Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-15 / 266. szám

í 8 2003. November 15., Szombat SPORT 13. OLDAL IV. Látványsport fesztivál EnterNet-Internet Kosárlabda Liga Labdarúgás Mindenkit díjaztak Tizenhét csapat előadását csodálhatták meg a kilátogatok fotó: láng Róbert Kaposvár ____ Is mét nagy közönségsikert aratott tegnap a somogyi me­gyeszékhelyen a tartsd a for­mád IV. Látványsport feszti­vál. A városi sportcsarnokban rendezett eseményen tizen­hét együttes mutatta be pro­dukcióját. Immáron negyedik alkalommal rendezték meg tegnap Kaposvá­ron, a városi sportcsarnokban a tartsd a formád Látványsport fesztivált. Az esemény célja, hogy a nem teljesítményorientált sportágakat űző sportolók is be­mutathassák tudásukat. A ren­dezvényen aerobikkal, show- tánccál, versenytánccal, mazso- rettel, foglalkozó csapatok mutat­ták be produkciójukat. Az itt ki­választott csapatok kötelezettsé­get vállalnak, hogy a nagy néző­számot vonzó rangos sportese­ményeket az előadásaikkal színe­sítik. Ebben az évben is támogat­ta a Gyermek-, Ifjúsági és Sport­minisztérium a fesztivált, és be­vette a tartsd a formád esemény- sorozat programjába. A szépszámú közönség reme­kül szórakozott a fesztiválon, hi­szen változatos és színvonalas műsorokat mutatott be a tizenhét benevezett együttes. A szervezők a nézőket és a zsűrit is megmoz­gatták: a fesztivál végén a publi­kum együtt táncolt a résztvevők­kel és a döntnökökkel. A progra­mokat a Kaposvári Zeneiskola If­júsági Fúvószenekarának előadá­sai foglalták keretbe. A zsűrinek - most is, mint mindig - nagyon nehéz dolga volt, de a hagyomá­nyokhoz hűen minden csoport produkcióját díjazták. A bírák a Kinizsi Lakótelepi Általános Isko­la műsorát találták a legjobbnak, a lelkes közönség díját pedig a Kaposvári Egyetem Csokonai Sportköre vehette át. Aranyfokozatot kaptak: Ka­posvári Egyetem Csokonai Sport­kör (felkészítő: Szitányi Margit), Kinizsi Lakótelepi Általános Isko­la (felkészítő: Merkei Mónika), Munkácsy Mihály Gimnázium (felkészítő: Mártonná Pálvölgyi Dóra), Somogy Rendőr SE (felké­szítő: Sas Médea), Zrínyi DSE (felkészítő: Mártonná Pálvölgyi Dóra). Ezüstfokozatot kaptak: Ber­zsenyi Dániel Általános Iskola (felkészítő: Pereszteginé Birbola Ágota), Koktél Tánc Centrum (fel­készítő: Vitkainé Herczeg Anita), Labdarúgó Sportkollégium (felké­szítő: Józsa László), Mikrokoz­mosz Müv. Iskola Flamingó I. (fel­készítő: Nagy Katalin), Táncsics Mihály Gimnázium (felkészítő: Kovácsné Balogh Éva), Toldi Lakó­telepi Általános Iskola (felkészítő: Vitkainé Herczeg Anita), Fashion Dance tánccsoport (felkészítő: Magyaróvári Zsuzsanna). Bronzfokozatot kaptak: Mik­rokozmosz Müv. Iskola Flamingó II. (felkészítő; Orosz József), Né­meth István Általános Iskola (fel­készítő: Vígh Tibome), Kisfaludy Utcai Általános Iskola (felkészítő: Lipót Andrea), Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskola (felkészítő: Sas Médea), Sziluett Áerobik Csoport (felkészítő: Mihalovics Erika). molnár Uj támogató az e.on Kaposvár Új szponzorral bővült a Kapos­vári Kosárlabda Klub támogatói köre. A somogyi megyeszékhe­lyen