Somogyi Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-22 / 195. szám

2003. Augusztus 22., Péntek H ÍRD E T E S 13. OLDAL Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALOGH ANDRÁSNÉ volt somogysárdi lakos 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása au­gusztus 26-án, a 9.30 órai gyászmisét követően lesz a somogysárdi temetőben. Min­den külön értesítés helyett. Lánya és veje „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZTANÓ PÁLNÉ Kaposvár, Pécsi utcai lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 25-én 11 órakor a kaposszentjakabi temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló leánya és veje „Te, aki annyi szeretet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltái, Te, aki sohasem kértél, csak adtál, örökre elmentél. Szereteted szívünkben örökké él.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy é LEMPEL JÓZSEF 82 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 23-án, szombaton 15.30 órakor lesz a szuloki temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Élettársa és dr. Belső család „Hosszú volt az út, mely véget ért, Örök álom zárja le szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed, Örökre Isten veled." Mély fájdalommal, Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy MARTON JÓZSEF somogygeszti lakos életének 83. évében csendesen elhunyt. Temetése augusztus 26- án, kedden 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton fejezzük ki kö- szönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család Megrendültén tudatjuk, hogy DR. KOZMA ANDRÁS ügyvéd kamaránk volt tagja elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Somogy Megyei Ügyvédi Kamara Elnöksége „Elbúcsúzunk, ez a föld már nem a mi otthonunk, De lelkünket Istennek ajánljuk. ” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy VELKOVICS IMRÉNÉ és fia VELKOVICS IMRE somogygeszti lakosok tragikus körülmények között elhunytak. Drága halottainkat au­gusztus 25-én, a 15 órai gyászmísét követően 16 órakor helyezzük örök nyugalomra a somogygeszti temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik a te­metésen részt vesznek, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló szeretteik t f t f t „Ekkora büntetést mért szabtál ránk? Áldásod utána hiába kísér. Bánatunk feledni sohasem tudjuk, További életünk bármit is ígér...” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ GÁBOR a kaposvári Latinca Tsz. ny. elnöke kaposmérői lakos életének 68. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása au­gusztus 26-án, kedden 11 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: felesége, fiai, menyei és unokái A kaposvári KIÍIY13-VÍII Rt magasépítő mérnököt keres fővállalkozási igazgató munkakörbe, építőipari fővállalkozási üzletágának irányítására A munkakör betöltőjének versenyképes jövedelmet, gépkocsit, telefont biztosítunk. Az alkalmazás feltételei: • szakirányú felsőfokú végzettség, legalább 10 éves szakmai gyakorlat, • vezetői képességek és gyakorlat, • felhasználói szintű MS Office számítógépes ismeretek, • B kategóriás jogosítvány, • büntetlen előélet. Jelentkezni munkanapokon 8-16 óra között a 82-510-388-as telefonszámon 2003. augusztus 29-lg lehet. T A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal i /■ í 1 ít <1 ríj [Tfj íjró-1 jjrrj INGATLAN KAPOSVÁRON Kanizsai u.-ban I. em-i 1,5 szo­bás lakás eladó. 5,5 M Ft. 30/959-2649. •104753' KAPOSVÁRTÓL 28 km-re felújításra szoruló nagyméretű 2 szobás családi ház - gazdálko­dásra is alkalmas területtel - áron alul eladó. Tel.: 06-30/537-8828,82/477-129. •108769* KADARKÚT, Virág u. 2. sz. családi ház nagy melléképülttel eladó. Tel.: 06-30/460-9954, 82/478-458, 482-024. *108927* S0M0GYJÁDI110 nm-es, összközműves, gáz­fűtéses családi ház eladó. Ár: megegyezés alapján. Tel.: 30/851-2436 *108937* BALAT0NSZABADI-SÓSTÓN nyaraló eladó. 48 m2+tetőtér, 10,5 M Ft. 06-20/9177-556. •109120* CS0K0NYVIS0NTÁN fürdőteleptől 500 méter­re, főútvonal és benzinkút mellett berendezett ABC és büfé kiadó vagy eladó. Ár: 120 E Ft/hó illetve 15 M Ft. 30/348-4082, vagy személye­sen Csokonyvisonta, Xantus J. u.106 •109128* a F0NV0DÓN új családi ház és egy db új sorházi lakás eladó. 70/276-8488. •109226* B BALAT0NB0GLÁR0N nyaraló (családi ház) gáz fűtéses eladó. 70/276-8488. •109229* KAPOSVÁRON, Vöröstelek utcában 2 éve épült exkluzív 2 szintes családi ház eladó. Tel.: 20/455-9300. *109237* a FONÓBAN családi ház eladó. 30/429- 5611. •109264* BALATON LELLE központjában 55 m2 üzlet kör­forgalomnál eladó. 30/5522-383. * 109374* JUTÁBAN családi ház, melléképülettel eladó. 82/485-293. *109396* SOMOGYVÁR központjában felújításra szoruló kétszobás családi ház 600 n-öl telekkel 1 M Ft-ért eladó. 20/461-1407. *109400* BALAT0NB0GLÁR-SZŐLŐSKISLAK0N családi ház eladó. 20/365-2143. *109404* KISBERÉNYBEN 2 szobás családi ház nagy te­lekkel eladó. Balatontól 15 km. Ár: 4 M Ft. 30/448-35-09 17 óra után. * 109406* SZŐLŐSGYÖRÖKÖN 3 szobás családi ház sür­gősen eladó. 20/9844-914. •109409* GÖRGETEGEN Fő utcán kis ház eladó. 30/313-2476. •109415* MAGYAREGRESEN 2 szobás családi ház el­adó. 82/705-469. * 109427* KAPOSVÁR, Hunyadi u-i 2+2 félszobás családi ház eladó. Ár: 10 M Ft. 30/374-1572. •109475* SIÓFOK-KILITIN ikerház felső emeletén lakás + garázs eladó. 30/650-5797. *109480* SIÓFOK-KILITIN ikerház fele sürgősen eladó, összeköltözőknek is. 30/277-3040. •109480* KAPOSVÁRON 2 szintes, 5 szobás, 2 nappalis családi ház eladó. Irányár: 15,3 M Ft. Tel.: 30/4583-594, 70/5212-503. *109511* KAPOSVÁR Toldi utcai 3. emeleti 2 szobás er- kélyes, -teljesen felújított lakás eladó. 30/600-2188. •109516* a KAPOSVÁR, Damjanich u. 26. IV. em-i 2,5 szobás tégla-gázos lakás, fűthető garázs- zsal eladó, lár: 10+2 M Ft. 82/319-826, 30/2959-086. •109580* BALAT0NB0GLÁR0N 90 m!-es családi ház el­adó a parttól 800 méterre, csendes családi házas környezetben. Irányár: 16 M Ft. Tel.: 06- 30-259-4123. •109603* JÁRMŰ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. •92186* AWS AUTÓÜVEG ÚJ HELYEN! Új cím: Kaposvár, Ond Vezér u. 1. (Inkubátor- ház, Arai kút mellett). Új telefonszámunk: 82/526-826., Mobil: 06-30/371-7302! Érté­kesítés, beszerelés, kőfelverődés javítás. *108208* DAEWOO Lanos SE 1,5 5 éves, garázsban tar­tott, extrákkal eladó. 06-30/9974-202. *108581* » GUMI JAVÍTÁS szerelés, centirozás, eladás. Zsalakovics. Ka­posvár, Pécsi u. 121. 06-30/5630-174. •108671* RENAULT Clio 1,2 ‘99-es 90 E km-rel eladó. Ár: 1,6 M Ft. 30/540-2055. AUTÓÜVEG CENTRUM Kedvezményes értékesítés nagykereskedelmi áron. Geiger és Társai kft Kaposvár, Dombóvá­ri u. 2„ 82/423-171. H-P-ig. *109132* IFA W50 alkatrésznek eladó. 30/9470-401. *109147* LADA 2105 1,3-as benzin-gázos, 1 év műsza­kival eladó 150 e Ft. 82/460-491. *109174* s POLSKI 126 elején sérült műszakival el­adó, vagy robogóra cserélhető. 70/276- 8488. •109230* RENAULT 9 friss műszakival eladó. Tel.: 82/431-648. *109569* DAIHATSU Terios 1.3i terepjáró ‘99-es, ABS, klíma, 58 e km-rel, vonóhoroggal eladó. Tele­fon: 30/221-7141. •109333* OPELAstra 1,6 i 98-as Mo-i, szép állapotban, kp.zár, riasztó eladó. Telefon: 06-20/9567- 322. •109347* SUZUKI Swift 1.3 GLS, 3 ajtós, 54 ekm-rel, ‘97. áprilisi eladó. Telefon: 06-30/2166-752. •1094O2* LADA Samara lépcsős hátú 1994. évjáratú ka­talizátoros vonóhoroggal eladó. 85/313-518, 16 óra után. *109424* FORD Orion 1.3 GL ‘84-es, 2 éves, érvényes műszakival + téli gumikkal, motor karosszéria felújítva eladó. 06-30/620-7886. *109585* FIAT BRAVÓ 2,5 éves, kifogástalan állapotban eladó. Irányár: 2 M Ft. 82/357-546, *109586* KAMAZ 8100-as daruval érvényes műszakival jó állapotú, áron alul eladó. Telefon: 30/901- 9938 *109588* VW GOLF 1.6 dízel, ‘85-ös, 1 év műszakival el­adó. I.ár: 300 E Ft. 30/901-9938. •109588* ÁLLÁST KÍNÁL BEDOLGOZÓKAT KERESÜNK országosan, otthon végezhető munkára! Fel- bélyegzett válaszborítékért ingyen tájékoztat­juk. G.I.L. Bt. 8800 Nagykanizsa, Miklósfa út 11. •107667* MERCEDESRE gépkocsivezetőt keresek. E ka­tegória szükséges. Telefon: 06-30/411-2215. •108887* PRÓM0CIÓS ügynökség keres pénzügyi ter­mék értékesítésére 20-50 éves korig, jó kom­munikációs készséggel rendelkező hölgyeket, urakat. Telefon: 06-20/560-2477, 82/315- 634. •109220* NAGYKANIZSAI bevásárlóközpontba keresünk árufeltöltőket, takarítókat, pénztárosokat, több műszakba. Érd.: H-P-ig 9-17 óráig, 06- 1-312-6668, 06-01-354-3434, 06-30-932- 8478. *109334* FELSZOLGÁLÓT takarítónőt kaposvári panzió­ba keresek. Tel.: 06-30/3-480*080. •109342* MAGYARORSZÁGON vezető szerepet betöltő, nemzetközi háttérrel rendelkező, komplex ipari szolgáltatás elvégzéséhez teljes körű termékskálát forgalmazó, komoly múltú Kft keres: Értékesítőt kisteherautóra. Elvárások: jó kapcsolatteremtő képesség, mobilitás, ru­galmasság, önállóság, jó munkabírás, nagy­fokú terhelhetőség, rendszerető, dolgozni akaró és tudó készség. Amit ajánlunk: kima­gasló bérezés (alap+jutalék), vállalati gépjár­mű, mobiltelefon, szakmai képzettség, tré­ningek. Fényképpel ellátott szakmai önélet­rajzát küldje az alábbi címre: Maxolen Kft 7400 Kaposvár, Pf: 2. *109416* BABYSITTERT keresünk Németországba 3 gye­rek mellé 18 éves kortól. 85/700-125, 30/9937-352. •109423* GYORSÉTTEREMBE vezetőhelyettest, pultost és szakácsot felveszünk. Jelentkezés: Mad- Oay Kft 7400 Kaposvár, Teleki u. 15., 9-16 óráig. •109436* a ÉPÍTŐIPARI vállalat fiatal festőket keres. 82/424-798,06-30/640-3803. •109449* KAPOSVÁRI utazási iroda ügyintézőt keres. An­gol nyelvtudás kötelező. Telefon: 06-30/288- 2685. •109457* PETÖRKE vendéglőbe pultos, felszolgáló höl­gyet keresek. Telefon: 06-30/2374-721. *109461* KAPOSVÁRI presszóba pultos hölgyet keresek. Tel.: 06-20/980-34-15. . *109463* BALATONFENYVESEN lovasiskola keres fogat­hajtásban is járatos lóápolót. Tel.: 06- 30/444-6891. *109483* MEGBÍZHATÓ embert újságkihordásra keresek Barcs területére. Folyamatos munka. Tel.: 30/9463-582. *109492* SIÓFOKON vagy vonzáskörzetében 1 fő középfokú végzettségű (vállalkozói igazolvánnyal rendelkező) képviselőt keresünk. Jelentkezés Argosz Biztosí­tó Rt. Somogy Megyei Igazgatóság, Kaposvár, Fő u. 13. Telefon: 82/511­358. *109498* MOTOROS Pizza futárt keresünk. Ham-Piz piz- zéria Kaposvár, Bajcsy u, •109505* SZAKKÉPZET pultost felveszünk. 20/381- 0162,16 óra után. •109565* BÖHÖNYÉRE vagyonőrt felveszek. 70/9465- 696 •109577* LAKATOSOKAT hegesztőket, lakatos brigádo­kat kiemelt bérezéssel felveszünk. 06- 30/9598-957. •109602* FODRÁSZTÁRSAT keresek. Telefon: 06-70/ 289-1Í10. •109608* AZONNALI kezdéssel keresünk 16 év feletti di­ákokat, fiatalokat, hétvégi ill. hosszútávú munkára. Telefon: 82/321-570; 82/427- 438. *109628* ________OKTATÁS________ KÉ Z- lábápoló, műkörömépítő OKJ-s képzés indul szeptember 17-én Kaposváron. Részlet- fizetés, munkanélkülieknek kedvezmény. Kapós Bróker Kft, Információ 30/458-2105, •107584* INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul szeptember 3- án Kaposváron. Részletfizetés, munkanélküli­eknek kedvezmény! Kapós Bróker Kft. 30/384-2871. OKÉV: 03012502 •107587* INGATLANKÖZVETÍTŐ és értékbecslő (OKJ) ké­pesítést nyújtó tanfolyam indul szeptember 5- i kezdéssel Kaposváron. Elvégzése után mun­kalehetőség. OKÉV: 03-0046-03. Tel.: 06- 30/432-7133. FELNŐTT KÉPZÉS! Ősszel induló hétvégi felsőfokú szakképzések Kaposváron, Siófokon. Szociális, gyermek-ifjú­ságvédelmi ügyintéző, pedagógiai-gyógypeda­gógiai asszisztens, idegenforgalmi mene­dzser, idegenvezető, mixer, Euroszolg, Krúdy Iroda. 06-1/311-0876, 06-1/311-7547, 06- 30/940-5389. •109260* HA KELL EGY NYELVVIZSGA Érettségihez, felvételihez, diplomához, mun­KIAPÓ _________ kavá llaláshoz angol kezdő IX.15., de., du., új­rakezdő IX.9., középhaladó IX.3., középfokú vizsgaelőkészítő X.2. Falvai és Társa Kft. OKEV: 03-00222-02, Lite Nyelviskola Kapos­vár, Zárda u. 21. Tel.: 415-920. KÜLÖNBEJÁRATÚ kis ház kiadó Balatonlelle, Úszó utcában. Tel.: 06-85/354-298. *109484* HÉVÍZ legfrekventáltabb helyén, Kölcsey u. 4. szám alatt 27 m2*es üzlet fodrászat, kozmeti­ka, vagy egyéb szolgáltatás céljára kiadó. Tel.: 30/346-8132. *109494* SZOLGÁLTATÁS GÉPKÖLCSÖNZŐ! Kaposvár, Fő u. 50. 82/429-693, 30/901- 8305. (Slendy udvar) .... 2 ;55Kr ' RE DŐNY AKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 35- 70% kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak + 10%! 82/413-384,30/620-8258. *103443* FUVAROZÁS Veszélyes anyagok, szóródó-és raklapos áruk szállítása 24 to-ig, darus és billenős autókkal. Földmunkák, mélyásás, 06-30/3368-883. *105583* MOBIL GARÁZSOK, raktárak, csarnokok, konténer irodák, hűtő- házak, vikéndtiázák gyártása hőszigeteft szendvics panelekből, horganyzott trapézle­mezből és Lindab lemezből. Tel.: 70-2087- 250, 30-5815-464, 82-412-601. •106013* PALATETŐK felújítása. Tel: 06-30*372*8994. •107936* PALATETŐ felújítás, zsindelytekercs ragasztás, lapostetö szigetelés a legolcsóbban. 06- 20/931-8900. •108160* Faház építők figyelem! OSB és CK-lap akció! Minőségi épületfa, osztrák lambéria, hajópadló! Somogyi Erdőmester Kft Kaposvár, Avanti kút mellett Tel.: 82/526-260 TETŐKLINIKA Kft! Tavalyi áron vállaljuk palate­tős házak bontás nélküli felújítását, mintás bitumlemezes szigeteléssel. 20% kedvez­mény! 15 év garancia! www.tetoklinika.hu 06- 20/9959-700, 20/3345-425. *108438* ÚJ ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS Kaposvár, Jutái u, 41. 