Somogyi Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-21 / Vasárnap Reggel, 38. szám

2003. SZEPTEMBER 21. HIRDETÉS 3 A természet és a kultúra A Budapest-Közép-Duna-vidék földrajzi kiterjedtségét tekintve Magyarország legkisebb turiszti­kai régiója, de az ország társadal­mi-gazdasági életében elfoglalt helyét illetően a legjelentősebb. A régió magában foglalja Buda­pestet, Pest megyét, s hozzátarto­zik 21 település a Dunakanyar­ban. A lakosság létszáma megközelíti a hárommilliót. ■ A főváros, Budapest, nemzet­közi vonzereje nem csak a régi­óban, de az egész országban meghatározó. A város Duna- parti panorámáját, illetve az Andrássy utat és környékét az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. Az 1934-ben für­dővárossá nyilvánított Budapest a világ egyetlen olyan nagyváro­sa, ahol a nyolcvan hőforrásból naponta feltörő hetvenmillió li­ter termálvíz húsz fürdőt, uszo­dát és strandot táplál, közöttük a népszerű Rác, Rudas, Király, Császár, Gellért, vagy a Széche­nyi gyógyfürdő. A főváros igen gazdag látnivalókban, a külön­féle korok és vallások épített emlékeiben. A Várnegyed terü­letén található a Mátyás-temp­lom, a Halászbástya, vagy az izgalmas Budavári Labirintus, a budai Vár falairól kitűnő rálátás nyílik a Parlamentre, a Baziliká­ra, valamint a város egyedülálló hídjaira. A pesti oldal belső ke­rületeiben gyalogosan érdemes elindulni, az ódon falak között múzeumokat, templomokat, ká­vézókat találunk. Budapest belvárosából 30 perc alatt lehet eljutni Szent­endrére, a művészetek városá­ba. A várost hangulatos belvá­rosa mellett szerb ortodox templomai teszik egyedi arcula­túvá, folyamatosan képzőművé­szeti kiállításokkal, közöttük egész éven át nyitva tartó MűvészetMalom tárlattal várják a vendégeket. A Belvárostól nem messze található a magyar népi kultúrát, építészetet be­mutató szabadtéri kiállítás, a Szentendrei Szabadtéri Múze­um. A Duna mentén észak felé haladva a magyar történelem egyik igen jelentős királyi szék­helyére, Visegrádra érkezünk. A Fellegvár és a Királyi Palota évszázadokon át volt a magyar királyok székhelye, napjaink­ban izgalmas várjátékokkal idé­zik fel a korabeli életformát. To­vábbra is a Duna partján marad­va érhetünk el a magyar katoli­kus egyház székhelyére, Eszter­gomba. Az ország legnagyobb temploma, az Esztergomi Bazi­lika minden hétköznap látogat­ható, a városban felbecsülhetet­len vallástörténeti ereklyéket mutatnak be a Keresztény Mú­zeumban. A városban egy ere­deti stílusában felújított, a má­sodik világháborúban lebombá­zott hídon lehet átjutni a Dunán Szlovákiába. A fővárostól akár hévvel is elérhető Gödöllőn és környékén a kastélyokat látoga­tók, valamint a lovas programo­kat kedvelőket várják. A Gödöl­lői Királyi Kastély a barokk épí­tészet egyik legszebbike, ahol Erzsébet királyné szívesen töl­tötte pihenését. A kastély egész évben várja a látogatókat, évről évre egyre több kulturális ren­dezvény méltó helyszínének bizonyul. A város közvetlen közelében, Pécelen található a barokk stílusú Ráday-kastély, amely jelenleg is felújítás alatt áll, azonban látogatóit egész évben fogadja. Lovaglási lehetőséget két közeli park is kínál. Domony- völgyben a Lázár Lovaspark vi­lágbajnok fogathajtó csapata gyönyörű környezetben fogadja vendégeit lovasturisztikai szol­gáltatásokkal. Tápiószentmár- tonban a Kincsem Lovaspark a lovas-, és pusztaprogramokon kívül magas színvonalú szál­lást, étkezést, nyugalmas kikap­csolódást, kisebb