gazdasági beruházást vég­ző e.on Hungária Rt együttmű­ködési szerződését - sajtótájé­koztató keretében - tegnap írták alá a városházán. Mint ismert, jelentős hiánnyal kezdhette meg felkészülését a nyá­ron a 2003/2004-es szezonra a Ka­posvári KK. A kosárlabdázók türel­mesen vártak, hogy az egyesület vezetése pótolja a Klíma-Vili Rt tá­vozásával tátongó űrt. Első lépés­ként a Kaposváron energetikai be­ruházást végző e.on Hungária Rt vezetőségével sikerült megállapod­ni a csapat támogatásáról.- Már a tárgyalássorozat kezde­tekor elhangzott, hogy a cég támo­gatóként is részt kíván venni a vá­ros életében - hangsúlyozta beve­zetőjében Szita Károly polgármes­ter. - A település lakói számára fon­tos tevékenységet kívántak előtér­be helyezni, így esett a választás a férfi kosárlabda-együttesre, amely magyar bajnok és ezüstérmes. A céggel kötött energetikai megálla­podástól teljesen függetlenül a két­éves szerződés több tízmillió forin­tot jelent majd a Kaposvári KK-nak, amely így javíthat anyagi helyze­tén. Bízunk abban, hogy a csapat mindezt úgy fogja meghálálni, ahogy ezt eddig tette, vagyis méltó­képp szerepel mind a magyar baj­nokságban, mind pedig az Európai kupában.- A szokásainknak megfelelően cégünk nemcsak üzletet szeretne bonyolítani a városban, hanem a lakók felé van egyfajta kötelezett­ségvállalásunk is - hangsúlyozta Konrad Kreuzer, az rt igazgatóságá­nak elnöke. Reméljük, a gázzal és a távhővel a lakosság életkörülmé­nyei javulnak, a támogatással pedig a kosárlabdacsapat is új tüzet kap.- Óriási megtiszteltetés, hogy szóba került a nevünk az e.on Hungária Rt-nél - mondta az alá­írás kapcsán Kovács László, a Ka­posvári KK ügyvezető elnöke. - A támogatásért cserébe mez- és mé­diareklámot, valamint hirdetési fe­lületeket biztosítunk az e.on-nak. A játékosok és az edző nevében is vállalhatom, hogy megfelelően képviseljük a céget mind a hazai, mind pedig a külföldi mérkőzése­inken. KUN Labdarúgó NB I, Arany Ászok Liga -14. forduló Siófok A szezon eddigi legnehezebb mérkőzése vár a Balaton FC-re, legalábbis Csertői Aurél vezető­edző szerint. Ma 16 órakor Szombathelyen a Lombard FC Haladás vendégei lesznek. Meglepő kijelentésre ragadtatta magát Csertői Aurél, a balatoniak szakvezetője. Habár együttese megmérkőzött már, méghozzá si­kerrel a Ferencvárossal, az Újpest­tel és a Debrecennel, mégis úgy véli, most vár rájuk a legnehezebb ellenfél. A kezdőcsapat Csemyánszki - Juhász, Radics, Kuttor, László - Mészá­ros, Kovács, Sallai, Usvat - Vö­rös, Csordás.- Roppant kellemetlen harcmo­dorú Haladásra kell felkészülnünk - vélekedett Csertői. - Agresszív, harcos csapat, jó edzővel; azzal nem foglalkozunk, hol állnak a ta­bellán, hány pontot gyűjtöttek, az­zal azonban igen, hogyan játsza­nak. Ebből indulunk tehát ki, bár mi most is a saját játékunkat pró­báljuk meg játszani, mégpedig - mivel a rosszabbik arcunkat is is­merheti már a közönség - a jobbi­kat. Meglátjuk, mi sül ki belőle... További két figyelemre méltó adat a siófokiak mai ellenfeléről: odahaza még veretlenek, ugyanak­kor a legutóbbi hét fordulóban egyetlen gólt