Somogyi Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-12 / 187. szám

14. OLDAL K R O N I K A 2003. Augusztus 12., Kedd Angolt tanít a borkirálynő Az egyetemista leltei borkirálynő ügyesen bánt a lopóval FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ Balatonlelle Mérő Diána lett az idei borfesz­tivál borkirálynője. Akkor vette le a lábáról igazán a zsűrit és a közönséget, amikor angolul is bemutatkozott. Nem esett nehe­zére, miután egy évet amerikai gimnáziumban is tanult. Mérő Diána lellei diákként nyolc éve minden alkalommal ott van a borhéten. Eddig csak kívülről szemlélte a borkirálynő-választá- sokat, de ezúttal engedett a borá­szok unszolásának.- Eddig nem mertem vállalni a színpadi szereplés felelősségét - mondta.- Most mi ösztönözte?- Jövőre valószínűleg már nem próbálkozhatnék a korhatár miatt.- Melyik feladattal győzte meg a zsűrit?- Talán azzal, hogy angolul is bemutatkoztam, s az öt verseny­ző közül ezt más nem tette meg.- A Balatonnál a német nyelv vezet, hogy kötött ki az angolnál?- Az általános iskolában én is németet tanultam, de az almádi angol két tannyelvű gimnáziumba jelentkeztem. Közben egy évet egy amerikai gimnáziumban tanulhat­tam. Jelenleg az ELTE-n angol nyelvtanári szakot és pszichológi­át tanulok. Emellett készülök a spanyol középfokú nyelvvizsgára.- A tanítást választja?- Mindenképpen. Régóta adok nyelvórákat, s mióta a pedagógiai módszertant is tanulom, látom, hogyan lehet a tanítást színessé tenni, hogy élvezzék a gyerekek.- Hogy került kapcsolatba a bo­rászattal?- Légii Ottó pincéjében dolgoz­tam és a vendéglátás mellett ott sok mindent megtanultam a bor­fajtákról, a borkóstolásról.- Mivel jár a borkirálynő koro­nája?- Nagy megtiszteltetés, hogy egy évig képviselhetem a várost és a hegyközséget. Már jelezték, hogy a német testvérvárosba utaz­hatok egy leilei küldöttséggel. Az első díj egyébként egyhetes két­személyes horvátországi út, kap­tam egy szép kerámiát és nagyon sok virágot a borászoktól. GÁLDONYI Lottónyeremények Múzeum négy keréken Mindenütt csodájára járnak a gyönyörű vonalvezetésű és szakszerűen karbantartott járműveknek FOTO: LÁNG RÓBERT Mindazok, akik tegnap kilátogattak a Merce- des-szalon előtti térre, szó szerint beleszagol­hattak az autózás hőskorába. Huszonkét old- timer autó és két korabeli motorkerékpár érke­zett Kaposvárra, a Csonka János Emléktúra egyik állomáshelyére. Kaposvár Fúvószenekar és stílusosan Louis Armstrong zenéje fogadta a parkolóba érkező kaposvária­kat. A veterán autók mellett gazdáik osztották meg élményeiket a nézelődőkkel. A század ele­ji „virsligumis”, kurblival induló autócsodák mellett képviseltette magát a fiatalabb korosz­tály is, az 1970-es években született Mercedes és Alfa Romeo. A felnyitott motorháztetők alól a benzin és olaj, a nyitott utasterekből a bőrülé­sek illata áradt. S hogy a kétkerekűekből se le­gyen hiány, egy 1928-as Indián és egy Harley Davidson is begurult a parkolóba. A Veterán Autó Club Magyarország tagjai mellett nyolc külföldi autós hozta el dédelge­tett kedvencét. A magyarok mellett jöttek cse­hek, szlovákok, de érkeztek Szerbia és Monte­negróból és Franciaországból is. Olyan jármű­csodák tűntek fel a mezőnyben, mint az 1904- es Corre, az 1911-es évjáratú Opel Torpedó és az 1936-ban gyártott Skoda S1X. Mint azt Sági Endre főszervezőtől megtud­tuk: ezeket a járműveket különleges bánás­módban részesítik tulajdonosaik. Télen fűtött garázsban gondosan ápolják, javítják őket, spe­ciális olajozást kapnak. A nyári emléktúrákra közel fél évig készítik fel az oldtimereket. A kaposvári látogatás a Csonka János csillag­túra egyik állomáshelye volt. Múlt szombattól szerdáig Kaszópusztáról kiindulva megfordul­nak Nagykanizsán, Csurgón és Nagyatádon is. Összesen 512 kilométert tesznek meg: csaknem 25 kilométeres átlagsebességgel. CSOKONAI GÁBOR Ötös lottó A 4-esekre 682 392 forintot, a 3-asokra 9382, a 2-esekre 750 forintot üzemek. Hatos lottó A 6 találatosra 282 514 233 forintot, az 5+1-esre 12 394 868 forintot fizet­nek. Az 5-ösök 144 126, a 4-esek 3285, a 3-asok 751 forintot érnek. ■ A KITE Rt. alkatrészraktárába keres munkatársakat alkatrész értékesítési előadó munkakörbe Feltétel: • gépész üzemmérnök, technikus végzettség, • kaposvári lakóhely, • 25-40 éves életkor, • számítógépes felhasználói ismeretek, • gépkocsi vezetői engedély, • angol nyelvismeret előnyt jelent. A szakmai önéletrajzot, végzettséget igazoló okmányok másolatát az alábbi címre kérjük elküldeni: KITE Rt. Kaposvár, Pf.: 125. Pályázati határidő: B 2003. augusztus 21. | A Somogyi Hírlap augusztus 28-án OPTIKA melléklettel jelentkezik Rendkívül kedvező hirdetési lehetőségek! Tel.: 82/528-106, 82/528-164 Tarka sorok Láz- Halló? Körzeti rendelő? Na­gyon rosszul érzem magam. Ki tudnának küldeni egy orvost a lakásomra?- Sajnos már késő van, fárad­jon be holnap személyesen.- Az lehetetlen. Lázas vagyok és gyenge, jártányi erőm sincs.- Kérem, mi nem sürgetjük. Jöjjön el, amikor jobban lesz! Nagypapa- Érdekes dologra lettem fi­gyelmes a nagypapámmal kap­csolatban - meséli Lajoska a ba­rátjának.- Éspedig?- Minél idősebb lesz, annál jobb tanuló volt az iskolában. Zenei analfabéta- Ki az abszolút zenei analfa-. béta?- Aki azt hiszi, hogy mélyhe­gedűn játszani csak pincében le­het. Türelmes- Ki az abszolút türelmes?- Aki kivárja, míg a fogatlan fésűnek új foga nő... Bunkó Az apa szidja a fiát, s közben dühében az öklével az asztalt veri:- Hogy lehetsz ennyire bun­kó, édes fiam? Megszólal a gyerek:- Apu, kopogtak!- Ne fáradj, fiam, majd én ki­nyitom. Ravasz A múltkori vadászaton ma­gam is meggyőződhettem arról, hogy a róka valóban milyen ügyesen rászedi a vadászt.- Miből?- Egész nap a nyomában vol­tam a ravaszdinak, s csak ami­kor lelőttem, akkor derült ki, hogy kutya volt. ____________■ Pé ter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola Akkreditált állami nyelvvizsgahely LEGYEN ÖN AZ 5000. HALLGATÓNK! SZAKMA ÉS NYELVVIZSGA EGY HELYEN! Szeptember 1-jén induló, iskolarendszerű szakképzések érettségizetteknek: Eegyetemi felvételi mentességet nyújtó AIFSZ szakok: ✓ idegenforgalmi szakmenedzser (Budapesti Gazdasági Főiskola), ✓ logisztikai műszaki menedzserasszisztens (Budapesti Műszaki Egyetem), ✓ jogi asszisztens (Pécsi Tudományegyetem), ✓ pénzügyi szakügyintéző (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron). 23 év alatt, nappali tagozaton teljesen ingyenes képzések az alábbi szakokon: ✓ idegenvezető, ✓ idegenforgalmi technikus, ✓ irodavezető, ✓ vámügyintéző. ✓ gazdasági inlormatikus, ✓ nemzetközi logisztikai menedzser, ✓ külkereskedelmi ügyintéző, ✓ marketing- és reklámügyintéző ✓ újságíró Valamennyi szakunk levelező tagozaton is indul szombati tanítási napokkal. Nappali tagozaton családi pótlék, sorkatonai szolgálat halasztás,ingyenes kollégiumi elhelyezés. Felvételi időpont: 2003. augusztus 2., 9., 16., 23., 30. Ingyenes tájékoztató füzet kérhető: 22-348-103 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: LENGYEL JÁNOS Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 E-mail cím: somogyihirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2„ I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1345 Ft, negyed évre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akció­kon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tar­tozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Várható időjárás A Balaton ® vízhőmérséklete: 25° siofokA n'P°' ““ QJ0^29° ( >• d2b tanyád pír*s ködö* borult Cár &p <$» ■£> I L _____J o Zápor zivatar esős \ M arcali /,v v 31° Kaposvár^ ^y 02 ° havas eső hózápor havazas Cstir.no 'V' Ma sok napsütésre számít­31 ° t Nanvatart ÉP hatunk, alig-alig lesz felhő L ft az égen. Csapadék termé­« é szetesen nem várható, é ,,, JJ Többnyire mérséklet lesz a Hlégmozgás, csak időnként v“" 1 élénkül meg a változó Rarrú/^ irányú szél. A legmelegebb „o v órákban 31, 32 fok körül 4Z lesz a hőmérséklet. Keszitetie: KütekgdégiggteQreMgi, az Alllanz Hungária Biztosító támogatásával Kezdődő melegfronti hatás. A meleget kivéve nincs jyifftflZ (Sj) \ olyan meteorlógiai elem, mely zavarná a közlekedést. Hungária Somogybán otthon vagyunk mmmSM Somogyi Hírluj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom