Somogyi Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-08 / 184. szám

HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL 2003. Augusztus 8., Péntek Fidesz-vádak bokáig vízben Balatonőszöd Gyurcsány Ferenc cége tör­vénytelenül jutott a bala- tonőszödi kormányüdülőhöz tartozó ingatlanhoz - közölte Szijjártó Péter fideszes kép­viselő az üdülő előtti sekély vízben tartott csütörtöki saj­tótájékoztatóján. A Balaton felől látszott a villa is, amit 1994. január 26-tól lízingelt a miniszter egyik cége. Két levél került a Fidesz-MPSZ birtokába. Az egyiket Szilvássy György államtitkár írta Kiss Péter miniszternek június 23-án, a má­sikat pedig július eleji keltezéssel Kiss Péter Monostori Lajosáénak, a Kormányzati Ellenőrzési Hiva­tal elnökének. Ebben kéri, hogy vizsgálja felül az eredeti jelen­tést. Szijjártó Péter szerint emiatt íródott át a Kehi őszödi kormány­üdülőről készült beszámolója. 1993. november 18-án a követ­kező szövegű hirdetés jelent meg az Új Magyarország című orszá­gos napilapban: „Eladó Balaton- szemes területén 910 négyszög- öles, parkosított területen lévő 300 négyzetméteres alapterületű, Tévedés A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint fél­reértés miatt vetődhet fel a fel­ügyelet felelőssége a K&H bró­kercégének ügyében. A PSZÁF azt állítja: egy évvel eltévesztet­ték annak az igazolásnak a dá­tumát, amely tanúsítja, hogy .Kulcsár Attila nem rendelkezik szakképesítéssel. ______mti ké tszintes, négy lakosztályos ingatlan.” 15 napot adott a kiíró a jelentkezésre, ketten pályáztak, s végül csak Gyurcsány Ferenc cége, az Aldo Kft. tett ajánlatot. Évi 2,5 millió forintot fizetett a lí­zingszerződés szerint, s az épü­let akkor kerül a tulajdonába, ha az idén év végéig további ötmillió forintot kifizet. A Fidesz-MPSZ támadja a szerződést. A Miniszterelnöki Hivatal által nyilvánosságra hozott jelentés két részből áll. Az egyik még ta­valy májusban íródott a Kor­mányzati Ellenőrzési Hivatalban, az előző kormány által kineve­zett Sepsey Tamás elnöksége ide­jén. Abban az áll, hogy semmis lehet az ügylet, mert nem volt megfelelő felhatalmazás az álla­mi ingatlan eladására, s nem volt nyilvános a pályázat. A Fidesz- MPSZ most ehhez hozzáteszi, hogy értékén alul cserélne gazdát az ingatlan. A kancellária június 4-én és 25-én kiegészítést fűzött a Kehi-jelentéshez, amely cáfolta a Sepsey-féle beszámolót, s csak formai hibákat véltek felfedezni a szerződésben. CZENE ATTILA Cáfolat A legfőbb ügyész nem avatko­zott be a Szabó László Zsolt ko­rábbi tévéelnök és Berkecz Mária, a Millenáris Kht. volt vezetője elleni büntetőeljárá­sokba sem - jelentette ki Sodor István fővárosi főügyész. Hoz­zátette: mindkét ügyben az il­letékes hozta meg az érdemi döntést. mti Tovább tart az aszály Kezd már feledésbe merülni az a nagy eső, amely a hónap ele­jén némi felüdülést jelentett az embereknek, és egy kis után­pótlást az apadó tavaknak, folyóknak. A Duna budapesti sza­kaszán ismét „kis víz” van a szakemberek szerint, s az apadás egyelőre folytatódik. István Egyetem Kertészettudomá­nyi Karának professzora hang­súlyozta: a kríziskezelésről át kell térni a kockázatkezelésre, vagyis el kell kerülni a segélycentrikus aszálykárkezelést. Az előadó emlékeztetett: az időszakonként rendszeresen visszatérő aszályos időjárás már a ’90-es évek köze­pén felvetette a védekezési straté­gia kidolgozásának szükség­szerűségét, de csak 2001. június 12-én alakult meg az a bizottság, amely a nemrégiben elkészült tervezetet összeállította. Ennek most zajlik a társadalmi vitája, aminek lezárása után a miniszté­riumi egyeztetéseket követően készítik el a kormányhatározat­tervezetet, amit végül a parla­ment elé terjesztenek. Bevont személyik Budapest A belügyminiszter vizsgála­tot rendelt el, kit terhel a fe­lelősség a kártyaszemélyik kényszerű cseréjéért. A minisztérium közleménye az okokat és a felelősséget firtató új­ságcikkek nyomán jelent meg. E szerint 1999. november 1-jén az Állami Nyomda és Pénzjegy- nyomda nyerte meg az új formá­tumú személyazonosító igazol­ványok elkészítésére kiírt köz- beszerzési pályázatot. A szerző­dés műszaki feltételei nem szab­ták meg, milyen alapanyagot kell alkalmazni. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat szakértői átmene­tileg engedélyezték PVC felhasz­nálását, noha a biztonsági okmá­nyok általában polikarbonátból készülnek. A szakhatóság 2001 októberében úgy döntött: el­rendeli az ideiglenes kártyák visszavonását, ami - ezt a BM- közlemény nem tartalmazza - je­lentős többletköltségekhez veze­tett, az okmánycsere pedig ala­posan megterhelte az amúgy is nagy késésben lévő okmány­irodákat. A BM Központi Hivatala meg­szervezte a rossz alapanyagból gyártott kártyák cseréjét, s bizto­sította, hogy időpont-egyeztetés után az érintettek sorbaállás és illeték nélkül megkapják PC ala­pú személyi okmányukat. A fele­lősök megtalálása még hátravan. Üzemzavar: időigényes elhárítás Rövid időn belül dönt a Paksi arról, kit bíz meg a sérült Az üzemzavar felszámolása a részletes tervezés, előkészíté Paks Hetek óta folyik a paksi üzemza­var elhárítására benyújtott pályá­zatok értékelése. A Paksi Atom­erőmű Rt. Igazgatósága a terve­zettnél egy hónappal korábban, augusztus 18-án dönt arról, kit bíz meg a sérült fűtőelemek eltá­volításával. Aszódi Attila minisz­teri biztos, bár maga is aktívan közreműködött abban, hogy elő­rehozzák az időpontot, úgy gon­dolja: a megfontolt, szakszerű döntés sok időt igényel. Az aján­latok nem voltak teljesek, mind­két cég meglehetősen terjedel­Atomerőmű Rt. Igazgatósága fűtőelemek eltávolításával, íem kezdődik meg azonnal; i egy évig is eltarthat. mes kérdéssort és két hét gon­dolkodási időt kapott a kiegészí­tésre. A döntés során a műszaki paramétereket, biztonságot ve­szik figyelembe, az ár, a végre­hajtási idő csak akkor játszik szerepet, ha a két ajánlat közel azonos - mondta Aszódi Attila, és megerősítette: az orosz fél rö- videbb idő alatt végezné el a fel­számolást. A határidő egyébként a szakember szerint nem kőbe vésett dolog, hiszen sok időt igé­nyel az engedélyeztetés, az esz­közök gyártása, különösen, ha azok külföldön készülnek. Az ajánlatok nem tartalmaz­nak részletes műszaki terveket. Csak azt vázolják, milyen mó­don lehet eltávolítani a sérült kazettákat, a vállalkozók mögött milyen intézmények állnak, és milyen tapasztalatokkal rendel­keznek. A tényleges, lépésről lépésre történő tervezés, a biztonsági elemzés, a szükséges berende­zések, eszközök tervezése, gyártása, a művelet életnagysá­gú modellezése és az engedé­lyeztetési eljárás ezek után kez­dődik meg. A miniszteri biztos véleménye szerint mindez akár 8-12 hónapig is eltarthat. Ezt kö­vetően kezdik meg a fűtőelemek tényleges kiemelését, amely újabb hónapokat vesz igénybe. VIDA TÜNDE C^RhtR. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 259.0000 263.0000 USD 228.5000 232.0000 GBP 365.0000 377.0000 CHF 167.0000 172.5000 SKK 6.1000 6.5500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: augusztus 7. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Hírek Ragaszkodás Az SZDSZ semmiféle kompro­misszumra nem lát lehetőséget a tavaly elfogadott, 2004-re vonat­kozó adótábla ügyében - jelen­tette ki gyöngyösi sajtótájékozta- tóján Fodor Gábor ügyvivő, mti ■ Nyolcmilliárd tankönyvre Budapest Majdnem nyolcmilliárd forin­tot szán a kormány a tan­könyvvásárlási kedvezmé­nyekre az idei tanévben. A jo­gosultak körét a gyermekvé­delmi törvény határozza meg. Körülbelül félmillió diák kap­hat ingyen tankönyvet szep­temberben - mondta Sípos János, az Oktatási Miniszté­rium közoktatási helyettes ál­lamtitkára. A gyermekvédelmi törvényben rögzítettek szerint az idén a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő, a három- vagy többgyermekes családban vagy egyedülálló szülő által nevelt, és alsó tagozaton a kiegészítő családi pótlékban részesülő ta­nulók jogosultak az ingyenes tankönyvellátásra. Sípos beje­lentette: a jogosultak köre a 2004. évi tanévtől a felső tago­zaton, 2005-től pedig a közép­iskolában kiegészítő csalási pótlékban részesülőkkel bővül. A támogatási normatívát, amelynek összege 8000 forint, a fenntartók