sem szereztek. Egy helyen kényszerül változta­tásra a Balaton FC edzője, hiszen a siófoki „kártyakirály”, Virág Béla begyűjtötte harmadik sárga lapját. Az pedig, hogy a korábban Szom­bathelyén is játszott Usvat Dániel is pályára léphet, Borsos Attila technikai igazgatónak köszönhető, aki a héten eljárt a romániai illető­ségű légiós lejárt tartózkodási en­gedélyének a meghosszabbítása ügyében. Sőt, Zombori Zalán le­igazolását is sikerült elintéznie. Ed­dig ez azért volt függőben, mert a szövetség fedezetigazolást kért a tranzakcióhoz a balatoni klub tu­lajdonosától. Ez megszületett, s immár nincsen akadálya annak, hogy Csertői Aurél pályára küldje a középpályást. A végére még egy érdekesség: a hivatalos statisztika szerint 499 gólt szerzett eddig a siófoki együt­tes élvonalbeli története során. Kö­vetkezhet tehát a félezredik, jubile­umi találat, legalábbis a hivatalos adatok alapján. A valóságban ugyanis Sitku Illés sarkazásos talá­lata volt az 500., csakhogy néhány éve az 1-1-re végződött Szeged- Siófok meccs eredményét utólag törölték. FÓNAI IMRE Labdarúgó NB l/B - 15. forduló Kaposvár Az ország nyilvánossága előtt lép pályára vasárnap délután a NABI Kaposvári Rákóczi labdarúgócsa­pata. A találkozót - melyet in­gyen nézhetnek meg a szurkolók - a televízió is közvetíti. A 13.30- kor kezdődő mérkőzésen a Pápa lesz a kaposváriak ellenfele. A tabellát böngészve nagyjából két azonos képességű együttes ta­lálkozik a Rákóczi stadionban. A pápaiak egy ponttal előzik meg a Rákóczit, és a gólkülönbségük kö­A kezdőcsapat Balajcza - Finta, Petrák, Balassa, Mező - Farkas, Bank, Máté, Andruskó - Oláh, Horváth Z. zött sincs alapvető különbség. A vasárnapi vendég idei 7 idegenbe­li mérkőzésén kétszer nyert, Vác- ról és Szegedről távozott ponttal és háromszor szenvedett veresé­get. Csapatukban több kiforrott, képzett labdarúgó szerepel. A ka­puban Baji Tamás, védelmükben Puglits Gábor, középen Kvasz Krisztián és Lászka Balázs, elöl pedig Sátori Barnabás az élvonal­ban is bizonyította rátermettségét.- Kétszer is szemügyre vettem vasárnapi ellenfelünket, s bár legutóbb hazai pályán kikaptak, játékuk jó benyomást tett rám - mondta Prukner László, a Rákó­czi szakvezetője. - Ellenfelünk a rövid passzos játék híve és 4-4-2-es felállásban játszik. Nem magas csapat, de dinami­kus, sokat futó játékosok alkot­ják. A két szélső középpályásuk feltűnően sokat megy előre. Ne­héz dolgunk lesz ellenük. Egyéb­ként a két együttes az előző baj­nokságban mindkét találkozóján megosztozott a pontokon. A szakvezető a gondjai ellenére bízik a győzelemben. Mint mond­ta, Szolnokon javuló játékot mu­tatott csapata, ám a gólhelyzetek kihasználása változatlanul rossz százalékot mutat. Az edző meg­győződése: most is adódnak majd helyzetek, kérdés, lesz-e javulás kihasználásuk terén. Barna László és Kovácsevics Róbert tartós sérülése mellett Galgóczi Károly belázasodott, Dá­vid Zoltán pedig a derekát fájlal­ja. Tóth Balázs viszont elkezdte az edzéseket, de a kezdőbe még nem tervezte őt edzője._________jutási Megyei körkép MEGYEI III. OSZTÁLY KAPOSVÁRI CSOPORT Az őszi végeredmény: 1. Juta 11 9 2 0 24 12 29 2. Gölle 11 8. 