Somogyi Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-02 / 179. szám

2003. Augusztus 2., Szombat ALMANACH 1 3 3 7. OLDAL Recept Aludttejes prósza Ahol még tartanak szarvasmar­hát, gyakran készítenek prószát a fölösleges aludttejjel. Ezt az ételt krumpli- vagy bablevessel fo­gyasztják, s a receptjét Korúé Kámlyné mondta el. Hozzávalók (négy személyre): egy liter aludt­tej, egy tojás, egy kávéskanál só és annyi liszt, hogy a prósza tésztája a palacsintáénál kicsit keményebb legyen. Először az aludttejet, a to­jást, a sót és a lisztet egy edény­ben simára keverjük, majd a ko­rábban már fagyos zsírral kikent tepsibe öntjük, s ebben a kevert tésztát egyenletesen elterítjük. A tetejét egy tojásból, csipetnyi só­ból s pohár tejfölből készült öntet­tel meglocsoljuk. Az aludttejes prószát forró sütőben sütjük, mígnem a teteje szép piros lesz. Ha kell, a felpúpozódó tésztát ki­csit megszurkáljuk. Ha kisült, tenyérnyi darabokra vágjuk. ■ Bíznak a kistérség megerősödésében NAGYBERKI Nagyberki lakosai bizakodva néznek az uniós csatlakozás elé, remélve a község helyzeté­nek javulását is. A Kapós völ­gye egyik legnagyobb települé­se lassú léptekkel, de fejlődik; vezetői most szabadidős és ipa­ri parkok terveit mérlegelik.- A nagyberkiek világéletükben a szorgosságukról voltak híresek, s igyekeznek megalapozni a jövőjü­ket - mondta Komár András pol­gármester. - Szavazáskor sokan vo­nulnak az urnákhoz, s a többség támogatta az uniós csatlakozást.- Mit vár a lakosság az uniótól?- Elsősorban a feltételek javulá­sát, a nyugati életszínvonalhoz való felzárkózást. A község kistér­ségben betöltött szerepét is igyek­szünk megtartani. Ezt segíti az ál­talános iskola elismertsége, illet­ve a mosdósi szívkórház és a taszári repülőtér közelsége, az utóbbi majdani kettős hasznosítá­sa; ezekre alapozva bízunk a kis­térség megerősödésében. Régi vá­gyunk a szennyvízcsatorna kiépí­tése is. Nyaranta a kamionokat a Balatontól a 61-es útra terelik, s ezért meg a gunarasi mozgásszer­vi kórházi részleg könnyebb meg­közelítéséhez is folytatni kell a kerékpárút építését. így elérnénk, hogy a szülők is nyugodtan en­gedhetnék biciklivel iskolába a gyermekeket.- Mi az, ami még hiányzik?- Nagy hiányosságaink nincse­nek; szűkösek az anyagiak, így fejleszteni csak pályázatokból tu­dunk. Az önkormányzat útjai és járdái csaknem 30 éve készültek, s időszerű a fejújításuk. Mintegy 5,5 millió forintból az idén aszfal­toztatok az Újváros utcát 435 méter hosszan, s rendbe tétettük a 61-es út melletti járdát is. Nagy­berkiben sok a vezetékes telefon, KOMAR ANDRAS 1950-ben született Nagyberkiben. A kaposvári Táncsics gimnáziumban érettségizett, elektromű­szerésznek tanult, majd felsőfokú szállít­mányozói vizsgát tett. A kaposvári cukor­gyárban, majd a kórházban dolgozott. 1999 óta polgármester. Nős, egy fia van és két unokája. Hobbija a szőlészet, borászat, s gyűjti a tokaji borokat. s a Kaposnet révén az egész falu­ban van kábeltévé. A Sapard- pályázaton nyert támogatásból ki­alakítjuk a falu első teleházát is Kisberkiben, később a könyvtár­ban is akar egyet létesíteni a kép­viselő-testület. Szükség lenne egy vastalanítóra is a Mosdóssal kö­zösen fenntartott vízműhöz, így jobb lenne az ivóvíz is.- Mik a kitörési pontjaik?- Gazdasági téren a kaposvári és a dombóvári ipari parkok közel­sége kínál lehetőségeket; kis- és középvállalkozókat szeretnénk ide telepíteni. A téesz üzemi és gazdasági épületei már elkeltek, ezeket most újítják föl. Kamion­bontóról és terminálról tárgyalt ve­lünk egy német üzletember, s már működik itt egy fémipari kft is. A turizmust segíti az új lovaspanzió. A környék jó nagyvadas terület, és a vadaskerti falurészben kialakíta- nak egy erdei tábort. __________■ Al apot ad a felzárkózáshoz Lovastúrák a Kapós völgyében Az uniós csatlakozás köze­ledtével a falvak lakossága is egyre jobban igényli a városi­as szolgáltatásokat. A hát­rány leküzdését segítik a tá­mogatási lehetőségek, de a pénzek elnyeréséhez gondo­san előkészített pályázatok szükségesek.- A körjegyzőségeknek az igazga­tási feladatokon kívül napjaink­ban a települések menedzselését is el kell látni - mondta Kaposvölgyiné dr. Hangyái Margit jegyző. - A hivatali teendők társu­lásban ellátása jelentős költség­megtakarítást eredményez, de te­lepülésenként mások a feladatok, s mást igényel a lakosság is. Míg a hivatalnokoknak a kilencvenes években csak néhány jogszabál­lyal kellett tisztában lenniük, má­ra ezeknek a száma jelentősen megnőtt. Ez megköveteli a folya­matos képzést, amit a napi mun­ka mellett csak egyénileg lehet megszerezni. A támogatást azon­ban nem elég megszerezni: eze­ket el is kell végezni, s el kell szá­molni az eredményről az adomá­nyozónak és a polgároknak is. Nagyberki, Csorna, Szabadi és Kercseliget lakosainak a többsége elégedett a hivatal munkájával, hiszen az utóbbi években jelen­tős beruházások zajlottak le, s minimális a fellebbezett ügyek száma. Az infrastruktúrában el­maradottabb Kercseliget felzár­kózását segíti a jágónaki összekö­tő út őszi építése is. A csaknem 150 millió forintos beruházással megvalósul egy harmincéves álom, s ehhez több sikeres pályá- zatuk adott alapot. _________■ Tá ncos-dalos kirándulások ellenére a tagok minden héten találkoznak. Be­szélgetnek, és énekel­nek. Kovács Lászlómé ve­zeti a kercseliget-nagy- berki klubot. A nagyber­ki nyugdíjasok azonban szeretnének önállósul­ni. S egy olyan szerve­ző-vezetőt is igényel­nek, aki összefogja a nyugdíjasokat és kap­csolatot tart más klubokkal is. El­mondták: sok bennük a lelkese­dés, többet akarnak tenni. Szá­mos nótát és táncot megtanul­nak, s ha valahonnan meghívást kapnak, szívesen bemutatják tu­dásukat a nagyközönségnek is.- Somogyi népdalokat és kato­nanótákat is tanulunk - mondta Saller Zoltán tanító, az énekkar kercseligeti lakos alkot­ja. Sok fellépésre meg­hívnak bennünket, az idén már harmadszor mutatkozunk be a me­gyei gálán. Hozzáfűzte: a klubtagok legutóbb Kaposszentjakabon a somogyi leánytánccal és népdalokkal szóra­koztatták a résztvevő­ket. Kirándulásaik alkalmával más­más vidékre látogatnak. Jártak már Szentendrén, Mohácson, Ba­ján, Esztergomban, Kőszegen, Villányban és Harkányban is. Jú­niusban Tápiószentmártonban fölfedezték a híres „gyógyító­dombot”, Kecskeméten pedig a város nevezetességeit tekintették meg. ______________________■ Co op-termékek akciósán Az alapvető élelmiszereket, a háztartási cikkeket és a vegyi árut Nagyberkiben két Kapós Coop Rt-üzletben szerezhetik be a falubeliek. A Kapós Coop- üzletekben mindent egy helyen megvásárolhatnak a nagyberki lakosok, s nem kell ezért más te­lepülésre, városba utazniuk. Vá­sárolhatnak Coop márkajelzésű sajtokat, felvágottakat, sokféle kekszet, üdítőt, kávét, réteslisz­tet, tejet, sört, pezsgőt, fűszere­ket, illetve sampont, papírzseb­kendőt és pelenkát is. Kálozdi Józsefné, a Kisberki utcai üzlet vezetője hangsúlyozta: a Coop- emblémával jelzett termékek na­gyon jó minőségűek, népszerű­ek, olcsók is, és mindig egy-egy új termékkel bővítik az árucikkek palettáját. Bizonyos termékeket minden hónap elején kedvezményes áron vásárolhatnak meg a nagy­berkiek egy kéthetes országos akció keretében. Most egyebek között coopos étolajat, kristály- cukrot, édességeket, kekszeket, csokoládékat, készételeket és mosóporokat kínálnak ily mó­don a lakosoknak. Sőt, a hónap közepén egy regionális akcióval is meglepik a kereskedelmi üzlet­lánc boltjaiban vásárlókat. Az ak­ciós termékek kiválasztásában pedig Coop-szórólapok és plaká­tok segítik az érdeklődőket. Bán Józsefné, az Ifjúság úti bolt vezetője hétfőtől péntekig 6.30-tól 11.30-ig, délután 13.30- tól 14.30-ig és szombaton 6.30-tól 10 óráig, Kálozdi Józsefné a Kis­berki utcában hétfőtől péntekig reggel 6-tól 11 óráig, délután pe­dig 15.30-tól 18 óráig, szomba­ton 6 órától 10 óráig várja a ked­ves vásárlókat. A Lovasiskola kezdőknek A balatoni fiákerezés után Tóth József most Nagy­berkiben szeretné meg­honosítani a lovasturiz­must. Ehhez alapvető fel­tétel a szállás; ezért is fogtak össze és építették föl először az első panzi­ót, ez a vállalkozás majd a család tagjainak ad munkát. A tulajdonos bi­zakodva tekint a jövőbe. A zselici kirándulásokon kívül a lovaglás titkaira is megtanítják az érdeklő­dőket, hiszen a pan­zióhoz egy két és fél hektáros lovaspálya is tartozik. Sok a teendő; az oktatás mellett meg­kezdték a tavaszi lovas- verseny szervezését is. Nemzedékek óta lovakkal foglalko­zik Tóth József és családja. Nagyap­ja s apja után ő is állattartással ke­reste kenyerét, s a Zselic táj szépsé­geit szeretné megmutatni az ide láto­gatóknak. Ezért építette családi összefogással a panzióját. Még a kandalló építése van hátra, s végzik az utolsó simításokat.- Először ötévesen ültem lóra, azóta örök szerelem fűz hozzájuk - mondta Tóth József. - Mielőtt a vállalkozásba kezdtünk volna, Lellén dolgoztam, és fi- ákerral kocsikázni vittem a német nyara­lókat. Úgy gondoltam, hogy Nagyberki­nek és környékének' jók az adottságai, ezért vágtunk bele a lovasturizmusba. A panziót 2002-ben kezdte építeni a területfejlesztési tanács tízmillió forintos támogatásával, s szülei, nagyszülei segít­ségével sikerült befejeznie. Kétágyas szobáiban tizenkét vendéget helyezhet el, az istállóban saját és bérlovakkal együtt huszonkét állatot gondoz. Bár a szállót még nem adták át, Tóth József már az első orfűi, abaligeti és vigadó-he­gyi hintós utakat tervezi. Nagyberki számára a vadaskerti tele­pülésrészen készülő ifjúsági park kínál még fejlődési lehetőséget. Az egykori Zentai-házat egy budapesti asszony vette meg, s már dolgoznak az átalakí­tásán. S az épülethez tartozó három- hektáros területet még az idén beültetik különféle gyógynövényekkel. Vízima­lom volt itt az 1930-as években, s most rendbe teszik, felújítják a még meglevő kiszolgálólétesítményeket is. A ház kö­zelében van a régi kenderáztatóból kiala­kított és Csúz Béla tulajdonában levő szabadidőpark, ami a családok és a fiata­lok kedvelt pihenőhelye. Ősszel itt szeretnék megrendezni a te­repjáró-, később pedig a lovasversenye­ket. Az önkormányzat tervei között sze­repel még a Kapós menti kerékpárutak fejlesztése és a kirándulóhelyekhez csat­lakoztatása a dombóvári Kiút egyesület segítségével. Később pedig kialakítják a borutat is a „három kápolna” túrához kapcsolódva. ____________________■ Ar anyérmet akar a triatlonista Ismert hely Nagyberkiben a Pityó­ka vendéglő. Itt elsősorban az át­utazók állnak meg, s gyakran be­térnek a berkiek is. Edzések után szabadidejében a tizenhárom éves ifj. Hammel Gyula is az étterem­ben szorgoskodik, s a vendégek is faggatják a sikereiről. - A kerthelyi­ségben van egy pingpongasztal, s ott néha nagy játszmák zajlanak. Gyakran keresik a fiunkat a törzs­vendégek - mondta Hammel Gyuláné. - Napközben a vele egy- korúakkal készül a versenyekre, a falubeliekkel játszik. Sokan meg­tiszteltetésnek veszik, ha vele pingpongozhatnak. A család a küencvenes évek ele­jén nyitotta meg a vendéglőjét, s van lottózójuk, gázcseretelepük. A vállalkozásokat a családfő vezeti, és ő viszi Gyuszit a napi edzésekre is. Nemrég a fővárosba mentek fu- tópadért. Új sporteszközét most büszkén mutatja a fiú: nagy segít­ség ez, hogy javítsa a futóeredmé­nyeit.- A szabadidőmben gyakran internetezek, így találtam rá erre is - mondta ifj. Hammel Gyula. - Már óvodásként úsztam, négy-öt éve pedig a kaposvári Vitai TSC-ben triatlonozom. Erre az édesapám biztatott, és mindenben számítha­tok rá. Legerősebb vagyok az úszásban, általában elsőként szál­lók ki a medencéből, és kerékpár­ral is mindig az élbolyban hala­dok... Az önkormányzat a falu legjobb sportolója címmel tüntette ki ifj. Hammel Gyulát, s egy hete Bar­cson szerzett megyebajnoki címet. A balassagyarmati országos csa­patbajnokságon ért el első helye­zést a társaival, s most a hazai ranglistán a tizenegyedik. Mint mondta: a sporttal addig foglalko­CIMER, ZÁSZLÓ Álló, háromszögű kék pajzs hul­lámosán vágott ezüst pajzstalp­pal; középső hullámtetöjén egy daru áll s jobbra lengő vörös zászlót tart, amin apostoli kettős kereszt van. A daru fölött liliomos aranykorona lebeg. A cimerpajzs alatt hármas tagolású, íves kék szalagon a Nagyberki felirat ol­vasható. A cimer ezüst pajzstalpa a Kapóst jelképezi. A községben van a műemlék Vigyázó-kastély, amit 1760-ban építtetett a Schmidegh család; napjainkban a Somogy Megyei Levéltár leg­újabb kori osztályának ad helyet. A Vigyázó család címeréből átvett daru az éberség jelképe, s a kul­túra ápolására és őrzésére is utal. Áz aranykorona a községgel 1950-ben egyesült Kisberki egy­kori pecsétjéről való, s kifejezi a két település egységét. A LAKOSSÁG SZÁMA 2003-ban 1445 u 2001-ben 1573 1999-ben 1576 t 1960-ban 1416 A 1930-ban 1073 i CIVILEK ÉS VEZETŐIK A nagyberki hegyközség bírója Oláh György, a polgárőrséget Béndek János, Péterfai István és Fúrián Ernő közösen vezeti. A Kercseliget-Nagyberki Integ­rált Idősek Klubját Kovács Lászlóné igazgatja. ÜGYFÉLFOGADÁS Nagyberki Kercseligettel, Szaba­dival és Csornával alkot körjegy­zőséget. A címe: 7255 Nagyber­ki, Újváros utca 1. Tel.: 82/579- 013, 579-013, 579-006, fax: 82/377-312. A hivatalban hétfő­től péntekig 8-16 óráig van ügy- félfogadás, csütörtökön az ügyin­tézés szünetel. Komár László polgármestert hétfőn 8-12 óra között kereshetik föl a nagyberki­ek. Lázár Katalin falugazdász minden hétfőn 9-12 óráig fogad­ja a gazdákat. ORVOSI RENDELÉS Dr. Izsáki Zoltán háziorvos hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 8-12 óráig rendel, keddenként 11.304ÓI a Kisberki utcában látja el a betegeket. Dr. Gelencsér Er­zsébet gyermekorvos minden TT hónap első péntekjén, dr. ';1 Kozáry Miklós nőgyógyász i minden hónap harmadik csü- i törtökjén rendel a faluban. « Vendel Anita védőnő hétfőtől péntekig 8-16 óra között lát­ja el tanáccsal az édesanyákat. Ifj. Hammel Gyula, a mérföldfaló biciklista zik, amíg az nem gátolja a tanulá­sát. Az év végére aranyérmes spor­toló szeretne lenni. ■ ISTENTISZTELET A katolikusoknak Várnai László plébános pénteken 18 órakor és vasárnap 10-kor tart szent­misét a templomban. A FALU HÍRES SZÜLÖTTEI Oláh János költő 1942-ben itt született, iskolába már Soroksá­ron járt, diplomát az ELTE ma­gyar-népművelés szakán szer­zett, később a testnevelési főis­kolán tanult. Regényeket, verse­ket és színdarabot ír; Nagyberki­vel is kapcsolatos két önéletrajzi regénye, a Közel (1976) és a Visszatérés (1979). A CIKKEKET HORVÁTH ZSOLT ÉS VARGA TÍMEA ÍRTA. ________TOTÓK, TÓRŐK AHETT Az o ldal megjelenését az önkormányzat támogatta vezetője. - S van citerazeneka- runk is: három nagyberki és két Most újítják fel a községben az idősek ídubjának épületét, ennek

Next

/
Oldalképek
Tartalom