Somogyi Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-21 / 246. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. Október 21., kedd Megszületett a dezinflációs pálya Budapest A kormány és a jegybank 2005 decemberére 4 százalékos inf­lációs célt határozott meg, és egyben lefektette, hogy 2006 decemberére az inflációnak 3 százalék alá kell csökkennie - jelentette be tegnap Járai Zsigmond, a jegybank elnöke és László Csaba pénzügymi­niszter. A várakozásoknál va­lamivel magasabb 2005-ös cél az első piaci reakciók alapján hitelesnek tűnik. A kormány és a jegybank úgy véli, hogy a kijelölt dezinflációs pálya megfelelő a 2008-as euróbeve- zetéshez. Ugyanakkor az eh­hez szükséges inflációs felté­telnek 2006 tavasza és 2007 tavasza között kell megfelelni. Ahhoz, hogy ezen időszak alatt átlagosan 3 százalék alatt legyen a pénzromlás üte­me, 2006 első negyedévében drasztikus inflációcsökkenés­nek kell bekövetkeznie. VG-GRAFÍKA Forrás: MNB 2006 decemberére az infláció­nak 3 százalék alá kell mérsék­lődnie - mondta Járai Zsig­mond, kiemelve, hogy a pontos célt a maastrichti kritérium is­meretében fogalmazzák meg. A jegybank visszatér a szim­metrikus célsáv intézményé­hez, vagyis a 4 százalékos cél­hoz plusz-mínusz 1 százalékos toleranciasáv tartozik. Ám Járai Zsigmond hangsúlyozta, hogy a sáv felső része kizárólag rendkívüli tényezők esetére van fenntartva, és alapvetően 4 százalékos vagy az alatti inflációt tartanának elfogad­hatónak. A monetáris politika gyakor­latát illetően a jegybank elnöke elmondta, hogy jelenleg még a 2004-es célra koncentrálnak, de a 2005-ös célkitűzés is egyre hangsúlyosabb lesz a dönté­sekben. A dezinflációs pálya és a jelenlegi árfolyam között nincs konfliktus, vagyis a jegy­bank továbbra is a 250-260 forint/euró sávban szeretné látni az árfolyamot. A 2005-ös célkitűzés maga­sabb lett annál, mint amit a pi- aeok korábban vártak. Ugyan a 4 százalékos decemberi inflá­ció a 2003-as 5,5 százalék után látszólag ambiciózus, de 2005 elején egy technikai esés követ­kezik be az inflációban, hiszen ekkor kiesik a jövő év eleji áfa- kulcsemelés hatása. Annak el­lenére, hogy ez a cél magasabb volt a várakozásoknál, a piac alapvetően kedvezően fogadta a hírt. Ez annak a jele lehet, hogy a célt hitelesnek, telje­síthetőnek gondolják a piaci szereplők. A 2005-ös cél könnyedén tel­jesíthető, ehhez forinterősö­désre sem lesz szükség - véli Forián Szabó Gergely, a CA IB Alapkezelő elemzője. Ezzel tu­lajdonképpen a jegybank esz­közkorlátozottsága is enyhül. Akkor lesz teljesíthető a cél, ha az ERM-II. árfolyamrendszer-' be való belépésünk jövő év' közepén hiteles lesz. Ekkor ugyanis feltehetően a belépési­nél erősebb árfolyam alakul ki a jelentős kamatkülönbözet miatt. Az infláció lehetséges alakulása* (12 havi fogyasztói árindex) március * Elemzői előrejelzések és VG-becslés alapján. VG-GRAFÍKA Forrás: KSH, VG Menekülthullám várható Budapest Felpörgött az Európa-hitel _Budapest A lassú indulás után meglódult az Európa-hitel. A Magyar Fej­lesztési Bank Rt. adatai szerint a május végén indult Európa tech­nológiai felzárkózási beruházási hitelprogram két évre tervezett kerete elérte a 12,6 százalékos kihasználtságot. ____■ Az EU-csatlakozás kapcsán Ma­gyarországnak fel kell készülnie arra, hogy tranzitállamból célor­szággá válik a menekültek számá­ra - szögezte le lapunknak nyilat­kozva Balogh András, a kor­mányfő tanácsadója. Az MTV hét­fő reggeli híradója még milliós nagyságrendű migráció lehetősé­gével kapcsolatban idézte a pro­fesszort, a Magyar Külügyi Intézet volt vezetőjét, aki ezt úgy ponto­sította, hogy ilyen tömegek meg­indulása természetesen csak ko­moly válságok esetén (természeti katasztrófák, háborús helyzetek) jelentene közvetlen veszélyt, de szerinte a migrációs nyomás a csatlakozással mindenképpen erősödik majd. • Az életszínvonalban, bizton­ságban és egyéb területeken ki­alakult óriási különbség az EU és Észak-Afrika, a Közel-Kelet, Dél- Ázsia vagy akár Kelet-Európa kö­zött is oda vezetett, hogy a migrá­ciós nyomás az uniós tagállamo­kon már ma is óriási. ■ SUZUKI. Tudjuk, mi számít IGNIS 1,5 literes motorral A mi autónk; Grand Mitara 400 000 Ft értékű extra felszerelés Tesztvezetés nyereményekkel Dijak: 1 db IGNIS 1.5 GS, 130 db színes televízió, 200 db DVD lejátszó, 350 db discman. Liana 2 DIN-es, CD játszós rádiómagnóval, 200 000 Ft Suzuki beszámítási kedvezménnyel 'kombinált)- 4 9 10,9 l/ioo km. CO.. kibocsátás (kombinált): m-ión a Suzuki márkakereskedésekben. A/ akció időtartama- 2003, október KEREPESI PARK - TERVEK Jövő július előtt nem kezdheti el a fran­cia Bouygues a Kerepesi úti ügetőpálya helyére tervezett bevásárlóközpont, szálloda és irodaház felépítését. A Nem­zeti Lóverseny (NL) Kft.-vei kötött szer­ződése szerint ugyanis előbb be kell fe­jeznie a Kincsem Parkban félbemaradt lóversenypálya-komplexum építését - közölte Farkas Ferenc, az NL Kft. ügy­vezető igazgatója. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM BORÜGYBEN ENGEDHET A PM A mai 5 forintról várhatóan csak 8 forintra emelkedik a bor literenkénti jövedéki adója a jövő évben - tudta meg la­punk. Mint ismert, a PM - ki­zárólag a költségvetési bevéte­lek bővítése érdekében - az adó mértékét eredetileg 12 fo­rintra kívánta növelni. Értesü­léseink szerint ma már a tárca kompromisszumként hajlandó elfogadni a csupán 3 forintos emelést, és ezzel a MSZP-frak- ció is egyetért. Ennek megfele­lően több szocialista képviselő kapcsolódó módosító indít­ványt nyújt be a jövedéki tör­vényhez. Ágazati számítások szerint a költségvetés - 3 millió hektoli­teres belföldi borforgalmazást feltételezve - az 5 forintos jöve­déki adóval 1,5 milliárd forintos bevételre tett szert évente, ami a 7 forintos adónövelés révén mintegy 2 milliárddal bővült volna. Ha az adó 2004-ben csak literenként 3 forinttal emelked­ne, a többletadó 0,9-1 milliárd forintot tenne ki, vagyis a pénz­ügyi tárca az eddig tervezett pluszbevételből mintegy egy- milliárdot elengedne. Versenyképességi szempont­ból a 3 forintos literenkénti növelés is gondot jelentene - mondta lapunknak Karakas Já­nos MSZP-s képviselő. Szerinte ezért az adóemelés csak úgy fo­gadható el, ha annak ellensú­lyozása érdekében a hatóságok fokozzák a borhamisítás elleni fellépést. Az ellenőrzések szi­gorítására különösen a legin­kább veszélyeztetett alföldi tér­ségben lenne szükség - szögez­te le Karakas. VÁLLALATOK ÉS PIACOK JELENTŐS MEGRENDE­LÉST SZERZETT A RÁBA Egymilliárd forint - a Rába Jár­műipari Alkatrészgyártó Kft. számára ekkora többletbevételt jelent 2004-ben a brit Terex Benforddal megkötött beszállí­tói szerződés. TÖBB LESZ A SAJÁT MÁRKÁS TERMÉK Az EU-csatlakozással jelentősen megváltozhat a hazai kereskedő cégek kínálata. A versenyben az ár mellett a minőség és a csoma­golás is egyre fontosabb lesz, s növekszik a saját márkás termé­kek aránya. ALÁÍRTÁK A POSTABANK­SZERZŐDÉST Aláírták tegnap az érintettek a Postabank Rt. adásvételi szerző­dését, a tranzakció pénzügyi le­zárása várhatóan év végéig meg­történik. Az Erste a kisrész- vényesi csomagra is ajánlatot tesz, az osztrák pénzügyi cso­port gyors megtérülést remél az üzlettől. DVD-BOOM NYUGAT-EURÓPÁBAN Európa-szerte egyre népszerűbb az összességében 85 milliárd eurós forgalmat generáló szóra­koztatóelektronikai piacon a DVD. Magyarországon még boom előtt áll a DVD-kereske- delem, a teljes elektronikai piac azonban így is vártiatóan 10 szá­zalékkal nő. Az Európai Unió tagállamai­ban a háztartások 44 százaléka legalább egy, 35 százaléka kettő, a maradék három vagy még több televíziókészülékkel ren­delkezik - derül ki az Eurostat most közzétett felméréséből. Az oldal a VILÁGGAZDASÁG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP Márkakereskedőink: Baiatonboglár, SUZUKI BORONGICS Vikár B. u. 2. Tel.: 85-352-070 • Barcs, SUZUKI KARVALICS Bajcsy Zs. u. 86. Tel.: 82-460-290 • Kaposvár, SUZUKI HÍRT Kond vérér u. 2. Tel.: 82-555-515 • KAPÓS AUTÓ KFT. Vár u. 16. Tel.: 82-312-826 • Marcali. SUZUKI KLENOVICS Noszlopy G. u. 14. Tel.: 85-314-673 • Siófok, SUZUKI TÓTH Vak Bottyán út 24. Tel.: 84-316-475 www.vg.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom