Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-22 / 272. szám

uv — 9. OLDAL Hétvége Kétszer nyert pert Strasbourgban. Jókai megvárt? 13. oldal A csatkai kereszt Utunk lehetőséget adott a magyar- országi cigányság egyesítésére - mondta Kövesi Vilmos, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke a hazafelé tartó zarándokoknak. Ezért jelképét, a pápa által megáldott ke­resztet egy erre a célra emelt kápol­nában, Csatkán, a legjelentősebb roma zarándokhelyen helyezzük el, miután végigjárta az ország összes megyéjét. A kereszt épp olyan fon­tos ereklye lesz a magyarországi ro­mák számára, mint a magyaroknak a Szent Korona. A zarándoklaton megtisztultunk és erőt merítettünk a hitből, hogy itthon megerősödve nézhessünk szembe a ránk váró fel­adatokkal. Isten házában nincs kü­lönbség ember és ember között, ügyelnünk kell arra, hogy ez a temp­lomok falain kívül is így legyen. A héten magyarországi roma küldöttség járt a Vatikánban, s II. János Pál pápa áldásával tér­tek haza, ebből merítve erőt a hazai cigányság előtt álló felada­tok megoldására. A szervezők nem számoltak azzal, hogy en­nél sokkal többet hoz majd haza a majdnem kétszáz tagú csapat: a megerősödött hitet és a megbé­kélés, az összetartozás fontossá­gának biztos tudatát. A négy nap a Vatikánba és visz- sza életem eddigi legnagyobb élménye. A 180 tagú roma kül­döttség tette azzá. Voltak törő­döttek az úttól, élénkek és vidá­mak a megérkezés örömétől, csendesen töprengők a ténytől, hogy találkoztak II. János Pál pápával, vitatkozók az élmé­nyek értelmezésekor, s megbé­kéltek a hazatéréskor. A hír bejárta a sajtót. Első al­kalommal látogatott magyaror­szági - és európai - roma kül­döttség Vatikánvárosba. Ez önmagában is elég volna ahhoz, hogy az itt következő történet felkeltse az érdeklő­dést. De mert nem vagyok biz­tos abban, hogy mások érzel­meit és élményeit papírra lehet vetni, megpróbálom leírni, hogy mit jelentett a majd két­száz magyarországi cigánynak ez az út. A szervezők mindent elkö­vettek azért, hogy a csapat fel- készülten álljon majd a Szent­atya elé. Hétfőn indultunk négy busszal Budapestről. Délelőtt ti­zenegykor, és a kezdeti kusza­ság után - amely abból adódott, A megbékélés zarándokúján hogy ki melyik buszon van, a csomag is arra a járműre került- e, nem maradt véletlenül Buda­pesten - elindult a zarándokok­kal. Egy fiatalember kért szót: Csaba atya. Minden buszra ju­tott lelki vezető, aki a zarándo­kok kérdéseire válaszolt, és fel­készítette őket a találkozóra Őszentségével. Az addig han­goskodó, viccelődő csapat el­hallgatott és érdeklődéssel hall­gatta a tudnivalókat. Csaba még nem felszentelt pap; egy év múlva lesz az, de mindent meg­tesz azért, hogy jó testvérünk, vezetőnk legyen ezen az úton. Elmondta II. János Pál életének történetét, és végül közös imád­kozásra szólított. A Rómába vezető út hosszú volt, de nem viszontagságos. Kedden reggel kiderült: a kon­vojból egy busz elkeveredett va­lahol útközben. Két órát vár­tunk egy római parkolóban, mi­re befutottak. Célba értünk hát. A Vatikánban verőfényes meleg és a magyar kormány képvise­lői vártak bennünket. Lévai Katalin, az esélyegyen­lőségért felelős miniszter asz- szony örült, amikor egy-egy is­merős arcot pillantott meg a za­rándokok között. Teleki László romaügyi államtitkár rég látott ismerősökkel fogott kezet. Ko­lompár Orbán kisfia apja körül bóklászott csodálkozva: nézte a sok felnőttet, akik mind a papá­val akartak beszélni. Kétszáz ember már nyüzsgő tömeg: mindenki egyszerre beszélt, adott nyilatkozatot, és kereste a másik busszal érkező társakat. Előttük magasodott a Szent Pé­ter Bazilika. A Magyarországról érkezettek pillantásaiból láttam a reményt: holnap már biztosan odabent leszünk. Kétórás szabad program, s a magyarországi cigányság képvi­selői elindultak Róma felfede­zésére. A szálláson - amely húsz ki­lométerre volt Rómától - a va­csora után mindenki tele hassal és örömteli várakozással tért nyugovóra. A romák nagyon tudnak örülni. A szállodában is előkerültek a gitárok, és még jó darabig folyt a közös éneklés. Egy ideig hallgattam a folyosó­ról beszűrődő dallamokat, az­tán elnyomott az álom. II. János Pál minden héten fogad híveket a több ezer sze­mélyt befogadó VI. Pál-terem- ben. A roma zarándokok az el­ső sorokban a szentatyához leg­közelebb eső helyeket foglal­hatták el. A pápára még várni kellett. Addig hallgattuk a többi - mexikói, spanyol, német, amerikai, lengyel - küldöttség kórusait. A zarándokok azt ta­lálgatták: mely irányból érkezik majd II. János Pál, hozzá tud­nak-e érni a ruhájához. Aztán megjelentek a svájci gárdisták - a pápa testőrsége - és a szentatya. A jelenlévők fel­állva tapsviharral köszöntötték őszentségét. Amikor a taps el­ült, a pódiumon a püspökök és bíborosok - ki-ki a maga nyel­vén - köszöntötték az egybe­gyűlteket. Elmondták, milyen szentbeszédet hallhatunk ma. A magyarországi romákat Ke­resztes Szilárd püspök üdvö­zölte, a zarándokok pedig a ro­mahimnusz eléneklésével kö­szöntötték a szentatyát. II. Já­nos Pál magyarul is megtartot­ta beszédét, külön üdvözölve a küldöttséget -„Isten hozott tite­ket ” - mondta. A szentbeszé­dek után a delegáció vezetőit személyesen fogadta a pápa, és megáldott több asszonyt, gyer­meket és azt a keresztet, me­lyet a zarándokok vittek ma­gukkal. A pápai audiencia után a Szent Péter téren újabb nyilat­kozatok következtek, és jó né­hány csoportkép is készült. A zarándokok arcán megköny- nyebbülés és határtalan bol­dogság tükröződött. Mindkettő forrása ugyanaz a kivételes al­kalom: a találkozás Szent Péter utódjával. Néhány asszony még mindig pityergett a meg­hatottságtól és persze csak az elmúlt két óráról, a pápáról és a beszédről folyt a szó. Többen mondták: melegséget éreztek, amikor őszentsége megjelent, és abban mindannyian egyetér­tettek, hogy életük egyik leg­fontosabb napja volt ez a szer­da. Villámgyors városnézés, egy pillantás a tengerre, és irány ha­za önfeledten, örömmel. A ha- zaúton beszélnivaló sokkal több van, és persze éjszakába nyúló teológiai vita is. Ittunk is jó néhány áldomást a pápa, a magyarországi romák, az újság­írók, a sofőrök és a zarándokok egészségére. Az út története itt véget ér, de a krónikás ezt sem fejezheti be másként, csak az­zal, hogy a zarándokok meg­mutatták, mi a hit ereje, és azt, hogy mire képes az összetarto­zás és az akarat. steiner kata

Next

/
Oldalképek
Tartalom