Somogyi Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-27 / 226. szám
16. OLDAL 2003. Szeptember 27., Szombat S H H H Büszkék a sportolóikra Országos szinten is egyedülálló - és tegyük mindjárt hozzá, hogy példaértékű ahogy Nagybajomban kezelik a sportot; a somogyi kisváros éves költségvetésének mintegy öt százalékát fordítják sportcélokra.- A város (sport) történetében tavaly köszönthettünk először NB-s csapatot. Az egykori és jelenlegi saját nevelésű röplabdázók- ra épülő Nagybajomi DRC alakulata remekül helytállt az NB Il-es bajnoki pontvadászatban; csak egyetlen ponttal szereztek kevesebbet a bajnok Veszprémnél, s a végén csupán rosszabb játszmaarányuk miatt szorultak le a dobogóról, míg a juniorok aranyérmesek lettek - mondta Ács Attila, Nagybajom polgármestere. De nemcsak a röplabdázóinkra vagyunk büszkék. Labdarúgásban is - ahol a felnőttcsapatunk a megyei I. osztályú bajnokságban érdekelt - vannak tehetségeink. A 11 évesek például már országos szinten is letették a névjegyüket: szép eredményeket értek el a diákolimpián és a Bozsik- programban. De ha a sikerekről esik szó, nemcsak a sportolókat, hanem azok edzőit, testnevelőit és felkészí- j tőit is meg kell említe- [ nünk, hiszen nélkülük aligha jutottak volna el idáig. Tisztelet a sakkozóink és az asztaliteni- szezőink előtt is, akik szabadidejüket feláldozva járnak az edzésekre és a versenyekre, s a labdarúgókhoz ha- j sonlóan szintén a megyei bajnok- j ságban szerepelnek. Valameny- | nyi nagybajomi csapat legna- | gyobb támogatója az önkormányzat, a lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk mindenben segíteni őket. Ahogy mondani szokás, a pénzből (saj- | nos) soha nem elég; így tárt karokkal várjuk a bajomi sport leendő támogatóit és szponzorait. Tanítják a röplabdát A nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában nagy hagyományai vannak a röplabdának; pontosan 20 évvel ezelőtt kezdték tanítani ezt a szép sportágat. A jubileum mindenképpen emlékezetes marad, hiszen szeptembertől már a tantervben is szerepel a röplabda oktatása. A NAGYBAJOMI DRC NB ll-ES NŐI RÖPLABDACSAPATA. Első sor: Kovács Nikoletta, Kovács Eszter, Cseh Katalin, Várhegyi Alexandra, Véber Veronika. Második sor: Pap Lajos elnökségi tag, Galba Karina, Balázs Aliz, György Beáta, Horváthné Szabó Szilvia csapatkapitány, Melóné Márton Magdolna elnökségi tag. Harmadik sor: Ács Attila polgármester, elnökségi tag, Miklai Zsanett, Horváth Alexandra, Nagy Zoltán edző és elnök, Holbis Szabina, Lasán Marianna, Horváth Gábor szakosztályvezető. (A csapatképröl hiányzik Czebei Dénesné elnökségi tag és Dömötör Sándor elnökségi tag.) __________________________________________________________________________fotó, kovács tibor Nag ybajomi DRC (a klub színe; zöld-sárga) Elnök: Nagy Zoltán Szakosztályvezető: Horváth Gábor Elnökségi tagok: Ács Attila Dömötör Sándor, Pap Lajos Melóné Márton Magdolna, Czebei Dénesné AJÁTÉKOSKERET (A játékosok neve mögött a születési dátuma, magassága, versenysú- lya és a posztja.) Holbis Szabina (1987. Vili. 5.) 172 cm/52 kg ütő Véber Veronika (1984. VIII. 7.) 173 cm/53 kg ütő Horváthné Szabó Szilvia (1977. X. 14.) 168cm/54kg liberó Lasán Marianna (1983. IX. 21.) 