés, kőfelverődés javítás. AUTÓÜVEG SZAKÜZLET VW Szalon mellett. Kaposvár, Semmelweis u. 14. Tel.: 82/526-060. *112806* ÚJ UTÁNFUTÓK BEVEZETŐ ÁRON Valamint utánfutó kölcsönzés. Buzsák, Május 1 út 4. 30/294-7433. •115326* FORD Escort 8 éves sürgősen eladó. Irányár: 990 E Ft. 82/705-547, 30/405-3102. KAPOSVÁRON Búzavirág u.-i 2,5 szobás erkélyes, II. emeleti lakás eladó. Telefon: 20/437- 9537. *116296* JUTÁBAN régi parasztházat, vagy kisebb családi házat vásárolnék. 20/9939-643. •116349* LÁTRÁNYBAN családi ház eladó. 85/710-379. •116377* KAPOSVÁRON panorámás helyen zártkerti ingatlan eladó. Irányár: 3,1 M Ft 20/341-8682 •116422* ELADÓ Bárdudvarnok-Bánya üdülőfaluban 600 n-öl telek. 30/267-8447. [hengerfej j Javítás 82/422-105 l J J SEAT Marbelle 1992-es és 1300-as Lada eladó. 30/450-2852. •116247* S FORD Focus Ghia 1.8-as, 3,5 éves, extrákkal, 44 E km-rel, méltányos áron eladó. 20/381-9595. *116360* IFA LAZ billencs eladó 85/432-010 Öreglak-----------------------*116466* RE NAULT Traffic 6 személyes 1,9 TDi 100 LE klímával dupla tolóajtóval 16 hónapos eladó. Ár: 3,9 M Ft. Tel.: 20/964-4338. •116473* 8 ELADÓ Fiat Panda 4x4-es, 2005-ig érvényes műszakival és Zetor 5611-es alkatrészekkel. 30/429-6242.----------------------------- *116545* ÁL LATSZÁLLÍTÓ utánfutó eladó vagy szgk. utánfutóra elcserélném. 85/337-338. •116571* NÉGYÜTEMŰ Trabant első tulajdonostól eladó. 85/351-027. •116573* FORD Escort 1.3, 4 ajtós megkímélt, Lada 1200 S eladó. Telefon: 84/363-149, 30/ 5089-163. •116609* 8 HONDA CRX 84-es kiadású eladó. 30/227-1780 LADA Niva 1,7 benzin-gázüzemű 8 éves friss műszakival eladó. 30/9578-469. •116663* TOYOTA Corolla Harmony '96-os metálzöld, 1.3-as 16V első tulajdonostól eladó. 30/4109-706. *116690* KAMAZ 90-es évjárat, 8100 KCR daruval, daru tartozékokkal, friss műszakival, tahográffal reális áron eladó. 30/901-9938. •116698* ELADÓ alkatrészként Ford Sierra ‘89-es, forgalomból kivont. Juta, Búzavirág u. 45-47. Tel.: 82/705-353,17 órától. •116700* VW GOLF 1.4 1995. eladó. Ár: 1290 E Ft. 4 plusz felni csomagtartó. Tel.: 06-30/857- 6755.-----p----- *116739* ÁL LÁST KÍNÁL ANGOL/NÉMET/FRANCIA nyelvtudású fiatalokat keresünk külföldi luxushajókra vendéglátó- és szállodaipari munkakörökben. Hotelmenedzserek jelentkezését is várjuk. Érdeklődni lehet: 06-1-466-4105,06-1-386-9035. •116441* BALATONB0GLÁR0N található irodánkba 8 órás munkaidővel németül írni és beszélni nagyon jól tudó munkatársat keresünk. Tel.: 06- 30/281-7770. *116462* KAPOSVÁR belvárosában működő reklámcég ezúton keres videókészítés, zene, fotózás, grafikai tervezés és üzletvezetés iránt érdeklődő, karrierre vágyó fiatalokat, továbbá angolul jól beszélő számítógépes szoftver és hardver ismerettel rendelkező hölgyet főállásra. Jelentkezni hétfőtől-péntekig 8-14 óra között lehet az alábbi telefonszámon: 30/498- 5727.----------- *116517* KA POSVÁR belvárosában működő kreatív reklámcég ezúton keres modelleket és színészeket egy közelgő országos kampányhoz, televíziós, óriásplakát, jármüreklám, katalógus szerepléshez. Időpontegyeztetés személyes megbeszélésre hétfőtől-péntekig: 8-14 óra között az alábbi számon: 30/498-5727. *116517* KŐMŰVEST keresek teljesítménybérezéssel. Tel.: 20/3420-439. *116528* FOGYÁS kereseti lehetőséggel. Telefon: 06- 20/468-7506. •116537* SZÍVBARÁT fogyás, keresettel. Telefon: 06- 30/377-3597. •116539* PÉKET, CUKRÁSZT (szakképzett) kaposvári munkahelyre felveszünk. Érd: 9-10 óra között a 82/510-093.-----.----- —------------*116603* KŐ MŰVESEKET felveszek kaposvári munkára. 20/209-6529. •116606* BETANÍTOTT női és férfi munkaerőt keresünk több műszakos munkarendbe, jó kereseti lehetőséggel Vas megyébe. Szállás biztosított. Érdeklődni: 06-70/544-32-13, 06-70/559- 05-04, 06-30/598-88-21. *116616* PÉKET, gyakorlott betanított munkást felveszek. Szállás ingyenes. 30/3366-254. *116621* KERESKEDELMI cég áruszállító munkakörbe, éjszakai munkára, C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező munkavállalókat keres. Önéletrajzokat 116679 számra a kiadóba kérünk. *116679* LAKATOST, hegesztőt felveszek 30/377-1663. — *116720* NÉMET szolgáltató cég csoportvezetőket keres magyarországi képviselethez. 06-30/478- 4489, 30/622-3321. •116730* KAPOSVÁRI vendéglátó egységbe 2 női szakképzett pultost keresek. 30/6402-931. ________OKTATÁS________ LI TE NÉMET KEZDŐKNEK Nyelvtanfolyamok 8 különböző tudásszinten. Újrakezdő: dec. 15. Beszédcentrikus módszerrel. Ingyenes tudásszint felmérés. Falvai és Társa Kft, LITE Nyelviskola OKÉV: 03-0022- 02 Kaposvár, Zárda u. 21. Tel.: 415-920. *116321* SPANYOL nyelvoktatás anyanyelvi szinten, kezdőknek, haladóknak. 82/411-178, 17 után. *116448* BALATON NYELVSTÚDIÓ Siófokon, Fonyódon, Marcaliban alap, középfokú angol, német, olasz, beás vizsgafelkészítőket indít. (03-0006-02) 20/9454-104, 84/319-419, 85/560-270. Áfa mentes képzések. Munkanélkülin, GYES, GYED, GYET-en támogatás kérhető. *116625* ANGLIÁBAN élt nyelvtanár angol oktatást vállal Kaposváron. Tel.: 30/322-5783, 82/312- 523. •116640* INGYENES síoktatás Szlovéniában! Nov. 29- dec. 20-ig, hetente napi 2 óra. Elhelyezés 4-8 fős apartmanokban, 10 EURO/éj/fő. További időpontok leköthetők. 70/511-3449, 96/437-254,20/9737-022. •116723* ALSÓSOK korrepetálását, német oktatást vállalok. 82/414-187,30/5697-394. SZOLGALTATAS KIADÓ ÜZLETHELYISÉG 100 m!-es Kaposvár Főterén kiadó. 30/9460-684. A NAGYBAJOMI ÁFÉSZ kiadja Kiskorpádon a 61-es főútvonal mellett fekvő volt Tüzép-telepét. Telefon: 82/357-119, 556-009. *116787* KÁRPITOS munkát vállalok. Felmérés, szállítás díjtalan. Bő szövetválaszték. Panni kárpitos. 82/371-073,20/9114-479. •98035* UPC DIRECT AKCIÓ! Műszaki Bolt Szőlősgyörök. Tel.: 85/330-545, 30/2883-583. PB GAZ házhozszállítás a városban a legolcsóbban. Hívja a 82/413-382-es telefonszámot Megbízható - pontos! TELE TAXI 555-555 w PARKETTÁZÁS csiszolás lakkozás. 82/420- 028 *113661* AKCIÓ 40-75% REDŐNY! Egyéb redőnyös munkák, kamatmentes hitel! 82/410-546. *114067* PALATETŐ bontás nélküli felújítása. Legkedvezőbb árak, garancia. 30/372-8994. *115149* 8 PALATETÓ-felújítás, zsindelytekercs ragasztás, több színben lapostetők szigetelése. 06-20/931-8900. ♦115398* NORVÉG ÖV. KÁLYHÁK és kandalló betétek kaphatók. Villanyász Bt., Tab, Rudnay u. 9. Tel.: 84/525-202. Amerikai pite és pulyka party! A Plaza Burger City szeretettel kínál ajándék kostolót november 22-én, 17 órakor! SOMADRIN-SÓBRLANG-LÉGUTAK gyógycentru- ma. Kaposvár Bajcsy 88. Ny: 17-20.82/314- 627 *115622* VESZÉLYES FÁK KIVÁGÁSA garanciával! 30/264-3654, 82/427-726. •116307* ASZTALOSOK, építkezők! Müszárított szélezet- len és szélezett fenyőpallót értékesítünk. Kívánság szerint méretre vágva és gyalulva is, Mozaik Kft telephelyén, Kaposvár, Cseri u. 2. 315-619. *116357* ÉPÍTKEZÉSEK teljes körű szervezését, érték- becslést pályázatok készítését vállalom. Berkes László B.földvár. 20/935-0656. *116429* KUTYAHÁZAK a gyártótól. 30/468-6858. *116747* GYÓGYMASSZÁZS az Ádám-Éva Üzletház emeletén. Időpontegyeztetés: 20/5167-552. *116768* _________VEGYES_________ ÓRIÁSOK ÜZLETE Tetőtől-talpig felöltöztetjük, hogy csinos legyen! Cipő 47-52-ig, női extra 40-47-ig. Kaposvár, Petőfi tér 1. állomással szemben. Nyitva: h-p 9-17, szó 9-12. Ruha, ing méretre igazítás! Tel: 82/419-955. *97311* BÚTORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposvár, Helyőrségi Klub, Németh I. fasor 7. 20-40% engedménnyel! Szekrénysorok 55000 Ft-tól nagy választékban. 4 elemes konyha 37500 Ft-tól, sarok étkező garnitúra 29500 Ft-tól, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! Nyitva: H-P. 9-18, Szó.: 9-13. *107749* HIPNÓZIS orvosi pszihoterápia. Lelki betegségek, depresszió, kényszer, fóbia, viselkedés, szexuális, beilleszkedési és alvászavarok kezelése. Előző életregresszió. Kaposvár, Hunyadi u. 4., 30/9361-627. *115587* GRAFOLÓGUS hívható! Tel.: 06-20/4335- 759. FÜGGÖNYVASÁR karácsonyig. 3 m-es színes függönyök 850 Ft-ért, egyéb függönyök 20% kedvezménnyel vásárolhatók. Minden méterárura 5% kedvezményt adunk a Méteráru és Függönyházban Kaposvár, Kisfaludy u. 17- ben. *ii6287* AJANDEK! Ajándékát vásárolja tőlünk, mi megajándékozzuk Önt. Illatszerbolt, Tapéta és Háztartási Bolt Kaposvár, Honvéd u. 19., Háztartási Bolt Szondi u. 32. *116334* BALATONMÁRIÁN a Mária Hotelben szobabútorzat kiárusításra kerül. Telefon: 85/575- 900. *116376* REÁL BÁLABONTÁS Kaposváron az Irányi D. utcában november 24-én hétfőn és 27-én csütörtökön. •116412* TÉGLA raklapon új B30 80 Ft/db Balaton- fűzfőn eladó. Tel.: 30/4737-185. *116427* REÁL BÁLA 1690 FT/KG bontás Nagyatádon a Hild sétányon november 24-én hétfőn. KOLBÁSZHÚS rendelhető. Húsbolt Kaposvár, Szondi u. 22. Telefon: 82/310-327. *116467* AJÁNDÉK, papír, Feng Shui üzlet nyílt! Lengyeltóti, Zrínyi u. 44-46. Szeretettel várunk mindenkit! Dani Bt. *116468* NYÍLÁSZÁRÓK 24-40% kedvezménnyel. Bitutec Kft Kaposvár, Damjanich u. 4.82/412-457. •116556* ZAMÁRDIBAN élő idős asszony mellé keresek gondozási feladatokat ellátó (nem betegápolás) személyt napi 4 órában hétvégén is. 30/994-2356. •116567* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRI 1,5 szobás, fszt-i, felújított, bútorozatlan lakás kiadó. Tel.: 30/856-9129, este 82/413-214. •116378* KAPOSVÁRON berendezett belvárosi garzonlakás hosszú távra kiadó. Tel.: 30/560-1031. •116198* KAPOSVÁR, Somssich P. u-ban 1+3 félszobás lakás bútorozottan kiadó. 20/9330-493. •116677* KAPOSVÁRON Sportcsarnoknál 4. emeleti 2 szobás bútorozatlan lakás kizárólag hosszú távra kiadó. Tel.: 30/3368-669. •116699* KAPOSVÁR, Arany J. közben bútorozott, felújított lakás kiadó. 06-70/311-0435. •116755* BÚTOROZATLAN mini garzon kis rezsivel kiadó, 23 E Ft+rezsi. 20/344-5691. •116774* TÁRSKERESÉS 8 BALATONI társkereső. 30/238-7003. *111534* BIZALOM Társkereső Keszthely Pf. 52. Telefon: 83/312-912. Kérje tájékoztatómat. •115200* SIÓFOKI fiatal lány partnert keres. 70/553-4383. *115390* SZABADIDŐ partnert keresek. Telefon: 70/ 540-5266. •116507* 25/168 barna hajú, barna szemű, őszinte, katolikus vallását gyakorló hajadon magyar lány keresi párját 26-32 év közötti becsületes, káros szenvedélyektől mentes fiatalember személyében. Kalandorok kíméljenek. Fényképes leveleket várok: Keresem a párom jeligére a kiadóba. *116673* ÁLLAT HÚS jellegű hízó eladó. 85/351-479. •116354* 8 140-180 kg-os hízósertések Látrányban eladók. 30/947-1209. •116381* s 1 üszőborjú és kisméretű speniter kocsi eladó. 82/712-281,17 óra után. *116418* BOLOGNESE kiskutya keresi szerető gazdiját. 06-70/314-4771. •116434* STAFFORDSIHRE terrier kan kölykök 4 db 3 hónaposak, oltással eladók. Telefon: 70/526- 1631. *116695* 8 HÍZÓ eladó. 82/712-256. •116702* 1 DB hízó eladó. Tel.: 82/713-567. •116735* MAGYARTARKA bikaborjú 3 hónapos eladó. Kaposmérő, Dózsa Gy. u. 69. Telefon: 82/ 480-093. •116752* PALOTAPINCSI kutyák eladók. Telefon: 85/ 314-877. •116754* ÁLLÁST KERES TAKARÍTÁST, gyermekfelügyeletet, stb. vállalok GYES mellett. 20/254-6844. •116459* APRÓ-CSEPRŐ JÓ MINŐSÉGŰ bontott ajtók, ablakok, C-35 kazán, átfolyós vízmelegítő, antracit bramac cserép, fürdőszoba felszerelések, hűtők eladók. 30/9571-906. •116304* 8 BABAKOCSI eladó. 82/720-692, 30/ 458-3097. *116383* GÉPEK ELADÓ Dávid Brown 75 LE traktor blokkhibával 380000 Ft, Klada 4 soros silózó 55000 Ft, Hamster (bálaszállításra is) 55000 Ft, kukoricavető, permetező, rendsodró. 06-30/217- 1970 Zalaegerszeg. *116691* MEZŐGAZDASÁG AKCIÓS ALMAVÁSÁR Kaposváron a szolgáltatóház parkolójában minden pénteken és szombaton. (6 fajta, 60- 100 Ft/kg) 30/6-339-234. *115241* ALMAVÁSÁR BARCSON minden szombaton de. a Pólus-Dráva parkolóban. 30/6-339-234. *115241* ALMA-BURGONYA-HAGYMA alma 60-90 Ft, burgonya, hagyma 90 Ft. Nagy tétel esetén házhozszállítás. Buzsák, Lenin u. 11.30/294-7433 *115326*