Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-21 / 271. szám
4. OLDAL M ‘ E G Y E I KÖRKÉP 2003. November 21., Péntek __________Hírek__________ ÚJ KURÁTOR. Varga Zsoltot, a Magyar Demokrata Fórum Somogy megyei elnökét választották az Antall József-alapítvány egyik kurátorává. Az MDF parlamenti frakciójának döntését a párt országos választmányának javaslatára az Antall család egyetértésével hozta meg. Az országgyűlés korábbi döntése szerint a négy parlamenti párt által létrehozott pártalapítványok állami támogatása alapítványonként meghaladja az évi 100 millió forintot. Feladatuk a pártok szellemi és kulturális hátterének és a tisztább közéletnek a biztosítása. (Ij) MINDENKI SZÁMÍTÓGÉPE. A nyugdíjasklub termében kapott helyet az a számítógép, melyet Büssü önkormányzata vásárolt az informatikai pályázaton elnyert pénzből. A fűtött helyiségben mindenki számára hozzáférhető a gép. A három- százezer forintos informatikai eszköz mellé a napokban egyéves ingyenes internet-előfizetést is kaptak, így a falu hamarosan a világhálóra is rákapcsolódhat. (sza) MEGÚJULT AZ OVI. Az ötven szennai, patcai, szilvásszentmár- toni és zselickisfaludi óvodás már egy kívül-belül megújult oviba járhat Szennában. A tavaly elvégzett belső munkák után most felújították a csatornákat, lecserélték a tetőcserepeket és teljes külső tatarozást végeztek. Az önkormányzat ugyanis legfőbb feladatának tartotta, hogy a négy és fél milliós beruházás minél hamarabb befejeződjön. A munkához szükséges pénznek csaknem felét önerőből finanszírozta az önkormányzat, (sza) DOMBÓVÁRI PÁRBESZÉD. Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere további célokat kíván meghatározni a város fejlődése érdekében. Ezért tovább bővítik az „Új Dombóvár születik” programot, hogy a közbiztonság még erősebb legyen. Ezért kiemelt figyelmet fordítanak a bűnmegelőzésre és a drogkérdésre. A város vezetésének fő célja, hogy a lakók jól és biztonságban érezzék magukat, (sza) SZÉPÜL SZABADI. Faluszépí tésre készül Szabadi. Az önkormányzat csaknem nyolcszázezer forintot nyert turisztikai vonzerő fejlesztésére, melyhez kettőszázötvenezer forint önerőre volt szükség. A pénzből olyan többfunkciós kisgépet vásárol a település, mellyel rendben tarthatják a közterületeket és a pásztorház környékét. A ház mellé játszóteret is építenek majd, és a megmaradt összeget parkosításra, virágok ültetésére fordítja az önkormányzat, (sza) ________■ ■C |» í i SK«»ls. Import fenyő fűrészáru akció! Gerenda 6 m-ig M-mfm 43 000 Ft/m3 Gerenda 7-8 m-ig ^-eeűti/rTí3 47000 Ft/m3 Tetőléc: 5x3 74 R£rfl 70 Ft/fm 5x2,5 S<m/fm 60 Ft/fm Amíg a készlet tart! Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák Hideg-Rally Kft. Kaposvár, Füredi út VOLÁN-nal szemben! Tel ./fax: 82-428-071,510-474 Agrograin Rt. Kaposvár, Malom u. 10. sz. alatti központi tmk üzemébe felvesz 1 fő lakatos szakmunkást, hegesztői vizsgával, változó munkahelyre. Jelentkezni lehet a 82-315-511/111 telefonszámon a tmk vezetőnél. Koszorúnak vitték a tujákat Magyaregres A késő őszi napsütésben szomorú látványt nyújtanak a magyaregresi temető megcsonkított tu- jái. Az egyik fa töredezett csonkján egy foszladozó madárfészek árválkodik, a földön lemetszett ágak hevernek. A sors furcsa fintora, hogy a tetteseknek hétfő délután maguk a falusiak nyújtottak segítséget, amikor fehér kisteherautójukkal elakadtak a temető mögötti földúton. Hogy mi dolga akadt a két idegennek a szőlőhegyen, azt senki sem firtatta. A jó szándék, no meg egy traktor ereje húzta ki őket a kátyúból, amit az értékes lavzon ciprusok és a puszpángok esti felgallyazásával háláltak meg. Az esetnek azonban szemtanúja is akadt, egy arra járó látta, amint az ágak lassan a teherautó belsejébe vándorolnak. Felírta a rendszámot, szólt a polgármesternek, aki értesítette a rendőröket. Az elkövetőket mégsem fogták el, így ismeretlen tettesek ellen tettek feljelentést. A településen úgy tudják, az idegenek Nikláról érkeztek, s koszorúikhoz a környék erdeiből, szőlőhegyeiről és népte- len temetőiből gyűjtik az alapanyagot. A tizenöt éves tujákat a halottaskert szebbé tételére ültette az önkormányzat. A nyári hónapokban sűrűn öntözték a növényeket, nehogy kiszáradjanak, de ezek után ki kell vágni a csonkoA megcsonkított növények mementóként jelzik a vandalizmust fotó: kovács tibor kát. A lavzon ciprus csemetéjének ára csaknem háromezer forint, így a kár összértéke eléri a hatvanezret. A magyaregresihez hasonló esetek már korábban is történtek a környéken. A cseri park és a tókaji lőtér mellett öt éve a desedai arborétum hatvan fáján munkálkodtak a balták. Advent közeledtével az ágak sorsa sem kétséges.___________hobváth zsolt Kalodába szorított egészségügy Megyei körkép A lakossági szolgáltatások minél szélesebb körben elérhetőbbé, átláthatóbbá és jobbá tétele érdekében szükség van a közszolgáltatás szereplőinek párbeszédére, munkájuk ösz- szehangolására. A somogyi községek jegyzői az egészség- ügyi alapellátás kapcsán felmerülő feladatok megoldásához kaptak iránytűt. A rendezvényt szervező Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, Hoffmanné ár. Németh Ildikó szinte valamennyi település jegyzőjének jelenlétében az egészségügyi ellátás módosításáról szóló törvény önkormányzati, jegyzői feladatainak ismertetésekor azt hangsúlyozta: az egészségügyi alapellátás megszervezéséért az önkormányzatok felelősek. Nekik kell a lakossággal megbeszélni, milyen rendelési, ügyeleti rendszert szeretnének működtetni a településükön, majd ehhez igazítva kell megkötni az ellátási szerződést is. Annak tartalmát - nyomatékosította a hivatalvezető - ne az orvos mondja meg. Július 1-jétől ugyanis a korábbi feladatátvállalási helyett úgynevezett egészségügyi ellátási szerződést kell kötnie az egészségügyi szolgáltatókkal az önkormányzatoknak, majd a jövő héttől az egészségbiztosítási pénztár is megkezdi az új törvény szerinti finanszírozási szerződések megkötését - tájékoztatott Vasas Jánosáé, a MEP gyógyító-megelőzőellátási osztály vezetője. Sok ön- kormányzatnak okoz fejtörést: milyen forrásból teremtse elő az alapellátásban a szakmai minimumfeltételeket. Amennyiben a költségvetési törvény biztosítja a szükséges összeget az E-alapból, úgy az OEP is nyújt rá forrást, de alapvetően ez is önkormányzati feladat. S azt is nagyon meg kell gondolni, hogy az alapellátási szolgáltatások finanszírozását milyen arányban képes kiegészíteni az önkormányzat. Csernyi Anna, az orvosszak- mai-ellenőrzési osztály vezetője úgy véli: a lakosság orvosigényei túlnőnek a finanszírozhatóság határain, ezért meghatározott keretek közé kell szorítani őket. Azt azonban hangsúlyozta: nem fordulhat elő olyan, hogy egy településen munkaidőn túl, illetve az orvos távollétében ne legyen elérhető az egészségügyi szolgáltatás. Még arra az időre is biztosítani kell, amíg egy beteghez kimegy az orvos. A szolgáltató nevét és elérhetőségét jól látható táblán kell jelezni. A rossz közlekedési viszonyok áthidalását is - akár különbusz indításával - az önkormányzatnak kell megoldani... Hegedűs Lajos, a mozgáskorlátozottak országos és megyei egyesületének elnökeként kijelentette: a fogyatékosokat megillető szolgáltatások biztosításához nem elég a jogalkotók precíz törvénykezése, szükség van a mielőbbi gyakorlati megvalósításra is. Egyelőre azonban akadály- mentesítés hiányában a fogyatékosok 85 százaléka a háziorvosához sem tud bejutni, s a közszolgáltatást nyújtó épületeknek is csak a 20 százaléka akadálymentesített. VÁRNAI ÁGNES A DÉL-BALATONI AGRO KFT. Enying-Alsótekeres telephelyén eladásra felkínál GAZDASÁGI ÉPÜLETEKET ÉS TELKEKET Érdeklődni 30/9369- 888 88/480-917 A UÁZIK0NYUA ILLATA AZ ÖN ÜZLETÉBEN! Partnereket keresünk mélyhűtött finom pékáru ás gasztro termékek forgalmazására. Iskolai, vállalati büfék, konyhák, élelmiszerboltok, hagyományos pékségek, látványpékségek, vendéglátó egységek jelentkezését várjuk Az Induláshoz kemencét, sütési technológia betanítását biztosítjuk. Keresse területi képviselőnket: Tatár Pékség Kft. Tel.: 20/555-4164 Európába tart az Alpok-Adria Keszthely Az Alpok-Adria Munkaközösség fennállásának 25. évfordulójának alkalmából kétnapos plenáris ülést tartottak Keszthelyen. A rendezvényen Somogy megyét Gyenesei István, a közgyűlés elnöke és Sárdi Árpád alelnök képviselte. A Velencében megalapított közösség ma már 7 ország 17 tartományát, kantonját, régióját, köztük Magyarország öt megyéjét tömöríti. A szervezet által képviselt mintegy 277 ezer négyzetkilométernyi területen, ahol 40 millió ember él. A tegnap zárult plenáris ülés jelentős történelmi eseményként üdvözölte az EU 2004. május 1-jei bővítését, de felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben számos erőfeszítésre lesz szükség a csatlakozás kedvező hatásai érdekében, és új kihívások várnak a résztvevőkre mind európai szinten, mind pedig a munkaközösség tagjai számára. A tanácskozáson élénk érdeklődés kísérte a nemzeti kisebbségek kérdését. A magyar megyék álláspontja nem kapott egyértelmű megerősítést, különösen az osztrák, illetve német tartományok részéről. Gazdasági kérdések területén a közlekedési hálózat fő fejlesztési irányai kerültek előtérbe. Hazánkat különösen érintí az V-ös folyosó, a Lyon-Trieszt-Ljubjana- Budapest tengely megvalósítása. A plenáris ülés a tanácskozás zárásaként Jövőkép a 21. századi Európában” dmmel dokumentumot fogadott el, melyben meghatározták az Alpok-Adria Munkaközössé- gének jövőbeni stratégiáját. ■ Tippek a külföldi üzletekhez Kaposvár Hogyan kössünk üzletet Nagy- Britanniában, Spanyolországban vagy Görögországban? Ehhez adtadt tanácsot tegnap a somogyi kis- és középvállalkozóknak a három ország képviselői. Az előadásra, melyet a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara és az ITDH Hungary közösen szervezett, a megye kis- és középvállalkozóit hívták meg, hogy megismerkedhessenek a különböző országokban élő üzletemberek mentalitásával, üzletkötési praktikáikkal. Spanyolországot Gábsfai Mihály, a Barcelonai Magyar Főkonzulátus igazgatója képviselte.- Ez a fórum egy sorozat állomása, hiszen nem csak Magyarországon rendezünk hasonló előadásokat - mondta. - Jövőre a katalóniai Lleidában az ottani kamara támogatásával teremtünk lehetőséget arra, hogy a magyar mezőgazdasági és egyéb gépgyártók termékeit a spanyol cégek megvásárolják. Célunk tehát az, hogy a magyar kis- és középvállalkozókban partnerükre találjanak a spanyol, a görög és az angol befektetők. Szatmári János, az athéni és Hirschler András, a londoni nagykövetség kereskedelmi részlegének igazgatói a sikeresebb üzletkötés érdekében a görög és az angol üzletemberek tárgyalási taktikájába is beavatták a jelenlevőket: Mint elhangzott, a görögök az acéltól a fa- és papírtermékekig mindent szívesen vásárolnak Magyarországtól. Anglia, a világ ötödik legerősebb országa viszont kevésbé tart'igényt a magyar árúra; leginkább a távközlési berendezések keresettek. szabály Adóztató önkormányzatok (Folytatás az 1. oldalról) Állami támogatást élvez az idegen- forgalmi adó, amit a tartózkodási idő után kell megfizetni. Minden beszedett forintját további kettővel egészíti ki az állam, ezzel is ösztönözve a turiszükai célú fejlesztéseket. Maximális mértéke naponta 300 forint lehet személyenként, de 100-250 forint közötti összegeket állapítanak meg leggyakrabban a képviselő-testületek. Mindössze 9 önkormányzat vezette be az építmény utáni idegenforgalmi adót, az idegenforgalmi szállásdíj utáni adómegállapítást viszont egyetlen önkormányzat sem alkalmazza. Pünkösd Márton elmondta: tavaly 298 esetben fordultak adóügyben a közigazgatási hivatalhoz, idén eddig 278 ügyirat érkezett. Ezeknek fele tájékoztatás-, illetve felvüágosításkérés, a másik fele az elsőfokú hatóság adómegállapítását vitatja. Két év adatait elemezve megállapítható: az esetek kétharmadában az elsőfokú hatóság döntését erősíti meg a másodfokú határozat is. A két év alatt indult perekből négyet megnyert és egyet veszített el a hivatal. Az ügyek döntő többsége a kommunális és az építményadók körében keletkezett. ■ Színházba hívja a Somogyi Hírlap! Kéthely A berzencei előadásunk nagy sikerére való tekintettel a Somogyi Hírlap ismét színházba hívja olvasóit. Ma Kéthely lakóit várjuk a helyi művelődési házba, ahol 19 órától a Déryné Vándorszíntársulat Zenés Ajándékkosarát, a „Nosztalgiázzunk” című műsorát tekinthetik meg. Lapunk előfizetői, partnerükkel együtt INGYENESEN vehetnek részt ezen a kellemes estén. A színtársulat ismert operettrészletek és régi táncdalok segítségével viszi vissza Önöket a múltba. Akik még nem fizettek elő a Somogyi Hírlapra, vagy a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggelre, azok ma este 18 órától ezt is megtehetik. így párjukkal együtt természetesen ingyenesen élvezhetik a közel egyórás műsort. Amennyiben nem kíván csatlakozni előfizetőink széles táborába, de látni szeretné a produkciót, 700 forintos belépőjegy ellenében megteheti bárki. A művelődési házban kiállítjuk a rajzpályázatunkra Kéthely és környékéről beküldött gyermekrajzokat, s vendégeink a településről készített fotókat is megnézhetik. Az előadás előtt alkalom adódik arra is, hogy olvasóink megismerkedjenek munkatársainkkal és az újságírói munkával. Személyesen találkozhatnak újságírókkal, fotósokkal, valamint lapunk terjesztésében részt vevő kollegáinkkal is. A rendezvény részleteiről a kéthelyi kábeltelevízióból is értesülhetnek. Az előadás után öt értékes, Somogyi Hírlapos ajándékcsomagot sorsolunk ki a résztvevők között. Legyen vendégünk egy kellemes estére és nyerjen a Somogyi Hírlappal! , Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap SjjBR KÖGÁZ KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Tisztelt Ügyfelünk! Egyszer Csengetünk! Ettől az időponttól kezdődően két elszámolási mód közül választhat: Szeretné- ha előre megtervezhetné családi költségvetését? - ha gázdíjfizetése egyenletes, mindenkor kiszámítható lenne?- ha nem kellene bejelentenie mérőállását? Válassza a *mIndÍ©ANNY* elszámolási módot! Szeretné- ha az Ön által havonta bejelentett mérőállás alapján a tényleges gázfogyasztás szerint fizetné gázdíját? *. /' Válassza a PONTANNYI elszámolási módot! Válasszon a *MÍNDÍéÁNN*r és a PONTANNYI között és adjon esélyt a nyerésre! Az új elszámolási módokról és nyereményakciónkról szóló részletes tájékoztatót keresse a KÖGÁZ Rt hírlevelében! KÖGÁZ Rt