171cm/64kg ütő Horváth Alexandra (1988.12.1.) 174 cm/50 kg ütő Cseh Katalin (1985. V. 15.) 175cm/65kg center Kovács Nikoletta (1990. XI. 5.) 162 cm/45 kg ütő Galba Karina (1980. XII. 6.) 166 cm/55 kg ütő Várhegyi Alexandra (1985. VI. 6.) 167 cm/61 kg ütő György Beáta (1984. XII. 11.) 165 cm/53 kg feladó Kovács Eszter (1984. VII. 2.) 174 cm/60 kg center Miklai Zsanett (1992. II. 16.) 175 cm/52 kg center Balázs Aliz (1989. IX. 20.) 160 cm/65 kg feladó Edző: Nagy Zoltán Érkezett: A junioroktól kerültek fel (4): Balázs Aliz - feladó; Horváth Alexandra - ütő; Kovács Nikoletta - ütő; Miklai Zsanett - center. Távoztak (7): Kiss Marianna - feladó (abbahagyta); György D. Ani- ta, - feladó (abbahagyta); Tarái Petra - ütő (abbahagyta); Radics Tamásné - ütő (abbahagyta); Ács Jebektor Dóra - ütő (abbahagyta); Czebei Dóra - ütő (abbahagyta); Mátés Zita - ütő (abbahagyta). A csapat célja: úgy a dobogóra kerülni, hogy minden hazai mérkőzést - tavalyhoz hasonlóan - nyerni kell. NAGYBAJOMI KÉSZÜLŐDÉS. Jó hangulatban készül a Nagybajomi DRC NB Il-es gárdája a jövő hét végén esedékes bajnoki rajtra Így hangoltak * I. A Nagybajomi DRC csapata augusztus közepén kezdte meg a felkészülést heti négy edzéssel. I. BOBO JÁRMŰJAVÍTÓ KFT MISKOLC KUPA (szeptember 20., szombat - Nagybajom) Nagybajomi DRC-Paksi RK 2-0 Nagybajomi DRC-Radiant Székesfehérvár 2-0 Nagybajomi DRC-Nagybajomi DRC junior 2-0 AzI. Bobo Járműjavító Kft Miskolc Kupa végeredménye: 1. Nagybajomi DRC, 2. Radiant Székesfehérvár, 3. Nagybajomi DRC junior, 4. Paksi RK. (A csapatok kétszettes mérkőzéseket játszottak egymással.) Ma Székesfehérváron rendeznek felkészülési tornát, amelyen hat NB Il-es gárda lép pályára; a Nagybajomi DRC ellenfelei a házigazda Radiant Székesfehérvár, a Győri Dózsa, a Győri DRC, a Bp. Közgáz SC, valamint annak junior együttese lesz. (A csapatok - a nagybajomi tornához hasonlóan - két szettes mérkőzéseket játszanak egymással.) FŐ TÁMOGATÓ: Nagybajomi önkormányzat TÁMOGATÓK: Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nagybajom-Kaposfő és Vidéke Áfész Nagybajomi Üzemanyagkút Kft 5-ös Hárs Faipari Bt, Nagybajom Boronka 2001 Kft, Nagybajom Bobo Járműjavító Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, Miskolc Meló Sándor vállalkozó Kulcsár Kft, Nagybajom . Royal Casino Kft, Kaposvár EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNER: Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Nagybajom * * * A Nagybajomi DRC bankszámlaszáma: Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet 67100097-10003028 Az összeállítást készítette: Fenyő Gábor A BAJNOKI ALAPSZAKASZ SORSOLÁSA TABI RK (A KLUB SZÍNES PIROS-KÉK) A BAJNOKI ALAPSZAKASZ SORSOLÁSA NB II. NYUGATI CSOPORT - NŐK A csoportbeosztás: Nagybajomi DRC; Bp. Palota RSC; Radiant Székesfehérvár; Ajka SE; Győri Dózsa és Győri DRC. Á bajnoki menetrend Október 5., vasárnap (Győr - 10 óra): Győri Dózsa-Nagybajomi DRC Október 12., vasárnap (Ajka -11 óra): Ajka SE-Nagybajomi DRC Október 19., vasárnap (Nagybajom - 13 óra): Nagybajomi DRC-Radiant Székesfehérvár Október 23., csütörtök (Budapest - 14 óra): Bp. Palota RSC-Nagybajomi DRC Október26., vasárnap (Győr - Móra): Győri DRC-Nagybajomi DRC November 2., vasárnap (Nagybajom - 11 óra): Nagybajomi DRC-Győri DRC November 9., vasárnap (Nagybajom - 14 óra): Nagybajomi DRC-Győri Dózsa November 16., vasárnap (Nagybajom - 11 óra): Nagybajomi DRC-Ajka SE November 23., vasárnap (Székesfehérvár - 11 óra): Radiant Székesfehérvár-Nagybajomi DRC November 29., szombat (Nagybajom - 14 óra): Nagybajomi DRC-Bp. Palota RSC December 14., vasárnap (Győr - 11 óra): Győri Dózsa-Nagybajomi DRC (A tavaszi második körből előrehozott mérkőzés.) A hazai mérkőzéseket a nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tornatermében rendezik; nem szednek belépőt, viszont most is lesz becsületkassza. A juniorok a felnőtt-találkozó befejezése után fél órával kezdenek. A Tabi RK csapata augusztus közepén kezdte meg a felkészülést heti három edzéssel. Elnök: Máté Gábor Szakosztályvezető: Hajba Dezső Elnökségi tagok: Csizmadia Nándor Stemóczky Dezső A JÁTÉKOSKERET (A játékosok neve mögött a születési dátuma, magassága, versenysú- lya és a posztja.) Alexander Fiiin - orosz (1962. VII. 7.) 190 cm/85 kg center Velner József (1982. VII. 1.) 185cm/76kg ütő Saja István (1981. V. 19.) 185 cm/70 kg ütő Nagy Attila (1974. III.. 12.) 170cm/69kg feladó Vajda Lóránt (1983.111.13.) 184cm/72kg liberó Varga Zoltán (1967. IX. 9.) 174 cm/70 kg feladó Angyal József (1961. VIII. 30.) 187 cm/81 kg ütő Steinbacher Imre (1966. VIII. 23.) 193 cm/90kg center Nizelberger Attila (1987. VIII. 4.) 199 cm/72 kg center Szokodi Ferenc (1977. V. 26.) 182 cm/80 kg ütő Sudár Erik (1983. VI. 2.) 187cm/102kg feladó Izsák Béla (1986.1. 5.) 192 cm/75 kg ütő Takács Péter (1987. VI. 13.) 179 cm/72 kg liberó Edző: Csizmadia Nándor Érkeztek: A junioroktól kerültek fel (2): Izsák Béla - ütő; Takács Péter - liberó. Távoztak (4): Nagy Zoltán - feladó (abbahagyta); Puha Jenő - ütő (abbahagyta); Riba Ernő - ütő (abbahagyta); Szabó Bálint - liberó (abbahagyta). A csapat célja: a mezőny második fele. NB II. NYUGATI CSOPORT - FÉRFIAK A csoportbeosztás: Tabi RK; AlbaLine RK Székesfehérvár; PEAC; Dági SE II.; Progress Ják; Győri Dózsa; Győri Jedlik és Győri Széchenyi FSC. A bajnoki menetrend Október 5., vasárnap (Győr -13 óra): Győri Jedlik-Tabi RK Október 12., vasárnap (Tab -11 óra): Tabi RK-Győri Dózsa Október 19., vasárnap (Dág - 10 óra): Dági SE II.-Tabi RK Október 26., vasárnap (Tab -11 óra): Tabi RKAlbaLine RK Székesfehérvár November 2., vasárnap (Ják -11 óra): Progress Ják-Tabi RK November 8., szombat (Győr - 11 óra): Győri Széchenyi FSC-Tabi RK November 16., vasárnap (Tab - 11 óra): Tabi RK-PEAC November 23., vasárnap (Tab -11 óra): Tabi RK-Győri Jedlik November 30., vasárnap (Győr - 11 óra): Győri Dózsa-Tabi RK December 7., vasárnap (Tab - 11 óra): Tabi RK-Dági SE II. December 13., szombat (Székesfehérvár - 11 óra): AlbaLine RK Székesfehérvár- Tabi RK Február 8., vasárnap (Tab -11 óra): Tabi RK-Progress Ják Február 15., vasárnap (Tab -11 óra): Tabi RK-Győri Széchenyi FSC Február 22., vasárnap (Pécs - 13 óra): PEAC-Tabi RK * * * A hazai mérkőzéseket a tabi 1. Sz. Általános Iskola Petőfi utcai tornatermében rendezik, s nem szednek belépőt. A juniorok a felnőtt-találkozó befejezése után fél órával kezdenek. I 1 i RAJTRA VÁRVA