Somogyi Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-11 / 238. szám
Amikor a nagykövet gitárt penget- Hová tette Washington Magyarországot a világ térképén?- A prominens országok közé tartozunk. Azon országok között tartanak nyilván minket, amelyekre lehet számítani, amelyek barátok és segítőtársak lettek.- Az a gyanúm, hogy mindennek az alfája és ómegája ma Irak. Amerika ma aszerint ítél, ki segíti ki a bajból.- Ezek természetesen egymással ösz- szefüggő jelenségek. Ám ma már teljesen világos innen nézve is, hogy Európa nem igazán értette meg, mekkora ütés érte az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én. Amerika sok európai ország számára csak egy mítosz volt, ami köddé vált a terrorcselekményt követően. Ugyanakkor az átlag amerikai is lelki válságot élt át, mert számára pedig az bizonyosodott be, hogy hazája épp olyan sebezhető, mint bármelyik ország a világban. Ezt mindenkinek roppant nehéz volt feldolgoznia.- Az rendjén van, hogy Magyarország segített, amikor arra szükség volt. De a háború gyors és látványos sikere után - az első szakasz lezárultával - most csőstül jönnek a bajok. Irakban véres gerillaháború kezdődött, nyitott kérdés: hol vannak a háborúhoz okot szolgáltató tömegpusztító fegyverek?- Úgy gondolom, hogy Magyarország helyesen döntött, amikor támogatta az iraki rendszerváltást. Bebizonyosodott, hogy Szaddám Húszéin visszaélt hatalmával, nyomorba taszította az embereket. Irakban sokan hálásak az amerikaiaknak, és egyáltalán nem megszállókként tekintenek rájuk. Sokak számára új élet kezdődött, amelyet demokráciának hívnak. És ha körülnézünk Európában, akkor azt látjuk, hogy egyre többen csatlakoznak az amerikai újjáépítési kezdeményezésekhez. Nap mint nap egyre több támogatóra talál a Fehér Ház. Másrészről: valóban vannak kérdőjelek, sok mindent másként, talán jobban is lehetett volna tenni. De ne felejtsük: választási kampány kezdődött Amerikában, aminek nagy a tétje! Nem csoda hát, hogy nap mint nap szembesülünk a nyitott kérdésekkel. Mindez a kampány része, csöndes belháború. Bárki lesz is a következő elnök, ez a tény önmagában nem befolyásolhatja Magyarország Amerika-politikáját. Nem lehet négy- évenként módosítani az irányokat! Tulajdonképpen számunkra jelent kihívást a demokrácia. Jól ismerem az országot, de az amerikai demokrácia hétköznapjai még most is sok izgalmas kérdést vetnek fel a számomra.- Minek tudható be Medgyessy Péter miniszterelnök újbóli meghívása a Fehér Házba? Milyen kérdések kerülnek napirendre az őszi tárgyalásokon?- Egyelőre csak annyi tudható, a gazdasági együttműködés, további bővítéséről lesz szó. S ez azért jó hír, mert a jelek szerint beindult - ha lassacskán is - az amerikai fellendülés. S ez az egész világ számára kedvező fordulatot hozhat. Október 1-jén nyitottuk meg Virginiában az Amerikai-Magyar Technológiai Központot, amely felszálló pályája lehet az amerikai piacra betömi akaró technológiai cégeknek, de fordítva is működik majd a rendszer, mert az amerikaiak is újabb európai vagy régiós piacokra lelhetnek a központ segítségével. Azt külön kiemelném, hogy ez a központ nem a nagy, hanem a kis- és közepes vállalkozásokat fogja képviselni. Ugyanakkor óriási előrehaladás, hogy a két legtekintélyesebb amerikai napilap, a The New York Times és a The Washington Post is egyre több cikket szentel a magyar gazdasági kapcsolatoknak.- A tárgyalások másik lényeges kérdése a NATO-val való együttműködés lesz.- A NATO kapcsán felmerül a kérdés: mi lesz az észak-atlanti katonai együttműködés szerepe Irak után? Igaz, még nem nagyon messze vagyunk az iraki békemisszió befejezétől és nem látjuk az újjáépítés végét sem. És azt sem tudjuk, milyen szerepet vállalhat egyáltalán a NATO a közel-keleti rendezés menetében.- Ön épp akkor volt Brüsszelben NA- TO-nagykövet, amikor hazánk csatlakozott az Észak-atlanti Szövetséghez. Hogyan látja a NATO szerepét, jövőjét?- Meggyőződésem, hogy a NATO megőrzi hagyományos transzatlanti szerepét, és ugyebár a térségen túli szerepvállalása is egyre nyilvánvalóbb. Gondoljunk csak az afganisztáni helyzetre, ahol az amerikai katonai akciót követően a szövetség vette át a vezető szerepet. Ámbár azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a szövetségben döntő befolyása épp az Egyesült Államoknak van. Véleményem szerint fel sem merülhet a kérdés, hogy szüksége van-e Európának a NATO-ra. Mindaddig, amíg a terrorizmus okozta fenyegetettség kézzel fogható veszély, a NATO- nak rendkívül fontos szerepe van az egész világban. Amerikának és Európának együtt kell működnie.- Mit szól ahhoz, hogy felvetődött az önálló európai katonai szerepvállalás?- Az jó dolog, hogy felmerült ennek a kérdése. Mert hiszen az erősödő Európának is szüksége van erős védelmi szervezetre. Azonban itt nem egymást gyengítő, hanem épp ellenkezőleg, egymást erősítő folyamatoknak kell lennie. A két szervezet tehát nem lehet egymás ellentéte, hanem egymást kell kiegészíteniük. A NATO-nak meg kell őriznie alapvető szerepét, a biztonsági garancia SIMONYI ANDRÁS 1952-ben Budapesten született 1989: a Külügyminisztérium munkatársa. 1999-2001: hazánk első NA- TO-nagykövete 2001-2002: Danison LM (saját cége) 2002: A Magyar Köztársaság amerikai nagykövete képviseletét. Tehát azt, hogy továbbra is megtartsa békefenntartó misszióját és megfékezze a terrorizmust. Irak után milyen szerepe lesz? Erre kérdéssel tudnék a legmegfelelőbben válaszolni: ki gondolta volna tíz évvel ezelőtt, hogy a NATO ott lesz Boszniában és ott lesz Afganisztánban? Ami pedig Magyarországot illeti: hazánk nem két hadsereget épít, hanem egy olyat, amit nemcsak a NATO-n belül, hanem az Európai Unióban is hasznosítani tud. Elvetek minden olyan felvetést vagy megközelítést, amely a kettő (NATO és európai haderő) közti versenyre helyezné a hangsúlyt. A két szervezet közti munkamegosztásról lehet csak szó.- Vissza kell térjek Irakra, merthogy nem tudjuk: milyen a kommunikáció az amerikai és a magyar kormány között az iraki újjáépítésben való magyar vállalkozások részvételéről?- Természetesen mi minden fórumon jelezzük a magyar cégek nyitottságát, ám úgy tapasztaljuk, hogy az amerikaiak elsősorban az irakiakat kívánják munkához juttatni.- Még nem dőlt el Taszár sorsa...- Nagyon pontosan fogalmazott. Valóban nem született meg a végleges döntés Taszár jövőjéről. Annyit tudunk csak biztosan, hogy az amerikaiak határozott szándéka a jelenlegi struktúra átalakítása. „Vízililiom” típusú bázisok - itt-ott felbukkanó, állandóan változó - egységek kiépítésében gondolkodik az amerikai katonai vezetés, ami mobilitást és gyors reagálást is jelent egyszerre. Ám Taszár kérdésében a helyi kezdeményezésnek is nagy szerepe lehet. Ha a taszáriak értelmét látják a légi bázis fenntartásának, akkor azért lobbizni is kell. Nagyon jó együttműködés alakult ki köztem és a taszári polgármester között, a nekem címzett levelét - amely a bázis hasznosítására vonatkozó elképzeléseket, felajánlást (például az iraki rendőrök kiképzésre vonatkozó felajánlást) tartalmaz - minden adandó alkalommal megmutatom amerikai kollégáimnak, azoknak, akik a döntésben illetékesek. Nagyon bízom abban, hogy nem lesznek hiábavalóak erőfeszítéseink és hamarosan sikerül Taszár sorsát véglegesen rendezni.