rendezvé­nyekhez különtermet biztosít. Budapestről déli irányban talál­ható Százhalombatta, ahol egy rekonstruált sírkamrában római ■ A Magyarországra látogató turisták 86%-a Budapestet keresi fel, majd innen Indul vidéki programjára. Szinte kizárólag ebben a régióban realizálódik a magyarországi konferencia és incentive turizmus. Ebben a térségben keletkezik a turizmusból származó GDP 40%-a. Budapest kiemelkedő szerepet játszik Magyarország § közigazgatásában, gazdaságában, szociális és kulturális életé­ben. Ez annak köszönhető, hogy bár a régió az ország területének csak 7,4%-át teszi ki, a magyar lakosság 28%-a itt él. Az infra- | struktúra jól fejlett, minden főút és európai vasútvonal keresztezi. 1 Budapestén található az ország egyetlen nemzetközi repülőtere, I amelynek befogadóképessége az elmúlt években megkétszere­ződött. Kiemelt jelentősége van a kongresszusi, a kulturális és vá­roslátogató, a gyógy-, az aktív és a sportturizmusnak. Ezért új kongresszusi központ építéséhez kér támogatást a Fővárosi és Pest megyei közgyűléstől a regió idegenforgalmi bizottsága. A je- , lenlegi kongresszusi központ kapacitás kicsi. A maximum 600 Í helyett ugyanis minimum 1.500 fő befogadását kellene megte­remteni egy teremben. A kongresszusi turizmust a gazdasági re­cesszió és a terrorizmus kisebb mértékben befolyásolja. Ráadá- § sül a konferencia utazók a többszörösét költik, mint a turisták. Budapest Százhalombatta Ráckeve Vacratot Gödöllő kori leleteket mutatnak be mul­timédiás program keretében. Ceglédbercelen a Ruttner Farm sportlovas iskolájának bemuta­tása és kipróbálása mellett a vendégek kitűnő helyi borokkal ismerkedhetnek meg egy bor­kóstoló keretében. A dunai kis­városban, Ráckevén 15. századi szerb ortodox templom látható, egészen különleges, eredeti iko­nokkal díszítve. Akik már vol- tak-a Dunakanyarban, azoknak különösen ajánlott a környék megtekintése a Duna szemközti partjáról, Nagymarosról. Zebe- gényben hajózástörténeti kiállí­tás várja az érdeklődőket. Vá­con, a gyönyörű barokk város közepén a látogatók az ország­ban egyedülálló 18. századi Diadalívet - amelyet Mária Te­rézia látogatására emeltek 1764- ben - láthatnak, az erősebb idegzetűeknek egy különleges kriptalelet-kiállítás ajánlható a Fehérek templomában Memen- to Móri címmel. Vácról elkanya­rodhatunk a Duna mellől, hogy a „szárazföld” belsejének látni­valóit is megismerjük. A közeli Vácrátót Botanikus Kertjében 28 hektáron Magyá'förszág egyik leggazdagabb növény- gyűjteményét csodálhatjuk meg a romantikus kertben, amely­ben mesterséges környezet és mikroklíma megteremtésével a Föld szinte teljes növényvilágát bemutatják, és különlegesség­ként önálló kiállítása van a Bib­lia növényeinek. Magyarország első magánkórházában Ön pihenve gyógyul­hat a négycsillagos szállodai körülmé­nyek között a szín­vonalas orvosszak­mai és technikai háttér mellett. A vá­rakozási idő minimá­lisra csökkentésével, telefonos előjegyzés alapján várjuk Önt, ha igényli a minőségi betegellátást, stressz nélkül. * Szülészet, nőgyógyászat • Sebészet * Plasztikai sebészet • Menedzser-szűrés * Fogászat » Belgyógyászat és további 8 részleg az On egészségéért! További információért hívja <i Telki Magán- I kórházat a j 06-26/372-300-as www.telkihospital.hu számon vagy küldje További információ. ?\ . . ww w. index. Im/mfo/meaical vissza az alábbi kupont------------------------------­és e lküldjük Önnek |««:................................g­sz ínes Ingyenes i....................................m prospektusunkat. |Cjm;.... í ­------ ----I Ctflifccote |Í Éj !.....................................$ |T eL.........................•I Ki svasúttal a hegyek között ■ A régióban nemcsak a hangulatos budai hegyekben zakatoló gyermekvasúnál - ahol általános iskolások a forgalmisták, kalau­zok, masiniszták - lehet nosztalgikus utazásokat tenni, hanem a Börzsönyben is lehet vonatozni a Nagybörzsöny-Nagyirtás- Márianosztra-Szob útvonalon. A pálya vonalvezetése Kisirtás és Nagyirtás - ez 400 méter magas hegynyereg - között hazánkban egyedülálló, de a Földön is igen ritka tolatós-fordítós („Z” alakú) szerpentinszakasszal ipari, közlekedéstörténeti érték. Ilyennel - mint technikai érdekességgel - a Földön csak Szlovákiában (ott múzeumvasútként) és Peruban találkozhatunk. Kastélyok, várak, borok ■ A kastély- és várlátogatás, Gödöllő (képünkön), Viseg- rád és persze Buda, illetve az egészségturizmus mellett a turisztikai kínálat jelentős ré­szét képezik a változatos föld­rajzi adottságok - az Alföld, a hegyvidék, a nagyvárosok, a puszta -, a konferencialehető­ségek, valamint az aktív turiz­mus, amelynek központja a Duna. A régióhoz tartozó Nógrád megyei települések el­sősorban a belföldi turizmus számára jelentősek. A magyar konyha és a borászat önálló vonzerőként is megjelenik a régió turisztikai kínálatában, hiszen a régió területét két borvidék is érinti: az etyek- budai és a kunsági borvidék. Kiemelkedő attrakció a szőlő feldolgozására, tárolására ala­pított, világhírűvé vált Buda­foki Törley Pezsgőgyár. ŐSZI PROGRAMOK Szeptember 20-21., RÁCKEVE ŐSZI ÁSZOK FESZTIVÁL Csupa „ász”, halászok, borá­szok, lovászok, horgászok ün­nepe szüreti felvonulással, ut­caszínházi előadásokkal, ha­lászléfőző és horgászverseny- nyel, borkóstolókkal, bállal: Ács Károly Művelődési Központ 2300, Kossuth u. 51. Tel.: 24/518-650, 24/518-651, fax: 24/424-150 E-mail: muvkozp@axelero.hu Szeptember 28., BUDAPEST KAISER’S-PLUS NEMZETKÖZI MARATON ÉS VÁLTÓ A verseny városnézésnek sem utolsó, az indulók, akik külön­böző távokat választhatnak, a Hősök terétől az Andrássy úton keresztül a Duna két part­ján futnak végig. Budapest Sportiroda 1146 Dózsa György út 1-3. Tel.: 1/273-0939,1/273-0937, fax: 1/273-0936 E-mail: mihalik.zsuzsa@bpsportiroda.hu , www.budapestmarathon.com Október 7-12., GÖDÖLLŐ NEMZETKÖZI HÁRFAFESZTIVÁL A Királyi kastély dísztermében adnak egymásnak találkozót a világ hárfásai, akik koncertek sorával örvendeztetik meg közön­ségüket. Gödöllői Királyi Kastély Kht. 2100, Grassalkovich-kastély Tel.: 28/420-588 E-mail: informacio@kiralyikas- tely.hu , www.kiralyikastely.hu Október 13., BUDAPEST NŐI FUTÓGÁLA A Margitszigeti Atlétikai Centrum­ba 2003-ban már több mint húszezer hölgyet várnak, hogy nekivágjanak a három választha­tó táv (10,3,6 illetve 2 km) meg­tételének. Budapest Sportiroda 1146 Budapest, Dózsa György út 1-3. Tel.: 1/273-0939, 1/273-0937, fax: 1/273-0936 E-mail: mihalik.zsuzsa@bpsportiroda.hu www.budapestmarathon.com Október 17,-november 2., BUDAPEST ŐSZI FESZTIVÁL A kortárs művészetek fesztiválja az új irányzatoknak teremt bemu­tatkozási alkalmakat, és különle­ges helyet biztosít a régióban szü­lető legfrissebb alkotásoknak. Budapesti Fesztiválközpont Kht. 1053 Budapest, Egyetem tér 5. Tel.: 1/486-3300, fax: 1/486-3310 E-mail: info@fesztivalvaros.hu www.festivalcity.hu Gyógyuljon nyugodtan, stressz nélkül telki magánkórház

Next

/
Oldalképek
Tartalom