Somogyi Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-10 / 159. szám
2003. Július 10., Csütörtök H I R D E T É S 15. OLDAL LTJffl gfffW Halottszállítási megrendelés Kaposvár és környéke: 06-30/2565-444, 06-30/6367-003 Fonyód: 06-30/2565-400 „Küzdöttél sokat, de már nem lehet, _ Átölel a csend és a szeretet" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, FODOR GÁBOR 27 éves korában elhunyt. Temetése július 12-én, szombaton, a Jézus Szíve-templom- ban 14 érakor érte mondott gyászmise után, 15 érakor lesz a csurgói központi temetőben. Gyászoló szerettei Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PONGRÁCZJÓZSEF öreglaki lakos életének 61, évében elhunyt. Temetése július 12-én, szombaton, a 10 órai szentmisét követően 10.30 órakor lesz az öreglaki temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HITTER IMRE 80 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása július 14-én, 9 órakora zselickisfaludi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesapánk, NAGY DÉNES 77 éves korában elhunyt. Búcsúztatása július 11-én, pénteken, a 16 órai gyászmisét követően lesz a kiskorpádi temetőben. A gyászoló család MEGEMLEKEZES „Megpihent két dolgos kezed, Fáradt szived megállt. Legyen békés örök álmod, Szerető Férjem, Drága jó Édesapánk." Fájó szívvel emlékezünk VARGA LÁSZLÓ halálának 10. évfordulóján. Örökké gyászoló neje és családja t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MEISZTERICS JÁNOS öreglaki, volt marcali lakos életének 81. évében elhunyt. Temetése július 14-én, hétfőn, 11 órakor a marcali temetőben lesz. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, munkatársaknak, a BV vezetőinek és dolgozóinak, barátoknak, ismerősöknek, akik NÉMETH LAJOS temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN * 0059 KAPOSVÁR belterületén (Cseri major) 15000 nm telken ipari ingatlan raktárakkal és gazdasági épületekkel eladó. Közmű: víz, villany, szennyvízgyűjtő akna. Érdeklődni: 1-3560059, 1-225-0181, 9-14-ig.-------------------------------------------------------------• 104373* DE SEDAI telek faházzal eladó. 20/335-8809.-----------------------------------------------i---------------*105830* a M7-es bejáratánál Őrmezőn 68 m!-es lakás eladó. 30/242-3349.---------------------------------------------------------------*105861* KAPOSVÁR, Somssich u-ban 3 szobás, téglagázos lakás eladó. 30/994-1543.---------------------------------------------------------------*106227* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1/210-4904,210-4673,---------------------------------------------------------------*106388* KAPOSVÁRON építési telek panorámás eladó. Irányár 4 MFt. 20/551-8535, 82/311-710.---------------------------------------------------------------*106430* KAPOSVÁR, Dési H. utcában tégla-gázos, 54 m2-es lakás eladó. Tel.: 70/3343-890.---------------------------------------------------------------*106444* a BALAT0NB0GLÁR0N ház eladó. 70/276- 8488.---------------------------------------------------------------*106509* KAP0SFÜREDEN családi ház eladó 20/418-2019---------------------*-----------------------------------------*106513* KA POSMÉRŐBEN kettő, 3 szobás, 120 m!-es, egyedi gázos családi ház eladó. 82/480-090.------------------------------------------------------------—*106556* BA LATONLELLÉN 1513 m2 telken felújításra szoruló 70 m2-es lakóépület eladó. Víz, villany épületben, gáz, csatorna utcában. Irányár 5,5 M Ft Tel.: 85/350-222,06-70/271-7442.-------------------------------------------------------------*106540* a ZAMÁRDIBA 60 m2-es ikernyaraló, 100 n- öl telken eladó. Ár: 16,5 M Ft. 30/632-1227.---------------------------------------------------------------*106573* KAPOSVÁRON 2,5 szobás családi ház + (udvari szoba, főzőfülke) 2 garázzsal, ipari árammal 220 n-öl telken eladó. 82/431-027.---------------------------------------------------------------*106707* KAPOSVÁR, Kisfaludy u. 78. sz. alatt épülő társasházban egy 45,7 m2-es lakás augusztusi átadással eladó. 06-30/314-0714.---------------------------------------------------------------*106727* BALATONLELLÉN víztől 80 m-re több apartmanos családi ház eladó. 20/3243-562.----------------------------------------------■----------------*106730* BA LATONSZABADI-SÓSTÓN nyaraló eladó 48 m2+tetőtér, 11 M Ft. 20/9177-556.--------;------------------------------------------------------* 106734* KA POSVÁR, Toldi utcában 3 szobás, 3. em., erkélyes lakás eladó. Tel.: 20/418-6483.--------------------'------------------------------------------*106785* KA POSVÁRON telek eladó. 06-20/214-5256,---------------------:--------------------1-------------------*106792* KIS fűrészüzem, Gemenc vonzáskörzetében, napi 5-8 m3 teljesítménnyel, faipari gépekkel, 250 m2-es műhellyel részben v. egyben eladó. Autót v. ingatlant beszámítok! 74/496-380, 30/411-2615.---------------------------------------------------------------*106793* SIÓFOKON 2 generációs, 6 hálószoba, 4 fürdőszoba, 2 simán beépített konyha, panorámás kilátással, rendezett környezet+garázs igényesnek eladó. Ár: 23950 Ft. Tel.: 84/703- 158, 70/519-7900.---------------------------------------------------------------*106799* KAPOSVÁR, Szántó u., I. em., tégla-gázos lakás eladó. Csere is érdekel. 30/976-6010.----------------------;---------------------------------------*106834* 8 KAPOSVÁR, Petőfi úti társasház IV. em., 2 szobás, parkettás, erkélyes, redőnyös, egyedi fűtés, tároló, tégla lakás eladó. Irányár 8,2 M Ft. Tel.: 30/355-4477.--------------------------------------------------------------*106837* KA POSVÁR, Kontrássy u, 1. sz. liftes házban 4. emeleti, 60 m2-es igényes lakás eladó garázs- lehetőséggel. Tel.: 70/531-1700.---------------------------------------------------------------*106844* KAPOSVÁRON a Tallián-Vöröstelek utca sarkán családi ház eladó. Tel.: 82/413-704,06- 20/9562-227.---------------------------------------------------------------• 105606* KAPOSVÁR belvárosi, cirkó fűtésű, felújított ingatlan, 3 szoba+étkezö+garázs eladó. Tel.: 30/957-3352. Irányár: 24,8 M Ft.--------------------------------------------------------------*106861* 48AS ifjúsági útján tégla épületben, 1,5 szobás, egyedi gázos, felújított, szigetelt, I. emelet! lakás eladó. Ár: 7,5 M Ft. 30/428-8339.---------------------------------------------------------------*106878* JÁR MŰ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.--------------------•------------------------------------------ *92186* AU TÓÜVEG AKCIÓ Nagy kedvezménnyel kaphatók autóüvegek, autóbuszüvegek. Geiger és Társai Kft Kaposvár, Dombóvári u. 2. Tel.: 82/423-171. H-P-ig.---------------------- ---- —*101000* BE NZIN - 8 FT Nagyatádon a “Kisbenzinkúton” minden héten egy munkanapon. Egyéb napokon 2 Ft ár- kedvezmény.--------------------------------------------------------------*101772* KŐ FELVERŐDÉS JAVÍTÁS 82/526-826. Kaposvár Ond V. u. 1. (Inkubá- torház) GÉPJÁRMŰHITELEK! Egymás közötti adásvétel finanszírozása. Hitel saját tulajdonú gépjárműre. 82/411-547, 30/542-5854.---------------------------- *105913* FIAT TIPO jó állapotú, 90-es, 2003.10. hó műszaki eladó, lár: 620 e Ft. 70/240-5756---------------------------------------------------------------*106804* AUDI 100-as ‘93-as, extrákkal sürgősen eladó, ár 980 e Ft. Tel.: 30/547-3170. 8 ELADÓ 6,5 t-ás pótkocsi felújított állapotban, Tel.: 30/373-0670.---------------------------------------------------------------*106835* 93-AS Opel Astra Caraván 1400-as és 93-as Ford Mercury 2000-es eladó. 30/226-7068.---------------------------------------------------------------*106891* LADA 2107,90-es évj. Kaposváron eladó. Tel.: 20/936-8090.--------------------- *106965* ÁLLÁST KÍNÁL MÉRLEGKÉPES könyvelőt keresünk. Szakmai gyakorlat, adóügyekben jártasság szükséges. Önéletrajzokat “Kreatív gondolkodás” jeligére a kiadóba.---------------------------------------------------------------*106452* BŐVÍTSE vállalkozását pénzügyi, biztosítási tevékenységgel. Generali-Providencia Biztosító Rt. Tel.: 82/529-644, 529-640.-------------------------------------:-------------------------* 106471 * IN GATLANKÖZVETÍTŐ, forgalmazó, értékbecslő OKJ szakképzését újra indítja a Krúdy Felnőttoktatási központ nyári árkedvezménnyel, munkalehetőséggel. Telefon: 06-1/266-1067, 30/951-8061,30/434-1350. www.krudy.org .---------------------------------------------------------------*106522* BU DAPESTI modellügynökség azonnali munka- lehetőséggel, sürgősen keres 16-33 éves statisztákat, a Barátok közt című szappanoperába, videóklipekbe, reklámfilmekbe. Modelleket, bemutatókra, divatmagazinokba, fotózásra. Hostesseket rendezvényekre. Interjú, adat- felvétel, fotózás: Kaposvár, Kapós-szálló. Kezdőknek, profiknak is!!!!! Érd.: 70/5096291.---------------------------------------------------------------•106563* FŐKÖNYVELŐT keres mezőgazdasági cég. Jelentkezni a 84/582-930 telefonszámon lehet.-----------*106564* PÉ KET, betanított péket felveszek. 82/431-771.---------------------------------------------------------------*106679* FIATAL önállóan dolgozni tudó kőművest felveszek. Deák József Öreglak 30/385-8359.---------------------------------------------------------------*106686* VÁSÁROZÁSI munkára B. kát. jogosítvánnyal rendelkező 20-35 év közötti férfi eladót keresek 5 napos munkarendre. 20/331-0795.--------------------------------------------------------------*106703* YA MAHA Autószerviz saját gépkocsival rendelkező fiatal, agilis anyagbeszerzőt, motorkereskedésbe autószerelői végzettséggel, számítógép felhasználó szintű ismerettel, idegen nyelvtudással fiatal kereskedőt keres azonnali belépéssel. Önéletrajzot fizetési igény megjelölésével: Yamaha Kaposvár Kft. 7400 Füredi u. 153.---------------------------------------------------------------*106721* CÉGÜNK értékesítésben tapasztalt forgalmazókat, munkatársakat keres! Feladat: profesz- szionális Gyógy, Wellness, Sport masszázskrémek értékesítése! Szükséges: autó, telefon, vállalkozói igazolvány. Amit kínálunk: teljesítményarányos, magas jövedelem hosszú távon. Egyedi esetben fix + teljesítményarányos kereset. Kötetlen munkaidő. Tel.: 96/328-458, 70/317-8738, 70/317-8739.---------------------------------------------------------------• 106736* GÉPJÁRMŰVEZETŐT felvesz a Carnarium Kft Kis Vágóhídja tőkehús és húskészítmény szállítására. Elvárások: C kategóriás jogosítvány, jó helyzetmegoldó készség. Jelentkezés július 9-től 10-14 óráig személyesen, Juta Ipartelepjei.: 20/458-4398.---------------------------------------------------------------*106744* ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó egyszeres és kettős könyvelésben jártas regisztrált mérlegképes könyvelőt felveszek. Pályázatokat júl. 14-ig “alkalmazott" jeligére a kiadóba. ■106760* Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére KAPOSVÁR területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím: Rosics György 06-20/955-4532 KŐFARAGÓ keres segédmunkást Kaposvár környékére, jogosítvánnyal előnyben. Tel.: 82/ 458-020.---------------------------------------------------------1-----• 106766* OR SZÁGOS kereskedelmi hálózat siófoki telephelye keres zöldség-gyümölcs nagyker vezető raktáros (üzletvezető) munkakörbe szakirányú végzettséggel, 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársat. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal „Kereskedelmi" jeligére az alábbi címre lehet: Siófok, 8602 Pf.: 6.-----------------.---------------------------------------------• 106818* SZ OBAFESTŐ-MÁZOLÓ szakmunkást, betanított munkást felveszünk. 82/428-908, 30/9279-181.----------------------------:----------------------------------*106826* OS ZTOPÁNI általános iskola felvesz biológiarajz, vagy biológia-bármely szakos tanárt. Tel.: 82/589-005.------------------------------S------------------------------*106840* NY UGDÍJAS könyvelőt reg.számmal keresünk 4 órás állásra. Ajánlatokat 106847 számra a kiadóba kérjük.---------------------------------------------------------------*106847* SZOCIÁLIS Otthon, Kálmáncsa, Kossuth-u. 1. gazdasági vezetői munkakör betöltésére keres, felsőfokú iskolai és regisztrált mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkező munkaerőt, költségvetési intézményi gyakorlattal. Jelentkezni az intézmény vezetőjénél, vagy a 82/719-216 telefonszámon lehet.---------------------------------------------------------------*106860* PÉKET, betanított péket felveszek magas kereseti lehetőséggel. 82/489-267.--------------------—--------------------------------------*106864* ER DÉSZT keresek Dél-Somogyban működő gazdasági társaság erdőgazdasági munkáinak irányításához. Szolgálati lakás, és gépkocsi megoldott. 30/922-0814.---------------------------------------------------------------*106874* INDULÓ cukrászüzembe felveszünk gyakorlattal rendelkező cukrászokat. Leveleket 106881 számra a kiadóba.---------------------------------------------------------------*106881* C KATEGÓRIÁS jogosítvánnyal rendelkező sofőröket felveszünk Kaposvár és környékéről. Leveleket 106883 számra a kiadóba.-------- -----------------;------------------------------*106883* ÉR ETTSÉGIVEL rendelkező adminisztártort felveszünk. Leveleket 106885 számra a kiadóba. •—--------------------------------------------------------*106885* BÚ TORASZTALOS szakmunkást gyakorlattal felveszek. 06-70/3343-503. —------------------------------------------------------------*106902* OK TATÁS ANGOL GYEREKEKNEK, kezdőknek, haladóknak. Methodik Bt 06- 30/9936-009.---------------------------------------------------------------• 106302* LITE NYÁRI SZUPERINTENZÍV Angol és Német nyelvtanfolyamok július 14-én és 17-én újrakezdő és középhaladó szinten, valamint középfokú vizsgaelökészítők. Ingyenes tudásszintfelméréssel, tanácsadással várunk, hogy akár a nyár végére felkészülhess a nyelvvizsgára. Kaposvár, Zárda u. 21. Tel.: 415-920. OKÉV: 03-0022-02.--------------------------------------------------------------*106626* KE RESKEDŐ, boltvezető képzésre jelentkezéseket július 21-ig fogadunk el. Munkanélküliek támogatást igényelhetnek. 30/2378-205. (Akkreditáció-0196)--------------------------------------------------------------*106830* KIADÓ KÜ LFÖLDI újság árusítására is alkalmas pavilon kiadó. Telefon: 20/531-7186.------------------------------------------------------*106536* FONY ÓDI üzletsoron két bolt szeptembertől kiadó. 85/361-518.--------_---------------------------------------------------*106569* FO NYÓD centrumában 2,5 szobás lakás kiadó szeptembertől. 85/361-518.--------------------------------------------------------------*106570* SZOLGÁLTATÁS R EDŐNY, árnyékoló olcsón. 82/413-556.--------------------------------------------------------------* 103122* AJ TÓ- és ablakzárak javítását és egyéb karbantartó munkákat vállalok. 30/553-4197.---------------------------------------------------------------* 105835’ REDŐNY AKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 35- 70% kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak + 10%! 82/413-384,30/620-8258.---------------------------------------------------------------*103443* GÉ PI himzést vállalok: 82/706-212.------------------------------- *106092* LA KATOSMUNKÁK végzése korrekt áron. 06-30/442-8059, 06- 30/252-3612.---------------------------------------------------------------*106341* LA KBERENDEZŐK figyelmébe! Együttműködés céljából egyedi lakatosmunkákat ajánlok. Tel.: 06-30/442-8059.--------------------------------------------------------------*106341* 30-60 % eng. redőny, rexi, szúnyogháló, h.zár kamatmentes hitel. 82/429-537. —----------------“----------------------------------------* 106634* TÁ RSASÁGOK könyvelését vállalom. 30/500-1965.---------------------------------------------------------------*106664* GÉPI FÖLDMUNKA 06-30/548-8854. ---------------------------------------------------------------• 106704* PÉNZHEZ juthat akár 8 napon belül. Szabadfelhasználású jelzáloghitel akár terhelt ingtlanra, akár minimálbérre. Építési és vásárlási hitelek is! 30/353-8878,20/9618- 3545, 70/526-1328.------------------------------------- *106737* FU TÁRSZOLGÁLAT az ország egész területén. 30/452-61-83.---------------------------------------------------------------*106761* GÁZKÉMÉNYEK! 25 év garancia. Kéménybélelés üvegszál erősítésű műgyantával. Tüzelés- technika Kft. 82/321-517. *106852* Somogy Rádió Taxi 777-777 VEGYES KAPUTELEFON Beszereléssel, garanciával. Kaposvár, Nemzetőr sor 9., 82/412-186. —----------------------------------------------------------*106247* KÁ RPÓTLÁSI jegyet, HB Westminster II, Arago és egyéb részvényeket azonnali fizetéssel vásárolok! Tel: 70/296-85-07-----------------1------------------—----------------------• 106370* EG YEDI méretű zuhanykabinok, kádkabinok gyártása, ingyenes felméréssel, beszereléssel. 20/4544-552.--------------------------------------------------------------*106437* KÁ RPÓTLÁSI jegyet vásárolok. Tel.: 06-1/327- 5748, 06-20/971-5845.---------------------------------------------------------------* 106474* REÁL BÁLA 990 FT/KG bontás Kaposváron az Ady E. u. 13. sz. alatt július 11-én pénteken.--------------------------------------------------------------*106695* ALBÉRLETET KÍNÁL K APOSVÁR belvárosában 1,5 szobás bútorozatlan lakás hosszú távra kiadó, irodának is alkalmas. 30/363-5533.-----------------------------------------------* —*106445* TÁ RSKERESÉS KAPOSVÁRI fiatal hölgy szabadidő partnerét keresi. 30/529-7243, 20/572-8676.----------------------;---------------------------------------* 106123* KIS lakásban, egyedül élő 86 éves ember vár társnak maga mellé egy asszonyt. Ajánlatokat “Rossz egyedül” jeligére a kiadóba kérek.-----------------------------------------------;-------------*106779* 59 ÉVES nő társát keresi. 06-30/429-6109.---------------------------------------------------------------*106802* ÁLLAT * MAIACOK eladók, 320 Ft/kg. 20/2294055. ‘---------------------------------------------------------------*106518* * VÁLASZTÁSI malacok eladók. 82/374-153.-----------------------------------------------. njesjg. 8 KI SLIBÁK eladók. Kaposvár, Tokaji út 46. Juhászné. Tel.: 82/315-954.---------------------------------------------------------------*106839* VÁGNIVALÓ pulyka értékesítés július 14-16-ig a KE ÁTK Takarmányozástani Tanszékének állatházában. (Átl. élőtömeg 6,5 kg/db.) Érdeklődni a 30/364-0969 telefonon.---------------------------------------------------------------*106906* ÁLLÁST KERES MAGÁN lakás, iroda takarításátvállalja diszkrét, megízható hölgy. 06-70/280-6552.---------------------------------------------------------------*106501* LAKÁSOK, irodák, üzletek takaritását vállalom. Tel.: 70/202-2357. APRÓ-CSEPRŐ BETONOSZLOPOK eladók. Komplett kerítés kivitelezést is vállalunk. 06-20/424-4218.--------------------------------------------------------------*104647* 3 M-ES csúszófelületű csúszda eladó. 20/481-9318. —----------------------------------------------------------*106653* GÉ PEK A 900 típusú Liebherr kotrógép rézsű- kanállal, Schaeff HHL30E típusú kotrógép 3 db mélyásó kanállal eladó. Tel.: 30/207-3457. *106822* GARÁZS KAPOSVÁRON Biczó F. közben garázs eladó. 82/424-423 - 18 óra után, 70/334-3890.---------------------------------------------------:-----------• 106670* KAPOSVÁR, Fő u. 62. sz. alatt zárt udvari garázs eladó 1.8 M Ft-ért. 82/310-947.---------------------------------------------------------------*106796* MEZŐGAZDASÁG ERDŐT veszek készpénzért. 20/474-8112.--------------------------------------------------------------*106155* KA JSZIBARACK Étkezési- lekvár- cefre eladása folyamatosan, Nagybajomban, a hütőháznál, 8-16 óráig (szombaton is). Tel.: 06-306-339-234.-------------—............... - -------------*106246* KA JSZIBARACK VÁSÁR Kiskorpád, Petőfi u. 29/a. (Gigei úton) mindennap 8 órától. 30/264-6678.---------------------------------------------------------------*106301* AKCIÓS SÁRGABARACK vásár pénteken, 11-én du. 12-17-ig, és szombaton de. 8-12-ig Kaposváron a Szolgáltatóház parkolójában. 30/6339-234.--------------------------------------------------------------*106401* FE NG SHOU kínai 4x4-es, 94-es 18 LE kistrak- tor, Honda F 400-as eladó. 82/431-235. KISBÁLÁZÓ, Rabewerk 3-as eke jó állapotban eladó. 30/247-3024.-------------------------------------------------------------—*106729* 8 CSEMEGE uborka eladó 60 Ft-tól 110 Ft- ig különböző méretben. Tel.: 20/541-7071.--------------- *106765* SZEMES TERMÉNYT fűszénát, lucernát veszek: 06-30-3700-207.--------------------------------------------------------------.106797* DI NNYEVÁSÁR! Csak 1 napig, mézédes fajtákból. Görögdiny- nye 39 Ft/kg, sárgadinnye 99 Ft/kg Kaposváron, az OBI Áruház parkolójában, a megjelenés napján.-------------------------------------- *106845* AD ÁSVÉTEL KAZÁNOK vegyes tüzeléshez, radiátorok gyári áron garanciával. Tel.: 20/9475-970.---------------------------------------------------------------*106420* PARKETTA, HAJÓPADLÓ csaphornyos parketta, tölgy, bükk 1998 Ft/m2. Osztrák hajópadló 1598 Ft/m2. Műanyag lambéria 1198 Ft/m2. Akár kiszállítással is. Tel.: 20/9475-970.--------------------------------------------—-------------*106422* UTAZÁS CSÖKONYAVISONTÁN, fürdőhöz közel nyaraló kiadó. 82/412-452.---------------------------------------------------------------*105256* HORVÁTORSZÁGBAN Trogirban újszerű igényesen felszerelt lakókocsik közvetlen a tengerparton kiadók. 30/946- 3787. *106150* BÚTOR FONOTT KASPÓK-10 % engeménnyel. "Venyige”, Kaposvár, Ady u.12.82/412-889.--------------------------------------------------------------*106496* RÉ GISÉG ÓNÉMET tálalószekrény eladó. 30/498-8323.---------------------------------------------------------------*106841* ^S zeptemberben induló sza képzések érettségizetteknek NAPPALI TAGOZATON: • idegenforgalmi ügyintéző * idegenvezető • marketing- és reklámügyintéző és menedzser • irodavezető • menedzser asszisztens * ügyintéző-titkár I.-IT. • gazdasági informatikus • rendszerinformatikus • gyógypedagógiai assziszetens • gyermek- és ifjúsági felügyelő I • szociális, gyermek-és ifjúságvédelmi ügyintéző Koiiégiufnot biztosítunk! RTT5T9W1P Comeníus Szakközépiskola és Huroónszolgóltató Központ Pécs, Váradi A u. 4. Tei./fax: 72/511-266 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 4^9 MOLNÁRNÉ KISS RÓZSA kaposvári lakos június 30-án elhunyt, Kérésének eleget téve szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló lánya és családja Mély fájdalommal tudatjuk, hogy T MOLNÁR JÓZSEF lengyeltóti lakos életének 59. évében június 29-én elhunyt Felejthetetlen halottunk földi maradványait július 12-én, szombaton, a 16 órai gyászmisét követően helyezzük örök nyugalomba a gyugyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. , ' Gyászoló család rZT'- ' : -új lakás vásárlásra, építésre /+ SZOCPOL, ÁFA visszaigénylése/-használt lakás vásárlásra /+ 3 gyermek esetén FÉLSZOCPOL / zdÜDÖn Qo'J -korszerűsítés, tatarozás, szabad felhasználás A f,;tefei*n(( már cCVíOffta í minimálbérrel-----J * 1T J j ^ 500.000 Ft 13.640 FMol 9.940 Fmóí/5.940 Ft-ra csökken \ . . . O UÁT IhL l.OOO.OOOFt 26.540FHÓI 19.140FHol/10.890 Ft-racsökken IS igenyelhetOk-gépjárművásárlás* ifíunfj"mjími Hitelügyintéző és Építésszervező Bt. 7400 Kaposvár, Dózsa Gy u V5.ll. em 49. Tel: 30/268-9613/30/254-9099