- Valóban lekerült á napirendről az iraki rendőrök magyarországi kiképzése, miután Jordánia felajánlotta segítségét?- Úgy néz ki, hogy segítségünk felajánlása ellenére Jordániában képzik majd ki a leendő iraki rendőröket.- Min múlott a döntés?- Paul Brememek, az amerikai adminisztráció iraki vezetőjének mi jeleztük fogadókészségünket, azonban a gyorsaság, a jordániaiak azonnali válasza sokat nyomott a latbán. csernyánszky judit Falakat dönt a kultúra- A minap az egyik legnézettebb esti tévéshow-ban, Conan O’Brian műsorában láttam önt, ahol kiemelt vendégként külön is köszöntötték, sőt még Whoopi Goldberggel is váltott egy-két szót. Aki megjegyezte: szívesen lenne fekete magyar nálunk, mert épp aznap olvasott egy jelentést arról, hogy jelentősen javult a magyarok szexuális aktivitása. Félretéve a tréfát: ön a kulturális jelenlétünkre is figyel itt Amerikában. A The Washington Postban pedig azt olvastam, hogy Placido Domingó felszólította a washingtoni opera színpadára, mert Johann Strauss darabja, a Denevér úgy kívánta.- A művészetnek nagy szerepe volt abban, hogy az egész világ megváltozott. Kőkemény falakat képes ledönteni a kultúra. Ezért küldetésem egyik fontos részét képezi a kulturális eseményeken való részvétel és azok szervezése is. Számos folklór, komoly- és könnyűzenei koncertet rendezünk a követségen, legutóbb pedig Neumann János 100. születésnapjáról emlékeztünk meg; ezen a fia is jelen volt és az emlékeit sorjázta. A kőkemény diplomácia mellett szükség van a puha diplomáciára is, amit ma a kultúra képvisel.- Szóval az ön gitárja is ott van a politika kelléktárában? Merthogy tudomásom szerint gitározik, sőt zenekarokban játszik.- Valóban. S csak egy példa a sok közül: a minap az amerikai külügyi államtitkárral a közös hangot - a többi között - a gitárokról is beszélve sikerült megütni, s lelkesen kiáltott fel, amikor kiderült, hogy egyforma gitárunk van. Számos zenész-politikust ismerek itt Washingtonban is, például az egyik biztonságpolitikai szakértőt. Ez számomra olyan, mint egy szabadkőműves páholy, ahol barátságok alakulnak ki, kapcsolatok épülnek. Együtt Conan O'Briannel a legnépszerűbb esti show-ban- Brüsszelből szinte egyenesen Amerikába jött, egyik nagyköveti poszt követte a másikat. Hogy tud alkalmazkodni ehhez az életmódhoz a családja, hisz többet van külföldön, mint Magyarországon?- Két, egyetemet végzett gyerekem van, akik már szinte önállóak. A fiam európai uniós jogot végzett, a lányom pedig kinematográfia szakon tanult. A feleségem teljes erőbedobással segíti a munkámat. Mindenhol velem van, ami itt Amerikában különösen fontos, hisz itt a férj mellett mindig ott vannak a sikeres feleségek is. Egyébként ha nem dolgozom, akkor „100 százalékos” családi életet élek. Ám az effajta munka, mint a nagyköveté, gyakran azt jelenti, hogy nyugodt hétvégék sincsenek. Az viszont alapelvem, hogy a munka nem mehet a család rovására, s ezt a kollégáim is nagyon jól tudják. Számomra nagyon fontos, hogy a családom megértse azt, mit miért teszek. És eből a szempontból én nagyon szerencsés ember vagyok, mert a családom mindenben támogat; ebből merítem az erőt. Kovács László külügyminiszter 0 „A magyar kormány az elmúlt egy évben tettekkel is bizonyította, hogy Magyarország az Egyesült Államok megbízható szövetségese lesz.” Colin Powell külügyminiszter „Amerikai részről azon lesz- ;-^|k nek, hogy meggyorsítsák és k,jÉ humánusabbá tegyék az USAvízumok kiadósát Magyaror- ■ppv szágon." George Herbert Walker, az Egyesült Álla0 mok új budapesti nagykövete „A magyarországi amerikai gazdasági jelenlét erősítése a legfontosabb prioritás; Washington minden tőle telhetőt megtesz a tőkebefektetések növelése érdekében.”