Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-11 / 160. szám

EletMód Somogyi Hírlap — Kék Tükör Még birkóznak a tűzzel, bár az erdőt eloltották Jakabszálláson. 10. oldal Sport Változó keret a Rákóczinál. Negyedikként zárt a Nagyatádi NKK. Teke. 11. oldal 2003. Július 11., Péntek Gyerünk ki a partra! Azoknak, akik mozgékonyak, kész kínszenvedés henyéléssel tölteni a nyaralást. Hogy mi mást lehet tenni a parti fövenyen, mint el- heveredve süttetni megfáradt testün­ket? Nagyokat sportolni, és közben hatalmasakat nevetni. A part egész nap hívogat a mozgásra, sportolásra. A napozásra vonatkozó ti­lalmi időzóna (11-15 óra között) persze erre a tevékenységre is vonatkozik: a nap ezen szakaszában veszélyes fedet­len testtel kint tartózkodni. Mivel a déli országokban még négy órakor is nagy a meleg, hosz-szabb ideig tartó, kimerítő mozgást csak ezután végezz. Néhány jó tanács: tele hassal ne kezdj sportolni. Gondoskodj róla, hogy elérhető közel­ségben legyen ivóvíz, vagy bármilyen hűvös ital, mert a folyadékot rendszere­sen kell majd pótolnod. A napvédelem­ről akkor se feledkezz meg, ha nem a legkritikusabb időszakban tartózkodsz a napon. Léteznek kifejezetten sporto­lásra napvédőszerek, amelyek vízállóak, és a vízbe való többszöri ki-bemenet el­lenére sem mosódnak le. Jól beszívód­nak, nem teszik csúszóssá a bőrt (ez za­varó lehet például az alkarérintésnél röplabdázáskor). Bemelegítés kánikulában Bár a forróságtól izmaink sokkal lazáb­bak, mint hidegben, mégis jót tesz, ha egy kicsit bemelegítesz, mielőtt test­mozgásba kezdesz. Ajánlott gyakorlat- sor: fejkörzés - karkörzések előre-hát- ra, váltott karral, majd párhuzamos kar- tartással - törzsdöntés - törzskörzések - guggolások - láblazítás lábrázással - egy-két felugrás. Filmajánló Néhány vidám óra FRIZBI: Ez a műanyag tárcsa univerzális játékszer. A vízben és a parton is lehet vele ügyeskedni, további előnye, hogy akár- hányan beszállhattok a játékba, és a szabá­lyokat is ti alakítjátok. Fejleszti az ügyessé­get, s ha jól megfuttatjátok egymást, az ál­lóképességet és a gyorsaságot is. A leg­jobb tréning, ha formás lábat és feneket cikci rtoK GUMIMATRACVERSENY: A gumi­matraccal rengeteg izgalmas dolgot lehet csinálni. Rendezhettek „evezősversenyt”. Mindenki hason fekszik egy-egy matracon, majd egy vonalból rajtjelre indulva el kell érni a szemközt kijelölt célt (bóját). Ugyan­ezt lehet ülve is játszani, bár a hason fek­vés több izmot dolgoztat meg. Versenyezni lehet azzal is, ki tud tovább állva maradni a matrac tetején. LOVACSKÁZÁSs A lovacskázással a vád- lidat hozhatod formába. Állj vállszélességű terpeszbe, kicsit hajlítsd be a térdedet. Hagyd, hogy a társad a hátadra ugorjon, azaz „felüljön rád”. Ekkor próbálj meg láb­ujjhegyre állni, majd lassan vissza, a talpad­ra. Ha meg tudod csinálni ezt tízszer egy­más után, a végén nyugodtan felrakhatod a lábad az asztalra... Ha nemcsak a lábadat, a kondíciódat is formába szeretnéd hozni, gyalogolj 20-30 métert a hátadon lévő teherrel. Ha már nem bírod, dobd le nyu­godtan a homokba, puhára fog esni. (Leg­feljebb futhatsz majd a haragja elől.) Strandfitnesz Milyen mozgásokat lehet végezni a par­ton, a vízben? Itt van néhány klasszikus sportlehető­ség: úszni, szörfözni, vízisízni, strand- röpizni, frizbizni, tollaslabdázni, gim­nasztikázni. Lehet ezenkívül vicces, vidám dolgokat is űzni. Banánozni (egyes tengerparti üdülő­helyeken népszerű, motorcsónakkal húzott, felfújt gumitömlő, amin nagyon nehéz fennmaradni), egymás nyakában ülve párosával megküzdeni a vízben, bakugrásokat végezni a másik hátán, gumimatracversenyt rendezni. Csak a fantázián múlik, mi jut még eszetekbe. Egy mozgással teli, átneve­tett nap után szinte kicserélődik a test és a lélek. Charlie angyalai: Teljes gázzal A három ügynöknő (Cameron Diaz, Lucy Liu, Drew Barrymore) sosem fogy tó a megbízatásokból. Ha arctalan főnökük, Charlie be­jelentkezik, az angyalok rögtön harcra készek. A tét ezúttal is ko­moly: öt ember esett áldozatul annak, hogy ellopták a rendőrség tanúvédelmi listáját. Az eltűnt adatbázis nyomai a lányok egyik ré­gi ellenfeléhez, „Cingárhoz” vezetnek, és hamarosan egy korábbi angyalról (Demi Moore) is kiderül, hogy a rossz oldalon áll. Persze kevesek ők ahhoz, hogy túljárjanak főhősnőink eszén. Bemutató: július 10. A megfelelő napvédelemre hajszálainknak is szükségük van. Nyaralás alkalmával a hajunkat is meggyötörjük, kitéve a víz, a szél és a nap szárító hatásának. Az UV-sugárzás pedig épp­úgy roncsolja a haj élő szerkezetét, mint a bőrünket. A haj és a bőr reakciója a napo­zásra a színek tekintetében is ugyanaz. A sötétebb hajúak, épp­úgy, mint a sötétebb bőrűek, kisebb kockázattal tartózkodhat­nak a napon. így különösen a szőkék számára veszélyes a véde­lem nélküli napfürdőzés. Ez már abból is kitűnik, hogy a világos hajúak nyáron teljesen kiszőkiil- nek, míg a sötét hajúak esetében - épp a természetes védelem miatt - ilyen szembetűnő válto­zást nem tapasztalunk. A kozmetikai piacon létezik olyan spray, amelyet napozás előtt kell a hajra fújni. A készít­mény UV-szűrőt és pálmaolajat tartalmaz, ami megvédi a haj szí­nét és fényét a nap ibolyántúli sugaraitól, és a sós tengervíz szá­rító hatásától. Napozás utáni haj­mosáskor a termékcsalád pálma- olaj- és gyümölcssav-összetételű samponja és hajpakolása regene­rálja a hajszálakat. Az idei nyáron mutassuk meg bátran hosszú nyakunkat, ráadá­sul így még a tarkónknak sem lesz melege a hőségben. Divat a sokféle feltűzött forma: lehet bo­londos, elegáns, extrém vagy egy­szerű. Könnyen elkészül az ideá­lis strandfrizura: a homlokodból fésüld hátra a hajadat, és a fejte­tődön csavarj egyet az össze­fogott tincsen. Két oldalról fésüld hátra a tarkód felé a maradék ha­Könyvajánló jat, és a csavart tinccsel összefog­va készíts egy nagy csomót. Hul­lámcsattal tűzd meg jó erősen. Az egész frizurát rögzítsd nedves ha­tású hajzselével (wet gél), a cso­móból kiálló hajvégeket pedig rendezd el legyezőszerűen. RONNIE GALE DREYER: GYÓGYÍTÓ CSILLAG­JEGYEK Miért van az, hogy két teljesen azo­nos környezetben élő, azonos fog­lalkozású és táplálkozási szokáso­kat követő embert különböző nya­valyák bántanak? A könyv áttekinti az asztrológia alapjait, megtudhat­juk belőle, hogyan befolyásolja szü­letési jegyünk személyiségünket és egészségünket. Ismerteti az egyes csillagjegyek szülötteire jellemző betegségeket, és tájékoztat a leghatásosabb alternatív gyógymódok­ról. (Szűkíts Könyvkiadó) PAULA FOX: MAJOMSZIGET A 14 éves Clay viszontagságos időket él át. Apja elhagyja őket, édesanyjá­val egy átmeneti szállásra költöznek. Egy napon a mama is eltűnik. Clay teljesen egyedül marad, meg kell küz­denie az ellenséges környezettel, s a mindennapi betevő előteremtése is próbára teszi. Hogyan fordul jobbra Clay sorsa? Megbocsáthat-e a fiú a történtek miatt édesanyjának? E fel­kavaró, lebümeselően megírt könyv amerikai szerző­je a gyerekkönyvírók Nobel-díjaként számon tartott Andersen-díj egyik kitüntetettje. (Animus Kiadó) ■ 9. OLDAL Krónika Cigány nyelvet tanítanak. Bánk bán operafilm CD-n. Mikor-hová. 14.oldal Várjuk leveleiteket a szerkesztő­ség címén Kérdezz, felelek! Lelki tanácsadónk e-mail címe: 100xszep@axels.hu „Kurt Cobain” 0 a kedvencem, mindenben őt követem (kivéve a drogot). Régeb­ben nem ittam, de ma már egyre többet. Kurt öngyilkos lett, és mostanában sokat gondolok erre. Nem akarok megöregedni, és nem is félek a haláltól. Sokszor sí­rok, ha a kazettájukat hallgatom, és elszomorít, hogy ő már nincs, és nem is láthatom soha többé. 