1 2 29 13 25 3. Somogyszil 11 8 1 2 26 12 25 4. Őrei 11 7 1 3 22 16 22 5. Kaposfüred 11 6 3 2 30 13 21 6. Somogyaszaló 11 6 0 5 21 11 18 7. Somodor 11 4 2 5 21 21 14 8. Zimány 11 3 2 6 16 15 .11 9. Mernye 11 4 2 5 20 25 10 10. Kazsok 11 3 0 8 22 25 9 11. Ráksi 11 1 0 10 12 45 3 12. Magyaregres 11 0 0 11 8 43 0 Az őszi zárófordulóban félbesza­kadt Magyaregres-Somogyszil mérkőzést a pályán elért ered­ménnyel (1-4) hagyták jóvá. A Mernye csapatának év végi összeredményéből négy bünte­tőpont levonva. IFJÚSÁGI BAJNOKSÁGOK KAPOSVÁRI CSOPORT Az őszi végeredmény: 1. Somogyaszaló 11; 8 1 2 48-10 25 2. Kazsok ii 7 3 1 45-14 24 3. Gölle 11 7 1 3 44-24 22 4. Somogyszil 11 7 1 3 41-22 22 5. Őrei 11 7 1 3 32-20 22 6. Mernye 11 6 1 4 43-16 19 7. Kaposfüred 11 5 2 4 19-21 17 8. Ráksi 11 4 1 6 26-30 13 9. Somodor 11 3 2 6 21-24 11 10. Juta 11 3 1 7 16-53 10 11. Zimány 11 2 1 8 9-27 7 12. Magyaregres 11­1 10 8-51 1 TABICSOPORT Az őszi végeredmény: 1. Kötésé 9 8 1 |i| 60-5 25 2. Balatonszabadi 9 8 1­43-4 25 3. Nagyberény 9 5 1 3 31-15 16 4. Kapoly 9 5 1 3 18-10 16 5. Balatonendréd 9 3 3 3 19-19 12 6. Ádánd 9 3 2 4 23-18 11 7. Bálványos 9 3 1 5 20-28 10 8. Bábonymegyer 9 2 2 5 15-43 8 9. Kereki 9 2- I 7 27-34 6 10. Somogymeggyes 9­­9 1-81 0 NAGYATÁDI CSOPORT A bajnokság állása: 1. Gyékényes 9 9 _ 81-6 27 2. Görgeteg 10 6 1 3 37-37 19 3. Kutas 10 6 _ i 4 37-22 18 4. Háromfa 9 5 2 2 31-13 17 5. Somogyszob 10 5 1 4 21-11 16 6. Iharosberény 10 5 1 4 28-21 16 7. Berzence 10 4 2 4 33-22 14 8. Lakócsa 10 4 1 5 38-36 13 9. Csököly 10 3 2 5 18-30 11 10. Vízvár 10 1 1 8 26-70 4 11. Kálmáncsa 10 0 1 9 5-87 1 Az őszi zárófordulóban játszott Gyékényes-Hárgynfa találkozó pályán elért eredményét (1-2) játékvezetői műhiba miatt meg­semmisítették; a találkozót a ta­vaszi szezon rajtjáig kell újraját­szani^ FENYŐ GÁBOR Labdarúgás Magyarország egy szeletkéje távozott Kaposvár Olyan 10 éves forma kisfiú lehetett Szántó László, amikor egyik nap édesapja kézen fogta, és elvitte magával Csurgón a tsz-irodába. A kis helyiségben egész népes csoport jött össze, s mindannyian ugyanarra vártak: Papp László meccsére. Akkor rendezték ugyanis Bécsben az egyik profi Európa-bajnoki döntőjét, televízió pedig - mekkora kincs volt az akkoriban a 60-as évek eleje felé! - jóformán csak ott az irodában volt. Szántó László akkor kötött örök barátságot az ökölvívással.- Nemrég Tamperében jártak; a finn nagyvárosban rendezett ököl- vívótoma - amely immár a 24. volt a sorban, s a világ egyik legneve­sebb amatőr mérkőzéssorozata - nemcsak Ladányi Róbert remek győzelme miatt marad emlékezetes.- Október 15-én kezdődött a so­rozat, s másnap halt meg Papp László. Természetesen azonnal be­mondattuk a szomorú hírt; a rende­zők félbeszakították a tornát, és egyperces néma főhajtással tiszte­legtünk az egykori háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó emléke előtt - mondta Szántó László, aki immár 18 éve tagja a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöksé­gének, s a magyar csapat vezetője volt Tamperében. - Természete­sen végig az egész tornán ez je­lentette a fő beszédtémát, hiszen - ahogy kint Finnországban mon­dogattuk - nemcsak egy remek sportember, hanem annál jóval több, Magyarország egy szeletké­je távozott kö­zülünk.- Amikor még Papp László volt a magyar ökölví­vó-válogatott szövetségi ka­pitánya, több­ször is együtt utaztak kül­földre.- Jó pár rangos nemzetközi tor­nán voltunk együtt, s valamennyi örök, felejthetetlen élmény marad. Velencében például - ahol kétszer is jártunk - a brazil bokszolók kör­befogták Papp Lászlót. Letérdeltek előtte, ölelgették, simogatták a lá­bát, mint egy igazi bálványnak. De hogy mennyire ismerték szerte a vi­lágban, azt a koppenhágai eset is nagyon jól bizonyítja. Amikor a ta­xisofőr meglátott bennünket, azt suttogta felváltva, hogy „Pusz- kász” és „László Papp”. Amikor pe­dig Boulogne-be utaztunk, a nagy újságok „Franciaországba érkezett a bokszpápa” címmel köszöntötték a mestert. Az egyik szabad óránk­ban a bevásárlóközpont felé vettük az irányt. Előttünk egy idősebb - mint utóbb kiderült, angol - hölgy leejtett valamit, Laci bácsi pedig ab­ban a pillanatban már ugrott is, hogy segítsen. A hölgy azonnal fel­ismerte Papp Lászlót; boldogan ki­abált a társainak, akik odajöttek, és örömmel üdvözölték. Úgyhogy egy kicsit csúszott a bevásárlás...- Azt mondják, jó alvókája volt Laci bácsinak...- Erről magam is meggyőződ­tem, amikor ugyanabban a szobá­ban laktunk. Másodpercek alatt képes volt elaludni. Amikor erről faggattam, csak annyit mondott tö­mören: bokszoló koromban olyan sok dolgom volt, hogy minden le­hetséges időmet be kellett oszta­nom a pihenésre. Sokszor előfor­dult persze, hogy így sem tudtam magam teljesen kipihenni. Most bepótolom... fenyő gábor Kék-tó öregfiú bajnokság All. forduló eredményei: Öregjak- Somogyvár-Tab 3-0; Balatonke- resztúr-Balatonmáriafürdő-Ba- latonboglár 1-3; Balatonberény-Fo- nyód 6-2; Balatonföldvár-NL Ke­reskedés (Balatonlelle) 3-0; Bala­toni Vasas-Lengyeltóti Vill-Master 4-3; Somogyjád-Balatonlelle 4-2. - A Balatonszemes csapata sza­badnapos volt. A 10. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Balatoni Vasas-Bala- tonlelle 2-2. A bajnokság állása: 1. Baiatonföldvár 10 9 1­39-12 28 2. Lengyeltóti Vill-Master 9 7­2 32-19 21 3. Balatonbeiény 9 5 3 1 30-19 18 4. Tab 9 5 2 2 26-12 17 5. Öreglak-Somogyvár 10 5 2 3 34-24 17 6. Balatoni Vasas 11 3 7 1 29-24 16 7. Balatonboglár 10 5 1 4 21-19 16 8. Fonyód 10 3 2 5 26-26 11 9. Balatonlelle 10 3 2 5 21-34 11 10. Balatonkeresztúr 10 2 1 7 22-28 7 11. Somogyiad 10 2 1 7 18-37 7 12. Balatonszemes 10 2 1 7 13-38 7 13. NL Kereskedés 10 1 1 8 17-33 4 A Felsőmocsolád csapata vissza­lépett ______________ FENYŐ Bü szkék voltak a mesterre Amikor annak idején a magyar ökölvívó-válogatott elutazott egy rangos külföldi tornára, a rendezők mindig azt kérdezték először: eljött-e Papp László? Mert annak a tornának, amelyen a mester is megjelent, külön rangja volt. Hatalmas megbecsülés övezte, bármerre is járt a világban, a szervezők pedig büszkén hirdették, hogy eljött hozzájuk Papp László

Next

/
Oldalképek
Tartalom