Somogyi Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-20 / 220. szám
14. OLDAL 2003. Szeptember 20., Szombat Hírek SZÉLESÍTIK AZ UTCÁT. Lelle és Boglár közösen pályázott a megyei területfejlesztési tanácshoz a Munkácsy utca burkolatának szélesítésére. A két város határán levő utcában 870 méternyi szakaszon a Szegfű és az Attila utca között akarják elvégezni a munkát. Ötvenmillió forintot szeretnének elnyerni, ez a beruházás 80 százaléka. A húsz százalék előteremtését a két képviselő- testület vállalta. CSATORNÁT ÉPÍTENEK. Meg kezdte a szennyvízcsatorna építését a keszthelyi székhelyű Horváth-Ép Kft a város több pontján, így a Dózsa György, az Attila, a Kilátó, a Kápolna és a Bocskai utcában is. A szerződést már év elején megkötötte a cég és az ön- kormányzat, s a munkát még az idén befejezik. A fejlesztés 47,9 millió forintba kerül. Szőlőskislakon a jövő év elején fejezik be a csatornázást a Lengyeltóti gesztorságával szervezett és több települést érintő beruházásban. Bogláron több százmillióra rúg a környezetvédő fejlesztés. Ezzel az egész város bekapcsolható a csatornarendszerbe. HIÁNYZIK 30 MILLIÓ. A városi önkormányzat pályázati támogatást remél a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól a sportközpont építéséhez. A folyamatban levő beruházások segítésére kiírt pályázaton 30 millió forintot lehet nyerni, s ennyit remél a bogiári pályázat. Már beszámoltunk róla: az idén 500 millió forintos hosszú lejáratú hitel felvétele mellett döntött a képviselő-testület a sportközpont beruházásához. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA: GÁLDONYI MAGDOLNA FOTÓK: MÁRTON LÁSZLÓ Szüreteltek az óvodáéit Madarász Mária, a bogiári óvoda új vezetője csoportos foglalkozáson a kisgyermekekkel Kinyílik az óvoda tágas főbejárata, de nemcsak ez jelzi a változásokat a gyermekintézményben. A szülők és nevelők közös munkával 220 ezer forintot kerestek, s ebből fejlesztőjátékokat vásárolnak. Madarász Mária, az óvoda új vezetője tulajdonképpen hazaérkezett az első munkahelyére. Húsz év után vált meg az intézménytől, és az elmúlt tíz évben az ordacsehi óvoda munkáját irányította. Nagy szeretettel várták vissza a szülők, s örömmel fogadták a partnerséget ajánló kezet. így szervezték meg a közös munkát: az óvónők és a szülők szüretelni jártak, hogy gyarapítsák az óvoda szépítésére és a játékokra szánt forintokat. Az udvart is rendbe tették, az egyik helyi cég kicserélte a homokot a homokozóban, a tűzoltók pedig eltávolították a veszélyes fákat. Az óvónők növényeket ültettek. Mindenki segített, ahogy tudott. Az óvoda az epochális nevelési módszert választotta, amit a vezető óvónő kiválóan alkalmasnak tart. Debrecenbe, a módszer központjába készül, hogy behatóbban megismerkedjen az ottani szakmai munkával, mert úgy látja, még van javítanivaló a bogiári programban. Ráadásul az intézmény bázisóvodaként működik. Mint mondta, elsősorban a személyiség harmonikus fejlesztésére, a felzárkóztatásra és a tehetséges gyerekek gondozására építik a nevelőmunkát. Olyan óvodát szeretne irányítani, amely meg tud felelni a szülők és a fenntartó önkormányzat igényeinek - mondta Madarász Mária. Januárban pedig megkezdik a minőségbiztosítási rendszer ki- dolgozását is. __________________■ Dr ámajáték, zenés torna Az óvodátia 170 gyermek jár hét csoportba. A 14 óvónő mellett egy fejlesztöpedagógus és logopédus is foglalkozik a a kicsikkel. A szülők drámajátékra, zeneóvodába, tartásjavíto és zenés tornára írathatják be gyermekeiket a délutáni s:rabadon választott foglalkozásokon. Hogy lesz-e nyelvoktatás, arról is a szülők döntenek. Réztáblák a város emlékoszlopára Horváth Aladár helytörténész már évekkel ezelőtt kezdeményezte, hogy a város létesítsen emlékfaíat a városhoz kötődő hírességek réztábláival. Az önkormányzat nem pályázott a tervvel, most a megye karolta föl az ötletet. Ma már több mint 60 nevet tartalmaz az a dokumentum, amit Horváth Aladár á llított össze. Szorgalmasan gyűjti azoknak a nevét és az adatait, akik az évszázadok során kötődtek Boglárhoz. A város szülöttei, nyaralótulajdonosok vagy mint Gobbi Hilda és sokan mások a Kossuth-díjhoz kaptak bogiári nyaralót. Az idős helytörténész azt javasolta, hogy a vasútállomás közelében levő kis parkban állíttasson az önkormányzat kőoszlopot, s azon réztáblák jelezzék a személyiségek panteonját. Azt is szorgalmazta, hogy ennek a tervnek a valóra váltásához a millenniumi pályázaton szerezzen a város támogatást, de annak idején nem adták be a pályázatot. Legutóbb dr. Gyenesei Istvánnak, a megyei közgyűlés elnökének vetette föl ezt a javaslatot, és ő mesz- szemenően támogatja. Ezt teszi a Somogyi Honismereti Egyesület is. A megye településein népszerűsítik azt a munkát, amit Horváth Aladár Bogláron már elvégzett. A jövő kérdése az: hol lesz az első emlékfal, park vagy emléktábla Somogybán? A héten valamennyi megyei elnöknek levelet írt Horváth Aladár, és egy megyezászlót kért tőlük. Újabb terven töri ugyanis a fejét: az uniós csatlakozás időpontjára szeretne egy tablót kéHorváth Aladár, a fáradhatatlan helytörténész szíttetni. Reméli, hogy ez a tabló egyszer egy hazánkban létesítendő Európa-múzeumba kerül. ■ Civilek a művelődési házban A nyári programok után újra a város civil szervezetei veszik birtokba a művelődési házat. Ezúttal az idősek és a fiatalok közös rendezvényre készülnek, amelynek a mottója az Európai Unió. Civilek az Európai Unióban címmel érdekes rendezvényre készül a Helyiérték ifjúsági és a Megértés nyugdíjasegyesület. Október első hétvégéjén, péntek délután az úgynevezett Eu- rópa-busszal átmennek megtekinteni a leilei általános iskola Európa-tan- termét, majd visszatérve a bogiári művelődési házban Csirke Balázs, a dél-dunántúli ifjúsági iroda vezetője lesz a közös fórum vendége. Szombaton pedig főznek a város civil szervezetei. Az ötlet a Megértés nyugdíjas-egyesületé, amely a somogyi ízek jegyében vidám főzőversenyre hívta ki a partnereket. A VI. Miró fotóstábor, amelynek szervezését a kulturális bizottság szintén támogatta, kiállítását dr. Karácsony Zoltán nyitja meg, majd az Esti Mese zenekar koncertezik. A civil hétvégét az ifjúsági iroda, valamint a bogiári önkormányzat oktatási és kulturális bizottsága támogatja. Szalai Tünde, a városi kulturális központ igazgatója elmondta, hogy megkezdik a munkát a művelődési házban a hagyományos klubok, szakkörök, művészeti csoportok is. Októbertől indul a meseszínház, és várja a fiatalokat az ifiklub. Ötletbörzét is rendeznek a fiataloknak. A Helyiérték egyesület ugyanis gyűjti a fiatalok kívánságait, javaslatait és ötleteit. Arra kíváncsiak: mit szeretnének megvalósítani otthonukban vagy a tágabb környezetünkben? Ehhez kitől várnak segítséget, és mi az, amit maguk tennének? Mindez része annak a programnak, amellyel a fiatalokat szeretnék felkészíteni, hogy tevékenyen részt vegyenek a helyi közéletben. ___________■ lil esiel t AJÁNDÉK i Kapcsold* telefonkihangosítóval!* *A részletekről érdeklődjön szalonunkban! Az akció a késztet erejéig tart! PEUGEOT íimáté BALATONBOGLÁR Klapka u. 17. Tel.:85/550-930 SIÓFOK Főu.24. Tel.:84/519-550 * PEUGEOT PEUGEOT tehergépjárművek Most INGYEN Klímával l BOGLÁR 1 TÜKÖR 8600 Siófok, Fő u. 146. J 8630 Balaton boglár. Szabadság u. 13. Tel.: 84/313-433 Tel.: 85/450-121 ZÁLOGHITELEK ARANY ÉKSZEREKRE ÉS EZÜST TÁRGYAKRA! Használt aranyékszerek eladása: 2 800 Ft/cj Herendi és Zsolnay porcelánok, antik ezüsttárgyak! Várjuk szeretettel leendő és meglévő ügyfeleinket! 5 Őszi í térkő-akció október 10-ig UNI HULLÁM szürke: 2 375 Ft/m2 vörös és antracit 2 725 Ft/m2 és egyéb térkövek 10%-kal gyár ár alatt. Semmelrock Kiváló minőség! Vállaljuk továbbá térburkolatok, parkosítások kivitelezését is! BALATON-ÚT KFT. Balatonboglár. Kórház u. 272/10 Tel.: 85/950-262 Fax: 85/550-263 Nyitva: H-P 7.30-16.00 Megnyílt az új Skoda autószalon, T* 7 Keszthely, Tapolcai út 92. alatt. N' Nyitási ajándék: minden Fabia modellhez ing^T,,— 1 év CASCO biztosítást adunk ajándékba! - ma! Egy felejthetetlen autóból a kiima I karosszéria- ' ,f A*'»I1 változatához | '\LEGBEN ajándékba j AJÁNUlil/l adjuk a klímát. yt? . j „ Fonyód - Köztársaság út 99. Tel.: 85/362-299 A SkodaFabia Classir Tel./Fax: 85/562-047 TeL:30/620-7659 : már 2 485 OOO Ft-tól! siófok, Fő u. 234/b/a Shell benzinkút mögött Tel: 84/510-748, Fax: 84/312-188. 30/620-7657 Keszthely - Tapolcai u. 92. _ . .. , Tel.: 83/510-748, Fax: 83/511-033, Autó Schafer Bán Sándor, értékesítés. vezető, 30/620-7658, www.autoschafer.hu Nosziopy g. u. 115. Tel.: 85/412-212 I Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Marcali Kiállításon szeptember 25-27-ig ________________________ _ SU ZUKI-újdonságok Balaton BOGLÁRON! ^ ■ SUZUKI ÚJ és használt SUZUKI 10% befizetésétől! ÚJ hitelkonstrukció! Svájci frank alapú THM: 8,85-ról ÚJabb 2SM2S (1,3 raktárról) 1.5 motorral; 4 WD változatban is! LEGÚJABB AUTÓNK: AIZTO 4.9 I fogyasztás! SZOLGÁLTATÁSAINK:- szakszerviz (műszaki vizsgáztatás,s zöldkártyái.- hitel, kár, biztosítási ügyintézés, -1 • f- gumiszerelés, ■ alkatrész T gumieladás, tuiomubeaihlas SUZUKIval és velünk jól jár! a Az Ön márkakereskedője: SUZUKI BORONGICS Kft. 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 2. E-mail: info@suzukiborongics.hu Telefon/fax: 85/352-070 SZŐNYEGORSZÁG A régió legnagyobb szőnyeg- és függöny áru hála I SZŐNYEG * PVC * PARKETTA * FÜGGÖNY * TAPÉTA * KARNIS | ...................-.........................Ahol a vevő a király.................................-.......... Sz eptemberben ingyen szegélyléccel egyes padlószőnyegek, laminált padi. Vastag filcalátétes padlószőnyeg 2590 Ftórú^ 1990 Ft/m2 Hurkolt szőnyeg 1190/vm2 899 Ft/né Laminált padlók l.o. / 1250 Ft/m2 Laminált pádlók 8mm-es irodai (10Ö0Okoi>ó!l.) /?90 Ft/m2 1790 Ft/m2 +ingyen alátétfólia ; PVC padlók 599 Ft/m2 Tapéták csak (Keszthelyen) 399 Ft/tek.-től Kollekcióból kimaradó Nepáli, indiai, függönyök és kész szőnyegek tonai kézicsomózású . , , , " gyapiu szőnyegek, 10-50% árengedménnyel! nagy választékban! Egyes darabok most 20-50% Szőnyegszegés, függönyvarrás, szaktanácsadás, Vállaljuk házak, panziók függönyözését felméréstől felrakásig! I .............. . . . ... -...— Cí meink: Keszthely-Gyenesdiás, Kereskedők u. 10. Tel.: 83/317-033 Nagykanizsa, Rácséi u. 3. (TESCO mögött) Telefon: 93/321-350 Marcali. Rákóczi u. 2. Tel.: 85/415-504 Tapolca, Kossuth L. u. 15. Tel.: 87/412-910