Somogyi Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-30 / 228. szám
14. OLDAL K R Ó N I K A 2003. Szeptember 30., Kedd Ma már csak időnként növekszik meg a felhőzet, általában több órás napsütésben lesz részünk. Csapadék n?m várható. Az északnyugati szelet többfelé élénk, néhol időnként erős lökések kísérik. A hőmérséklet az átlagosnak megfelelően alakul. Készítette: Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával A kettős fronthatás fokozatosan megszűnik. Keleten még lesznek csúszós útszakaszok. Varnus Xavér hangversenye Kaposvár Varnus Xavér október 30-án ismét a pesti zsinagógában közönség elé lép. Egy évvel ezelőtti orgonaestjére több mint hétezer jegyet adtak el. Az érdeklődés most is hasonló, egyre több vidéki fiatal kívánt jegyet váltani. Varnus Xavér választott otthona néhány éve Varászló, ez indította arra, hogy kaposvári közönségének október 14- én este 19 órakor felelevenítse az egy évvel ezelőtti zsinagógabeli koncertjét, amelyből a nyáron 90 percet közvetített a Magyar Televízió is. A koncert helyszíne a kaposvári református templom lesz. A hangverseny meglepetése, hogy a világ egyik legnagyobb koncertorgonáján, amely a napokban már megérkezett Varászlóra, elsőként Kaposváron idézi meg Varnus Xavér a zeneirodalom gyöngyszemeit. Az orgonista ezt a koncertet közön- ség-visszacsalogatónak is tekinti, mert mint mondja, drámaian lecsökkent a koncerthallgatóság száma, és Kaposváron sincs érdemi zenei élet. A budapesti hangversenytermek Ivedig csak félig telnek meg. „Azt gondolom, hogy mintegy 2,5 millió magyar számára elveszett már a zene” - fogalmazott. Elhatározta, hogy tehetséges fiatal, vidéki, elsősorban somogyi zenészeknek is fellépési lehetőséget biztosít, mégpedig úgy, hogy akár világsztárokkal együtt mutatkozhatnak be a publikumnak. Ehhez „mindössze az kell, hogy ugyan- azt a hangot üssék meg”. ■ Lottónyeremények Ötös lottó 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosokra 677 ezer 360 forintot, a 3 találatosokra 9002 forintot, a 2 találatosokra 685 forintot fizetnek. Hatos lottó 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatosra 4 millió 262 ezer 999, az 5-ösre 290 ezer 659, a 4-esre 4889, a 3 találatosokra 948 forintot fizetnek. ■ Mikor-hová KEDDEN Kaposváron 19 órakor az evangélikus templomban zenei világnapi hangversenyre várják az érdeklődőket, ahol általános iskolások, középiskolások és felnőttkórusok vesznek részt. SZERDÁN Kaposváron 17 órakor a püspöki székház nagytermében Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő lesz a vendége a Keresztény Értelmiségek Szövetsége kaposvári csoportjának. Az előadás címe: Az oktatás helyzete Magyarországon. Ugyancsak Kaposváron 17 órakor Bedő Koméi „Természetes ter- mészet”című fotókiállításának megnyitója lesz az Együd Árpád művelődési központ emeleti galériájában. A tárlatot Juhász Tibor alpol- gármester nyitja meg. _________■ Su linet számítógép egyszerűen a Citibanktól \ NA esi K<Kft HAVI l-" :i il H 3666.- FQRiN vlvt '•O Igényeljen most személyi kölcsönt gyorsított ügyintézéssel! Citibank Hitelvonal: 06-40-40-10-40 Kaposvár, Rákóczi tér 2. © (82) 512-185 Ny. t: P 8-15__________ Ci tibank Citibank Rt. - a magyarországi Citibank csoport és a Citigroup tagja. A köionböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eltérő feltételei lehetnek, A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja. A szerződéskötés és az adott kölcsön konkrét feltételei 3 hitelbírálat eredményétől függenek. A feltételekkel kapcsolatos további felvilágosításért hívja a Citibank Hitelvonaíat (06-40-40- 10-40) vagy forduljon munkatársunkhoz. Ez a hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy tájékoztatónak. A Citibank Rt. a kondíciók módosításának jogát fenntartja. THM: 25,29% - 33,21% EGY TÁBOR SZÉPSÉGEI. A föröcskei alkotótábor résztvevőinek munkáiból nyílt kiállítás tegnap a Töröcskei Közösségi Házban. A Ferenczné Fogarasi Éva natúrmontázs-készítő és Pozsár Lajos keramikus vezetésével és csaknem húsz, 8-12 éves kisgyermek részvételével megtartott tábor emléktárgyai a nyarat idézték vissza a tegnapi megnyitón. A kis kerámiák, faliképek nemcsak a gyerekek ügyességéről, hanem egy jó hangulatú, kellemes táborozásról is tanúskodtak. Képünkön Nagyné Farkas Henrietta és Ferenczné Fogarasi Éva tárlatrendezés közben. 1______________________ fotó: láng Róbert _________Kaposgyarmat_________ A hét végén a Zselicben megbúvó, alig százhúsz lelket számláló Kaposgyarmat látta vendégül a rokonnevű városok és községek képviselőit. A millennium évében útjára indított kezdeményezés a régi nagy Magyarország Gyarmat nevű településeinek egymásra találását, közösségbe fogását tűzte ki céljául. Az első összejövetelnek Balassagyarmat adott otthont, azt idén a fehérgyarmati követte. A résztvevők ott elhatározták, hogy a „hogyan tovább” kérKaszó Megelégelték a környezet- szennyezést a kaszói lakosok. Vasárnap az önkormányzat kezdeményezésére közös szemétgyűjtéssel hívták fel a figyelmet az erdő és a lakókörnyezet védelmére.- Tizenhárom 120 literes gyűjtőzsák telt meg a KasZóra vezető, mindössze négy kilométeres erdei út mellett - mondta Hajdú Tibor polgármester. - Ez az elkédésének megvitatására még az év végéig sort kerítenek, s ennek lebonyolítását a somogyi kisközség vállalta magára.- Korlátozott lehetőségeink miatt csak kisebb csoportokat fogadtunk, de 16 - hét szlovákiai, 3 erdélyi és 6 hazánkbeli - Gyarmatából így is nyolc ellátogatott hozzánk a hét végén - mondta Balogh Józsefné polgármester. - A két nap legfontosabb eseményét a jövő lehetőségeinek és elképzeléseinek megvitattatása adta, s a közös álláspont kialakítása után egy szándéknyilatkozatot is aláírtunk. pesztő mennyiségű szemét főként sörösdobozokból, üdítősflakonokból, műanyag zacskókból és papírból állt, ami arra utal, hogy leginkább az erdőben alkalmanként járók dobálják el a hulladékot. Á több lakott pusztából álló településen egyébként példásan szervezett és rendszeres a szemétszállítás. A háztartási hulladékot hetente üríti a Sauben macher Pannónia Kft, a szemét- szállítás díját pedig a kommunáA találkozót közös ebéd és bemutatkozó műsorok nyitották meg, majd sor került Kaposgyarmat nevezetességeinek megismerésére is. Este a nyugdíjaskórus szórakoztatta az egybegyűlteket, s éjfél táján megérkezetek a fehérgyarmatiak. A vendégek a falu családjainál eltöltött éjszakát követően másnap a megbeszélésre gyűltek össze, a délutánt egy zselici kirándulás és a kaposvári városnézés is színesítette. A hazai állomáshelyek után jövőre Szlovákia ad majd otthont a találkozónak. lis adóból fedezi az önkormányzat. A falun belül mindenhol rendezettek az utak, árkok és bejárók környéke is. Annál bosszantóbb gond a rendetlenség és a szemét a település különleges természeti értékét adó erdei környezetben. Az önkéntes hétvégi tisztogatásban és zsákos szemétgyűjtésben a kaszói és darvaspuszta fiatalok vettek részt, hogy példát mutassanak a környezet védelTarka sorok Kamatláb- Janikám, ne igyál annyit! Hát hova teszed te a pénzed?- Miért? A banki kamat csak tíz százalék, a vodka meg negyven... Étteremben- Felakaszthatom a kabátját, uram?- Tőlem akár főbe is lőheü! Szempont- A feleségem születésnapja éppen karácsonyra esik... - meséli a skót.- Micsoda érdekes véletlen!- Szó sincs véletlenről. Hiszen ezért vettem el! Erényes hölgy Dinnye egy éjszakai lokálban sokáig szemez egy nővel, aki a bárpultnál ücsörög. Végül erőt vesz magán, odamegy hozzá, és azt kérdezi:- Mondja, hajlandó lenne egy vadidegen férfival is hazamenni?- Soha - mondja az erényes hölgy -, soha, drága öreg barátom... Érett sejt Egy férfi az étteremben sajtot rendel. Kérdi a pincért, hogy elég érett-e.- Hogyne, kérem, már mozog.- Akkor mutassa meg neki, hol ülök, hátha ide talál! Skót világítás Két skót találkozik.- Hát te? Hová sietsz? - kérdi az egyik.- Megyek lámpaemyőt venni.- Lámpaemyőt? De könnyelmű vagy! Miért nem veszel inkább gyengébb villanykörtét? Négy láb Hazamegy a férj, és ámulva látja, hogy négy láb lóg ki a takaró alól. Fölrántja a takarót, és ráförmed az ismeretlenre:- Te ki vagy? Mire a másik:- De még mennyire... Keresztelő előtt- Pincér, innék egy fél liter bort. Melyiket ajánlja?- Azt a bort, arnelyik a legfiatalabb.- Miért pont a legfiatalabbat?- Mert azt még nem kereszteltékmeg... _________________■ AJ ÁNLATUNK Műbeles virsli 298 Ft/kgj |Lecsókolbász 298 Ft/kgj Véres/máias hurka336 Ft/kgj Kenőmájas -336 Ft/kgf Parasztkolbász 698 Ft/kgj Kolozsv. szalonna 784 Ft/kgj Csülöksonka 698 Ft/kgj Teljes választékkal várjuk kedves vásárlóinkat az alábbi-helyeken: Húsáruházak: Kaposvár, Kossuth L. u. 61. Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. Toponár, Posta u. 2. Viszonteladóknak a 82/422-122 telefonon leadott rendelését házhoz szállítjuk! A RING' a Ford Tamás Autósiskola következő tanfolyama október 14-én kezdődik. Diákoknak kedvezmény! OKÉV: 030052-02. Akkr.l.sz.:/AL- 430. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-130. kinga.ford@axelero.hu . *110370* mére. bíró mária Szobrot kapott a névadó Marcali Mindig a győztes pákozdi csata emléknapján veszi kezdetét Marcaliban a Noszlopy-hét. Az iskola névadójáról elnevezett kulturális és sportprogramsorozatnak ezúttal kiemelkedő nyitánya volt. Felavatták az egykori szabadságharcos mellszobrát. Kiss Lajos, a Noszlopy iskola igazgatója avatóbeszédében felidézte Noszlopy Gáspár életpályáját és azt mondta: Marcali szolgabírója mindig bátran állt ki a nemzeti függetlenség és a szabadság oldalán. Bátorsága, erkölcsi tisztasága miatt pedig méltó arra, hogy szellemisége mindannyiunk előtt példa legyen. Az ünnepségen részt vett Kozma László, az Oktatási Minisztérium szakfőtanácsosa, aki méltatta azt a hagyományőrző törekvést, amellyel az intézmény a korábbi idők értékeit és kiemelkedő személyiségeinek emlékét őrzi. Az alkotást Sütő László, Marcali polgármestere leplezte le. A szobrot Csasznyi István vajdasági szobrász- művész készítette, akinek már áll egy munkája az iskola előtt. Klebelsberg Kúnónak, az egykori kultuszminiszternek, Marcali díszpolgárának egy évvel ezelőtt felállított szobra szintén az ő alkotása. A mostam munka érdekessége az volt, hogy a szobrot úgy kellett megmintáznia a művésznek, hogy hiteles korabeli kép nem maradt fenn Noszlopyról. Szoboravatóval kezdődött a Noszlopy-hét fotó: török anett Az elkészült alkotás a visszaemlékezésekben megőrzött jellemrajzok és személyleírások alapján készült el. FÁBOS ERIKA HORVÁTH ZSOLT Gomba helyett szemetet gyűjtöttek Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, LENGYEL JÁNOS TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 E-mail cím: somogyihirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2„ I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel, Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1345 Ft, negyed évre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Várható időjárás: Gyarmatosították a jókedvet