Somogyi Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-08 / 184. szám
6. OLDAL S Z 0 L G Á L T A T Á S 2003. Augusztus 8., Péntek Ma Napkelte 5.31 — Nyugta 20.07 Holdkelte 17.48 — Nyugta 0.51 LÁSZLÓ napja László. Szláv eredetű név, elemeinek jelentése: hatalom + dicsőség. Szent László, a lovagkirály Árpád-házi uralkodóink egyik leghíresebbje, nevéhez fűződik a monda szerint a tordai hasadék létrejötte, amikor egy tatár harcostól így sikerült egy leányt megmentenie, és seregeinek vizet tudott a sziklából fakasztani. Hunyadi László a törökverő Hunyadi János fiaként kapott politikai szerepet, de ösz- szeesküvés vádjával elfogták, halálraítélték és Budán, a Szent György téren 1457-ben kivégezték. Egyéb névnapok: Cirjék, Esz- meralda, Gusztáv, Hartvig. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Domonkos, Eszmeralda, László napja. A református naptárban Oszvald napja. Az evangélikus naptárban László, Oszvald napja. A zsidó naptárban Áv hónap 10. napja. Napi igék. Katolikus; MTörv 4,32-40; Zs 76; Mt 16,24-28. Evangélikus: Lk 22,14—20. Mt 8,18—22. Református: Mai 3. 112. zsoltár. Évfordulók E napon született 1790-ben Kölcsey Ferenc költő, kritikus, politikus, reformer, 1937-ben Dustin Hoffman amerikai filmszínész (Kramer kontra Kramer), 1940-ben Gregor József operaénekes, 1948-ban Cservényük Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó, edző. ALBÉRLETET KERES KAPOSVÁRON albérletet keresek 20/336- 9672. APRÓ-CSEPRŐ BÚTOROK, heverők, szőnyegek, porcelán készletek eladók. Toponár, Szabadság u. 33. *108452* _________GARÁZS_________ KA POSVÁR Komárom u. garázs kiadó 82/317-420-------- •108501’ ME ZŐGAZDASÁG VÁGÁSÉRETT erdőt veszek, készpénzért. 20/9703-572. •108381* ERDŐT veszek kp-ért. 06-20/9366-063. *108449* IRSAI Olivér 3 q szóló eladó. 85/327-377. *108701* ADÁSVÉTEL SZÉN akció! 1.850-2.280 Ft/q, ingyen szállítással. Tel.: 06/30/320-6554 _________UTAZÁS_________ JÁ RAT HÁZTÓL A REPTÉRIG a hét minden napján, alkalmazkodva a repülőgépek indulásához. Részvételi díj 1 fő megrendelés esetén 11600 Ft, 2 vagy több fő esetén 5800 Ft/fő, oda-vissza megrendelés esetén 20800 Ft/1-2 fő. AIR CAR-MISTRAL 06- 30/3966-063. *108327* BÉRLEMÉNY BÉRELHETŐ 200 ha legelöterület. 30/243- 8920. *108557* Horoszkóp www.astronet.hu Hétvégi ügyelet OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.1, 06-90-230- 355. A szünidőben igen őszinte beszélgetést kell kezdeményeznie a gyermekével. Régi, nyílt nézetkülönbséghez vezető problémákat is meg lehet most oldani. Ma képes megfelelően kifejezni érzéseit. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.1.06-90-230-356. Egy kicsit türelmetlen, vagy éppen szórakozott lehet ma, ami a baráti kapcsolatainak is köszönhető. Valamilyen valószínűtlen dologba akarják belerángatni. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.1, 06-90-230-357. Nem történhet mindig minden az Ön elvárásai szerint. Kellemetlenségek mindenkit érhetnek. Ne keseredjen el, és főleg ne marcangolja magát feleslegesen. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22J, 06-90-230-358. Szerény körülmények között tölti a nyarat, most anyagilag többet nem engedhet meg magának. A befelé fordulás és a visszavonulás lesz jellemző Önre ma is, pedig itt az ideje, hogy barátaival fölvegye a kapcsolatot. NYILAS (XI. 23—XII. 21.1, 06-90-230-359. Nyárutón a kapcsolataira terelődik a hangsúly. Könnyen szerez új barátokat, és az önállóságát is ki tudja harcolni. Anyagi helyzete jobban alakul a vártnál, de hajlamos divatholmikra költeni pénze nagy részét. bak (XII. 22-4.20.1,0690-230-360. Bolygója arra mutat, hogy munkájában stabil helyzete van. Energiája kitűnő beleérző képességgel párosul, s remekül tud összpontosítani az eredményes munkavégzésre. VÍZÖNTŐ II. 2HI. 20.1,06-90-230-361. Munkája gyümölcsét élvezheti ebben az időszakban. Élvezi a nyarat, ennek ellenére egy nagyobb bevételi lehetőséget nem szalaszt el. Partnerét vonzónak és lenyűgözőnek tartja. HALAK [II. 21-111.20.1,06-90230362. A Mars a Halak jegyében található, és nagyban befolyása alá kerül. A befektetéseknek kiemelt jelentőségük van. Ám kedvesére vagy párjára is figyeljen jobban, ha nem akarja elveszítem őt. kos (III. 21-IV. 20.1,0690230351. Sikert sikerre halmoz, amihez a saját bolygója, a Mars óriási befolyással van. A sok munka mellett azonban próbáljon kikapcsolódni, szórakozni, a hónap második felében egy kis pihenőt beütemezni. BIKA (IV. 21—V. 20.), 06-90-230-352. Önből most hiányzik a merészség és a kezdeményező kedv. Igyekezzen gondolatait a pénzről elterelni, ezzel sokat segíthet hangulatán. Mutassa ki partnereihez való vonzódását. IKREK |V. 21-VI. 21.1,06-90230353. Nincsenek hasznosítható ötletei, eléggé borúlátó. Nem kapta meg azt a pénzösszeget, amire számított. Ne töltsön túl sok időt a forró napon, igyekezzen árnyékban maradni, és ne hajtsa túl magát. RÁK [VI. 22-VII. 22.), 0690230354. Ezen a nyáron nagyon közel kerülnek egymáshoz a szerelmével. Ma elhatározzák, hogy kirándulnak és felfedezik saját környezetüket. Az este a varázslatos szerelemé. Miben más? A két rajz között hat eltérés van. Keressétek meg! (A megfejtéseket nem kell beküldeni) ORVOSI ÜGYELET Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.: 311-005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány felnőtt-és gyermekorvosi ügyelet: Péntek délután 17.00-től hétfő reggel 07.00-ig. Fogorvosi ügyelet: Szombat: 14.00-22.00-ig. Vasárnap: 14.00-22.00-ig. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kossuth L. u. 53. Tel.: 319-397, 06/60/369-033. Mernye, tel.: 82/557-008. Nagybajom, tel.: 357-145. Kadarkút, Fő u. 5/a, tel.: 82/482-272. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/573-031. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Tel.: 82/579-500. Siófok, Semmelweis u. 1. Tel: 84/310-500. Fogorvos: 7-13-ig. Balatonföldvár, orvosi ügyelet: Szabadság tér 1. (rend.), tel.: 340-113. Központi orvosi ügyelet: Fonyód, Szent István u. 27. tel.: 85/360- 050. Marcali, Széchenyi u. 21. Tel.: 85/310-515. Lengyeltóti, Tel.: 85/330-620. Fogorvosi sürgősségi ellátás készenléti szolgálat keretében szombat 10-12-ig Nagyatád székhellyel városkörnyékre is kiterjedően. Tájékoztatás: 82/504- 451. Központi orvosi ügyelet székhelye: Nagyatád, Tallián A. u. 2/A. Tel.: 82/504-490, 60/368-510. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 135. Telefon.: 463-178. Kőröshegy, Petőfi u. 126. Tel.: 84/340- 008. Tab, Kossuth u. 60. Tel: 84/525-204. Balatonboglár, Vikár Béla u. 4. Tel.: 85/351 -419. Csurgó és a hozzátartozó települések. Tel.: 471-135. Böhönyei körzetben: dr. Hajdú Gábor Vése, Hársfa u. 1. Tel.: 85/345-090 és 345-494. Andocs, Kisbárapáti, Karád, Nágocs, Törökkoppány és csatolt községeik: dr. Pap Imre Nágocs, tel: 573-021 és 06/30/905-5244. Berzence-Somogyudvarhely: dr. Varga István, tel.: 546-030. Gyékényes és térsége: dr. Kondor Ilona Zákányfalu, Szabadság u. 122. Tel.: 735-310 és 06/20/542-8599. Segesd, Somogyszob, Kaszó és a hozzá tartozó települések Nagyatád központi orvosi ügyelethez tartoznak. Sürgősségi Fogamzásgátló Ambulancia (0-24 óráig): 06-60-55-66-66. GYÓGYSZERTÁRAK Állandó ügyeletet ellátó gyógyszertárak: Kaposvár: „Korona” Kossuth tér 4. Tel.: 82/427-381. Csurgó: „Medicina” Csokonai u. 4. Tel.: 82/471-017. Tab: „Arany Szarvas” Kossuth L. u. 65. Tel.: 84/320-042. Lengyeltóti: „Fehér Holló” Rákóczi F. u. 12. Tel.: 85/330-440 (szabad és munkaszüneti napokon). Fonyód: „Isteni Gondviselés” Szent István u. 31. Tel.: 85/361-322.Váltott ügyeletet ellátó gyógyszertárak: Balatonlelle: „Mária” Móra F. u. 2. Tel.: 85/351- 295. Barcs: „Megváltó” Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716, „Reménység” Széchenyi u. 33. Tel.: 82/463-102. Balatonföldvár: „Isteni Gondviselés” Petőfi S. u. 2. Tel.: 84/540-904. Balatonszemes: „Patientia” Szabadság u. 13. Tel.: 84/360-153. Balatonszárszó: „Menta” Fő u. 60. Tel.: 84/362-925. Kőröshegy: „Calendula” Petőfi S. u. 102. Tel.; 84/540-020. Zamárdi: „F.G.H.” Kossuth L. u. 9. Tel.: 84/348-733. Marcali: „Hársfa” Hársfa u. 25. Tel.: 85/411-286, „Napsugár" Rákóczi F. u. 6/12. Tel.: 85/310-065. Nagyatád: „Aranyszarvas” Kossuth L. u. 24. Tel.: 82/351-684, „Szent István” Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351- 004. Siófok: „Arany Kígyó” Semmelweis u. 1. Tel.: 84/519-180, „Főnix" Fő u. 174-176. Tel.: 84/318-595, „Kiüti” Honvéd u. 25. Tel.: 84/322-516, „Korányi” Korányi S. u. 14. Tel.: 84/316-079, „Régi” Fő u. 202. Tel.: 84/310-041. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Kaposvári kerület: dr. Kadlec András Kadarkút, tel.: 385-261 és 06/30/244- 2133, dr. Tornyos Gábor Szentbalázs, tel.: 06/20/949-5545, dr. Hevesi Tibor Ákos Kaposvár, Pannon Lógyógy. Szóig., tel.: 06/30/300-4914. Marcali kerület: dr. Révai László Marcali, Kaposvári u. 38/b. Tel.: 313-447, dr. Bódai József Fonyód, Szent István u. 40. Tel.: 361-953, dr. Szilvássy Levente Balatonfenyves, tel.: 06/20/9564-370. Nagyatádi kerület: dr. Szabadkai Miklós Segesd, Tel.: 598-011 és 06/20/213-8533, dr. Gál József Barcs, Vörösmarty u. 3/4. Tel.: 462-364, dr. Kővári Imre Barcs, Szabadság u. 30. Tel.: 463-300, dr. Horváth Ferenc Csurgó, Virág u. 8. Tel.: 471-250 és 06/30/3116-115. Siófoki kerület: dr. Dragon Judit Szántód, tel.: 06/30/9271-500, dr. Sziberth László Balatonboglár, Kodály u. 23. Tel.: 550-221 és 06/20/9946-645, dr. Kiss Pál Tab, Zichy u. 27. Tel.: 320-747 és 06/30/9899-073. Az ügyelet péntek 14 órától hétfő reggel 8 óráig tart. Kisállat-rendelői ügyelet: dr. Benda Tibor Kaposvár, Tókaji u. 19. Tel.: 310-757. _____________________________________________■ 20 03. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK - TELEVÍZIÓ-MŰSOR www.tvrhet.hu TV2 RTL KLUB mtv m2 DUNA TV Rádió* és televízió-műsorok 5.50 Faluvilág 6.05 Magellán Tudományos utazás a Föld körül 6.30 Jó estét, Magyar- ország! (ismétlés) 7.15 Laza© - a Borsodi Beach-en 9.00 Tripla vagy semmi Telefonos játék, extra nyereményekkel 9.25 Villa Acapulco (84.) 10.20 Teleshop 11.20 Bébilesen 12.05 Vad angyal 12.55 A vadon hívó szava (kanadai kalandfilm, 1997) 14.45 Kapcsoltam 15.10 Providence (93.) 16.10 Pacific Blue (40.) 17.00 Jó barátok 17.30 Betty, a csúnya lány (123.) 18.30 Tények 19.00 Aktív. Magazin 19.45 Hárman párban Szerelmi kalandtúra 20.15 Rex felügyelő (98.) 21.15 Véres leszámolás (am. akciófilm) 23.15 Jó estét, Magyar- ország! 00.00 Ingerlő idomok (am. romantikus film) 2.15 Aktív (ism.) 2.55 Vers éjfél után 6.00 Disney-rajzfilm: Szünet 6.30 Reggeli 9.05 Recept Klub (ism.) 9.20 Játékzóna 9.25 Terra Nostra (127.) 10.25 Játékzóna 11.35 Delelő Benne: 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10 Kavalkád Nemzetiségi műsor 12.40 Ünnepnaptár Vallási műsor 13.15 Pont hu (ism.) 13.40 Mike Hammer magándetektív (40.) 14.40 Recept Klub 14.45 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm: Szünet 15.20 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Beach House (ism.) 17.30 Vészhelyzet (8.) 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.35 Legyen ön is milliomos! 20.10 Semmit a szánnék 22.20 Híradó 8 percben 22.25 Imádkozz az életedért! 0.32 Találkozások - este 0.40 Largo Winch - Az igazságtevő (13.) 0.42 Sportklub 1.25 Fókusz (ism.) 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó. 5.50 NAP-KELTE 9.00 Trik-' rek 9.25 Kisemberek (23.) 10.10 Szuperbuli Nyári koktél 11.10 Családban marad (134.) 12.00 Híradó délben 13.00 Frissítő vizeink 13.10 Őrangyal (olasz vígjátéksor. - 16/1.) 14.05 Körzeti magazin Debrecen 15.00 Festetics vonósnégyes 15.25 Váratlan utazás (79.) 16.20 Kérem a következőt! Ürge-zűr 16.40 Dallas (amerikai sorozat - 100.) 1730 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó Körzeti híradók 18.35 Borostyán (39.) 19.25 KfvüFbelül 19.30 Híradó 20.05 MTV Roadshow, 2003 Balatonföldvár 21.30 Riadó a Pitypang Szállóban 22.30 Péntek este 23.05 Ötvenéves (lesz) a Magyar Televízió (7.) 23.10 A Szabadság tértől a Futrinka utcáig 23.40 Tudós az Ezeregyéjszaka földjén 11.30 Heti Menü Terítéken a kultúra 12.00 Feketegyöngy (argentin sorozat - 200/25.) 12.50 Csak a derű óráit számolom 13.50 Kárpáti krónika 14.05 Papilio Expedíció - Perui keresztmetszet 14.35 Chicago Hope Kórház (71/65.) Azonosítás 15.25 NAPNYUGTA 1755 Telesport 20.05 Híradó 20.40 ABLAK - Klasszikus 21.05 Tanulni érdemes (16.) 21.10 A kultuszminiszter Klebelsberg Kuno, az országépítő 22.05 A Birodalom (8/6.) 23.10 Záróra HBO 8.35 Szép, szőke herceg 10.10 Atlantisz - Az elveszett birodalom 11.45 Dalban szőtt szerelem 13.35 Lovagregény 15.45 így készült - Dr. Szöszi 2.16.20 Dr. T és a nők 18.20 Jó barátok 18.45 A Grincs 20.30 Mozi! Mozi! Mozi! 21.00 A jövő kezdete 23.00 Érzéki csalódás 0.35 Fivér 13.00 Miért? (ism.) 13.30 Ókori Kelet (5.) Gilgames földjén 14.10 A fanyűvő unokája (3/3.) 15.00 Világörökség kincsei 15.15 Az utolsó elefántcsontlovagok (fr. ismeretterjesztő film) 16.05 A tudomány kincsesháza 16.40 Kalendárium 18.00 Híradó. Sport 18.15 Szívtipró gimi (ausztrál ifjúsági sor. - 198.) 19.00 EU Kalendárium 19.30 Mese 20.00 Híradó 20.30 Hajsza a föld alatt 22.10 Képek életről, halálról - Nagasaki 23.00 Kiadatás (9.) SPEKTRUM 16.35 Vadcsapásokon (8.) 1705 Terep-járók (5.) 1740 Impresszionista festők (6.) 18.15 Lakásban jó, de a legjobb otthon 18.50 Kozmikus Odüsszeia (1.) 19.50 Gazdagok és híresek (5.) 20.50 Végtagjaink (3.) A lábfej 21.55 Keresztül-kasul Kanadán (5.) Veszélyes vizeken Viasat3 Filmmúzeum Magyar ATV N. GEOGRAPHIC 15.00 Szerelmek Miamiban (amerikai sorozat - 62.) 15.50 Charlie angyalai (70.) 16.45 Jeannie, a háziszellem (35.) 1715 Alex Mack titkos élete (13.) 1745 Star Trek: Deep Space 9 (28.) 18.40 Szeretünk, Raymond! (113.) 19.10 Egy rém rendes család (59.) 19.40 Férjek gyöngye (amerikai vígjátéksor. - 78.) 20.10 Rémvadászok (12.) 21.00 Phoenix (amerikai film) 15.15 OKBT (1.) 15.30 Retró-tér 16.00 Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (NSZK sorozat -1.) 1700 Tárgy-eset 1715 Retró-tér Beszélgetés Sas Istvánnal 1730 Retró-tér 1745 Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (2.) 18.45 OKBT (2.) 19.00 Tárgy-eset 19.15 Retró-tér 19.45 Vámmentes házasság (magyar film) 21.30 Retró-tér 21.45 Retró-tér 6.30 Más-nap 9.00 Napi 120 perc 13.05 Egymás között 14.10 Pró és kontra 15.15 Film 16.40 Naplemente 17.50 Fradi Tv 18.25 A téma az utcán hever 18.50 Alapozó 19.00 ATV-híradó Összefüggések 20.00 Péntek esti klub 17.00 Lenyűgöző tudomány (6.) 17.30 A nagy fehér cápa 18.00 Tabuk Kiónok között 19.00 Munkakutyák (50.) 19.30 Majomügyek (10.) 20.00 A Hunley kiemelése 21.00 Ragadozónak született (6.) 22.00 Halálközeiben (6.) EUROSPORT 13.00 Strandlabda (ism.) 14.00 Labdarúgás (ism.) UEFA Cup Intertoto 15.45 Labdarúgás (ism.) Sporting Portugál - Manchester United 1730 Atlétika (ism.) 20.00 Atlétika Ki-kicsoda? 20.30 Atlétika IAAF Super Grand Príx, London, Egyesült Királyság - Élő __________SPORT1___________ 17 15 Ász-teniszmagazin (ism.) 17.45 Erő emberek, nemzetközi verseny, Visegrád, öf. (ism.) 18.45 WNBA Action 19.15 Heti helyzet 20.00 Szuperbike (ism.) 20.30 Bokszrapszódiák, Eammon Loughran-Lorenzo Smith (1993) 22.15 Bokszmágía Kossuth Rádió 4.30 Óránként: Hírek, időjárás 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény- könyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Vallási műsor 14.04 Péntek kávéház 15.05 Szóljon hozzá! - Atlasz 16.00 Délutáni krónika 16.15 Magyarországról jövök - Az én falum: Tápé 1705 Holnaprakész 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.49 Esti mese 20.04 Aranyemberek 20,35 Vízparton - Magyar írók novellái a nyaralásról 21.05 Beszélni nehéz! 21.15 Világvevő 22.00 Késő esti krónika 22.30 Fórum 23.00 Kenó 23.04 „Egy hazában” - Nemzetiségi magazin Kapós Tv 08.00 Képújság 1700 Pénzháló 17.30 Kimba 18.00 Géniusz, ism. 18.30 Pótkerék, autós magazin, ism. 19.00 Híradó 19.15 Kapós Sport 19.30 Itthon otthon van, turisztikai műsor 20.00 Híradó, ismétlés 20,15 Kapós Sport, ismétlés 20.30 Nyitott világ: A Magyar Tudományos Akadémia, ism, térj. film 21.00 Születésnap, dán filmdráma 22.50 Egészség-hírek 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Kapós Tv Híradó, Kapós Sport Boglár Tv 19.00 Mese 19.08 Iskolások kirándulása Lengyelországban 19.20 Bencze show 19.50 Hírek 20.10 Sport Magazin 20.20 Bencze show 20.50 Hírek 21.10 Ismétlések 23.30 Képújság Sió Tv A Sió TV 03-as csatornán fogható műsora naponta 16.30 órakor indul hírekkel, információkkal; tűm- és ismeretterjeSzfő; fíj- j mekkel, sorozatokkal. 21.00 órakor film. Műsorzárás: 23.00 órakor. Csurgó Tv 12.00 Pénzháló, országismereti játék 19.00 Kimba 19.30 Itthon otthon'van, turisztikai műsor 20.00 A Jazz dob 100 éve 20,30 Nyitott világ: A Magyar Tudományos Akadémia 21.00 Születésnap - dán filmdráma 22.50 Egészséghírek Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! Látó Judittal és Schweigert Andrással 10.00 Juventus Plusz a Kapós Rádióban, Tiszttartó Titusszal, Színes hírek, érdekességek 14.00 Napló - A Kapós Rádió hírösszefoglalója 14.10 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 18.0023.00 Flört Maovaí és Molival Kívánságműsor: Telefon: 424-445, 424-452, SMS 30/227-22-22 19.40 Kapós Sport 20.00 Játékok, Flört Top 10 23.00 Esthajnal Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Springmann Andreával 7.00 Hírek 8.05 Programajánló 9.05 Színes hírek, érdekességek 11.00 Czellár Éva műsora 11.30 Krónika, a Somogy Rádió déli hírösszefoglalója 12.15 Kívánságműsor délben 13.15 Útinform 14.05 Zenés programajánló 16.00 Horváth Tamás műsora 16.15 Útinform 16.20 Computer magazin 1700 Kívánságműsor. Telefon: 510-884 1700 Krónika, a Somogy Rádió esti hírösszefoglalója 193^.SOTE 20.05. 3x3 20D5 BuliwnV S ! • Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6,00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Napközben-érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHzen A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balatori körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden, és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Helikon Rádió Fogható a 99,4 MHz-en 6.55 Beköszönés 7.00-9.00 Helikon Rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zenés délelőtt 11.03 SMS élő kívánságműsor 13.00 Helikon krónika 13.08-18.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 18,35 Helikon Sport 19.00 Helikon krónika 19.08 Mahasz slágerlista 21.006.55 Automata műsor ■* i Apróhirdetéseit telefonon is feladhatja: Somogybán otthon vagyunk A műsor és a kezdési Időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja s ezért lapunk felelősséget nem vállai.