Somogyi Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-02 / 204. szám

4. OLDAL 2003. Szeptember 2., Kedd __________Hírek__________ ME GÚJUL A RENDELŐ. Ha marosan elkezdődhet Kőröshe­gyen az orvosi rendelő felújítása. A megyei területfejlesztési tanács pályázatán 800 ezer forintot nyert az önkormányzat, önerőként pe­dig 1,5 millió forintot tesz a beru­házáshoz az előírt minimumfel­tételek teljesítése érdekében, (fi) INGYEN ÜDÜLÉS. A zánkai if­júsági központban évente két­százezer vendégéjszakát töltenek el a fiatalok, gyermekek. Az idei nyáron három turnusban össze­sen ötezer rászorulót, fogyatékost is vendégül láttak a Balaton-par- ton, a számlát az állami költség- vetés fedezte. További ötezer gyermek üdülhetett az ország más táboraiban hasonló kedvez­ménnyel. (cd) HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk szombati számában az Újdonsá­gokkal kezdődik a tanév című írá­sunk bevezető részébe sajnos, ér­telemzavaró hiba került. Kima­radt ugyanis a következő szócska, s így megváltozott a szöveg jelen­tése. Az elvárások természetesen a 2004/2005-ös tanévre vonat­koznak. A hibáért olvasóinktól, no meg az iskolás gyerekeiktől is elnézést kérünk. ■ Az OTP TRAVEL ajánlata: KÜLFÖLDI AJÁNLATOK Sharm el Sheikh 7 éj (09.11.,18.) H. Hostmark **** Fp 89.900 Ft/fő Görögország-Sartí (09.13., 20.) Apartman 7 éj, önellátás 4.900 Ft/fő Görögország-Olympic B (09. 13., 20.) Apartman 7 éj, önellátás 4.900 Ft/fö BELFÖLDI AJÁNLATOK Üdülési csekket elfogadunk! AKCIÓS REPÜLÖJEGYÁRAK A MALÉV JÁRATAIN 14.900.- FORINTTÓL I Kaposvár, Fő utca 12. ammm Telefon: (82)415-999 www.otptravel.hu R-01 iss&'2coi} ihaveí 1 Grafológus és írásszakértő' képzés indul Kaposváron a Katona Ágnes igazságügyi- és szakképzési grafológus szakértő által vezetett Országos írásszakértő Intézet Kft. szervezésében. Tájékoztatás és jelentkezés: tel. 36/413-765 és a 36/516-570, honlapunkról jelentkezési lap is letőlthetől www.irasszak.hu Német import használtcipó vásár Női, férfi, gyermek cipők. Kaposvár, Megyei Művelődési Központ (S.M.K) Sommsich P. u. 18. Szeptember 3-án szerdán 8-16 óráig Mindenkit szeretettel várunk! | Megyezászlót kapott a TIT Horváth László Árpád vette át a megyezászlót dr. Gyenesei Istvántól FOTÓI TÖRÖK ANETT Az érettségit adó képzésen kívül tucatnyi ver­senyképes szakma közül válogathatnak a TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola hallga­tói. Szeptembertől öt városban csaknem 1100 fiatal kezdi el tanulmányát. Tegnap - az ünne­pélyes kaposvári tanévnyitón - megyezászlót kaptak, amit dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke nyújtott át. Kaposvár A számítástechnika-szoftverüzemeltetői képzés­től kezdve a marketing-reklámügyintézőn át az idegenvezető, hostess szakmáig bő választékot kínál a TIT alapítványi középiskola. Úttörő sze­repet vállalva, az országban elsőként 1996-ban indította meg ezt a fajta okta­tási tevékeny­séget, és az élet szemlátomást őket igazolta: nemcsak a hall­gatók száma nőtt évről évre, hanem látvá­nyosan gyara­podott a fiata­lok választási lehetősége. Friss példa: ettől az évtől kezdve textilipari szakemberek képzését indították meg. Horváth László Árpádtól, az in­tézmény vezetőjétől megtudtuk: Kaposváron, Nagyatádon, Barcson, Siófokon és átlépve a me­gyehatárt, már Dombóváron is oktatnak. Leg­több hallgatójuk a somogyi megyeszékhelyen van, s mindent megtesznek azért, hogy alkal­mazkodjanak az új igényekhez. A TIT alapítványi középiskola tanulói megtöl­tötték a megyeháza nagytermét, ahol dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte őket. Elismeréssel szólt a megye egyik legna­gyobb iskolájáról, méltatta a színvonalas okta­tást, a tanárok és az intézményvezető munkáját. Rámutatott: tudásra, biztos ismeretekre van szük­sége a fiataloknak. A harmadik évezred kihívása­ira meg kell találni a választ; az iskola fontos fel­adata, hogy a fiatalokkal megszerettesse a tanu­lást, rávezesse őket az örökös tanulás útjára. Gyenesei István aláhúzta: az uniós csatlakozás rengeteg új lehetőséget jelent a felnövekvő nem­zedéknek. Arra buzdította őket; a nyelvtanuláson kívül mélyítsék el informatikai ismeretüket is. Az ünnepségen dr. Gyenesei Istvántól vette át a megyezászlót Horváth László Árpád, aki meg­ígérte: megőrzik a jelkép méltóságát. HARSÁNYI MIKLÓS Polgárőrvita somogyiak nélkül Budapest, Somogy _____ Fe jkvóta alapján az önkormány­zatok kapnák az állami támoga­tást, s azok juttatnák el a polgár-' őrszervezetekhez - merült föl a lehetőség a polgármesterek és polgárőrök hagyományos bűn- megelőzési fórumán a főváros­ban. Közel háromszáz település képviseltette magát, egyedül So­mogy megyéből hiányzott min­den meghívott.- Kínos volt ezzel szembesül­ni, nem értem ezt az érdektelen­séget - mondta Speri József, a so­mogyi polgárőrszövetség alelnö- ke, aki egyedül képviselte a me­gyét a rendezvényen. Elhangzott: az lenne a kívánatos, ha minden településen alakulna polgárőr­szervezet. A tanácskozáson a ké­szülő polgárörtörvényhez várták az alkotók a helyhatóságok javas­latát, s arról is szó esett: mikép­pen lehetne szorosabbá fűzni a polgárőrök és önkormányzatok kapcsolatát. Hazánkban egyéb­ként 54 ezer tagja van a polgárőr­ségnek, és évi 600 millió forintnyi önkormányzati támogatásban ré­szesülnek. A somogyi szövetség­nek 45 egyesület a tagja 1356 fő­vel. A szervezetek az önkormány­zatoktól 50 ezer és egymillió fo­rint közötti támogatásban része­sülnek. - Szerve­zettség­ben, fel­szerelt­ségben és e r e d - ményben sincs szé­gyenkez­nivalója a somogyi­aknak - állította Szablics István, a megyei szövet­ség elnöke. - Évente hét-nyolc új egyesület alakul, s ez megfelelő ütemű fejlődés. ___fónai Ne m zártak be a patikák Megyei körkép Péter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola Akkreditált állami nyelvvizsgahely LEGYEN ÖN AZ 5000. HALLGATÓNK! SZAKMA ÉS NYELVVIZSGA EGY HELYEN! Szeptember 1-jén induló, iskolarendszerű szakképzések érettségizetteknek: Eegyetemi felvételi mentességet nyújtó AIFSZ szakok: ✓ idegenforgalmi szakmenedzser (Budapesti Gazdasági Főiskola), ✓ logisztikai műszaki menedzserasszisztens (Budapesti Műszaki Egyetem), ✓ jogi asszisztens (Pécsi Tudományegyetem), ✓ pénzügyi szakügyintéző (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron). 23 év alatt, nappali tagozaton teljesen ingyenes képzések az alábbi szakokon: ✓ idegenvezető, ✓ idegenforgalmi technikus, ✓ irodavezető, ✓ vámügyintéző, ✓ gazdasági informatikus, ✓ nemzetközi logisztikai menedzser. ✓ külkereskedelmi ügyintéző, ✓ marketing- és reklámügyintéző, ✓ újságíró. Valamennyi szakunk levelező tagozaton is indul szombati tanítási napokkal. Nappali tagozalon családi pótlék, sorkatonai szolgálat halasztás,ingyenes kollégiumi elhelyezés. Felvételi időpont: 2003. szeptember 6., 11 őrá. helyszíne Székesfehérvár, Budai út 4. Ingyenes tájékoztató füzet kérhetó: 22-348-103 8000 Székesfehérvár, Várkörét 54. Alaptalannak bizonyultak a Magyar Gyógyszerész Kamara félelmei, hogy a gyógyszer­gyártók és az OEP szerződéskö­tésének késése miatt a patikák hétfőn ki sem tudnak nyitni. So­mogybán valamennyi gyógy­szertár fogadta tegnap a gyógy­írra szorulókat. Dr. Kapolka Pál megyei tisztí fő­gyógyszerész elmondta: a műkö­déssel kapcsolatos bizonytalansá­gok az elmúlt hetekben gyógyszer­felhalmozásra sem ösztönözték a lakosságot. Ebben szerepet játszha­tott az is, hogy nem tudhatták, mely készítmények támogatására nem születnek szerződések. Megtudtuk: az év végéig érvé­nyes úgynevezett átmeneti gyógy­szer-támogatási rendszer beveze­téséről 107 gyártóval még pénte­ken sikerült szerződést kötnie az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. Ők forgalmazzák az államilag támogatott medicinák 99,5 százalékát. Mindössze 52 gyógyszernél nem tudtak megálla­podni a forgalmazóval. A tiszti főgyógyszerész hangsú­lyozta: a kormány azt reméli: a gyógyszergyártóknak az OEP-pel kötött szerződése révén visszaszo­rítható a promóciós tevékenység, s megakadályozható az államilag fi­nanszírozott gyógyszerkassza túl­lépése. Bár piaci viszonyok között ez a szerződés a gyógyszerforgal­mazásba való meglehetősen durva beavatkozásnak tűnik, ugyanak­kor csak szűk gyártói kört érint, s így nem befolyásolja mélyebben a patikák adminisztratív tevékenysé­gét és finanszírozását. Amennyi­ben valamely terméküknél mégis túllépnék a forgalmazás megadott keretét, a többletet a gyártók az OEP-en keresz­tül visszafizetik a patikáknak. Ez a rendszer arra is garanciát je­lent, hogy janu­ár 1-jéig bizto­san nem emelik a tb-támogatott medicinák árát. Dr. Bozsik Jó­zsef, a Somogy Megyei Gyógysze­rész Kamara elnöke szerint sem okozott fennakadást a szerződés- kötések csúszása; az általa vezetett siófoki Arany Kígyó Gyógyszertár­ban még a hétvégi ügyeletet is za­vartalanul látták el. Az OEP a rend­szergazdáknak még a döntés nap­ján éjfélig eljuttatta a megfelelő anyagot. Csak a jogkövető magatar­tást kérhetnék számon a kormány­tól, hiszen a változtatást előíró jog­szabály előre láthatóan csak hétvé- gén lát napvilágot. várnai ágnes Negyven éve a gyerekekért Kaposvár Negyvenéves fennállását ün­nepelte a Somogy Megyei Te­rületi Gyermekvédelmi Szak- szolgálat, régi nevén a GYIV1 tegnap a megyeháza nagyter­mében. A jubileumi napon az intézmény huszonhét dolgozó­ja részesült tárgy- vagy pénz­jutalomban. A GYIVI 1963. szeptember elsején nyitotta meg kapuit. Az első nyolc évben Simon Lajos vezette a szak- szolgálatot, majd harminckét éven át dr. Orbán István volt az igazgató. Azóta mintegy tizenötezer, többsé­gében már családos fiatal került kapcsolatba az intézménnyel. A Gyermekvédelmi hét záró­eseményén az intézet régi és új dolgozóin kívül jelen volt még töb­bek között dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, Gáspár Károly, az Egészségügyi Szociális Laboratórium (Folytatás az 1. oldalról) Kovács professzor hangsúlyozta: ahhoz, hogy mindez szakszerű­en működjön, több olyan elvá­rásnak kell megfelelniük, ame­lyekről az intenzíves és laborató­riumi szakorvosnak és adott esetben a betegnek is tudni kell. Mert bár nem a laborokban zaj­lik a vizsgálat, a minőséget még­is onnan kell ellenőrizni. A labo­ratóriumból kell garantálni azt, hogy a nővér kezében lévő esz­köz mindig a beteg biztonsága érdekében működjön. Meg kell oldani a szakszemélyzet mini­mális kiképzését. Nemzetközi tapasztalatok alapján mégis az okozza a legnagyobb gondot, hogy ezen vizsgálatoknak a zö­mét nem rögzítik és el sem szá­molják, ezért a dokumentálá­sukról is gondoskodni kell. Kü­lön büdzsére, alapelvekre van és Családügyi Minisztérium képvi­selője és dr. Cser Ágnes, az Egész­ségügyben és a Szociális Ágazat­ban Dolgozók Szakszervezetének elnöke is. A résztvevőket dr. Spiegl József, a területi gyermekvédelmi szakszolgálat igazgatója köszön­tötte, aki öt hónapja vezetője az in­tézménynek. - Sikeres munka csakis együttműködéssel, összefo­gással érhető el. Ezért a szakszol­gálat minden dolgozója méltán le­het büszke az együtt eltöltött negyven évre. A Gyermekvédelmi hét című rendezvénnyel az áldo­zatokra, vagyis a gyerekekre sze­retnék felhívni a társadalom figyel­mét. Azt kellene elérni, hogy ránk minél kevesebb szükség legyen. Dr. Gyenesei István azt is ki­emelte, hogy az önkormányzat az állami támogatással együtt évente több mint másfél milliárd forintot fordít a GYIVI-re. Dr. Orbán Ist­ván nyugalmazott igazgató nyug­díjazása alkalmából köszönetét mondott munkatársa­inak. Az ünnepség vé­gén a jutalmakat dr. Spiegl József, Gáspár Károly és dr. Gyenesei István adta át a So­mogy Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat 27 dol­gozójának. SZAKÁLY ANDREA a betegágynál szükség az alkalmazásához.- A szakmai elveket dr. Vimláti László professzorral, az Aneszteziológiai és Intenzív Te­rápiás Társaság elnökével közö­sen határozzuk meg, majd körle­velet bocsátunk ki róla - mondta dr. Kovács L. Gábor. - Nem sza­bad, hogy a laborszakma ennek ellenálljon. Ez a beteg érdeke. Nem ülhetünk békességben akár egy óráig a laboratóriumban, mi­közben esetleg elvérzik a beteg. Egy kórházban mégis azért ne­héz mindezt megvalósítani, mert birodalmak vannak. Laboratóri­umi, intenzív terápiás, sebészeti, belgyógyászati birodalmak, és egyikük képviselője sem szereti, ha belekotyognak a munkájába. Ez a sürgősségi diagnosztika azonban - reményeink szerint - átível a birodalmak határain. VÁRNAI ÁGNES Miniszteri dicséret Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Mi­nisztérium miniszteri dicséretben részesítette Rozina Lászlóné ápolónőt, Vörös Gábomé ne­velőszülői tanácsadót, Vida Istvánná gazdasági igazgatóhelyettest, valamint Huszár Gábor gyá- mi-gondozói tanácsadót. Pro Caritate-díjat ka­pott Németh Istvánná igazgatóhelyettes. .. w KOGAZ KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Értesítjük Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a Kaposvár-Kaposszerdahely-Kaposdada felső-Kaposdada alsó- Bárdudvamok-Kadarkút, Kaposszerdahely-Töröcske, Kaposszerdahely-Szenna külterületi nagyközépnyomású gázelosztó vezeték kapacitás növeléséhez szükséges nyomáspróbája miatt 2003. szeptember 2-án (kedden) 8 órától 18 óráig Kaposszerdahely, Szenna, Kaposdada felső, Kaposdada alsó, Bárdudvarnok, Kadarkút, Töröcske, Zselicszentpál, Zselickislak, Simonfa, Bőszénfa településeken gázszünetet tartunk A gázszünet ideje alatt fogyasztási helyeiken a gázkészülékek előtti főelzárót szíveskedjenek zárt állapotban tartani A nyomáspróba földgázzal 20 bar nyomáson történik. Nyomáspróba ideje alatt a gázvezeték és felszíni szerelvények 20 m-es körzetében csak a nyomáspróbát végzők tartózkodhatnak. 50 m-es körzetben dohányozni és nyílt lángot használni tilos. A gáz lefúvatása Töröcske, Kadarkút települések melletti gázfogadó állomáson fáklya berendezéseken keresztül várhatóan 16.00-17.30 óra között történik, amely hang és fényhatással jár. Gázszolgáltatással kapcsolatos egyéb észrevételeikkel, kérdéseikkel (díjszabás, számlatartalom, stb.) hívja a 06-80/444-000-ás telefonszámot, ahol telefonos ügyfélszolgálatunk munkatársai készséggel állnak rendelkezésükre. KÖGÁZ Rt Kaposvári Kirendeltség MEGYEI KÖRKÉP

Next

/
Oldalképek
Tartalom