kapják meg, és an­nak felhasználására két út is kí­nálkozik: vagy be sem szedik az iskolák a tankönyvpénzt a jogosult diákoktól, vagy szep­tember folyamán visszafizetik nekik a befizetett összeget. A többi tanuló 2400 forintos álla­mi tankönyvvásárlási támoga­tásban részesül. Az ingyenes és kedvezményes tankönyvellátás körülbelül 7,6 milliárd forintjá­ba kerül az államnak az idén, az összeget a 2003. évi költség- vetés tartalmazza. Idén az isko­lák május 25-ig több mint 10 millió 800 ezer könyvet ren­deltek, a későbbi rendeléseket és módosításokat jelenleg dol­gozzák fel. Sípos János a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete elnökének felvetéséről - amely szerint előfordulhat, hogy kellő megrendelés hiányában a szep­temberi tanévkezdésre a ki­adók nem gyártják le a szüksé­ges mennyiségű tankönyvet és átmeneti tankönyvhiány léphet fel - azt mondta: „annak a fele sem igaz”, és nincs veszélyben a tankönyvellátás. STEINER KATA Ásványvízben is rekord Becslések szerint az idei forró nyáron eddig 50-60 százalékkal több ásványvizet fogyasztottunk, mint az előző év azonos szakaszában. A folytatás az időjárástól függ. Budapest- Tavaly 500 millió liter ásványvizet fogyasztottunk - mondja Bikfalvi Istvánná, a Ma­gyar Ásványvíz Szövetség és Ter­méktanács titkára. - Ez azt jelenti, hogy az egy főre jutó ás­ványvízfogyasztás 50 li­ter volt. Remek ered­mény, ha tekintetbe vesszük, hogy a ’90-es évek elején az átlag- fogyasztás csak 4 liter volt. Az európai orszá­gokban nagyobb az átla­gos ásványvízfogyasztás. Ausztriában 80, Német­országban, Svájcban 100, Francia- országban 130, Olaszországban 150 liter az egy személyre jutó mennyiség.- Hazánk gazdag gyógy- és ás­ványvizekben. Hány természetes ásványvízforrást tartunk nyilván1 SZOMJOLTÓ ITALOK KEDVELTSEGE. A VÁLASZADÓK HÁNY SZÁZALÉKA SOROLJA AZ ÁLTALA KÜLÖNÖSEN SZÍVESEN FOGYASZTOTT ÉLELMISZEREK KÖZÉ- Az országban mintegy 90-ről tudunk. Ezek közül 30 termé­szetes ásványvizet palackoznak. A hazai és a nemzetközi szabá­lyok szerint azt a vizet nevezhet­jük természetes ásványvíznek, amelyet - egy sereg kémiai, mikro­biológiai követelmény illetve és ásványanyag­tartalom alapján - a ha­tóság annak minősít. A magyar, az osztrák, a német, a svájci vizek ásványi anyagokban gazdagok, a francia, az olasz, a spanyol vizek ásványi anyagokban szegényebbek. A vize­ket kétféleképpen hozzák forga­lomba: eredeti állapotban, ahogy a forrásból feltör és szénsavval dúsí­tottam A természetes ásványvíz olyan élelmiszer, amihez mást, mint szénsavat nem szabad hoz­záadni. Amelyiket citrommal, Ital 1989 2003 Ásványvíz 29 68 Gyümölcslé 63 67 Szódavíz nincs adat 56 Szénsavas üdítőital 39 54 Szörp nincs adat 40 Sör 34 33 vagy egyéb aromával ízesítik, az már nem számít természetes ás­ványvíznek. A magyar szabályok szerint ás­ványvizet csakis a forrás hely­színén szabad palackozni. Azért, hogy minden hamisítás elkerül­hető legyen, kizárólag palackozva szállíthatók. Ami az EU-szabályo- kat illeti, nincs mire átállnunk, mert a mi előírásaink szigorúb­bak, mint az EU szabályai. Igaz, hogy most már Brüsszelben is a megszorításokat készítik elő. A magyar piacon jelen vannak a legnevesebb francia és olasz ter­mészetes ásványvizek is, az or­szágos forgalomnak mintegy 5 százalékát adják. A palackban va­ló szállítás okán áruk magas, és így kevésbé rentábilis a forgalma­zásuk. A világcégeknek inkább a jelenlét a fontos, hogy minél több országban ott legyenek a piacon. Az már bizonyos, hogy az idén a természetes ásványvízfogyasz­tás megdönt minden eddigi csú­csot; s eddig mintegy 50 százalék­kal magasabb a tavalyinál. Ám hogy mennyivel lesz nagyobb a fogyasztás, mint az előbbiekben volt, az természetesen a nyár má­sodik felétől is függ. KOÓS zása szerint Magyarország egész területe aszállyal sújtottnak te­kinthető. Ezzel kapcsolatban egy Debrecenben tartott előadásában tegnap Vermes László, a Szent Budapest Egyébként az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelemről szó­ló ENSZ-egyezmény meghatáro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom