Somogyi Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-04 / 232. szám

2003. Október 4., Szombat 13. OLDAL HÉTVÉGÉ „Erős VÁRUNK, A nyelv” (Kosztolányi) Odafigyelni! Ma már, amikor minden papri­kajancsi riporter lehet a rádió­ban vagy a tévében; ne lepőd­jünk meg azon, hogy a szakma alapvető követelmé­nyeit sem tartják be ezek az úgynevezett sztárok! E követelmé­nyek közül most csak az odafigyelésre hívom fel a figyelmet. Ezekben a műsorok­ban (beszélgető-, kibe- szélő-show-kban, a ve­télkedőkben vagy poli­tikai riportokban stb.) a vezető riportert - kiderül a tevékenysé­géből - egyáltalán nem érdekli a riportalany. A riporter az általa feltett kérdésre meg sem várja a választ, belebeszél, megpróbálja másfelé, leginkább a saját véle­ménye felé terelni a szerencsét­len kérdezettet; esetleg már a ke­zében lévő papírt böngészi - ke­resgéli a következő felteendő kérdést. Minden fontosabb a számára, mint az, hogy odafi­gyeljen a megkérdezettre, meg­ismertesse az illető véleményé­vel a hallgatókat, a nézőket. Vil­log, ő áll a középpontban; udva­riatlanságok tömegét követi el; még a meghívott miniszterelnök vagy miniszter szavait, monda­tait is félbeszakítja, vagy éppen egyszerre beszél vele! Ennél már csak az szebb, ami­kor többen is részt vesznek a beszélgetés­ben, és mindenki mondja a magáét... Pe­dig a mindennapi élet­ben, társalgás közben is a legalapvetőbb a má­sikra való odafigyelés követelménye. Én érzem magam ké­nyelmetlenül, amikor a megszó­lított közéleti szereplőnek kell elhallgatnia, mert a „riporter” túlordítja őt; holott pontosan ez utóbbi senkinek kellene örökre befogni a száját, és őt kellene el­tüntetni a tévé képernyőjéről és a rádió mikrofonja elől! Csak most - befejezvén íráso­mat - örülök, hogy nem a tévé­ben vagy a rádióban kellett el­mondanom a véleményemet er­ről a jelenségről, mert akkor - a fentiekben felvázolt riporternek köszönhetően csak odáig jutot­tam volna el, hogy: „Ma már, amikor minden...”! MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Jazz-fesztivál harmincadszor Világsztárok randevúznak Nagykanizsán mintegy 80 százalékát 65 támo­gató adta össze. Október 9-én a „Harminc év emlékei ” című kiállítással nyit a rendezvény a Hevesi művelődési központban, és ekkor találkozik a „szakma”: Október 10-én 19 órakor Kovács Kálmán informati­kai miniszter köszönti a feszti­vált. A fiatal, ám rendkívül tehet­séges Jazzpression indítja a mű­sort, majd a P-H Connection, Dés László és a Kaltenecker Trió, valamint a Kecske­méti Bohém Ragtime Bánd lép fel. Szomba­ton a nagy öregek: Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre és Orbán György zenélnek. A sztárvendég az ameri­kai Oregon együttes lesz. Végül a Bells sze­repel. A pénteki, szom­bati előadásokat a világhálón egyenes adásban láthatják az ér­deklődők. A fesztivál díszvendé­ge - október 11-én 20 órakor - Laky Zsuzsanna, Európa újdon­sült szépségkirálynöje lesz. Nagykanizsa Elemükben érezhetik magu­kat a jazz szerelmesei, hiszen a jövő héten nyit a Kanizsa MKB Nemzetközi Jazz-feszti­vál. A szervezők az eddigiek­hez hasonló, fergeteges bulit ígérnek. Idén jubilál a kanizsai fesztivál: 30. alkalommal rendezik meg. A részletekről tartott saj­tótájékoztatón Papp Fe­renc, a HSMK igazgató­ja az elmúlt évtizedeket összefoglalva hangsú­lyozta: a rendezvény - amely rendszeresen ki­emelkedő szponzori összefogással valósul meg - folyamatosan le­hetőséget adott a fiatal zenészek bemutatkozá­sára, emellett egyre növekvő számban irodalmi, kulturális rendezvények is társultak hozzá. Legtöbbeket a második napon fellépő amerikai „nagyágyúk” vonzanak. A fesztivál idei költ­ségvetése 7 millió forint, ennek Nyugalmazott főépítész cseretéglákkal szaklapba, a polgármester pedig azzal pá­lyázott, és Henri Ford-díjat nyert a pincék­nek. Megtapasztaltam, hogy a falusi em­ber valahogy hisz annak - még ha ese­tünkben messziről jött nadrágos nő is az illető - és örül neki, hogy törődnek vele. Én sem hagytam őket sohasem magukra. Szeretem az embereket, mert azt tartom: a jó építész először az embereket szereti és csak az-után a házakat. A vidéki emberek meg különösen hálásak azért, hogy valaki törődik a nekik fontos értékekkel. Én ab­ban bízom, hogy az utódaim is ilyenek lesznek. Ehhez persze az is kellett, gondo­lom, hogy mind az építész kollégáimmal, mind a munkahelyemen jó csapatban dol­goztam.- Szólódon kívül a munkássága során több falura is felhívta a figyelmet.- Somogydöröcskéről is írtam egy tanul­mányt, magáról a faluról, amit aztán helyi védelem alá helyeztünk. Ezzel az anyaggal az akkori polgár- . „ mester megpályáz­ta az Európai Falu­fejlesztési Díjat, és el is nyerte a falu. A négytagú testület­tel, ami 70 éves bá­csikból állt, együtt mentünk ki Brüsz- szelbe a díj átvéte­lére. Aztán ott volt L SZABD TÜNDE 1943-ban született Gyulán: a kaposvári Munkácsy gimnáziumban érettségi­zett, s a Budapesti Műszaki Egyetem építész­mérnöki karán végzett 1969-ban. Ugyanott 1972-ben szerzett műemlékvédelmi szakmér­nöki diplomát, s a népi műemlékekből irta dok­tori disszertációiét. A pécsi Pollack műszaki főiskola címzetes főiskolai tanára. A férje Lörincz Ferenc Ybl-díjas építész. Két fiuk van, és három lányunokájuk. Lőrinczné Szabó Tünde már több mint egy éve ízlelgeti a nyugdíjat. Három uno­kája mellett a munkára is van ideje. Csi­nált magának, hiányoztak ugyanis a ter­vek és az emberek. Persze nemcsak a családra jut több figyelme, hanem az ál­tala hóbortnak tartott téglagyűjteményé­re is. Végre elkészült az otthoni téglamú­zeum, s azt tervezi, iskoláscsoportokat is fogad, hogy a fiatalok is megismerjék az építéshez kötődő régi mesterség titkait és az építészet szépségét. Annak is utá­najárt, hogy az országban ötvenen, So­mogybán pedig rajta kívül egy valaki gyűjt téglát. Most már csak a kapcsolatot kell keresni, eladni ugyanis egy darabot sem adna el, de szívesen cserélne amiből van cseretéglája.- Tulajdonképpen még nem volt itt az ide­je; azért mentem nyugdíjba, mert édes­anyám megbetegedett és szerettem volna többet mellette lenni - mondta Lőrincné Szabó Tünde nyugalmazott megyei főépí­tész. - Azt nem igényli, hogy egész nap ve­le legyek, ezért a családi tanács úgy dön­tött, délelőttönként dolgozhatom. Van egy családi tervezőirodánk, ott szeretettel fo­gadtak. Rögtön az első nap kaptam egy megbízást: a balatonszemesi postamúzeu­mot; ez nagyon boldoggá tett, mert már évek óta foglalkoztam és törődtem vele. Jólesik, hogy dolgozhatok, és az is, hogy a családomra is jut időm. Három unokám van, mind a három lány, velük is törődnöm kell. A közéletben a kamarákban is tevé­kenykedem, itt a megyeiben és az Orszá­gos Magyar Építészkamara etikai és fegyel­mi bizottságában. Ez elég sok elfoglaltság és felelős feladat. Gondolkoztam is, hogy talán egy igazi nyugdíjasnak túl sok is.- Szólód díszpolgárának választották a pincesor védetté nyilvánításáért. Milyen ér­zés volt?- Csodálatos. 75 löszpincét fedeztünk föl a gazban a polgármesterrel. Ezután ír­tam egy tanulmányt a műemlékvédelmi Somogyi téglások Lőrinczné Szabó Tünde évek óta gyűjti a téglákat. Mára elkészült a házi téglamúzeuma is.- Most 650 téglám van, nem az összes somogyi, de 600 biztosan az. Eddig dobozokban tároltam, illetve a nyaralóban, de rájöttem,, hogy Így nem mutat semmit, s én sem tudok bennük gyönyörködni. Mert saját gyönyörűségemre kezdtem gyűjteni. Készítettem tehát egy polcrendszert, hogy áttekinthetőek legyenek. Azt tervezem, hogy is­koláscsoportoknak mutatom meg, ha bejelentkeznek. Szívesen me­sélek nekik a téglásságról meg az építészetről is. így talán a magam örömén túl is lesz haszna ennek a gyűjteménynek. A téglásság egyébként mint önálló szakma a XVIII. században élte virágkorát, mi­kor megszűnt a török uralom, és elkezdték építeni a kastélyokat, majorokat. A téglások ván­doréletet éltek; nem egy-egy uraságnak voltak a jobbágyai vagy a cselédei. Mindig ősszel ér­keztek oda, ahová hívták őket, s ott letelepedtek, leszerződtek. Általában pénzt, terményt és megművelhető földet kaptak, mert két évig ott maradtak. A mester mindig olyan helyet kere­sett az uradalomban, ahol volt alkalmas agyag. Ezt az anyagot az inasok kitermelték s az úgy­nevezett placcra hordták, még azon az őszön. A téli hó meg a fagy megdolgozta ezt az anya­got. Az asszonyok és a gyerekek lábbal taposták a sarat. A kézi formába beleverték. Először napon szárították, aztán a mester kis kemencéket épített, s akkor ott kiégették. Volt, aki az év­számot kérte bele, volt, aki a hercegi koronát. A bencések például keresztet tettek bele. az Európa Nostra­díjas Szenna, azt még a somogyterves idő­szakban 1982-ben csináltam meg, ezért kaptam az Ybl-díjat. Úgy gondolom, óriási szerencsém volt, hogy a falvakban mellé- málltak az ottaniak. Nélkülük hiába akar­tam volna.- Talán az is számít, hogy van, aki mel­lé oda lehet állni. Az, hogy szereti a falut, már eddig is kiderült. Van-e kedvence a so­mogyi falvak között?- Mindegyik falu a kedvencem. Nagyon sok szép falu van ebben a megyében, és nagyon szépek a puszták. S olyan is van, VARGA ANDREA amiért nagyon aggódom: például Alexanderpusz- táért, ez Csokonyavisonta mellett van. S majdnem olyan értékes lehetne, mint a szántódpusztai Európa Nostra-díjas \majormúze- um, ha lenne igazi gazdája. Körülbelül 30 épület van ott, teljesen az enyészetnek ítélve. Bor­zasztó, hogy egy ilyen épségben maradt ér­ték pusztul. Én még beszéltem az utolsó cselédekkel is, akik ott laktak.- Mi az, amit ennyire lehet szeretni a szakmájában?- Erre elég nehéz válaszolni. Mert példá­ul egy kertész miért szereti a kertet? Azt hi­szem, talán azt, hogy egy épületben vagy egy területen fölfedezhetem a szépet, azt, hogy milyen szép tudna lenni. S az ezzel járó munkát is szeretem. Talán mert az egyszerű emberektől kezdve, a kőműve­sektől építész kollégáimon s a tanáraimon át voltak segítőim. S ott van az is, hogy Gyulán születtem, és 14 évig ott éltünk. A régi Gyulát őrzöm az emlékeimben. Erkel Ferenc szülőházában voltam elsős, az most múzeum, de akkor iskola volt. A százéves cukrászdának a tulajdonosai vol­tak anyám szüleinek a barátnői. Egy vidé­ki kisvárosban mi volt a szórakozás? Az, hogy este összejöttek römizni. Mi, gyere­kek meg az asztal alatt ettük a maradék tortát, ami aznap nem fogyott el a cukrász­dában. A régi polgári házak, épületek, ott is a régi berendezések, azok a szép újság­tartók... Talán a gyerekkoromban lehet az eredetét keresni, a széphez és értékeshez való vonzódásnak. Pályám legkedvesebb története érdekes módon ismét csak Gyu­lához kötődik. Amikor nyugdíjba men­tem, az év főépítészévé választott a szak­ma. Gyulán volt a konferencia. Abban az épületben kaptam meg ezt a díjat, ahol az édesapám dolgozott: a városházán. Na- gyon meghatódtam. __________fábos erika Kö nyvespolc: Széles a Balaton vize...? A Balatonról szóló egyik legszebb népdal első sorát választotta cí­méül a Siófoki Városi Könyvtár most megjelent új kiadványának, amelyet dr. Fazekasné Mulesza Olga és Krasznainé Szabó Katalin állított össze. De vajon mit takar a cím után a kérdőjel? Azt, amit valamennyien tudunk, valamennyien érzéke­lünk, akik az idén rendszeresen megfordultunk a tó partján. Vészesen alacsony kedvelt ta­vunk vízszintje. Végleges pusztu­lás-e ez, vagy csak időleges gond? Minderre csak a jövő adhatja meg a feleletet. Egy azonban biztos: valamit sürgősen tenni kell... Dr. Heródek Sándor, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóinté­zet igazgatója így ajánlja a köny­vet: „Ez a kiadvány főként a tó vízszintingadozásaival foglalko­zó újságcikkek közül válogatott. Jogosan, hiszen ez mint már ko­rábban többször, most is nagy gondot okoz. Sokat tudhatunk meg belőle a tóról, és nem keve­sebbet az érte aggódó emberek­ről...” A féltő aggódással teli sorok egyúttal a jelen kötet alcímére is utalnak: „170 év a tó történetéből, ahogy az újságok megírták.” Csak dicsérni lehet a Siófoki Városi Könyvtár hézagpótló és rendkívül aktuális kiadványát, amelyet most átnyújt az olvasó­nak. Hézagpótló műről van szó, hi­szen archív folyóiratokat csakúgy fölvesz, mint az 1950-es évektől megjelent sajtótermékeket. Mint­egy 25 periodikát tár föl, részlete­sen, gazdag forrásanyagként. Dr. Fazekasné Mulesza Olga könyvtárigazgató, a kötet egyik összeállítója is hangsúlyozza a mű legfontosabb célkitűzéseit: minél többen ismerjék(jük) meg a Balaton szabályozásának, víz­szintjének, vízpótlásának, vízmi­nőségének legfontosabb kérdése­it. így válik ez a könyv - fontos helytörténeti értéke mellett - a Ba­laton megóvásának egyik alapmű­vévé is. Mindazokhoz szól, akik legna­gyobb nemzeti kincsünk meg­mentéséért valamit tenni akar­nak.., A szemelvénygyűjtemény a „Társalkodó” 1836. évi február 27- i számából vett cikkel indít. Még­pedig meglehetősen kegyetlenül: „Ez azon gyilkos Balaton, mely­nek csodájára hazánk érzelgős művészei messziről eljőnek, hogy regényes tükrében a természet forgácsát bájoltan nézdeljék, de hasztalan létét csak hamar átlát­ván - hitvány mocsárnak s kárté­kony víznek ösmérnek...” Tudjuk, hogy a Balaton min­den évben megszedi a maga áldo­zatait. De ettől még nem gyilkos. A tragédiák oka régen és ma is az emberi felelőtlenség. És még az idei, súlyosan aszályos nyár után sem nevezhetjük hitvány mocsár­nak, mert pár száz méter gyalog­lás után csodálatos víz ölel(t) kö­rül bennünket... Egy rövid recenzió keretében természetesen csak tallózhatunk a mű gazdag forrásanyagában, amely 1866-tól 2003. május 21-ig (!) válogat a Balatonnal foglalko­zó cikkekből. Maradjunk meg napjaink legégetőbb gondjánál, a vízállásnál, hiszen az eltelt évtize­dek erről is számos érdekességgel szolgálnak. A „Balaton”, a Balatoni Szövet­ség hivatalos értesítője 1931. feb­ruár 1-jén többek között így írt: „A Balaton vízállását az őszi és té­li csapadék nagyon megnövelte, miért is a mélyebben fekvő Bala- ton-parti telepek vezetőségei egy­másután fordultak a szövetség­hez, tegyen előterjesztést az iránt, hogy a Sió-csatornán nagyobb vízmennyiség bocsátassék le...” Igen. Ilyen is volt. A tárgyalt 170 év alatt rendkívül változato­san alakult a tó vízszintje. Az ára­dások mellett az ideihez oly ha­sonló apályok is számtalanszor jelentkeztek. (Különösen nagy kárt okozott az 1879-es és az 1916- os áradás, míg .az 1921-es nagy szárazság idején, a Balaton déli partján a tó 4-500 lépésnyire hú­zódott vissza. Akárcsak az idei nyáron...) Mindannyiunkban felmerül a kérdés: Kiegyenlíti-e a természet saját magát? Megindul-e a víz­szint normál helyreállása emberi beavatkozás nélkül is? Az MTA hivatott szakemberei ősszel meghozzák (ták) döntésüket eb­ben a kérdésben. A döntés ered­ményessége azonban mindannyi­unk felelőssége is... Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy az utóbbi 20-25 évben egyre sokasodnak a bajok. Zákonyi Fe­renc, a Balaton egyik legnagyobb tudósa (sajnos, régóta az égi me­zőkön jár) már 1976-ban felemel­te szavát a Kis-Balaton megóvásá­ért, a szűrőképesség fokozásáért. „A Balaton térségben is számos érdek ütközik.” Megállapítása ma legalább annyira aktuális, mint évtizedekkel ezelőtt... A Balaton „lejáratásában” az el­telt pár évben a külföldi sajtó is közreműködött (dik). „Döglik a hal, szennyes a víz, rothad a nád, menekül a vendég...” - ilyeneket olvashatunk. A Balatonnak sok a gondja. De az előbb leírtak sokkal inkább rosszindulatú pletykák, mint valóságtartalmú igazságok... Személyesen is tapasztaltam mindezeket. Évtizedek óta 2003­ban volt a víz a legjobb minősé­gű... És a Balaton vonzereje még mindig csábító, hazainak és kül­földinek egyaránt... Az utóbbi években, a tó ala­csony vízállása miatt, egyesek már szigeteket is telepítenének a Balatonba. Mindent a turizmu­sért?! Dr. Balázs Árpádnak, Siófok polgármesterének a Magyar Nem­zet 2002. december 14-i számá­ban tett nyilatkozata valamennyi­ünknek üzen: „A tó egy egyedi, jellegzetes, más európai állóvíz­hez nem hasonlítható természeti képződmény. Bűn volna szigetek­kel „betelepíteni”, a hazai és kül­honi turisták a szórakozási lehe­tőségeket a parton is megtalál­ják.” A rendkívül aktuális könyv vonzerejét szép kiállítása még fo­kozza. Külön szólni kell Lipcsei Orsolya grafikáiról. A Balaton Fejlesztési Tanács és Siófok Városi Önkormányzata ál­tal is támogatott kiadvány So­mogy helytörténeti és természet- védelmi irodalmának újabb érté- kes nyeresége. dr. sípos csaba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom