Somogyi Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-21 / 246. szám
10. OLDAL KÉK 2003. Oktőber 21., kedd TŰKOR Vác: Élet a falakon belül III. Magánzárka belülnézetben Ha tanul vagy dolgozik a rab, akkor abból jövedelme származik. A gazdagság itt azt jelenti, hogy a rabnak van kávéja, dohánya. Ez még annál is fontosabb, hogy ki miért került a zárkába. Kollégám azt tanácsolta, ha börtönlátogatásra készülök, ne hívjam fel magamra a figyelmet, ne öltözzek nőiesen. Bő pulóverben, laza farmerben indultam a Váci Fegyház és Börtönbe. Egyik rab sem tett megjegyzést, de láttam, alaposan végigmérnek. Nőt évek óta nem láttak és lehet, hogy évekig nem is fognak.- Nem számoljuk a napokat, abba csak bele lehet őrülni - mondja Gazsi Atüla. - Óránk sincs, fél hat körül ébresztenek. A 34 éves férfi gyilkosságért ül a rácsok mögött. „Nem voltam rossz ember! Közhasznú munkát végeztem.” Védekezik. Korábban emberölési kísérlet miatt ült. Ezúttal 16 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. Az eset hét éve történt. Vizsolyban összecsapott két roma család. A verekedők kapával, kaszával puhították egymást. Gyilkosság lett a vége. Az egyik tábor megölte Gazsi apját és öcs- csét. Ő karddal állt bosszút. Huszonegy embernek támadt neki, egyedül. „Az egyiket leszúrtam, a másiknak levágtam a karját.” Gazsi tettéért mégsem elismert rab. Itt nincs hierarchia. „Olyanok vagyunk, mint a testvérek. Erre kényszerít a börtönélet. Reggelente egymást borotváljuk. A zárkában nincsen tükör. Azt nézzük, hol van a másikon szőr.” A testvériesség az anyagiakban mutatkozik meg leginkább. Nincs pénzük, a cigaretta olyan itt, mint az arany. Az a gazdag, aki csomagot kap. Gazsi nem kap pakkot, se levelet. Be se jönnek hozzá. A felesége elhidegült tőle, két kisfia nevelőintézetben él. Fogalma sincs arról, hogy mihez kezd, ha szabadul. A feleségét vissza akarja kapni. A börtönfalak között tanult meg írni. Az általános iskolát most végzi. A bizonyítványból nem derül majd ki, hogy hol végezte a nyolc osztályt, senki nem tud utánanézni. A Váci Fegyház és Börtönben egy alapítványi iskolán keresztül oldják meg az oktatást. Megéri tanulni, 5560 forint jár érte havonta. Aki már végzett, feliratkozhat egy számítógépes alapkezelői tanfolyamra. Erről is papírt kapnak. Aki dolgozik, még ennél is többet keres. A fegyházasok főként a börtön falain belül vállalnak munkát. Van, aki takarít, más a könyvtárban dolgozik, és a rabok ebédjét, vacsoráját is a fog- vatartottak főzik. „A kintihez képest ez a kaja semmi. Moslék” - mondja Gazsi. Pedig azt beszélik, a börtönök közül itt főznek a legjobban. Pacal. Babgulyás. Kakaós csiga. A foglyok a zárkákban esznek. A börtönösök és a fegyházasok egyaránt. Hokedlin. Ágyon. Ilyenkor mindenhol bezárulnak a vasajtók. „Ugyanazt csináljuk minden nap: olvasunk, beszélgetünk, tévét nézünk.” Gazsi szerencsés helyzetben vari: harmadmagával tölti büntetését egy zárkában. Van, akinek 11 rabbal kell osztoznia egy helyiségen, egy mosdón. Rossz magaviseletért, bűncselekA cellában nincs fölösleges bútordarab ményért magánzárka jár. Akár 30 napra is. Nem nehéz azt kiharcolni. Elég „beszólni” az őrnek. Az alagsori folyosóra emlékeztető körletben olyan rabot is láttam, akiről kísérőm azt mondja: „egészségkárosító magatartás” miatt került az egyszemélyes zárkába. Öngyilkos akart lenni. Felvágta az ereit. Nem ő az egyedüli, több rab akar így véget vetni a bezártságAz elítélt kötelességei A fogvatartottnak abban a büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie a szabadságvesztést, amelyet kijelöltek a számára. Köteles az intézmény rendjét, biztonsági és higiéniai követelményeit megtartani. Teljesítenie kell a kapott utasításokat és megfelelően kell elvégezni a részére kijelölt munkát. A büntetés-végrehajtási intézet tisztántartásáért és ellátásáért is az elítéltek felelnek. Ha szükséges, a rabnak alá kell vetnie magát az orvosi vizsgálatnak, vagy gyógykezelésnek. Havonta 24 órában dolgoztathatják a foglyot díjazás nélkül. Ha van jövedelme, abból köteles hozzájárulni az ellátásához, naponta 170 forinttal. Az elítéltnek el kell tűrnie, hogy különböző szempontok szerint csoportba sorolják. nak. Van, aki fejjel rohan a radiátornak, vagy szétszereli a mosdókagylót és az alkatrészekkel próbál kárt tenni magában. Mások pszichikailag mennek tönkre pillanatok alatt. Ők külön részlegbe kerülnek. A rabok többsége megpróbálja kiharcolni, hogy oda vigyék. Azt mondják: ott jobban figyelnek rájuk, törődnek velük. NAGY ESZTER DÓRA Itt, túl a rácson... Gazsi Attila FOTÓK: europress/kerék Ágnes ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Fajtalankodó Verőcei hétvégi házában fogták el azt a 64 éves férfit, aki még október 17-én fajtalankodott egy kislánnyal Budapesten, egy sportegyesület uszodájának szertárában, europress Késes rabló Őrizetbe vett a rendőrség azt a fiatalembert, aki egy fővárosi gumijavító műhelyben késsel fenyegette meg a munkásokat és kétmillió forintot követelt. A tettest a rendőrjárőrök zavarták meg és fogták el. europress Etióp migránsok Hat etiópiai állampolgárt fogtak el a Nyírbátori Határőr Igazgatóság zajtai határőrei Garbóiénál. A külföldiek a zöldhatáron érkeztek hazánkba, europress KETTÉTÖRT A FÁN. Előzés közben elvesztette uralmát járműve fölött egy fiatalember, s a Honda fának vágódott a 38-as főúton. Az autóvezető csupán a lábát törte.______________________ fotó, taipus attila Késelés a lakodalomban Bőszénfa Kis híján tragédiába torkollt egy vidámnak induló lakodalom Bőszénfán. Az egyik vendég, némi vita után, többször mellkason szúrta élettársa édesapját. A 31 éves albán férfit a rendőrség őrizetbe vette. Vidámnak indult, a szombat Bőszénfán: csaknem az egész falu hivatalos volt egy helybeli fiatal pár esküvőjére és az azt követő lagzira. Mintegy 150 vendég táncolt, szórakozott, mígnem a kora hajnali órákban tragikus fordulat vetett véget a vigasságnak. A meghívottak közt volt a vőlegény unokanővére, annak 31 éves élettársa, valamint édesapja is. Hogy a vita min tört ki, egyelőre rejtély, mindenesetre úgy tudni: a fiatalember némi alkohol elfogyasztása után meglehetősen kötekedővé vált. A családi viszály során a fiatalember élettársa és közös gyermekük keresésére indult, akik már korábban hazamentek. A nő édesapja időközben megpróbálta csitítani a dühöngő férfit, ám ez még inkább olaj volt a tűzre. A 31 éves albán származású fiatalember - aki amúgy Németországban él, s csak időnként látogat haza családjához - egy kést kerített és élettársa apját többször megszúrta. Az 56 éves férfit a mellkasán érték a szúrások. JAKAB EDIT Titokzatos svájci számlák Budapest Nem érkezett hivatalos megerősítés arról, hogy zárolták a brókerbotrány gyanúsítottjainak svájci bankszámláit. Ám ha ez meg is történt, hetekig eltarthat, amíg arról a svájci rendőrség értesítést küld. A rendőrség még nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a K&H-ügyben gyanúsítottak bankszámláit zárolták volna Svájcban - mondta az Europressnek Garamvölgyi László. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója hozzátette: ezek az információk csak a sajtóban jelentek meg, de ott is csak biztosítási intézkedésekről beszéltek, vagyonelkobzásról nem. Garamvölgyi szerint ha valamelyik országban zárolnák az ügy valamelyik gyanúsítottjának számláját, hetekig elhúzódhat, míg a hivatalos értesítés megérkezik Magyarországra. Svájcban, a zürichi kanton ügyészsége megerősítette egy helyi lap hírét, miszerint különféle svájci bankoknál olyan számlákat zároltak, amelyeken több millió svájci frankot helyeztek el. A zárolásokat pénzmosás gyanújával indokolták az igazságügyi hatóságok. Az Europress úgy tudja: nem csak Svájcban, hanem Belgiumban is lehetnek olyan számlák, amelyeken tisztára mosott pénzeket „pihentetnek”. A brókerbotrányban a rendőrség 69 megkeresést küldött a társszerveknek, ügyészségeknek, rendőrségeknek, adóhatóságoknak. Ez nem jelenti azt, hogy 69 országot kerestek volna meg, ám erről bővebben nem adnak tájékoztatást. NAGY ESZTER Apróhirdetés ÁLLÁST KERES 8 KEZDŐ mérnök, informatikus, szakirányú középfokú angol nyelvvizsgával Kaposváron állást keres. 06-20/567-8583.-----—--------------------------------*113979* FO RDÍTÁST, tolmácsolást vállalok framcia és angol nyelvből. 70/290-2403.Ó---------------------------------------•114282' AP RÓ-CSEPRŐ 8 ÉPÍTŐK figyelem! bontott darupályás vascsarnok 26 m hosszú, 16 m széles műhellyel együtt. Acélgerendák 300x400-as -ig, kisméretű tégla, hullámpala, és egyéb más eladó. Kiskorpád, volt hűtőház. 30/9080-295, 74/411- 266.---------------------------------------------------------------------------------*11*15* 8 IRHA ÉS SZŐRMEBUNDÁK Bőrruházat extra minőségű válogatott báláskészlet rendkívül kedvező áron eladó. 20/997-5568.-----------------------------;----------*114075* GÉ PEK 8 MÉRLEG Towa ŐZ-L15 alig használt eladó. 20/997-5568.------------------------------.-----—*114075* ME ZŐGAZDASÁG TÖLGY, cser, akác, gyergyán tűzifát vásárolok. 30/484-9659.------------------ *113360* HI NTÓ speniter kocsi és 1 pár lószerszám eladó. 85/460-494.----------------------------------------• 113819* 8 EZÜST fenyőgally eladó. 85/376-104.-------- *113860* KA POSVÁRON tűzifa eladó, kiszállítást vállalunk. 30/9366-288, 30/400-4025.----------------------------------------*113872* HA SZNÁLT szőlőbetonoszlop, karó, huzaldrót eladó. Tel.: 85/450-125.----------------------------------------*113903* GYÜMÖLCSFA akció okt. 26-ig 680 Ft/db. Cofuna 40 l-es 886 Ft marhatrágya 50 l-es 1045 Ft foszfor kálium 11-26%-os 50 kg 2586 Ft Kerítésdrót 25 m-es tekercsek 1 m-es 3900 Ft 1,2 m-es 4600 Ft, 1,5 m-es 5700 Ft Kutya- konzerv 1 kg 178 Ft. Fénystabil fólia 8,5 m x 0,15 m x 60 m 36473 Ft. Fekete fólia 8,5 m x 0,12 m x 60 m 19097 Ft. Németh Gazdabolt Kaposvár, Pécsi u. 100., 82/526-444.------------------------------------- *114160* KRIZÁNTÉM eladó. 30/310-3607, 82/416- 924.----------------------------------------*114303* FAISKOLAI LERAKAT TÖLGY, kőris, éger, szántott fűrészáru eladó. 30/268-6121.---------:-- I ....*114210* HU LLÁMPALÁT bontottat vagy hullámpalás épületet bontásra vásárolnék. 30/268-6121.----------í------£---;-------------*114210* AL APÍTVÁNYOK IDŐSEK OTTHONA Kaposvár mellett még 4 főt tudna elhelyezni bővítés miatt. 06-20/9162-144.------- - — *114024* A KAPOSVÁRI BUDO SE megköszöni az adójuk 1%-val támogatók felajánlását, melyet védőfelszerelés beszerzésére fordít.----------------------------1-----------*114229* PÉ NZPIAC TELJES körű hitelügyintézés. 30/389-2780.-----------.------------------*----------*113560* KO RREKT HITELUGYINTEZES! Saját és megvásárolni kívánt használt gépjárművére kedvező hitel kondíciókkal, kezelési költség nélkül, teljes körű ügyintézéssel (eredetiségvizsgálattal, átírással) várjuk ügyfeleinket. SEAT Zsillé Kft. Kaposvár, Zaranyi út 8.----------------- *114104* JE LZÁLOGHITELEK, személyi hitelek kiváltása 5%-os kamatra. 06-70/293-2889.----------------------------------------*114134* HIT ELÜGYINTÉZÉS minimálbérrel, akár terhelt ingatlanra is. 06-70/524-9641.---------------------------1------------*114135* 0É DÁSZ Démász részvények eladók 85/314- 890--------------------------I------------*114246* 1M FT 19200 FT/HÓTÓL lakás és személyi hitelek: 06-20/9361-045.----------------------------------------‘H4312* VÁLLALKOZÁS FÉRFI-NŐI-GYERMEK atléta kis és nagyker. Bonnya: 84/375-006,30/236-1896.----------------------------------------*114193* BEJÁRATOTT vendéglátóegység eladó Kaposváron. Tel.: 06-30/244-9390.----------------------------------*114263* BÚ TOR SZENZÁCIÓS ÁRAK! 3 fiókos Rattan komód 14,900 Ft, Papasan fotel 18,900 Ft. Enteriőr, Kaposvár. Fő u.7. Európa Park 82/410-754---------------------------------------*113769* RÉ GISÉG Kaposváron, a Jutái úton megkezdte őszi telepítésű gyümölcs és szölőoltványok értékesítését. Tel.: 82/511-635.---------------------------------------*114346* ______ __ADÁSVÉTEL_______ SZ ÉN akció okt. 31-ig! Cseh barna szenek 1.900 Ft/q-tól, Lengyel szén 2.350 Ft/q, ingyenes szállítással. 06/30/9750-662 8 RÉGI bútorokat, modem és régi festményeket fém tárgyakat órákat vásárolok, üveg- és porcelántárgyakat. Értesítésre házhoz megyek. 85/375-346, 74/465-699,30/979-8398.---------------------------------------*113865* ÜZ LETHELYISÉG A KAPOSVÁRI Vásártéren üzlet kiadó v. eladó. 06-20/397-1275. '113972* *114117*