82/320-949. •108443* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30- 65% engedmény. Hevederzár. 82/320-880. •109197* KÖLCSÖNT? Adunk! Kis összeg, rövid lejárat, 48 órán belül. 20/458-7347. •109328* REDŐNY, rexi, szúnyogháló, h.zár 40-70% eng., kamatmentes hitel 82-429-537. *109340* PALA-MEZON Kft, ajánlata: palatetők bontás nélküli felújítása festése, színes olasz zsin­delylemez ragasztása ÁNTSZ engedéllyel, 15 év garanciával. 30/9015-186,85/360-080. •1Ö9506* VEGYES KERÍTÉSDRÓT a nagyatádi piacon, csütörtök, szombat. 73/485-164. *108649* TŐZEG parkosításra illetve kertészeknek eladó 15 m3*től. Tel.: 30/8513-845. *109312* KESZTHELY-KERTVÁROSBAN, Keringő u. 53. szám alatti 5 szobás lakóház (154 m2 beépí­tett terület, 370 m! földterülettel) eladó. Ár: 19,5 M Ft. 30/346-8132. *109494* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON a Baross u.-ban udvari 1 szo­bás, egyedi gázos lakás kiadó. 25 E Ft/hó+rezsi+1 hó kaució. Telefon: 30/540- 2055. •108860* KAPOSVÁRON 2 szobás, erkélyes, bútorozott lakás hosszú távra kiadó. Tel.: 82/316-060, 17 óra után. .......*109243* TÁRS KERESÉS 8 KORREKT diszkrét társkereső. 30/9945- 968. *109324* SZABADIDŐ partnert keresek. 70/540-4361. —---------*109366* ÁL LAT_________ VÖRÖ STYÚK rendelhető. 350 Ft/db. Kapos­vár, Vasút-köz 1. •109457* 2 DB Fjord 1 éves csődör csikó 155 EFt/db el­adó, v. elcserélhető. 30/4113-118. •109469* 7 ÉVES magyar kanca szelíd, lovagolható, jó kocsis 185 E Ft-ért eladó. 30/4113-118. *109469* PÓNI lovak eladók. Tel.: 30/486-4403. *109485* ÁLLÁST KERES ZÁRT 1,5 to-s kisteherautóval munkát vállalok. Minden megoldás érdekel. 30/381-9215. *109486* FAKITERMELÉST 2 db LKT-val vállalok. Tel.: 30/275-9590, 20/9433-723. •109497* APRÓ-CSEPRŐ KOMBI gyermekágy pelenkázóval , biokókusz ágybetéttel, Chicco etetőszék és autósülés, Peg-Perego bébikomp, Cam babakocsi eladó. Ár: 40-20*20-7-55 E Ft. 82/410-009.- ----------------- *109151* PI ACI mérleg eladó. 06-30/381-9215. i sl n ■ t--rr-T—t- *109489* GARÁZS KAPOSVÁR, Biczó közben garázs eladó. 82/413-695, 20/313-8159. •108792* GÉPEK TRAKTOR 35 LE-rős (német) eladó. Irányár: 350 eFt. Tel.: 30/275-9590, 20/9433-723. *109241* MEZŐGAZDASÁG ERDŐT veszek kp-ért. 06-20/9366-063. ........ *108449* RIZL INGSZILVÁNI szőlő eladó, 30/377-4632, 10 órától 85/339-127. *109426* 8 OPORTÓ szőlő eladó. Ár: 80 Ft/kg, szü­ret ideje: augusztus 23. 20/33-88158, 20/3388-158. Balatonboglár. •109488* RIZLINGSZILVÁNI szőlő eladó. 85/327-377. *109566* 8 LUCERNASZÉNA eladó, kb, 15 q. 82/425-336, 30/2369-441. •109611* UTAZÁS JÁRAT HÁZTÓL A REPTÉRIG a hét minden napján, alkalmazkodva a repü­lőgépek indulásához. Részvételi díj 1 fő meg­rendelés esetén 11600 Ft, 2 vagy több fő ese­tén 5800 Ft/fő, oda-vissza megrendelés ese­tén 20800 Ft/1-2 fő. AIR CAR-MISTRAL 06- 30/3966-063. *108327* HORVÁTORSZÁGBAN Trogirban igényes újszerű lakókocsik teljes felszerelés­sel igényeseknek kiadók. 30/946­3787. *109448* I N ION BIZTOSÍTÓ Gyakorlott és kezdő üzleti igazgatókat és képviselőket keres alapfizetéssel Pályázatokat: Cselőtei Katalin Union Biztosító, Kaposvár, József A. u. 19. Email:kaposvari.ti@unionbíztosito.hu Tel.: 82/528-650 (108170 zsolnay Márkabolt O üfliíiíil > go mm £0 szombati meglepetés minden szombaton 9-1 3 óráig t más és más ZSOLNAY termék Jubileumi kedvezménnyel Kaposvár, Fő u. 21. tel.: 82/315-148

Next

/
Oldalképek
Tartalom