Somogyi Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-29 / Vasárnap Reggel, 26. szám

10 MAGYAR LABDARÚGÁS 2003. JUNIUS 29. HÍREK Továbbjutott a Győri ETO I ■ A múlt heti otthoni 1-1-es döntetlen után a visz- | szavágón 2-2-re végzett a Győr a ciprusi I Ethnikosszal az UEFA-Intertotó-kupa első fór- dulójában, így idegenben lőtt több góllal jutott | tovább. A Videoton ma 16.30-kor játssza a visz- | szavágóját a Marék Dupnica vendégeként. Megkapták a jussukat > Az UEFA átutalta a magyar csapatok 2002/03-as 1 nemzetközi kupaszerepléséért járó pénzeket. Eszerint a ZTE a két BL-selejtezőkörért és az egy UEFA-kupafordulóért 254 ezer eurót (67 | millió forint) kapott. Az Újpest az UEFA-kupa- selejtezőért és az első fordulóért 156 ezer eurót (41,2 millió forint) könyvelhet el. Az FTC-t az I UEFA-kupaselejtezőért és az első két körért 208 J ezer euró (54,9 millió forint) illeti meg. I Pisont az MTK-ba igazolt i Nyolcévnyi légióskodás után hazatért az egy- | kori válogatott, Pisont István. A korábban az iz­raeli Bnei Yehudánál profiskodó középpályást két évre a bajnok MTK-Hungária szerződtette. illésnek eltört a kulcscsontja Kulcscsonttörést szenvedett Illés Béla, az MTK Hungária középpályása az Újpest elleni tegnapi | edzőmérkőzésen. A 35 éves futballistára műtét vár, s csak azután derül ki, hogy mennyi időt kell kihagynia. A BL-selejtezőn valószínűleg nem számíthat rá Egervári Sándor vezetőedző. Szanyó visszatért Újpestre fi; j:| 1 Alig egy hete szakított egymással a Győri ETO és Szanyó Károly, de a futballista nem maradt | állás nélkül. Szanyóra egykori klubja, az Újpest 1 vetett szemet, és rövid egyeztetés után három­éves szerződést kötöttek. Elküldik a bundásokat a Viditől S A bundaügyben érintett, s július 20-ig eltiltóit Némedi Norberttel a Videoton vezetői nem kíván­ták meghosszabbítani a június 30-ig szóló meg­állapodást. Ugyanez a sors vár Tóth Norbertre is, I ( aki augusztus 20-ig nem játszhat, és Pomper Tiborra is, aki jövő év február 20-ig pihen. Bérek: a fele sem tréfa NÉHÁNY KLUB ÖTVEN SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT! A FIZETÉSEKET Számtalan példát láttunk már arra, amikor egy csapat megbuktatta edzőjét. Hiába dolgozott az lelkiismeretesen hétfőtől péntekig, ha a fiúk úgy gondolták, hogy elegük van belőle, akkor szombaton a legutolsó sansztalan klubtól simán kaptak egy hatost, mire a ve­zetők hétfőn menesztették a trénert. Persze történt olyan is, amikor a vezetők minden valamirevaló indok nélkül küldtek el edzőt, holott a focisták foggal-körömmel ragaszkodtak hozzá. ■ A legritkább viszont az volt, ami­kor a játékosokat penderítették ki, néha úgy tűnt, ők uralkodnak, a szer­ződéseknél ők diktálnak. Ez most változhat, számos klub bércsökken­tést tervez, néhol a felére veszik a bé­reket, persze abból is vígan eléldegél­nek a honi menők. Eközben a focis­ták egyre-másra ajánlgatják magu­kat, túlkínálat van belőlük a piacon. Détári Lajos is bekeményített. A Haladás edzője elköszönt légiósaitól, mert azok az egyik legfontosabb meccsen tudásuk alatt teljesítettek.- A Százhalombatta ellen csapni­valóan produkáltak - emlékezett Détári. - Nálam pedig az nem megy, hogy félgőzzel játszom, aztán pedig indulok a kasszához a pénzemért, mint aki jól végezte dolgát. Csongrádi Ferenc nem dolgozik külföldiekkel, de magyarokkal sem, mostanság nem irányít felnőtt játékosokat. Az egykori Videoton-sztár szerint előfor­dulhat, hogy néhány honi játé­kos csupán a szponzor miatt szerepel.- Biztosan akad olyan klub, ahol egy-két játékos azért játszik, mert máskü­lönben a befektető nem fizet - véle­kedett Csongrá­di. - Kiköti, hogy a pénz csupán ab- ér*-" bán az- A tulajdonosok gyakorlatilag az­zal kötnek szerződést, akivel akar­nak. Akad, aki megkéri a pénzét, és nem enged egy fillért sem. Mind­emellett ez a. ritkább, mert ha pél­dául a tulajdonos úgy dönt, hogy lej­jebb viszi a fizetéseket, akkor nem tehetnek semmit. Újpesten már megtették azt, amit Csongrádi említett, a vezetőség 30-50 százalékkal csökken­tette a béreket. Megszüntet­ték az aláíráspénzt, a játékos alapbért kap, plusz meccs­prémiumban részesül. A premizálást személyre sza­bottan készítették el. Mezey György, a lilák edzője sze­rint a játékos csupán annyit engedhet meg magának, amennyit a tré­ner engedé- 1 lyez neki. wi Mezey szerint szó sincs játékos- uralomról esetben jár, ha a ked véne a teljesítmé­nyétől függetlenül is rendre pályára lép. Persze nem ez • a domináns. Csongárdi sze­rint sok játékos / ajánlja be magát, a klubokhoz, vagyis ebben a tekintetben túl­kínálat van a pia­con. Détári bekeményített, kivágta a légió­sokat Bicskéi: „A játékosok teljesítmény nélkül is megkapták a bérüket’- Nem beszélhetünk játékos­hatalomról, aki ezt feltételezi, az nem ismeri a honi futball történéseit - állította Mezey. - A focisták tudják, hogy mit lehet, meddig mehetnek el. Bicskei Bertalan utóbb a Video­tonnál dolgozott, ám a jövő héten már Egyiptomban munkálkodik. A tréner szerint a labdarúgók eddig teljesítmény nélkül is megkapták a pénzüket, ám a jövőben mindez változhat.- Mindenhol eredményt kell pro­dukálni, vagyis ha nincs plusztelje­sítmény, akkor az alapbéren kívül nem kaphatnak több pénzt - mondta Bicskei. - Európában lenyomják a bé­reket, ez nálunk is követhető. Bicskei arról is beszélt, hogy a já­tékos sorsa mennyire függ a veze­tőktől.- Néhol a vezetőség beleszól a csa­pat összeállításába, de szerencsére ezzel még nem találkoztam. Magyarán úgy tűnik, az itthoni focisták ^ továbbiakban csak az ira­mot diktálhatják. Sz. T. Babos Gábor kiköthet Barcelonában A MAGYAR KAPUST KORÁBBAN IS SZTÁRKLUBOK FIGYELTÉK, A FEYENOORD ÉS AZ ARSENAL VITTE VOLNA Kapusokból még mindig jól állunk. Király Gábor, Sáfár Szabolcs és Rabóczki Balázs jó nevű külföl­di klubok kapuját őrzi, de igazából a hazai él­vonal sem a hálóőrök miatt színvonaltalan. Meg­lehet, hamarosan egy európai elitklub is magyar portást állít kapuja elé, Babos Gábor könnyen az FC Barcelonában találhatja magát. A katalán klubnál a héten Frank Rijkaard lett az edző, aki segítőjének Henk ten Catét választotta. ■ Azt a trénert, aki ko­rábban az MTK-nál dol­gozott, utóbb pedig a NAC Bredát vezette. A holland klub' hazája baj­nokságában sikeresen szerepelt, hiszen a há­rom nagy klub, a PSV, az Ajax és a Feyenoord mö­gött a negyedik helyen végzett. Ebben elévülhe­tetlen szerepe volt a ka­pusnak, Babos Gábor­nak, de a hátvéd Fehér Csaba is alapembernek számított, míg Pető Ta­más sérülése miatt ma­radt ki az együttesből. Miután Henk ten Cate a Barcelonához került, azonnal felmerült, hogy Babost magával viszi, hiszen a katalán alakulat évek óta kapusgondok­kal küzd. „Gábort kitűnő kapusnak tartom, de a katalán együttes­nél min­den poszt­ra inkább nevesebb játékoso­kat szeretnének szerződ­tetni” - nyilatkozta Henk ten Cate. Popovics Sándor, a Breda szakmai igazgatója eközben érdeklődésünk­re elmpndta: beszélt Henk ten Catéval Babos­ról, és ebben a kérdésben egyelőre minden nyitott.- Rijkaard és Henk „Henk ten Cate és Rijkaard Arubán lábteniszezik” jelenleg Áruba szigetén nyaralnak, több világ­sztárral egy lábtenisztor­nán vesznek részt - me­sélte Popovics. - Említet­tem neki Babost, de a Barcelonánál július ele­jén ülnek majd össze a vezetők, és csak akkor tárgyalnak játékoskérdé­sekről. További gond, hogy Henk elmondta, a Barcánál tényleg csak sztárokban gondolkoz­nak. Nos, Babos Hol­landiában valóban sztár, a baj­nokság leg­jobb kapu­sa, de Barcelonában csu­pán annyit tudnak róla, hogy ő a magyar váloga­tott tartalék hálóőre. Popovics elmondta, hogy a Feyenoord már háromszor vitte volna Ba­bost, de a lelépési díjban nem tudtak megállapod­ni. Korábban egyébként az Arsenal is szemet ve­Babos Gábor Született: 1974. október 24., Sopron Korábbi klubjai: Sopron. MTK Jelenlegi klubja: NAC Breda (holland) A magyar válogatottban 12-szer szerepelt. tett a magyar kapusra. - Az angol klub meg­figyelőjét teljesen lenyű­gözte Babos, az illető egy holland bajnokin figyelte a teljesítményét. Nagyon szomorúan távozott, mert Gábor EU-n kívüli játékos, ráadásul a válo­gatott meccsek 75 száza­lékán sem játszott, így nem tudták Londonba vinni. Babost még egyéves szerződés köti a Bredá- hoz, Popovics elmondta: ez az utolsó lehetőségük, hogy pénzt kapjanak érte.- Spanyolországban si­mán védhetne, mert na­gyon rossz kapusok van­nak arrafelé. Tón Lokhoff, a NAC Breda edzője el­mondta nekem, hogy amikor Henk a Barnához került, azonnal átvillanf az agyán, hogy Babost magával viszi. Egyrészt örülnék, ha Babos Barce­lonába kerülne, másrészt viszont a Breda érdekeit szem előtt tartva, sajnál­nám a távozását. Babos persze nagyon boldog lenne, a kapus el­mondta: őt ugyan még nem keresték meg, de az interneten és a holland újságokban már olvasta a spekulációkat. Henk ten Catéval négy évig dolgo­zott a Bredában, éppen ezért úgy érzi, esélyes lehet a Barcelona kapus­posztjára. (szabó) SPORT1 JŰNIUS29-’ első a sportban VASÁRNAP 9.00 Atlétika, Golden League, 1. állomás Oslo, ism. 12.45 Tenisz, angol nyílt bajnokság, összefoglaló, Wimbledon. 16.00 Salakmotor, Brit Nagydíj, a GP 3. futama. 18.30 Ökölvívás, nemzetközi profigála, Nyíregyháza. 21.45 Tenisz: Wimbledon történetének legnagyobb egyéni és páros csatái. 23.45 Tenisz, angol nyílt bajnokság, összefoglaló, MÉG KÉT HÓNAP A RAJTIG! ■ A Budapest Sportiroda 2003. augusztus 31-én rendezi a 18. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratont a Városligetben. Készülj! Még két hónap a rajtig. A klasszikus 21097.5 méteres táv mellett az idén újdonság is várja a futás szerelmeseit: félmaraton párban (13+8.1 km). A félmaratont egyé­nileg vagy párban teljesítők egyedileg emblémázott Nike pólót, vala­mint 3000 Ft értékű kupont kapnak, amelyet Nike futócipő (Air Pegasus, Air Skylon, Air Structure) vásárlásánál válthatnak be meg­határozott budapesti boltokban. A nevezési díjak július 4-ig a legkedvezőbbek (félmaraton: 2700 Ft, párban: 4400 Ft). Bővebb információ a Budapest Sport­iroda (061) 273 0939-es telefonszámán kérhető, vagy a www.bpsportiroda.hu honlapon olvasható. MÉUllllllMlI . Bwmw *1 il^ 1— HANGSEBESSÉGGEL! Meghallgathatja leendő párja üzenetét! Válaszolhat rá, vagy felmondhatja saját hirdetését! TALÁLJON TÁRSAT MÉG MA! 06-90-230 720 A. hívás díja 99 Ft-4-áfa/porc-+-<5 Ft-i-áfa kapcsolási díj. Axel Springer-Budapesf Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp., Pf-,591. Tel.; 488 -5615

Next

/
Oldalképek
Tartalom