Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-26 / 173. szám

12. OLDAL 2003. Július 26., Szombat >! || SPORT Labdarúgás Legyőzték a Malmot ______Ceske Budejovice Eg yhetes nemzetközi tornán vett részt a csehországi Ceske Budejovicében a siófoki Balaton FC tizenöt és tizenegy évesek­ből álló csapata. A Budweis Kupán tizennyolc ország, száznegyvenkettő együttese indult; a tizenöt éve­sek a hetedik, a tizenegy évesek pedig a tizenharmadik helyen végeztek. A tizenöt évesek sze­repeltek jobban a tornán, me­lyen ebben a korosztályban tíz nemzet, összesen húsz csapata indult. A Gmber György edző ál­tal felkészített tizenöt évesek csoportjában - az Európa-baj- noki selejtezőkhöz hasonlóan - svéd, lengyel, magyar hármas küzdött az első helyért. Ennek sorsáról az utolsó találkozó döntött, melyet a siófokiak a svéd Stockholm ellen játszot­tak. Mivel döntetlen (1-1) lett a találkozó, jobb gólkülönbségé­vel a svéd vetélytársuké lett a csoport első helye és jutott a legjobb négy közé. Ezt követő­en a balatoniak az 5-8. hely va­lamelyikéért küzdhettek csak a továbbiakban. Az első helyosz­tó mérkőzésen a csalódott, ed­dig még veretlen magyar együt­tes kikapott (1-2) a szlovák első ligás Pribram FC-től. A hetedik helyért lejátszott találkozón vi­szont simán győztek (5-0) a svéd Malmö ellen. A Molnár Ferenc edző és segí­tői - Balaton Roland, Mester Jó­zsef- által dirigált tizenegy éve­seknek már kevesebb sikerél­ményben volt részük. Ebben a korosztályban hat ország 22 együttese vett részt. A Balaton FC fiataljai csoportjában - egy győzelem, egy döntetlen és két vereség után - csak a negyedik helyet tudta megszerezni. En­nek köszönhetően csak a tizen­harmadik helyért léphetett pá­lyára a folytatásban, amit meg is szereztek. A rájátszás első mér­kőzésén fölényes (8-0) sikert arattak a Gdansk együttese el­len, majd a következő találko­zón a Tábor nevű csapat legyő­zése (3-0) sem okozott gondot számukra. keszthelyi Chelsae baráti kör alakult Kaposváron Az éves tagsági díj 500 Ft, mely 1 db emblémával ellátott pólót is magába foglal, A tagok számára minél több információt próbálnak eljuttatni a csapattal kapcsolatban. Kéthavonta baráti összejöveteleket is terveznek. Minden Chelsae rajongót szívesen fogadunk. Az ideiglenes vezető Dobai József, aki várja az érdeklődök jelentkezését a 06-20/334-0997-es telefonon. VÍZILABDA VB Barcelona Labdarúgó NB I, Arany Aszok Liga - 1. forduló Szezonnyitó nézők nélkül A vb női vízilabda tornájának pénteki helyosztóján a magya­rok az 5. helyért szálltak meden­cébe, s meg is szerezték azt a hollandok 8-7-es legyőzésével. Női vízilabda, az 5. helyért: Ma- gyarország-Hollandia 8-7 (2-2, 3-1, 3-2, 0-2). Góldobók: Drávucz, Kisteleki, Primász 2-2, Valkay Á., Szremkó 1-1, illetve Kaipers 4, van den Berg 2, de Bruin 1. Ebéd után mérkőzés várt a magyar női pólósokra Barcelonetában. Néhány éve még Európa-, vagy akár világ- bajnoki döntőnek is beillett vol­na egy ilyen összecsapás, most szerényebb tétért, a vb 5. helyé­ért küzdött meg a nemzetközi élvonalhoz tartozó két gárda. A csatának nem volt jelentősége, hiszen nem lehetett lemaradni az athéni nyári ötkarikás játé­kokra induló repülőről gyen- gébb szereplés esetén sem. ■ A rendőrség, a biztonsági erők és a csapatok készülnek a ma este nyolc órakor kezdődő derbire, a szurkolóknak azonban sajnos ott­hon kell maradni. Történelmi mérkőzés lesz ma a siófoki stadionban, most először játsza­nak zárt kapus összecsapást, ráadásul éppen a Ferencváros ellen. Siófok Hírlik, hogy fradista drukkercsapatok érkeznek ma vonattal Siófokra. Amint az ismert, a liga fe- , gyelmi bizottságának keddi döntése értelmében nem lehet nézőket beengedni az NB 1 nyitó fordu­lójának Balaton FC-Ferencváros mérkőzésére; azt persze csak remélni lehet, hogy nem lesz botrány a zárt stadionkapukon kívül. Ennek érdekében a rendőrség megerő­sített létszámmal készül a mai nap­ra, már reggeltől járőröznek az egyenruhások a városban. S, hogy lók jut­hatnak be a stadi­onba, kik lehetnek az irigyeltek? A mérkőzést a ren­delkezések értelmében csak a két csapathoz tarto­zók, a hivatalos személyek és a sajtó munkatársai tekinthetik meg, előre leadott névsor alapján. Sallói István, a Balaton FC klubigazgatója azt A Balaton FC várható kezdőcsapata: Csemyánszki - Radics, Kuttor, Hegedűs, László - Győrök, Kovács P., Virág, Usvat - Csordás, Sitku. Ma déltől lezárják a klubház előtti Révész Géza utcát, s to­vábbi forgalom-korlátozásokat is bevezetnek. Délután öt és este tíz óra között megtiltják a jármű- és a gyalogosközle­kedést a Fő utca Kinizsi és Sziget utca közötti szakaszán, a Klapka és a Dózsa György utcában a stadion körül, vala­mint az Aradi-Klapka-Sziget utca közé eső útvonalon. A le­zárás természetesen nem érinti az érintett területen lakó­kat, s a vendégként ott tartózkodókat. mondta: tanulva a Sió­fok-Győr összecsapás után történtekből, igyekeztek min­dent elkövetni a rendezvény zavartalansága érdekében. A biztonsági szolgálat olyan lét­számú lesz, mintha „nézős” találkozó lenne, ezen kívül öt­ven fős saját rendezői gárdát is toboroztak. Essék azért szó a lényegről, a szezonnyitó összecsapásról is. Csertői Aurél már napokkal a derbi előtt kijelöl­te kezdőcsapatát, melyben öt új és hat régi fiú fut­hat a gyepre a zöldek ellenében. A siófokiak veze­tőedzője elismeri, jobb erőkből áll a Fradi, ettől függetlenül ők győzni szeretnének, hiszen min­den pontra égető­en szükségük van. Tegnap enyhül­tek némileg a klub anyagi problémái azzal, hogy mez­szponzori megál­lapodást kötöttek a legnagyobb ha­zai játékgépgyártó céggel; ez máris megalapította a Play System-díjat, amit pénzjutalom gyanánt minden mérkőzés után a Balaton FC legjobb játé­kosa kap meg, akit egy öt fős stáb választ majd ki minden alkalommal. - Jelentős segítség ennek a támogatónak a belépése; kicsit felléle­gezhetünk abból a sokkból, amit az oko­zott, hogy le kellett mondanunk a Fradi- meccsre tervezett több millió forintos jegybevételről - állapította meg Sallói Ist- ván klubigazgató. ____________fónai imre Ent erNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga Miljkovics távozott Kaposvárról Kaposvár Távozott a Kaposvári Kosárlab­da Klub vezetőedzői posztjáról a szerb-montenegrói Gorán Miljkovics. A szakember csalá­di problémáival indokolta távo­zását, és már haza is költözött Belgrádba. A távozó Gomn Miljkovics az el­múlt szezonban a bajnokság ezüst­érméig és a Regionális Európa Ku­pa Északi Főcsoport harmadik he­lyéig vezette a somogyi együttest. Tavalyi megérkezése után kemény munkára fogta a csapatot, melyet remekül felkészített a bajnoki rajt­ra. A több fronton is helytálló gárda az alapszakaszgyőzelem után a bajnoki döntőig jutott. A szakem­ber a szezon utáni nyilatkozatában kijelentette: a szabadsága után is szeretne a somogyiaknál maradni, akikkel szóban meg is egyezett. Az­tán nem várt fordulatot vett az ügy. Ám a részletekről már Kovács Lász­ló, a Kaposvári Kosárlabda Klub ügyvezető-elnöke számolt be.- Az eddigi vezetőedző mene­dzsere útján levélben értesített ben­nünket, hogy fdiljkovics úr komoly magánéleti problémával küzd, s ezt nem tudja megoldani, ha to­vábbra is Magyarországon dolgo­zik. A levélből kiderül az is, hogy hazájában is kapott ajánlatokat, igaz nem vezetőedzői posztra. Tiszteletben tartjuk a szakember álláspontját, a szóbeli megegyezés­től a klub eláll és nem gördít aka­dályt Müjkovics távozása elé. Ezzel a döntéssel az edző nehéz helyzet­be hozta a csapatot, hiszen a hétfőn kezdődő felkészülésig igen kevés időnk maradt a megfelelő helyettes megtalálására. Mivel az erről szóló írás már a hét elején megérkezett, természetesen tettünk lépéseket az új vezetőedző szerződtetésére. Alá­írt megállapodás híján még konkrét névvel nem szolgálhatok, de remél­hetőleg hétfőn már Kaposváron lesz az új tréner.- Mi a helyzet Simon ügyében?- Játékosunk a hét elején két na­pot töltött Leverkusenben, ahol a helyi körülményekkel ismerkedett. A tárgyalások tovább folytatódtak, ám a német fél a korábban szóban elhangzott ajánlathoz képest jóval alacsonyabb árat tartott elfogadha­Sakk NB »/B Sikeres szezont zártak Kaposvár Megtartotta évadzáró rendez­vényét a Szenna Pack Zselic SC sakkszakosztálya. Az ösz- szejövetel jó hangulatát fo­kozta, hogy az NB I/B osztály­ban szereplő csapat ezüstér­met szerzett, amely a somo­gyi sakk eddigi legnagyobb sikere. Az évadzárón a csapat vezetői kiosztották a bajnoki ezüstérme­ket az együttes tagjainak ég érté­kelték az elmúlt évad tapasztala­tait. Egyeztették a következő évad erősorrendjét, illetve a fő célkitűzéseket - számolt be la­punknak a rendezvényről Csíki István csapatvezető. - A csapat névadó fő támogatója biztosítja a sikeres bajnoki szerepléshez szükséges anyagi hátteret, így továbbra is a dobogós helyezés elérése a cél. A szak­osztály személyi össze­tétele számottevően nem változik, ifjúsági játékosok leigazolását tervezzük. Az NB I/B-s csapatnál a legtöbb pontot Horváth Tamás szerezte, 11 mérkőzé­sen 8-at, amely kima­gasló teljesítmény. Ribli Zoltán klasszisá­hoz méltóan szerepelt, csupán egy döntetlent engedé­lyezett ellenfeleinek, 7 mérkő­zésből 6,5 pontot elérve. Nagyon eredményes volt dr. Oláh Zsigmond teljesítménye is, aki 9 mérkőzésből 7 pontot ért el. Jovanovic Zorán 10 mérkőzés­ből 7, míg Kovács Előd tizenegy Vitorlázás Athén Földvár riválisa tónak. A Simon ügyeinek külföldi képviseletével megbízott mene­dzser a napokban tárgyal a néme­tekkel, és megpróbálja a két fél ál­láspontját közelebb hozni. Szeret­nénk minél előbb lezártnak tekin­teni ezt az ügyet, hogy a felkészü­lés során Simon már kizárólag a munkára összpontosíthasson.- A Klíma-Vül Rt kiválásával ke­letkezett költségvetési űrt miként si­kerül pótolni?- A héten több leendő támogató­val biztató tárgyalásokat folytat­tunk, ám azt tudni kell, hogy egy ilyen jellegű megállapodás megkö­téséhez idő kell. A névadó főszpon­zor hiánya továbbra is azt jelenti, hogy komoly anyagi gondokkal küzdünk, ráadásul a felkészülés kezdete plusz terheket jelent.- Mikor érkezik az újabb légiós a gárdához?- Amíg nem végleges, hogy a csapatnak lesz-e névadó főszpon­zora, addig a jelenlegi helyzetünk­ben nem várható légiós játékos ér­kezése. Ám ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem válogatunk a kiszemelt jelöltek között. mérkőzésből szerzett 7 pontot. Külön ki kell emelni női játé­kosunk Misetáné Bur­ján Anita szereplését, aki családanyaként is 10 mérkőzést vállalt és 6,5 pontot gyűjtött. Az NB II-ben szereplő csa­pat a nyolcadik helyen zárta a küzdelmeket az erőviszonyoknak meg­felelően. Az együttes szerepeltetésének célja a második vonalnál já­téklehetőség biztosítá­sa, a megfelelő szintet elérő ifjú­sági játékosok „mélyvízbe” dobá­sa. A szakosztály a megyei baj­nokságban is indított csapatot. A gárda tagjai főleg általános isko­lások, akiket itt próbálunk a ver­senykörülményekhez szoktatni. A Majthényi-Domokos páros Európa-bajnoki-bronzzal gazdagította kollekcióját Balatonföldvár A balatonföldvári Spartacus Vi­torlás Egylet Majthényi, Domo­kos párosának sem sikerült, ami eddig egyetlen kettősnek sem, hogy három egymást kö­vető Európa-bajnokságon is el­ső legyen. Az olaszországi Eb-n két győze­lem után az idén harmadikok let­tek. Mint Majthényi Szabolcs el­mondta azon dolgoznak, hogy Balatonföldvár világbajnokságot rendezhessen a repülő hollandi hajóosztályukban. Az olaszországi Dervio város­kában rendezték az idei Európa- bajnokságot, a Comoi-tavon het­venkét hajó állt rajthoz a repülő hollandi osztályban. A magyar pá­ros a harmadik lett úgy, hogy ki­lenc futam közül egyet sem nyert, kettőben viszont másodikként ért célba.- Nekünk sem sikerült, ami ed­dig még senkinek, hogy három egymást követő Európa-bajnoksá- got nyerjünk - mondta Majthényi Szabolcs. - Ennek ellenére nem va­gyunk elkeseredve, elégedettek vagyunk a harmadik helyezéssel. Ennél több nem volt bennünk. El kell ismernem; az első két helye­zett jobb volt nálunk. A páros mindkét tagja a hazaér­kezés után visszatért civil foglalko­zásához ugyanis mindketten ama­tőrként, munka mellett vitorláz­nak. Majthényi Szabolcs egy sportruházati cég marketing me­nedzsere, míg Domokos András pilótaként dolgozik.- A szabadságomat áldozom fel a sportra - tette hozzá Majthényi Szabolcs. - A cégemmel szerencsé­re remek a kapcsolatom, ennek kö­szönhetően még szponzorálják a sportágat is. A páros legközelebb augusz­tusban, a Garda tavon rendezen­dő nemzetközi versenyen áll újra rajthoz. Ezen az Európa-bajnok- ság első öt helyén végzett párosa is indul, rövid időn belül újra összemérhetik tudásukat a riváli­saikkal. Ezt követően pedig a ja­nuári világbajnokság lesz a követ­kező állomás, melyet Ausztráliá­ban rendeznek.- A vüágbajnokság sem lesz ne­hezebb, mint az olaszországi Euró- pa-bajnokság volt - folytatta Majthényi Szabolcs. - Az utóbbi is nyílt verseny volt, így a kontinens- viadalon is indultak például auszt­rálok és amerikaiak. Hasonló erős­ségű lesz a mezőny, de reméljük a harma­dik helynél előrébb tudunk lépni.- A 2005-ös világ- bajnokság elnyerése a célunk, amelyben Athén aVetélytársunk - mondta Majthényi Szabolcs. - Mindent megteszünk, hogy el­nyerjük a rendezést, amire reális esélyt lá­tok. KESZTHELYI ZOLTÁN Kézilabda bajnokságok Budapest A Magyar Kézilabda Szövetség Versenybizottsága elkészítette a 2003/04-évi nemzeti bajnok­ságok csoportbeosztását. A somogyi csapatok közül a má­sodik legmagasabb osztályba; az NB I/B nyugati csoportjába so­rolták a Nagyatádi NKK, vala­mint a Marcali VSZSE női csapa­tát. Az NB II női dél-nyugati cso­portban a 12 csapatos mezőny­ben szerepel a Siófoki VSE, Pető­fi SE Fonyód, Kutas NKK, vala­mint a Csurgói NKC. A megyéből másodikként nevező Balaton- szemesi SE együttese - ifjúsági csapat hiánya miatt - visszalé­pett az indulástól. A férfiaknál, az NB II dél-nyugati csoportjá­ban a Csurgói KK, Rinyamenti KC, Barcsi VSE, és a Balaton- boglári SE képviselteti magát a ti­zenegy alakulatot felvonultató mezőnyben. Mindkét nem má­sodosztályú küzdelmének ren­dezését immáron harmadik éve a Somogy Megyei Kézilabda Szö­vetség vállalta magára. * ★ * Továbbképzést rendez NB Il-es játékvezetőknek augusztus 3-án a kézilabda-szövetség játékvezetői bizottsága a fonyódi sportszálló­ban. A 46 sípmesternek a képzé­sen kívül vizsgázási lehetőséget biztosítanak, és sor kerül majd a megyei kerettagok elméleti és fi­zikai felmérésére is. * * * A megyei kézilabda szövetség második alkalommal rendezi meg a Balaton Kupa nemzetközi kézilabdatornát a fonyódligeti gyermektáborban augusztus 19- től 23-ig. A Somogy megyei együttesek mellett az ország több részéből érkeznek csapatok, vala­mint két külföldi gárda is indul a viadalon. A négy nap alatt a tábor szabadtéri pályáján több mint hetven mérkőzést rendeznek. ■ Ideális körülmények A balatonföldvári vitorlás egylet sportolói imádják a települést, Majthényi Szabolcs szerint ideális hely a felkészülésükhöz. Ra­gaszkodnak Balatonföldvárhoz, gyermekko­ruktól kezdve ott sportolnak, ráadásul a me­gye is megbecsüli őket, értékeli a teljesítmé­nyüket. Most mindketten azon dolgoznak, hogy 1996 után másodszor is világbajnoksá­got rendezhessen Balatonföldvár a repülő hollandi hajóosztályban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom