Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-14 / 162. szám
■ 2003. Július 14., Hétfő KAPÓ S V A R 5. OLDAL Antikvitás a középpontban Számos érdeklődőt vonzott az antik görög és római kultúra értékeinek megóvását szorgalmazó Lyra-műhely múlt heti programja. A szentjakabi nyári esték rendezvénysorozattal összekapcsolt bemutatkozón szakmai előadásokon és kulturális programokon vehettek részt az érdeklődők. Az antikvitás modern kori újjáéledéséért tevékenykedő Lyra- műhely - amelynek jelképe a görögök nemzeti hangszereként ismert, a zene és a költészet egységére, mitikus eredetére utaló lyra - a szentjakabi bencés monostor romkertjében mutatkozott be először a nyilvánosság számára. Az egykori szerzetesek emlékének adózva, életük bemutatásával mondott köszöntőt Szent Benedek napja alkalmából dr. Farkas Géza, majd a műhely rendezvénysorozatát Papp Árpád költő és műfordító nyitotta meg. A három nap tudományos programjai során egyebek közt az Antikvitás és modernitás - a görögség címen rendeztek előadás-sorozatot az ókori verselés, témák és mítoszok feléledéséről, és Cseicsner Ottília dramaturg előadásában szó esett az antik témák modern színpadi feldolgozásairól. Szombat délután a Lyra-műhely zenész tagjai és barátaik rendeztek koncertet Énekmondók Találkozója címmel. Az ezen fellépő Ungaresca Consort a XVII. század magyar világi énekeiből, hazai és külföldi táncdarabokból adott nagy sikerű ízelítőt, melyet a Kecskés Együttes Ozorai Pipo udvarának korabeli hangszereken megszólaltatott zenei összeállítása követett. A négynapos rendezvényt a Platón internetes levelezőlista tagjainak vasárnapi találkozója zárta. HORVÁTH ZSOLT Korszerűsítik a játszótereket Játszótér-felújításra, -építésre az idén nyolcmillió forintot különített el az önkormányzat. A keretet szeretnék növelni, s ezért a rendelkezésre álló pályázati lehetőségeket is igyekeznek kihasználni. Három forrásból tud a város kialakítani játszóteret. Elsősorban a lakossággal közösen, erre példa egyebek között a Kulacs, a Badacsony és a Kálvária utcai tér, avagy a nagyobb cégek felajánlásaiból, ilyen a Matáv- és a Tesco-játszótér. A harmadik lehetőség a megyeszékhely pénze. Folyamatosan cserélik az óvodai játszóeszközöket is. Ezekből ötvenkettőt kell megújítani, mert nem felelnek meg az uniós szabványoknak. A 19 óvoda játékainak a cseréje csaknem 37 millió forintba kerül, ezt a programot 2006-ig szeretnék befejezni. A Pécsi utcai óvodában új játszóteret építenek, arra 1,5 millió forintot költenek. ■ A Somogy Megyei Munkaügyi Központ PÁLYÁZATOT HIRDET a megyei területfejlesztési programokhoz kapcsolódó KÖZHASZNÚ FOGLALKOZTATÁS támogatására A pályázat célja: A nyilvántartott munkanélküliek munkaviszony keretében történő foglalkoztatásának elősegítése, s ezzel a munkaerőpiaci feszültségek csökkentése. A pályázók köre: Barcs, Csurgó, Lengyeltóti, Nagyatád és Tab térségének települési önkormányzatai. A támogatás feltételei: Támogatás, a foglalkoztatott munkavállalók munkabérének és az azt terhelő járulékoknak 70%-a. Támogatás formája: Vissza nem térítendő támogatás. A pályázat benyújtásának határideje: 2003. július 31. A pályázatot 2 példányban kell benyújtani a Somogy Megyei Munkaügyi Központhoz (7400 Kaposvár, Fő u. 37-39.). Általános tudnivalók: Részletes pályázati kiírás a Somogy Megyei Munkaügyi Központ Foglalkoztatási Eszközök Osztályán (7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. földszint, telefon: (82) 505-537) és területileg illetékes kirendeltségein igényelhető, illetve letölthető a www.smmk.hu portálról. r % V iS i Smmgf Megy** Munkaügyi K&tpoot Megpályáztatták az új bérlakásokat Uj városrész születik az egykori gyümölcsös helyen FOTÓ: LAHG RÓBERT Akik néhány éve jártak a Kecelhegyen s most ismét arra vezet útjuk, rá sem ismernek az egykori gyümölcsös, kukoricás helyére. Több beruházás kezdődött az utóbbi időben, s a nyugdíjasházba már beköltöztek a lakók. A Kecelhegyen 118 telket közművesített egy budapesti cég, gomba módra szaporodnak az otthonok. A város tárgyal a Belügyminisztériummal és a rendőrséggel rendőrlakásokról is. S még így is maradt üres terület. A közművesített terület most már több mint 300 millió forintot ér. Kiépítették az utakat, a járdákat, a víz-, a gáz-, a telefonvezetékeket, a szennyvízelvezető rendszert, a csatornákat, az elektromos hálózatot, a közvilágítást és a kábeltévét. A 72 önkormányzati bérlakást magába foglaló sorház is a Kecelhegyen kap helyet. Az ingatlanokat 643 millió forintból építik meg, ebből 515 millió forint a támogatás, a többit a város adja önerőként. Az épület teljes alapterülete 4205 négyzetméter, a lakások átlagos nagysága 58,4 négyzetméter. Az egyemeletes, tetőtér-beépítéses házakat egy- egy félkörben építik, középen park és játszótér kap helyet. Húsz egy- plusz két félszobásra lehetett nemrég pályázni, és negyven háromszobásat alakítanak ki, valamint nyolc négyszobást és négy egy- plusz három félszobásat. A megyeszékhely vezetőinek az is célja, hogy a rászorulók egy év alatt lakáshoz jussanak. Most a várakozási idő 4-5 év. 200-250 igénylés vár elbírálásra, bár a szakemberek szerint mindig több a regisztrált, mint a valós kérelem. A Kecelhegyen nem a sorház az egyetlen beruházás, ott épült a nyugdíjasház is. 105 telket közművesítettek, s azokon is csa- ládi házak épülnek. _______szabó kinga Mé g ötszáz lakás. Kaposvár országosan is egyedülálló lakásépítési programba kezdett a Széchenyi terv segítségével. S míg tíz év alatt 34 otthont húztak föl, az utóbbi négy évben már nyolcszor eny- nyit. A költségek is figyelemre méltóak. A 280 bérlakást 2,3 milliárd forintból építik meg. A támogatás 1,8 milliárd forintot tett ki. A város vezetése tartja az ígéretét: 2006-ig félezer új otthon épül. Ez azt jelenti, hogy a folyamat elkezdődött, s még korántsem fejeződött be. Bővül a csatornahálózat Kiemelten kezeli a város az idén a szennyvízcsatorna-hálózat bővítését. 19 900 méternyi csatornát építenek, s ez biztosítja 1690 család rákötési lehetőségét. Csaknem 600 millió forintot költenek új csatorna építésére. Elkészíttetik a szentjakabi településrész és egyéb - elmaradt - kaposvári utcák csatornázási tervét is, hogy a beruházáshoz támogatást kérjenek a kormánytól. 2003- ban önkormányzati beruházásban a Maros, a Géza, a Krúdy, a Táncsics és a József utcában, az Egyenesi és a Kecelhegyi úton, a Bocskai, a Gyár, a Zöldfa, a Tavasz, a Mező, a Guba Sándor, a Semmelweis, a Jászai Mari, a Kócsag utcában, a pavilonsoron, a Daru, a Horgász, a Panoráma, a Deseda, a Rodostó, a Gém, a Szabadság, a Derkovits, a Váci Mihály, az Őrei, a Meggyes, a Veres Péter, az Erdei Ferenc, a Szabó Pál, a Móra Ferenc, a Tamási Áron, a Kodolányi, a Margaréta, a Kisközi, a Tulipán, a Viola, a Muskátli, a Rozmaring, a Szőlőhegy, az Állomás és az Alkotmány utcában épül ki a rendszer. A beruházás indításának egyetlen feltétele, hogy az érintett ingatlanok tulajdonosainak legalább a 75 százaléka befizesse a 40 ezer forintos közmű-érdekeltségi hozzájárulást. Kaposvár 2006-ra teljesen csatornázott lehet. Most a város lakosságának 92 százaléka él csatornázott területen. Három év alatt 38 kilométer hosszú csatornarendszer épült, ennek az értéke 726 millió forint. Ez hatvanhét utcát és 2552 házat érint. A kaposvári rendszer hossza 145 kilométer. Az 1992- ben indított programhoz a közműfejlesztési hozzájárulás a csatornaépítés évében 40 ezer forint volt, ebből hatezret lehetett visz- szaigényelni. Ez az összeg azóta sem változott. Sőt, addig nem emelkedik, amíg mindenhol ki nem épül a rendszer. _______■ Az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium Kaposvár, Pázmány Péter u. 17. szám alatti intézmény az alábbi állásokat pályáztatja meg: 3 fő férfi kollégiumi nevelő tanár 1 fő női kollégiumi nevelő tanár Feltételek:- egyetemi képzettség,- kollégiumi pedagógia szakos végzettség vagy,- matematika-fizika szakos középiskolai tanári végzettség,- német-angol szakos középiskolai tanári végzettség vagy,- német-francia vagy,- angol-francia szakos középiskolai tanári végzettség. Kollégiumi nevelői gyakorlattal rendelkezőket előnyben részesítjük. Szolgálati lakás igénybe vehető. A pályázathoz kérjük szíveskedjenek szakmai önéletrajzot, valamint a diplomáról másolatot mellékelni. Pályázat benyújtási határideje: 2003. július 30. Pályázat elbíráslási határideje: 2003. augusztus 29. Állás betölthető: 2003. szeptember 1-jétől Bérezés: Kjt. alapján A pályázatot az intézmény címére Kiss Károly kollégiumi vezető nevére kérjük benyújtani. (10e82. Versenyzett 62 németjuhász Hatvankét kutya versenyzett a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete kaposvári szervezete, valamint a Hunnia Német Juhászkutya-egyesület által szervezett VII. Kapós Kupa németjuhász kutya fajtakiállításon Kaposváron. A szombaton tartott seregszemlén felvonultak bébi, kölyök, növendék, fiatal, nyílt, munka és külön kategóriákban az ebek. A fiatal felvezetők versenye után a tenyészpárokat, majd a tenyészcsoportokat bírálták, és ezt követte az utódcsoportok bírálata. A kék szalaggal távozott kutya tulajdonosa örülhetett a legjobban, hiszen állata kitűnő minősítést szerzett. A nagyon jót pirossal, a jót sárgával, a megfelelőt zöld színű szalaggal jelölték. A gazdik az ország minden részéről érkeztek, hogy megméressék német juhászaikat. __________■ Ké k, piros, sárga és zöld színű szalaggal díjazták az ebeket fotó: tóth eszter Tudja-e ■■■ A zeneiskola az egykori Katholikus Kör épületében kapott helyet. A kör 1905-ben alakult. A várostól kedvezményesen vásárolták meg a telket. Scholz Gyula műszaki főtanácsos irányítása mellett Lencz Sándor vezette az építkezést. 1911. június 18-án tartották a zászlószentelő és házavató ünnepséget. Az épület egykor kedvelt szórakozóhely volt, bálokat, estélyeket tartottak benne. Az első zeneiskola egyesületi keretek között működött Kaposváron. Megalapítója és igazgatója Gyenes Izsó volt. 1922-ig sok kiváló hegedűst és zongoristát képzett. Gyenes Izsó és a Zenekedvelők egyesülete alapozta meg a somogyi megyeszékhelyen a szervezett zenei életet. A zeneiskolai oktatás 1922 és 1930 között szünetelt. 1930-ban Soltész Emilnek köszönhetően újból megalakult a Kaposvári Zenekedvelők államilag engedélyezett magán-zeneiskolája. 1954-ben vette fel a Liszt Ferenc nevet, s költözött át a mai helyére. A zeneiskola tanáraiból alakult a Tinctoris Régizene Együttes. Ugyancsak keretein belül működik 1992 óta a Mikrokozmosz Művészeti alapítvány, melynek célja a zenepedagógusok, növendékek fejlődésének, a Kaposvári Szimfonikus Zenekar külföldi kapcsolatainak elősegítése, a megszerzett tapasztala- tok helyi adaptációja. _______■ VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Katonáné: - Nemrégiben az Iskola közben egy lakó kívánságára csonkították a fákat. Milyen alapon lehet ezt megtenni? Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője: - Az Iskola közben egy darab magról kikelt juharfát vágattunk ki. Ez a 4. számú épület nyugati oldalán levő garázssor tövében, attól fél méterre a rézsűn nőtt, veszélyeztetve annak állagát. Ezen kívül néhány hársfa alsó ágait vágattuk le. A munka elvégzése egyébként szakszerű volt. Lukács István: - A Lövölde utca és az Erdősor utca sarkán eltűnt a mindkét irányba behajtani tilos tábla és az 5 km- es sebességkorlátozó tábla. Ki intézkedhet, s mikor? Hartner Rudolf a városgondnokság vezetője: - A Lövölde utca és az Erdősor utca sarkán hiányzó jelzőtáblák pótlását azonnali határidővel megrendeltük. ■ OK. JONES NONSTOP fü PIZZEKIA £S SÖRÖZŐ Kaposmérő, Rákóczi u 39. Tel.: 82/480-800 jgr Hollywood multiplex Kérdezzen! _____ Má r nemcsak vonalas telefonszámon, hanem sms-számon, il- letve e-mail címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kaposvár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e-mail-en, vonalas telefonon érkezett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. A vonalas telefonon érkezett kérdéseket továbbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Tel.: 82/316-165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: kovacsg@axels.hu PREMIER CHARLIE ANGYALAI: TELJES GÁZZAL* 91135 (sz) 14:30, m 16:45’ 19:00’ 15:30, 18:15, 21:00; VESZETT VAD** 91125 (f) 14:45, 17:00, 19:15, 21:30; HALÁLOSABB IRAMBAN* (f) 14:00, 16:15, 18:30, 20:45 *94397*