Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-29 / 175. szám

| 2003. Júuus 29., Kedd H I R D E T É S 13. OLDAL KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik HORVÁTH ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ^ NAGY FERENCNÉ Virág Margit volt nagybajomi lakos életének 76. évében elhunyt. Temetése július 29-én, ma 17 óra­kor lesz a nagybajomi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család „Elbúcsúzom, ez a föld már nem az én otthonom, de a szívemet örökre itt hagyom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÓLIÁS SÁNDOR kaposvári lakos 56 éves korában váratlan hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 1-jén, pénteken, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temető­ben. Minden külön értesítés helyett. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Szeretteim, én most elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet. T isten veletek." 1 Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, becsülték és tisztelték, hogy KOVÁCSJÓZSEFNÉ Márika néni Kaposvár, Kandó K. u. 33. sz. alatti lakos 79 éves korában elhunyt Szeretett halottun­kat július 31-én, csütörtökön, 12.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkí­sérik. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZSIRAI GYULÁNÉ Nagy Ilona a Kapós Volán volt nyugdíjasa kaposvári lakos hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Szeretett halottunkat júli­us 31-én, csütörtökön, 12.30 órakor a kaposvári Keleti temetőben kísérjük utolsó út­jára. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló szerettei „Váratlanul ért halálod, Búcsú nélkül mentél el. Aludd csendben örök álmod, Soha nem feledünk el." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÁDI FERENC szilvásszentmártoni lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése július 30-án, szerdán, 13.30 órakor lesz a szilvásszentmártoni temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. * Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósom, vöm, testvérünk, sógorunk, nászunk, TÓTH KÁLMÁN Kaposvár, Körtönye utcai lakos 60 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Felejt­hetetlen halottunkat augusztus 1-jén, pénteken, 14.30 órakor helyezzük örök nyuga­lomra a kaposvári Keleb temetőben. Lelki üdvéért gyászmise július 30-án, szerdán, 18 órakor lesz a Nagyboldogasszony Székesegyházban. Gyászoló szerettei „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami neked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, ZAKÓCS SÁNDOR pénzügyőr Csurgó, Bem u. 4. sz. alatti lakos szerető szíve örök pihenőre tért. Temetése július 29- én, ma 15 órakor lesz a csurgó-sarkadi temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik Őt utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadé semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZEKSZÁRDON az 56-os út mellett 3000 nm telek eladó vagy kiadó. Telefon: 06-20/9227- 312----------------------------------------------------------- >106193' IN GATLANT vennék csendes, nyugodt környé­ken. Falusi családiház is érdekel. T.: 70/286- 4888---------------------------------------------------------------•1079Í2‘ KAPOSVÁR Kovács S. u-ban 2. em-i, 3 szobás, 74 m2-es, tégla-gázos lakás eladó, lár: 12,5 M Ft. 06-30/360-3868.--------------------------------------------------------------'106910* KA POSVÁRON 3 szobás, különálló házrész, gk. beállási lehetőséggel, kis kerttel, udvarral, el­adó. 82/412-782, 30/421-8708.--------------------------------------------------------------*107311* MEZŐ CS0K0NYÁN 2 szobás, gázfűtéses csa­ládi ház eladó. Tel.: 30/372-0007.--------------------------------------------------------------'107678* IN GATLANÁT megvásároljuk vagy vevőpartner­nek közvetítjük. Tel.: 82/510-699.------------------ '107692* FONYÓD, Ady 31. 56 m! lakás eladó. Tel.: 06- 70-5011-718.------------- '107708* KAPOSVÁRON, Dési H. közben, téglaépület, fsz-i, 1 szobás, 35 m2, egyedi gázfűtéses lakás kp-ért eladó. Ár: 6 M Ft. 82/310-402, 70/ 389-5521.-------------- '107710* BA LATONFÖLDVÁR, Kőröshegyi úton közmű­vekkel ellátott lakásnak alkalmas ikervilla, 76 m2-es különálló része igényesnek eladó. Ér­deklődni Kőröshegyi u. 53/a. 82/319-883.----------------------------------------------------------------*107711* SZŐLŐSGYÖRÖKÖN 3 szobás családi ház sür­gősen eladó. 06-20-9844-914. '----------------------------------------------------------•—'107755* IN GYENES ADATFELVÉTEL! 7 éve külföldi vevőkörrel rendelkező ingatlan iroda keres ügyfeleinek eladó balatoni ingat­lanokat vidéki házakat. Belföldi forgalmazás­ra kaposvári lakásokat, házakat, albérleteket (közvetítői jutalék: 0,5%). Wand-ox Ingatlan- ügynökség. 82/423-589, 30/2167-439.---------------------------------------------------------------*107827* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1/210-4904,210-4673.------------*107838* KA POSVÁR, Damjanich u. 26. IV. em-i 2,5 szo­bás tégla-gázos lakás, fűtött garázzsal eladó. 82/320-615, 30/9597-523.---------------------------------------------------------------*107854* BARCSON, a Rinya utcában családi ház eladó. Tel.: 06-20/4585-018.---------------------------------------------------------------*107861* FIGYELEM! Balatonmária-fürdőn 3 szobás, fel­újításra szoruló családi ház sürgősen eladó, 1300 m!-es területtel. Tel.: 30-384-1305.-------7----------------------------------------7--------------*107921* MA RCALIBAN belvárosi 3 szintes, 4 szobás, 130 m2-es gázfűtéses sorházi lakás, kerttel, garázzsal, műhellyel eladó. Irányár: 17,7 M Ft. Tel.: 20/9355-743.---------------------------------------------------------------*107934* KERCSELIGETEN ház nagy kerttel eladó. Ár: 1,2 M Ft. Tel.: 06-20-233-4491.------------ *107946* KA POSFÜREDEN a lakóövezetben 170 nY-es családi ház eladó. Tel.: 70/503-7787.--------------------------------------------------------------*107950* BU DAPEST IV. kerület, Árpád utcai 2,5 szobás öröklakás eladó. 9,5 MFt. 20/9337-950--------------------------------------------------------------*107959* AGÁRD0N a Mikszáth K. utcában, 4 lakásos társasházban, 73m2-es lakás garázzsal, kert­tel eladó. Tel.: 70/257-2861.---------------------------------------------------------------*107964* MOZ SGÓ-ALSÓHEGYEN szántó, szőlő, termés­sel együtt, lakható épülettel eladó. 82/429- 325,19 óra után.---------------------------------------------------------------'107974* KA POSVÁR, Erdősor központjában kétgenerá- ciós családi ház eladó. 82/430-253. —-----------------------------------------------------------*107979* VÁRDA, Kiss u-ban tatarozásra szoruló ház sürgősen eladó. 82/489-965,17-20 óráig.-------------------------------------------------------------*107981* MOSDÓSON 1 00 nY-es, összkomfortos, gázos, telefonos családi ház eladó. 82/377-752.--------------------------------------------------------------* 107984* JÁ RMŰ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. AUTÓÜVEG AKCIÓ Nagy kedvezménnyel kaphatók autóüvegek, autóbuszüvegek. Geiger és Társai Kft Kapos­vár, Dombóvári u. 2. Tel.: 82/423-171. H-P-ig.---------------------------------------• 101000* a R0BUR lassú keresésre kaposvári mé­hész (törött Aviás) hívását várom. 20/5242- 635.------*107951* KŐ FELVERŐDÉS JAVÍTÁS 82/526-826. Kaposvár Ond V. u. 1. (Inkubá­torházi---------------,-------------------------------------------------------*'102878* FI AT Tipo 1.9TD ‘92-es eladó. 30/4340-137.-----------------------------------------------------------------------*107696* FIAT Punto Abarth ‘98-as eladó 20/337-0575-------------------------------------------------------------------'107875* EL ADÓ Fiat Punto 55 S, 5 ajtós szgk. 98.12 havi gyártás, 55 e kilométerrel, metál szürke, rádiós magnóval, hitel is lehetséges. Irányár: 1245 e Ft. Tel.: 30/9799-706.---------------;---------------------------:----------------------------*107968* ÁL LÁST KÍNÁL LAKATOST felveszünk gépipari területen szerzett gyakor­lattal. Pannon-Spirál Kft. Kaposvár, Dombó­vári út 3.-----------;----------------------------------------------------------* 107732* A PTE ÁOK Sebészeti Klinika műtősnőket keres felvételre. Nővérotthoni elhelyezést biztosí­tunk. Telefon: 72/536-126------------------------------------------------------------------------*107748* SZIPPANTÓ gépkocsikra sofőröket felveszünk kiemelt bérezéssel. 06-20/9783-432.----------------------------------------------------------------------*107770* NA GYSZAKÁCSIBA keresek leinformálható, fia­talos házvezetőnőt időszakos munkabeosz­tással. Német nyelvtudás előnyben. Kézzel írott választ “Megbízható 107776" számra a kaposvári kiadóba kérek.------------------------------------------------------------------------*107776* Területi képviselőt keresünk üzleti tevékenységünk bővítéséhez Építőipari, illetve vegyipari végzettség előnyt jelent. Pályázatokat az alábbi címre kérjük: Rókus Kft. 7621 Pécs, Anna u. 1. KAPOSVÁRI építőipari cég keres ács, kőmű­ves, valamint lakatos szakmunkásokat jó ke­reseti lehetőséggel. 82/526-068.-----------------------------------------------------------------------* 107826* KA POSVÁRI építőipari cég keres építésvezetőt. Jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal a ki­adóba “Akarat” jeligére kérjük.--------------------------------------------------------------*-------*107826* C KATEGÓRIÁS sofőrt felveszek korai kezdés­sel, lehet nyugdíjas is. 06-20/316-0211. —-------------------------------------------------------------------‘10J872* GÉPKOCSIVEZETŐT keresek belföldi kamionra. Gyakorlat min. 5 év. Pótkocsizni, tolatni tudni kell. 30/2267-125.----------------------------------------------------------------------*107886* KA POSVÁRI ruházati üzletbe eladót keresünk. Tel.: 70/3119-370.-----------------------------------------------------------------------*107900* BALATON déli partjára keresünk 18-30 éves sofőröket saját gk.-val virágárusításhoz. Szál­lás biztosított. Tel.: 20/3283-485.-----------------------------------------------------------------------• 107905* BE LVÁROSI panzióba szobaasszonyt felveszek (35 éves korig). Érdeklődni személyesen Ka­posvár, Széchenyi tér 6. de. 10-11 óráig.-----------------------------------------------------------------'107917* AUSZTRIÁBAN, Spanyolországban munkalehe­tőség nyelvtudás nélkül is: 06-30-6085-863.-----------------------------------------------------------------------*107924* KA POSVÁRON forgalmas helyen lévő szépség­szalonba műkörmöst keresünk. Tel.: 30/440- 2667.-----------------------------------------------------------------------*107925* SZ EZONÁLIS munkahelyre németül beszélő felszolgálót felveszek. Tel.: 30/474-3795.-----------------------------------------------------------------------• 107931* KA POSVÁRI cég irodai értékesítési munkára munkatársat keres. Elvárások: min. középfokú végzettség, felhasználói szintű számítógépes ismeret, kiváló kommunikációs készség. Idő­pont egyeztetés interjúra: 20/9446-428 a megjelenést követően 2 napig. •107927* A WORKLINE-MAGYARORSZÁG bedolgozókat keres otthoni, kézi illetve papírmunkák elvég­zésére. Válaszborítékért ingyen tájékoztatjuk. 1032 Bp. Kiscelli u. 76. Tel.: 06-1-368-8962, 30/591-0847.----- — --------------------*107938* KA POSVÁRI pizzériába szakácsot keresek. 06- 30/244-7701.---------------------------------:------í----------------------'107989* OK TATÁS INTENZÍV gépíró tanfolyamok. 20/370-2087.--------------------------------------------------------------*107272* LI TE NYÁRI TANFOLYAMOK Angol kezdő 08. 04., újrakezdő 09. 09. Kö­zéphaladó 08.18. és 08. 27. Középfokú vizs­gaelőkészítő 08. 12. Ingyenes tudásszint­felméréssel, tanácsadással várunk. Falvai és Társa Kft OKÉV: 03-0022-02. Kaposvár, Zárda u. 21., 82/415-920. —------------------•----------------------------------------*107884* SZ OLGÁLTATÁS REDŐNY, árnyékoló olcsón. 82/413-556. REDŐNY AKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 35- 70% kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak + 10%! 82/413-384, 30/620-8258.---------------- ----------------------*103443* PA LATETŐK felújítása. Tel: 06-30-372-8994.-----------------------------------------------------------------------•105897* MOBIL GARÁZSOK, raktárak, csarnokok, konténer irodák, hűtő­házak, vikendházak gyártása hőszigetelt szendvics panelekből, horganyzott trapézle­mezből és Lindab lemezből. Tel.: 70-2087- 250, 30-5815-464,82-412-601. _----------- *106013* FÜ RDŐKÁDAK, mosdók felújítása, bontás nél­küli garanciával. 30/204-2144.-----------------------------------------------------------------------*106055* PA LATETŐK mosása, festése, szigetelése, bon­tás nélküli garanciával. 30/204-2144.-----------------------------------------------------------------------• 106056* RE DŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30- 65 % engedmény. Hevederzár. 82/320-880.------------------------------------------------------------------------*106468* VILLÁS bitumenes zsindelyek már 1054 Ft+ÁFA/nY ártól (17% kedvezmény), alátétlemez már 156 Ft+ÁFA/m2 akciós áron (60% kedvezmény) kaphatók. 06-20-946-7096.-----------------------------------------------------------------------*107700* SZ OBAFESTÉST, mázolást, gipszkartonozást, kőműves munkákat vállalunk. Somogyi Szép Házak Kft. 7439 Bodrog, Kossuth u. 102/a. Tel.: 20/3445-031.------- *107728* PA LATETŐ - felújítás, zsindelytekercs ragasz­tás, lapostető szigetelés a legolcsóbban. Tel.: 06-20-931-8900.----------:------------------------------------------------------------*107761* TE HERGÉPJÁRMŰVEK pótkocsik, mg-i erőgépek, földmunkagépek, darúk, hidr. felépítmények teljes körű javítá­sa. Haszongépjármüvek műszaki vizsgára tör­ténő felkészítése. Lakatos kapacitás (alumíni­um hegesztés). Seges & Ceglédi Kft. Kaposvár, Cseri út 16. Tel.: 82/313-171, 30/235-7171. —----------------------------------------------------------------*107907* SZÉ N és tűzifa akció! Lengyel dió 2250 Ft/q, darabos 2200 Ft/q, akác kuglizva 1100 Ft/q, vegyes fa 1000 Ft/q szállítással. 06-72-267- 380.----------;-------------------------------------------------------------'107937* REDŐ NY, rexi, szúnyogháló, h.zár 30-60% eng., kamatmentes hitel 82-429-537.-----------------------------------------------------------------------*107941* __________KIADÓ__________ KIA DÓ eddig irodaként működő Kaposvár bel­városi 77 m2-es, földszinti lakás továbbra is irodának, vagy igény szerint bútorozattlanul lakásnak. Tel.: 30/517-7430.---------------------------------------------------------------*108231* VEGYES EGYEDI méretű zuhanykabinok, kádkabinok gyártása, ingyenes felméréssel, beszereléssel. 20/4544-552.---------------------------------------------------------------*106437* AKKUMULÁTOR hulladékakku átvétel Kaposvár-Toponár, Kó­csag u. 57., 82/422-639.--------------------------------------------------------------• 107129* ÚJ FOGYÁS! 100%-os sikerrel. 70/533-4224.---------------------------------------------------------------*107707* ALUMÍNIUM vázas íróasztal eladó. 06-30- 9473-308.----------- *107727* BÚ TORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposvár, Helyőrségi Klub, Németh l.f asor 7. 20-40% engedménnyel! Szekrénysorok 55000 Ft-tól nagy választékban. 4 elemes konyha 37500 Ft-tól, sarok étkező garnitúra 29500 Ft-tól, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválasztéki Nyitva: H-P. 9-18, Szó.: 9-13.--------------------------------------------------------------• 107749* CS ERÉPKÁLYHA teljesen új, 7x5x3-as nagymé­retű olcsón 75 e Ft-ért eladó. Tel.: 20/418- 3239. —-------------- *107874* PÁ LINKAFŐZŐÉ ismét üzemel Somogyjádon. 82/489-851.---------------------------------------------------------------*107901* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON a Zaranyi Itp-en 59 m2-es lakás bútorozatlanul kiadó. Telefon: 06-30/9797- 434.-----------------------------------------------------------------------*107615* KA POSVÁRON 3 szobás, bútorozatlan lakás kiadó. Telefon: 06-20/9239-516, 82/428- 496.----------------------------------------------------------------------*107686* KA POSVÁR, Bajcsy-Zs. utcában 2,5 szobás la­kás bútorozva kiadó. Telefon: 82/318-131, 18 órától.--------------------------------------■--------------------------------*107725* BU DAPESTEN, Déli pályaudvar mellett 1 szo­bás üres garzon 40 E Ft+rezsiért kiadó. 06- 1/209-4273, 30/517-5646.------------------------------------------,----------------------------'107961* AL BÉRLETET KERES KAPOSVÁRON 1-1,5 szobás bútorozott lakást keresek havi 20 e Ft-ért. Telefon: 70/537- 2110.--------------------i---------------------------—----------*107683* TÁ RSKERESÉS KAPOSVÁRI fiatal hölgy szabadidő partnerét keresi. Telefon: 06-30/529-7243, 06-20/ 572-8676.--------------------------------------------------------------*106123* AZ ORSZÁG legnagyobb társkereső irodája már Kaposváron is! Számítógépes, fotós kere­sőrendszer, személyiségközpontú választás. 30/419-5893.---------------------------------------------------------------*107990* ÁLLAT ELADÓK 25 kg-os malacok. Tel.: 82/319-974.--------------------------------------------------------------*107616* HÍ ZÓSERTÉSEKET vásárolunk készpénzért, 95-130 kg közötti súlyban. Érdeklődni munkanapokon 8-15 órá­ig a 83/311-745, délután és este a 06- 30/507-3725 telefonon.---------------------------------- —*107860* ÁL LÁST KERES “C, E" kategóriás jogosítvánnyal, PÁVII. és bel­földi ámfuvarozó állást keresek. 30/405-0407.--------------------------------------------------------------*107964* FA KITERMELÉST 2 db LKT-val vállalok. Tel.: 06-30/275-9590.--------------------------------------------------------------*107978* AP RÓ-CSEPRŐ BETONOSZLOPOK eladók. Komplett kerítés kivitelezést is válla­lunk. 06-20/424-4218.------------- --------------------------------*104647* ME ZŐGAZDASÁG KERESEM azokat a gazdákat, akiknek az AGROFORD szintén nem fizetett. 82/485- 226.--------------------------------------------------------------*107564* Sz almabálákat vásárol a Dunaújvárosi Cellulózgyár Kft. kedvező feltételekkel. Búza, tritikálé, árpa, zab és rozs szal­mát vennék nagy szögletes- illetve kör­bálázott formában. Érdeklődni a 25/283-478 és 25/283-402-es telefo­nokon lehet. *107659* ADÁSVÉTEL SZÉN akció! 1780-2280 Ft/q-ig, ingyenes szállítással. Tel.: 06/30/320-65-54---------------------------------------------------------------*107902* KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik DR. KÉKI KÁLMÁN elhunyta alkalmából mély gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy REZES KÁROLY 83 éves korában elhunyt. Temetése július 31-én, csütörtökön, a 14 órai gyászmisét követően 14.30 órakor lesz a somogyszili temetőben. Ez­úton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísé­rik. Gyászoló család t Fájdalommal tudatjuk, hogy AMBRUS GYÖRGY a Zselici Erdészet volt dolgozója, kaposmérői (visnyei, hencsei) lakos életének 62. évében hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése au­gusztus 1-jén, pénteken, a 17 órai gyászmisét követően lesz a kapos­mérői temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utol­só útjára elkísérik. Gyászoló család A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a viüamosenergía-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében B joznak a társaság szakemberei. Ennek zabó D. utcában a VOTR állomás átépítése t közvilágítás korszerűsítése elkészült, ástelepen az OTR állomás átépítése elkészült. 29-énvéglegesentesziiltség alá kerül, ínyek érintésetilos és életveszélyes I Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság 600:::;'“’"' 4? SIKERES NYELVVIZSGA FELSŐFOKÚ SZAKKÉPESÍTÉS (2 ÉV) w Ott eddigi tanulmányok beszámítása. DIÁKIGAZOLVÁNY, kollégium, diákbitel, egyéb jj:!ttatások! HOL? (onwnius Szakközépiskola és Humánszolgáltató Központ Pécs, Várodi Au. 4. Tel./fox: 72/511-266

Next

/
Oldalképek
Tartalom