1994. április 4-én halt meg, pont akkor, amikor én 4 éves voltam. Nagy álmom, hogy kijussak Ame­rikába, a szülőfalujába, Aber- deenbe. De persze erre anyagi okok miatt nem lesz lehetőségem. Rossz példakép Lehet sztárolni valakit, lehet von­zó a külseje, a sikere, a dalai, a szövegek, amiket ír. De te tudod, hogy a kedvenced mennyire nyo­morult és beteg volt, boldogtalan és elveszett. Személyének ez a ré­sze szánalomra méltó, nem köve­tésre. Ha számodra vonzó a ha­lál, arról nem Kurt tehet, hanem valami az életedben, ami tartó­san nem jó. Nagyon kérünk, mie­lőtt elhatalmasodna rajtad ez az érzés, és túl sokat fantáziáinál ilyeneken, keress fel pszicholó­gust. Azt már nem lehet elintézni egy levéllel. Ne kelljen aggódnunk miattad! Ez lelki betegség jele is lehet. Akard tudni, mi ez, és menj el szakemberhez! a A HÉT CIKIJE Anyu minden akaratom ellenére magával vitt egy óriási bútorüz­letbe. Míg ő a konyhaszekrénye­ket nézegette, én unatkoztam. Rövidesen elkezdtem a különbö­ző fotelek kényelmességét tesz­telni. Pár próbálkozás után végre megtaláltam a tökéletes modellt. Az volt a legjobb benne, hogy gurult! Egyre jobban elrúgtam magam a faltól, és hagytam, hadd csorogjak végig a termen. Mivel nagyon bejött a dolog, egy­re erősebben próbálkoztam, és szinte az egész termen végigszá- guldottam! De az utazásomnak egyszer csak vége szakadt: teljes erővel beleszálltam egy csoma­gokkal megpakolt eladóba, aki­nek az ütközés hatására minden kiesett a kezéből. E£y halk „bo­csit” suttogtam, és gyorsan elpo- roztam a helyszínről. lilla, fa Mozipletyka A színész a film legféltettebb kin­cse: ha egy sztárnak a forgatás alatt baja esüt. így aztán a legka- landvágyóbb hírességeket sem engedik az akciójelenetek közelé­be. így volt ez a Charlie angyalai: Teljes gázzal felvételei alatt is. De hiába. „Ahányszor csak bunyót forgattunk, valaki mindig megsé­rült - vallotta be Lucy Liu, az egyik angyal. - Pedig a kaszkadő­rök nagyon vigyáztak ránk, még attól is próbáltak megmenteni, hogy leguruljak a lakóautóm lép­csőjén.” A motoros légi trükkök legtöbbjét Trevor Vines hivatásos freestyle-motorbajnok csinálta meg, és hiába vetette be nála Cameron Diaz minden női báját, csak a forgatás végén szállhatott fel a járgány hátsó ülésére. ■ Egyre tágabb lehetőségek: Autó Hitellevél Végre változtathat autóvásárlási szokásain: a Postabank-Leasinq Hitellevél függetleníti a gépjárművásárlást és a hitel ügyintézését. Igv ön mér az autó kiválasztása előtt, egy kész pénzügyi konstrukcióval a zsebében jelentkezhet márkakereskedőjénél álmai autójáért. Kezdje a vásárlást képviseleti irodánkban, vagyhívja kék szátnunkat: 06 40 391 391. Helyi fiókiroda: Kaposvár, Fő utca 30. Tel.: 06-82/526-644, 06-82/526-645 „FELE-FELE" HITELLEVÉL ESETÉN*: ► 17.387 HÍM minden 1 000 000 Ft után, ► 7,7% ügyleti kamatláb. ► Max. 8 millió forintig. ► 72 havi futamidőre. ► CHF alapú finanszírozás. ► 7,98% THM mellett. ► Több, mint 400 márka- kereskedőnél beváltható. •A faterra* Mn&űt* agy kpnfcrtt PostaBank/jeasing Több erő van Önben, mint gondolná... (thm 7,98%- www.pbleasing . hu Kaposváron a Kecelhe^vi Lakókertben panorámás, összközműves lakótelkeket kínálunk: családi-, iker-, társasházas beépítésre. 5 500 Ft/m TELEK KFT. Kapusvár, Kossuth L u. 1-9.11/74. Telelon/fai: 82/319-213, moiiil: 30/400-2192

Next

/
Oldalképek
Tartalom